Déli Hírlap, 1974. október (6. évfolyam, 230-256. szám)

1974-10-08 / 236. szám

A Palotasxállo históriája V. A rádiótő/ kérdezték — a DH válaszéi Megkopott a patina Az eredetileg 120 szemé­lyes szállóban háromszáznál is több beutaltat és alkalma­zottat helyeztek el, mégpedig úgy, hogy a lakosztályokat szobákká falazták. Az üdülő nyolcmillió forint költségve­tésből gazdálkodik (csak a villanyszámla 15—20 ezer forintra rúg havonta). S 132 tagú személyzet gondoskodik a beutaltakról, akik 252 fo­rintért két hetet tölthetnek az ország egyik legszebb, leg­keresettebb szakszervezeti üdülőjében. Hat hálálkodó verset írt A vendégkönyv híven meg­őrizte a beutaltak elragadta­tott bejegyzéseit. Kovács La­jos (Budapest, X., Kelemen u. 11.) 1968. április 28-án ezt írta: „Amikor 26 évvel ez­előtt itt jártunk, még gondol­ni sem mertünk arra, hogy ebben a gyönyörű palotában, amely a mágnások üdülője volt, ilyen kellemes és szép heteket tölhetünk.” A szegedi Papp Anna 1970 májusában üdült Lillafüreden. „Briliáns, sziporkázó kőnél szebben ra­gyog a természet ölén a mi SZOT-üdülőnk.” A bajai Kurcsa Géza nem kevesebb, mint hat hálálkodó verset írt a vendégkönyvbe. Működésének 25 éve alatt a lillafüredi SZOT-üdülő mindössze egyszer, akkor is csak egy hétig volt zárva a beutaltak előtt. Akkor, ami­kor Hruscsovot és kíséretét egy napra Lillafüreden lát­ták vendégül. A magas rangú vendég a 103-as szobában lakott. Az utolsó vendégek Okótber 2-án hagyták el az üdülőt az utolsó turnus be­utaltjai. A bejelentkezési la­pok tanúsága szerint itt töl­tötte szabadságát Montág Uj GELKfl- szervízek A napokban fejezték be a GELKA Munkácsy utcai he­lyiségeinek külső korszerű­sítését. Erre azért volt szük­ség, mert a tűzrendészeti ha­tóság kifogásokat emelt a helyiségek fűtése, valamint a portál gyúlékonysága miatt. A fakeretes kirakat ugyanis tavaly tüzet fogott, s emi­att a tűzrendészet most be akarta vonni az üzemeltetés jogát. Pár napja korszerű portált építettek, ami tűzvé­delmi szempontból is meg­felelő. A korszerűsítés fél­millió forintba került, jólle­het a GELKA csak bérli ezt a helyiséget a MIK-től. Dr. Duvalovszky Zoltán, a GELKA vezetője tájékoztat­ta lapunkat, hogy a korsze­rűsítés nem szól bele a vál­lalat terveibe, a Búza téren 1975 júliusáig felépül az or­szág lemodernebb, 1000 négy­zetméteres GELKA-szervize. Miskolcon jelenleg négy he­lyen tart fenn szervizeket a GELKA, ezek közül a Zöld- fel utcait rövidesen lebont­ják, és később ugyanerre a sorsra jut a Széchenyi utca 94. szám alatti részleg is. A következő években vi­szont új szervizek létesülnek a diósgyőri és az avasi la­kótelepen. Ezek tervezését most végzik, az építőmun­kákat 1976-ban kezdik meg. Utielőleg, felmondás, ösztöndíj Állványerdő nő az épület köré. Két év múlva fogad ismét vendégeket az üdülő. Pálné, a Fővárosi Tanács pénztárosa, Steiner Mária, a Magyar Gördülőcsapágy Mű­vek fordítója, Kalmár Imre, a Szegedi Ecset- és Seprű­gyár 18 esztendős gépmun­kása, Flasar Antalné sopron- horpácsi telefonkezelő, Tol- nay Pál és Tolnay Pálné nyugdíjasok. A 76 esztendős Tolnay Pálnét szeptember 20-án, születésnapján felkö- szöntötte az üdülő portása, Vrbán Ferenc, aki több mint két évtizede áll a pult mö­gött. Szép hagyomány ez itt, hogy mindig megemlékeznek arról, aki az üdülőben ün­nepli születésnapját. Kucs István 17 esztendeje vezeti az üdülőt Lillafüreden. A napokban kapta meg a Szakszervezeti Munkáért ki­tüntetés arany fokozatát. A felújítás idején is a helyén marad, és részt vesz a meg­kopott patinájú Palotaszálló újjávarázslásában. Bőven lesz dolguk az épí­tőknek, hiszen a Palotaszálló­nak csak a külső képe ma­rad változatlan. Kicserélik az elektromos- és vízvezeté­ket, gépesítik a konyhát, kor­szerűsítik a központi fűtést. Megszüntetik a nagyobb szo­bákat, és több, mint száz fürdőszobát is építenek. Je­lenleg ugyanis csupán négy fürdőszobás szoba van a pa­lotában. Beépítik a padlást is. Üdülő marad A korszerűsítésre 50 millió forintot fordít a SZOT. Ha­talmas összeg ez, ennyiért akár új üdülőt is lehetne épí­teni. A Palotaszálló azonban — minden ellenkező híresz­telés ellenére — továbbra is SZOT-üdülő marad, s az op­timista tervek szerint 1977. január elsején fogad majd ismét vendégeket. A terve­zett munkák elvégzésére két évet szántak. Alig valamivel kevesebb időt, mint amennyi alatt felépítették. BRACKÖ ISTVÁN —ERDŐS ÁKOS Jogi szakértőink folytat­ják a válaszadást a Miskolci Rádió legutóbbi Fórum-adá­sához — telefonon, illetve le­vélben — érkezett kérdések­re. 9 A 17-918-as telefonszám­ról kérdezi Tóth György: „Melyik az a jogszabály, amely előírja, hogy mikor kell útielőleget adni kikülde­tés esetén a dolgozónak?” A választ dr. Szegedi László, a Miskolci Munka­ügyi Bíróság elnöke adja: — A 33/1951. (I. 31.) M. T. számú rendelet 23. paragra­fus 1. bekezdése a követke­zőket írja elő: „A kikülde­tést teljesítő dolgozó részére az előreláthatólag felmerülő költséget meg nem haladó összegű útielőleg adható”. Tehát az útielőleg csak ad­ható, viszont a munkáltató­nak nem kötelessége minden kiküldetésben levő dolgozó- jáhak adni. A kivételekre a jogszabály ugyan nem tér ki, ezeket a vállalat maga szabja meg, de a gyakorlat az, hogy a hosszabb kikülde­tésben részt vevő dolgozók­tól nem szokták megvonni az útielőleget. 9 Nagy Gábor az egyik miskolci vállalatnál dolgozott több évig, most viszont ma­gasabb bérért munkahelyet Rendőrségi közlemény Értesítjük Borsod megye, Miskolc város lakosságát, hogy a Borsod megyei Rend­őr-főkapitányság panaszfel­vételi irodája Miskolc Győri kapu dél-Intézményközpont, Győri kapu 55/b. szám alá lett áthelyezve. Félfogadás: minden hétfőn szerdán, pénteken 9 órától 12 óráig. Borsod megyei Rendőr-főkapitányság változtatna. Munkahelye nem engedte el, mire ő felmon­dott, de a vállalata ragasz­kodott a felmondási idő le­dolgozásához. Ugyanakkor az- új munkahely sürgette a be­lépését. Azt kérdezi: helye­sen járt-e el a munkaadó? Dr. Tímár László, a Me­gyei Bíróság elnökhelyette­se: — A Munkatörvénykönyv 27. paragrafusának 3. bekez­dése szerint a vállalat a fel­mondási idő egy részére vagy annak teljes tartamára a dolgozót a munkavégzés alól felmentheti. Az viszont, hogy önt a munkáltatója á felmondási idő ledolgozására kötelezte, nem jogellenes, csupán a vállalat mérlegelé­sétől — és elképzelhető, hogy létszámhelyzetétől — függ. 9 Hornyák Lajos, a 74- 827-es telefonszámról érdek­lődik : feleségével együtt mindketten világtalanok, az 50 forint fizetéskiegészítést a munkahelyükön is és az SZTK-tói is megkapták. Va­lamelyik jogtalan — véli —, csak azt nem tudja, melyik. Dr. Tímár László: — A fizetés-kiegészítést valóban csak egy helyen lehet felvenni. De mint­hogy a vakoknak ez társa­dalombiztosítási szolgáltatás­Az esők miatt Szünetel az Az elmúlt heti esőzések következtében annyira fel­ázott a talaj, hogy átmene­tileg abbahagyták az alma szedését a Nagymiskolci Ál­lami Gazadság gyümölcsösé­ben. Az esős idő beállta előtt 175 vagon jonatán és deli­csesz almát takarítottak be és ebből 135 vagonnyit már el is szállítottak. Horváth Mihály, az állami gazdaság igazgatója elmondta, hogy még körülbelül 170 vagon almát kell leszedni. Ehhez meglehetősen kevés munka­erővel rendelkeznek és ez­után is kérik a Zrínyi Gim­názium, a szakközépiskolák és a katonaság segítségét. Ha javul is az idő, legfel­jebb három-négy nap múlva ként, úgymond „hivatalból” jár, jelentsék ezt be a mun­kahelyükön, hogy onnan ne folyósítsák tovább. Mérnökként dolgoztam az egyik miskolci nagyüzem­ben. Egyetemi éveim alatt az üzemtől ösztöndíjat kaptam azzal a megállapodással, hogy mérnökként öt évig az üzem­ben dolgozom. Azóta négy év telt el, s most kedvezőbb állásra kaptam ajánlatot. Az üzem viszont ragaszkodik hozzá, hogy fizessem vissza a tanulmányi időm alatt ka­pott ösztöndíjat. Üj munka­adóm hajlandó átvállalni az ösztöndíj visszafizetésének egy évre eső részét, de nem az ötévi Összeget. Kinek van igaza?” — kérdezi > „A törvé­nyes utat keresem” jeligéjű levél feladója. Ismét dr. Tímár Lászlóé a szó. — Önnek, s nem a je­lenlegi vállalatának! A bir­tokában levő szerződés sze­rint ugyanis „ ... az ösztön­díjas annyi éven át tartó munkaviszony létesítésére és fenntartására kötelezhető, ahány éven keresztül ösz­töndíjat kapott”. Tehát a szerződő feleknek csak az aláírt szerződésüket kellene elővenniük és elolvasniuk ahhoz, hogy eldöntsék e vi­tás kérdést. (kcglovich) almaszüret lehetne újra folytatni a gyü­mölcsszüretet. Az almán kí­vül ugyanis szedésre vár több hektárnyi téli körte is, amiből hozzávetőleg 15 va­gon termésre számítanak. A tavaszi fagykárt figye­lembe véve, jó közepes ter­mésre számítanak. Ugyanak­kor az alma és a körte cu­kortartalma jóval alatta ma­rad a tavalyinak. Az állami gazdaság gyümölcsösében a fák egyharmada alacsony művelésű, ami lényegesen megkönnyíti a termés beta­karítását. Az állami gazda­ság vezetői arra számítanak, hogy az alma- és a körte­szedés befejezéséig még leg­kevesebb egy-két hét napsü­téses idő lesz. Ez ugyanis so­kat javítana még a gyümölcs minőségén. Egy újszülött bemutatkozik A nevem: Helikon... ...és füstöm nikotinszegény Bár szokatlan egy újszülöt­től, de ha megengedik, bemu­tatkozom. A nevem: Heli­kon. Születtem az Egri Do­hánygyárban, 1974. okóber elején. Hosszúságom 85 mil­liméter, ízem, aromám, illa­tom kellemes és emellett könnyű vagyok. Legfonto­sabb tulajdonságom: kevés bennem a nikotin. Szaksze­rűbben fogalmazva: füstöm nikotinszegény. Őszintén szólva, kicsit büszke vagyok, mert tudom, hogy sokan vár­nak rám, hiszen ne vegyék dicsekvésnek, de én vagyok az első kísérlet, hozzám ha­sonló jellegű cigarettát még nem gyártottak Magyaror­szágon. Jó szüleim, a Dohányku­tató Intézet és az Egri Do­hánygyár szakemberei jó másfél évig kísérleteztek, amíg a napokban végleges formát és ami még ennél is fontosabb, tartalmat nyer­tem. Képzeljék el, 22 féle keverékből választottak ki. Természetesen sok-sok pró­baszívás, vizsgálat és mérés után. Alapanyagom titok, de azért azt elárulhatom, hogy hat hazai és messzi külföldi nikotinszegény dohányfajtá­ból áll. Éz az összetétel biz­tosítja, hogy nikotintartal­mam nem éri el az egy szá­zalékot sem. S ha már ilyen dicsekvő hangulatban vagyok, eláru­lom, hogy újszerű a filte­rem is, tulajdonképpen két részből áll; a hagyományo­san használt acetát műszál­ból, és aktív szénből. Ez a 20 milliméter hosszúságú, kombinált füstszűrő az egészségre káros nikotin 55 százalékát megköti. Nem azért mondom, de a forga­lomban levő cigaretták 12— 16 milliméteres füstszűrői a nikotinnak mindössze 25—30 százalékát tartják vissza. És most tessék figyelni: az aktív szénnel kombinált szűrőm, valamint a dohá­nyom összetétele együttesen biztosítja, hogy füstöm ni­kotintartalma mindössze 0,8—0,9 százalék. Csupán az összehasonlítás kedvéért említem, hogy a népszerű Fecskének 1,5 a Kossuthnak és a Munkásnak pedig a 2— 2,5 százalék a nikotintartal­ma. Persze, azt is szeretnék tudni, hogy mikor leszek el­érhető? És főleg mennyiért? Nos, a kísérlet befejeződött, megszülettem, ez tény, most már a gyártás következik. Cigaretta vagyok és nem jós, ezért csak azt mondhatom, hogy előreláthatóan 1975 ta­vaszán kerülök az üzletek­be, mégpedig ízléses, 20-as csomagolásban. Ami az ára­mat illeti: ugyancsak előre­láthatóan 16 forintért kap­ható leszek. Ugye milyen drága vagyok? Mint egy új­szülött ... (markusz) ¥■ Búza tér, piac. Délelőtti sápadt, sugaras napsütés. A stan­dok tele áruval, de egyre kevesebb már a vevő a nézelődő. Rövidebbek az alkudozások, siettet a hűvös idő. Szokatlanul korán felkerültek a fejekre a sapkák, kucsmák, az ingek fölé a jó meleg bekecsek. A pipa parazsa melegíti a kezei, a jó mélyen leszívott füst bizsergetően átjárja a testet. (Ágotha Tibor felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom