Déli Hírlap, 1974. szeptember (6. évfolyam, 205-229. szám)
1974-09-16 / 217. szám
Várakozók és elvárások Nincs szebb a szeptemberi várakozóknál. Alinak az iskola kapujában, s legalább olyan izgalommal várják a csengőszót, mint hajdani kisdiák-korukban. Állnak az iskola kapujában az elsősökre váró szülők. Álltam valaha én is. Olyanok voltunk, mint a gyerekek. Tudtuk, hogy nem, de hittük, hogy a miénk a legszebb, a legügyesebb, a legokosabb. Nos, igen. Mi sem voltunk kevésbé „mohók”, kevesebbet követelők, mint annyi mai édesapa és édesanya. Sőt: a társadalom anyagi jólétével nőtt és nő tovább a gyerekek iránti elvárás. Egyszerűbben: nőnek a szülői álmok. Akik most csengőszó után megrohanják a gyerekeket és hazáig nem fogynak ki a kérdésekből. Jó voltál? Megetted a tízórait? Jelentkeztél? Kérdezett a tanító néni? Mit feleltél? Nem dicsért meg ... ? Szegény gyerekek! Kapják a tanácsokat, és míg az iskola sok-sok játékkal, értük való okos furfang|al, a lehető legkisebb megrázkódtatással igyekszik átvezetni őket az iskola világába, a szülők jót akaró türelmetlensége gyakran felébreszti azokat a gátlásokat, amelyek ellen a pedagógus harcol. Hiszen úgy érzik szegény gyerekek, hogy ők nem is jó iskolások, ha nincs mindennap újságolnivalójuk, ha nem kapnak naponta dicséretet. A gyerek nem tudhatja, hogy a tanító nénik idejéből nem is juthat mindenkinek mindennapra hosszú beszélgetés, hogy a tanító nénik közösséget is nevelnek, és nem egyetlen gyereket formálnak. És a szülők sem tudják minden esetben. Aki most megáll az iskolák kapujában, az már most, szeptember közepén megismeri az elégedetlen szülőket. Azokat, akik a gyermekek előtt sem rejtik türelmetlenségüket. Haragszanak a tanítóra, mert az nem az ő kislányukat, kisfiúkat kérdezte éppen. És a gyerek, aki örökszép szeptemberi törvények szerint most a világ legcsodálatosabb emberének a tanítóját látná, bizonytalanná lesz. Nem mondom én, hogy nem a legjobb, a legszeretőbb szándék szüli a kérdéseket, a túlzó szigorúságot, ha a kisember nem hoz elég dicséretet. De hiába lesz a mi gyerekünknek a legszebb tolltartója, a legdrágább táskája, a legcsinosabb ruhája, cipője, köpenye, hiába próbáljuk a magunk felnőtt törvényeivel segíteni őket, hiába várunk tőlük sokat, ha nem értjük meg, hogy ezekben a kis közösségekben nem a csinos köpenyek, nem is a szülői kívánságok, hanem a valós képességek szabják meg a később is állandóan alakuló értékrendeket. Mert igaz, hogy minden kisiskolás a legjobb lehetne valamiben, de mindenben a legjobb — hiába szeretnénk — egyik sem lehet. B. G. Mézesvásár, finom falai A Vendégül lát Borsod rendezvénysorozatnak az idén már negyedszer résztvevője a Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. A fennállásának 25. évfordulójához közeledő vállalat 15 kiállítást, bemutatót rendez, amelyek többsége vagy a dolgozó nők szabad idejét növelő, vagy a korszerű táplálkozásra utaló áruk népszerűsítését célozza. Mindjárt a rendezvénysorozat első napjaiban, szeptember 19. és 24. között tekinthetik meg az érdeklődők azt az élelmiszer-kiállítást, amelyen a korszerű táplálkozás élelmiszereit és a diabetikus élelmiszereket vonultatják fel. A további programokban mirelitáruk bemutatója (Ady E. utcai fűszer-csemege bolt), mézesvásár (Tanácsház téri tejtermékbolt), kávéteabe- mutató, hentesáruk és édesipari termékek bemutatója, cukrászsütemények és baromfiipari termékek kiállítása szerepel többek között. Érdekes kezdeményezés az úgynevezett finom falatok napja, amelynek október 4- én, a Marx Károly utca 94. sz. alatti ABC-bolt ad otthont. Hagyományosnak számít már a Miskolci Pamutfonó nődolgozói részére rendezett árubemutató, amelyet szeptember 26-án tartanak, s ahol a fonónők a süteményporokkal és az azokból készült süteményekkel ismerkedhetnek meg. A Szerencsi Csokoládégyár diósgyőri gyáregységében viszont gyü- mölcskonzerv-bemutatőt és kóstolót rendez október 4- én a vállalat. Az idén először jelentette meg VLB-programját — saját házinyomdájában készült, ízléses kiadványban — a vállalat. A kiadványban érdekes rejtvényt is találnak a háziasszonyok. Megfejtői egy sor értékes tárgyjutalmat nyerhetnek. őszi divat Van aki a naptárra néz, mások, főleg a nők a szekrényükbe néznek, ha már a levegőből is érezni, hogy itt Ilii az ősz. Felkészültünk-e a hűvös idő fogadására? Sö- vid ruhatárvizit után kiderül, és most már csak a pénztárcákba kell nézni. Az eredményt előre is tudhatjuk: venni fogunk néhány divatos holmit. Talán éppen ezeket. 1»| ♦ A nadrágszoknya nagy divat. De aki ezt választja, az keressen egy jó szabót; nehéz megvarrni. Szín és ? ellem Az emberre mindig jellemző. hogy melyek a kedvenc színei. Ezt a mindennapinak tűnő észrevételt Assa- dor Choungorian amerikai pszichológus kísérleti úton is bebizonyította. Kísérletei során rávilágított, hogy neurotikus emberek kedvenc színe a piros, az extrovertált emberek pedig elsősorban a sárgát és zöldet szeretik. Könnyei szülés Egy belga nőgyógyász, J. Daels azazl kísérletezett, hogy várandós anyák ménét mikrohullámú berendezés segítségével melegítette. Azt t pasztalta, hogy a szülés ebben az esetben könnyebb lefolyású, a fájdalom pedig elviselhetőbb. AWVWAW. # Átmeneti kabátot nem veszünk minden évben. Aki most vásárol és ezt a fazont választja, jól ki tudja használni: nemcsak divatos, de „időtálló" is. A kétrészes délutáni ruha nyár végén, meleg őszi napokon viselhető. Csináld te is, maradj friss! Ez a címe az NDK televíziója népszerű sorozatának, amelyben az utóbbi években több tucat sportversenyt és szabadtéri játékot rendeztek. Bemutatták a különböző labdajátékokat és testnevelőgyakorlatokat. a törzshajlí- tástól a medicinrollerral való „talicskázásig”, hogy ösztönözzék a sportra az embereket. A hatás nem maradt el. Az üzemekben, a gyárakban és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a dolgozók a sorozat mintájára megszervezték a „Csináld te is — maradj friss” mozgalmat, s ezt szolgálták a szakszervezetek sportprogramjai is. A nyári táborokban és az üdülőkben testnevelő tanárok kezdték meg működésüket, akik a reggeli tornagyakorlatoktól kezdve egészen az úszás- és asztölitenisz-ok- tatásig széles napi sport- programot kínálnak. Az üdülők között egyre nagyobb tért hódít az a mozgalom, amelynek keretében a nyaralók szabadságuk alatt 40— 60. sőt 80 kilométert gyalogolnak. Akinek éppen nincs szabadsága, annak a munkaidő után nyílik lehetősége az aktív sportolásra. 1973-ban a csaknem 150 000 tömegsport rendezvénynek több mint 5 millió résztvevője volt. A férfiasság hullámhegyei és hullámvölgyei Az ember szexuális funkciója semmiben sem különbözik a többi élefunkciótól. Ahogyan előfordul, hogy az ember emésztőszervei felmondják a szolgálatot, ugyanúgy előfordulhat, hogy a nemi szervek működésében mutatkozik zavar. Alkohol, cigaretta A szexuális potencia részben a mirigyek működésének, részben jedig az ideg- rendszert kedvezően vagy károsan befolyásoló körülményeknek a függvénye. Megfigyelték például, hogy szexuális kapcsolatokra általában akkor kerül sor, amikor a meglehetősen pontos ütemben működő mellékvese éppen nyugalmi helyzetben van. Mindenki ismeri a szexualitást fokozó vagy csökkentő külső tényezőket. Köztudott dolog, hogy a bőséges étkezés és az enyhén spicces állapot fokozza a nemi tevékenységet, a rossz egészségi állapot viszont kifejezetten csökkenti. Tulajdonképpen a szervezetben bekövetkező bármiféle változás kihat a szexuális tevékenységre. Ha fel kellene sorolnunk mindazokat a betegségeket, amelyek előidézhetik az impotenciát, a felsorolással talán sohasem készülnénk el. Mindenki tudja például, milyen negatív hatást gyakorol a szexualitásra az alkohol. Kis mennyiségben a szesz izgató hatású lehet, nagyobb mennyiségben viszont kifejezetten deprimáló hatást kelt. A dohány is olyan mérgező anyag, amely csökkenti a szexuális tevékenységet. Ha az ember sok cigarettát szív és ehhez még túl sok munka, nyugtalanság. a'*”"',-1lom társul, nem kell csodálkoznunk, ha jelentős mértékben csökken szexuális tevékenysége. Nagy-Britanniában nemrégiben elhatározták, hogy a dohányzásellenes kampány során elsősorban azt hangsúlyozzák, milyen antiszexuális hatása van a cigarettának. Pszichikai eredetű Mindezzel csak azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy időleges impotencia bárkinél felléphet és ebből nem kell tragédiát csinálni. A hosz- szan tartó, nehezen leküzdhető impotencia többnyire pszichikai eredető. Leginkább az érzelmileg labilis embereket sújtja, akik eltúlozzák egy-egy eredménytelen kísérletük jelentőségét. Az átmeneti impotencia idején — nem győzzük hangsúlyozni, hogy ez bárkivel előfordulhat — okosan kell viselkednünk. Ilyenkor általában azt a hibát szokták elkövetni, hogy igen rövid idő múlva akarják bizonyítani, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ekkor szokott bekövetkezni a második fiaskó, ami újabb ^aggodalmat szül és meghosz- szabbítja az impotencia időtartamát Hobby? Nemzetgazdasági érték? Kertbarátok Miskolcon A városok környékén gom- bamódra szaporodnak a hétvégi házak, kertek. És péntek-szombatonként, vasárnapokon benépesülnek ezek a kertek, (jsz táján nagy kosarakban hordják a gyümölcsfák szemenként számon tartott termését; a kertek jó ízű kincseit. A szaporodó kiskertek jelzik a kertbarát-mozgalom népszerűségét. A Mályi téglagyár és Miskolc között például valóságos kis telep épült. Ugyanígy: a Hernádhoz közel, Bocs és Gesztely határában is valóságos telep születik napjainkban. De még ilyen távolságokra se kell elmennünk. Egy falunyi telep épült Lyukóvölgyben és a város kertes házaiban is egyre több a szépen, a jól művelt kiskert. Mindez nem üzlet. Inkább hobby. Bár számokkal is kifejezhető az az érték, amit a kertekben termelnek, ami ebből a piacra jut. Az áfész- ek sokszor a helyszínen veszik át a zöldárut. Állami program, hogy a kertbarátok megfelelő propagandaanyagokhoz, . ismeretterjesztő irodalomhoz jussanak. Az érdeklődés hozta létre, élteti városunkban is a Hazafias Népfront városi bizottsága mellett működő „Miskolci Kertbarátok Körét”, amely a közelmúltban tartotta őszi ülését. A HNF mintegy összefogja a kertbarátokat, a kertszövetkezetek tagjait. Előadásokat szervez, ségít a kert műveléséhez szükséges anyagokat előteremteni. Miskolcon 3000 család — többségükben munkáscsalád — rendszeresen dolgozgat a kertjeiben. Több mint tízezer ember választ szabad idejében egészséges, hasznos foglalkozást magának. A mozgalom partnerei az Agrokonzum és a TIT. A szervezője a Hazafias Népfront. A jövő, a még több kiskert közömbösíti a városi életforma ártalmait. (bariba) Tesztelték a paraplét ♦ A legkisebb, egyben a legpraktikusabb. A fejet és a vállat is megvédi az eső elől. Bár az utcán már látni, üzleteinkben még nem kapható. Hogy mi mindent kell kibírnia egy esernyőnek? A fogyasztók lapja, a Nagyító szeptemberi száma esernyő- tesztet közöl, s bepillantást enged abba a vizsgálatba, amelynek alapján értékelték az üzletekben kapható pa- raplékat. Mindenekelőtt egy tudományos felkészültségű ember kiállt az esőre, jobban mondva beállt a zuhany alá, s az ernyőt kiválónak minősítette, ha húszperces zuhé után öt grammnál kevesebb vizet eresztett át. A nyitó- és zárókísérletek, valamint a sátor alakjának vizsgálata és a terhelőpróbák után elkészült a bizonyítvány. A legdrágább női ernyő, a Mini- matic (ára 418 forint) „csak” jó osztályzatot kapott, csakúgy, mint a 140 forint körüli Vera és Teri. Kiváló lett a japán M—848—6-os típusszámú. 395 forintos termék és a Hong Kongban készült férfi automata A vizet egyáltalán nem engedi át az előbbi japán típus és az NDK-ban gyártott K— 42562 típus. A legnagyobb esernyő Tihany névre hallgat, kalapjának átmérője egy méter és négy centiméter.