Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1974-10-17 / 244. szám

belföld DUNAÚJVÁROSI RÁ­ADÁS. A Dunai Vasmű le­mezfeldolgozó gyárrészlege a kongresszusi munkaverseny­ben a tervezett mennyiség­nél tíz százalékkal több ko­hászati másod terméket gyárt az idén. A keresett lemezra­diátorból az előirányzott egy­millió négyzetméter már el­készült és az év végéig to­vábbi 70 ezer négyzetmétert gyártanak. Könnyű acélszer­kezetből a tavalyi 11 ezer tonnás mennyiséget már szeptember végére elértek, s az üzem kongresszusi válla­lásként még 4 ezer tonna acélszerkezetet gyárt. LASSULT AZ ŐSZI HA­LÁSZAT. A biharugrai hal­gazdaságban a tervezettnél lassabban halad az őszi leha­lászás. a kedvezőtlen időjá­rás miatt. A nehézségek el­lenére a halgazdaság ezen az őszön több halat ad a kereskedelemnek mint az el­múlt évben, összesen mint­egy 23 ezer mázsa tavi ha­lat szállítanak exportra, il­letve belföldi fogyasztásra. BEROBBANT A GÁZ. Ma reggel 6.17-kor a Pozsonyi út 20. szám alá riasztották a mentőket. SZ. Istvánná 47 éves háztartásbeli lakásán, az ágyban rágyújtott és a minden valószínűség szerint szivárgásból származó gáz berobbant a lakásban. Kar­ján. arcán és hátán első- és másodfokú égési sérüléseket szenvedett. A mentők ellá­tás után a baleseti sebészet égési részlegére szállították. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. RZESZÓWI VAJDASÁGI HÉT. A rendezvénysorozat Szabolcs-Szatmár megyei eseményeinek színhelye teg­nap Nyírbátor, az egykori erdélyi vajda és lengyel ki­rály, Báthori István ősi tele­pülése vol-t. A Báthori István Múzeumban a Lengyel Nép- köztársaság 30 évét bemutató képkiállítás nyílt. A város gimnáziumában és szakkö­zépiskolájában magyar és lengyel fiatalok találkoztak egymással. Este a művelődé­si központban a rzeszówi vajdaság esztrád-együttese adott műsort. AZ ofszetnyomasé a jö- vö. A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület szervezésében tegnap kétnapos szakmai tanács­kozás kezdődőit, amelyen „ZM” svájci vállalat nyomdaipari ter­mékeiről tartanak előadásokat a szakemberek magyar kollégáik­nak. A jelenlegi tanácskozáson különösen az ofszetnyomás eljá­rásai iránt érdeklődnek a hazai nyomdaipari szakemberek, a ter­vek ugyanis az ofszetnyomás korszerűsítését írják elő 1980-ig. Szó van arról, hogy a moderni­zálást külföldi eljárások hazai alkalmazásával oldják meg. KÖNYVTÁROSOK KÉP­ZÉSE. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsé­szettudományi karán tegnap magyar szakemberek és Bul­gária, Csehszlovákia, Len­gyelország, valamint az NDK egyetemi könyvtártudományi és tájékoztatás-tudományi tanszékeinek részvételével négynapos tanácskozás kez­dődött. A résztvevők megvi­tatják a könyvtáros és in­formációs szakemberek kép­zésével és továbbképzésével kapcsolatos kérdéseket. BALESET A KUKÁVAL. Ma reggel 7.42-kor a Kun Béla út 21. számú ház előtt H. János 40 éves felsőzsolcai segédmunkás egy szemétszál­lító kuka-autóba szemetet ra­kott, s közben hátulról egy tehergépkocsi nekinyomta az autónak. A mentők jobb combtöréssel szállították a baleseti sebészetre. Az ügy­ben a vizsgálat még folyik. Olcsón vették, drágán adták üzérkedtek A Miskolci Járásbíróság a sajópetri Egyetértés Tsz több vezetője és dolgozója ügyé­ben hozott ítéletet, akik je­lentős mennyiségű és értékű áruval üzérkedtek. A miskolci AGROKER Vállalat másfél millió forint értékű gépalkatrészt értékelt le az eredeti ár 15—30 szá­zalékára. Erre azért került sor, mert ezek az alkatré­szek a leértékelés időpont­jában már nem gyártott gé­pek pótlásához, felújításá­hoz álltak a raktáron. Molnár János, a sajópetri Egyetértés Tsz főkönyvelője megbízta Mátyus Józsefet, hogy nézzen körül az AG- ROKER-nél és kiirölbelül 60 ezer forint értékű leértékelt alkatrészt vásároljon meg. Válogatásra azonban nem volt lehetőség, mert az AG­ROKER akkori vezetői az árut egy tételben akarták értékesíteni. Az üzlet így is létrejött és végül csaknem félmillió forint értékű alkat­részt vett meg a tsz. Bérleti szerződést kötöttek A tsz. 1970. december 23- ig félmillió forint értékű, leértékeltként vásárolt al­katrészt adott el, de eredeti áron. Ebből a szövetkezet­nek 240 ezer forint tiszta haszna származott, amiből prémiumként 19 200 forintot, majd később még 1000 fo­rintot fizettek ki. A fel nem 1 használt, eladatlan alkatré­szekből bizonyos mennyisé­get a MÉH-nek adtak! el. Mivel nagy tételről volt szó, Molnár János főköny­velő. Simonyák János tsz­el nők és Mátyus József la­katos csoportvezető megál­lapodott abban, hogy bérle­ti szerződést kötnek az al­katrészek egy részéneit el­helyezésére, Sinka Kálmán miskolci, Drótos Sándor és Holló Imrémé sajópetri lako­sokkal. A tiszta haszon 8 százalékát azok a tsz-alkal- mazottak kapták, akik az értékesítésben többlet-mun­kát vállaltak. így 1970. de­cember 23-ig az elnök és a főkönyvelő 19 200 forint pré­mium kifizetését engedé­lyezte Varga Ferenc raktá­ros számára. Varga az ősz- szegből Tóth Istvánnak, az AGROKER dolgozójának és Kiss Mihálynak külön-külön 5200, Pócs Istvánnénak pe­dig 800 forixítot adott át. Magának 6 ezer forintot tartott meg. A jótevőt is becsapták A manipulációk nem ér­tek véget az AGROKER-től vásárolt és forgalmi áron el­adott alkatrészekkel való üzérkedéssel. Varga József. a szövetkezet ú.i főkönyvelő­je megtudta, hogy Budapes­ten' leértékelt áron szivaty- tyúkat lehet vásárolni. Ezt a 190 szivattyút teljes áron adták tovább az AGROKER- nek. Eladási okként „téves beszerzést” jelöltek meg. Ez­zel negyedmillió forint jog­talan haszonra tett szert a szövetkezet. A Miskolci Megyei Főügyész- ség a sajópetri Egyetértés Ter­melőszövetkezet ellen gazdasági bírság megfizetését javasolta. A Legfelsőbb Bíróság a Megyei Bí­róság ítéletével azonos döntést hozott: a tsz-t 470 ezer forint gazdasági bírsággal sújtották. A tárgyalás során a bíróság megállapította, hogy az alkatré­szek vételénél, eladásánál mind az öt vádlott kisebb-nagyobb mértékben közreműködött. Má­tyus Józsefet 2 ezer forint pénz­főbüntetésre ítélték, ugyanakkor kötelezték a vele kapcsolatban felmerült 1280 forint bűnügyi költség kifizetésére. Simonyák János tsz-elnököt ötezer forint, Molnár János főkönyvelőt 6 ezer forint pénzbüntetésre ítél­ték. Varga Ferenc raktárost 2 ezer forint pénzbüntetéssel bün­tették, ezenkívül elkobzást pótló egyenérték címén 6 ezer forin­tot kell megfizetnie. Varga Jó­zsefet, aki Molnár után vállalta a főkönyvelő munkakört, és ré­sze volt a szivattyúk vételében, eladásában, 6 ezer forint pénz­főbüntetésre ítélték. A bíróság kötelezte az öt vádlottat a 6041 forint 40 fillér bűnügyi költség megfizetésére is. NAGY JÓZSEF Halálos baleset a tejüzemben Halálos baleset történt teg­nap reggel fél 9-kor a mis­kolci tejüzemben. Eddig is­meretlen körülmények között mintegy másfél méter ma­gasról ráesett e^y targonca K. András 51 éves felsőzsol­cai lakos, rakodómunkásra. Koponyaalapi töréssel, agy- zúzódással súlyos, életveszé­lyes állapotban szállították a mentők a baleseti sebészetre. K. András a kórházban be­lehalt sérüléseibe. A baleset körülményét a rendőrség szakértők bevonásával vizs­gálja. Játék közben Vízié fielt epv kisfiú Tegnap délután fél három­kor Perecesen a víztároló medence céljára kiásott árokba — amelyben a nagy esőzés folytán felgyülemlett a víz — játszadozás közben beleesett a 6 éves Várad! Zsolt. A szerencsétlen gyer­mek a vízbe fulladt. Dél-Korea fővárosában reggelre kigyulladt a New Nam San szálloda. A harmadik emeleten keletkezett tűz megaka­dályozta a felsőbb emeletek lakóinak menekülését: eddigi értesülés szerint mintegy 15-en életüket vesztették és sokan megsebesültek. Képünkön: a tűzoltásra érkező tűzoltóknak nem volt elegendő hosszúságú létrájuk. A felsőbb emelet ablakából kiugrott nő eltévesztette a tűzoltólétrára ugrást, de sikerült annak egy kiálló részét elkapnia és mindaddig tartani magát, míg a tűzoltóknak sikerült megmenteni. Mai kommentárunk: Szilágyi énekel Kedvesen közönséges stílusával sokunk szívébe belopta már ma­gát Szilágyi János, a hol tévé-, hol rádióriporter. Üj oldaláról mutat­kozott be tegnap este a képernyőn a 144 nóta című műsorban: tánc­dalt énekelt. Valamennyiünkben él a nosztalgia: mások szeretnénk lenni, mint amik vagyunk. Ismerek főkönyvelőt, aki mellékesen egész tűrhető in­terjúkat készít; másikat aki verskötetet jelentetett meg. Szilágyi nagy álma az énekesi pálya lehetett, s most, hogy alkalma nyílt rá, már túl a harmadik X-en, belevágott. Kérdés persze, hogy népszerű rá­dióműsorában — Kettesben Szilágyi ,Jánossal — mint önmaga interjú- alanya, az éneklés kapcsán feltenne-e önmagának olyan kellemetlen kérdéseket, amiket mások esetében jogosnak érezne. Egyszóval: eb­ből a számból nem lesz aranylemez . . . Azért mégis irigylem Szilágyit. Bebizonyította, hogy nála rosz- szabb táncdalénekesek is vannak. S ez nem csekélység, amikor előtte többen is igyekeztek megtéveszteni bennünket azzal, hogy ami a tor­kukból kijön, az zenei hang. A fiatalok tekintélyes részét vonzza ez a csillogó pálya. Talán most Szilágyinak sikerült ráébreszteni őket, hogy Karnis ideálok után futnak. Mindenesetre nem lepődnék meg, ha egy karakán fickó jelent­kezne a világűrből, kezében mikrofonnal és miközben beszélne, mel­lékesen megjavítaná az űrhajó antennáját. Egyből tudnám, hogy csak Szilágyi lehet. .. (bohus) ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Oláh László Zoltánnak és Os- váth Erzsébetnek László; Szi- getezki Istvánnak és Tóth Jo­lánnak Enikő; Huszár Józsefnek és Földi Ilonának Gábor; Lip- ták Zoltán Lászlónak és Szarvas Borbála Piroskának László; Föl­di Györgynek és Fazekas Mári­ának György; Orosz Sándornak és Ligier Ágnesnek Agnes; Te- riniczki Sándornak és Csepregi Szilviának Péter; Hajdú Pál Ká- rolynak és Nagy Juditnak Sza­bolcs; Bevecseri Jánosnak és Kovács Etelkának Andrea; Ko- sík Józsefnek és Gályák Margit­nak Péter; Szilárdi Jánosnak és Török Ilonának Szilvia; Jakó Jánosnak és Takács Máriának Mariann; Hajdú Ferencnek és Papp Évának Enikő ; Kovács Já­nosnak és Vékony Arankának Zoltán; Bártfai Barnabásnak és Pocsai Anna Máriának Tamás; Üveges Istvánnak és Spicmülier Veronikának Csaba; Holló And­rás Istvánnak és Stramszki Évá­nak Péter; Katona Sándornak és Jászka Annának Zoltán; He­gedűs Józsefnek és Nagy Iloná­nak Tímea; Balogh Józsefnek és Ilorvát Máriának Gábor; Bo- dolai Sándornak és Szentkúti Zsuzsannának Zsuzsanna Márta; ócsai Józsefnek és Kovács Ol­gának Andrea; Katona Sándor­nak és Hamernyik Ilonának Szil­via Rita; Gregovszki Imrének és Mészáros Juditnak Roland; Bu-' benkó Jánosnak és Németh An­nának István; Zsofcsák Levente Lászlónak és Urbán Éva Idának Levente; Ivanics László Árpád­nak és Fodor Juditnak Beáta Kitti; Börzsöny Tamás István­nak és Gibárti Erzsébetnek An­namária ; Szilágyi Bálintnak és Libárdi Katalinnak László; Klaj Imrének és Sorger Mária Kata­linnak Mónika; Csáki Károd­nak és Biriczki Eleonórának Ele­onóra nevű gyermeke. MEGHALT: Hölcz Rezső Bertalan 72 éves; Kiséri Lajosné (Csetneki Er­zsébet 83 éves; Grádwolii József Károlyné (Szotászky Má­ria) 92 éves; Pelles József né (Ja­kó Sarolta) 70 éves; Horváth Jó­zsef G7 éves; Földesi Zollánné (Meleg Piroska) 38 éves; Szabó- Pap János 78 éves; Adamovics Miklósné (Kiss Irén) 62 éves; Tóth Zoltán 47 éves; László Jó­zsef 82 éves; Rákosi Jenő 52 éves; Csik Jánosné (Biásch Ilo­na) 80 éves; Kosoroczki János 66 éves; Nagy Bálintná (Kiss Zsuzsanna) 73 éves; Miskolczy Andrásné (Kriston Margit) 71 éves; Nagy János 78 éves; dr. Kis Zoltánrt62 éves; Dargay Má­ria 7 hónapos; Baranyi Sándor 62 éves; Schmidt József 65 éves; Bujnovszki Istvánné (Henczel Anna) 78 éves; Kádár István 66 éves; Reisz Zoltán 77 éves; Szől- lősi Gergely 2 napos korában. DELI HÍRLAP. — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CS A LA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527 MiskolcJ Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 39 Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380, Titkár­ság; 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; sporirovat: 18-222: levelezés: 13-221. — Kiadja: a Borsod megyei Laj> kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím•. 3501 Miskolc. Pf. 178. — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 1G-213. — Terjeszti; a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. külföld KRAKKÓ. A Bracka utca 3. sz. házon Krakkóban, amely a XV—XVI. század­ban a magyar diákok ottho­na volt, ünnepélyes keretek között emléktáblát lepleztek le. A márványtáblán magyar és lengyel nyelven aranybe­tűs felirat hirdeti: „Ez az épület adott otthont a XV— XVI. században a Krakkó­ban tanuló magyar diákok­nak. akik a magyar kultúra dicsőségére, hazájuk javára lengyel földön gyarapították ismereteiket a nagy hírű Ja­gelló Egyetemen”. MADRID.A Nuevo Diario című spanyol napilap veze­tősége maga cáfolta meg sa­ját hírét arról, hogy Spa­nyolországban — úgymond — megalakult volna egy úgynevezett „csendes több­séget” képviselő portugál el­lenkormány. A lap vezetősé­ge a cáfolatban rámutatott, hogy az álhír megjelenése olyan személyek visszaélésé­nek köszönhető, akik a spa­nyol-portugál jó kapcsola­tok megrongálását akarták elérni. Az AFP értesülése szerint néhány órával a cá­folat megjelenése után a spanyol külügyminisztérium adott ki közleményt, amely­ben hangsúlyozta: Spanyol- ország nem engedné meg, hogy a területén Portugáliá­val szembeni ellenséges te­vékenységet kezdeményezze­nek. BELGRAD. A belgrádi nemzetközi zenei versenyen, amelyet a jugoszláv Nuzics- ka Omladina és a jugoszláv Jeunesses szervezett, szép magyar siker született. Ez alkalommal a fuvola, a klasszikus gitár és a fúvós­ötös szakokra hirdettek ver­senyt: a magyar Jeunesses fúvósötös — Kovács Imre, Csánky Emília, Berkes Kál­mán, Zempléni Tamás és Hortobágyi György — a franciák és a nyugatnémetek mögött a harmadik díjat nyerte el. A fuvola egyéni verseny döntőjében negyedik helyezett Kovács Imre dip­lomát kapott. BEJRŰT. A libanoni had­ügyminisztérium közleményt adott ki arról, hogy este Dél-Libanonban fegyveres incidensre került sor egy katonai ellenőrző pont és néhány arab gerilla közt, amelynek következtében egy polgári személy és egy ge­rilla életét vesztette, ketten megsebesültek. KOLOZSVÁR. Nagygyű­lést rendeztek Kolozsváron abból az alkalomból, hogy 1850 évvel ezelőtt kelt az az írásos dokumentum, amely­ben első ízben történt em­lítés a településről. A nagy­gyűlésen részt vett Nicolae Ceausescu román köztársa­sági elnök és beszédet mon­dott, BERLIN, űj. modernebb, kényelmesebb kocsikat kap a berliniek kedvenc közle­kedési eszköze: a magas- vasút (S-Bahn). A kocsik ki­állták a próbát, s most már hamarosan szolgálatba áll­nak. Az utazási kényelmet szolgálja például a kocsik kétszeres rugózása, a bizton­ságot, hogy az elindulástól az érkezés pillanatáig az aj­tók olyan nyomás alatt van­nak, hogy azokat kézi erő­vel nem lehet kinyitni. A vonatve2ető egy kis asztal­kán maga előtt látja a vo­nat fontos adatait, tehát a munkafeltételek is jobbak, s az esetleges vész elhárítása is gyorsabban megtörténhet. 14 cirkusz

Next

/
Oldalképek
Tartalom