Déli Hírlap, 1974. szeptember (6. évfolyam, 205-229. szám)

1974-09-02 / 205. szám

f I 101 Ismét a műnkáslakás-akcióról (CIKK A 3. OLDALON) t > *v ’ Szeptemberben: két premier (SZÍNHÁZI ELŐZETES A 2. OLDALON) KGST-iilés Gyöngyösön Dr. U Roa a a inti szióriiázba ligái Dr. Raul Roa, a hazánk­ban tartózkodó kubai kül­ügyminiszter és felesége teg­nap délután a balatonfüredi szívkórházba látogatott. Tár­saságában volt_ Púja Frigyes külügyminiszter,' dr. Meruk Vilmos, hazánk kubai nagy­követe és Floreal Chomon, Kuba budapesti nagykövete. A vendégeket dr. Debrőczi Tibor, a balatonfüredi szív­kórház igazgatója fogadta és tájékoztatást adott a 230 éves múltra visszatekintő balatonfüredi szívgyógyá­szairól és kutatásról. ^ Dr. Raul Roa és kísérete megtekintette a kórház labo- ratórumait és több terápiás osztályt. Rangos tanácskozás szín­helye volt Gyöngyös városa, ahol első alkalommal ülése­zett a KGST egyik csoport­ja, a Gépipari Állandó Bi­zottság ötös számú szekció­ja. Valamennyi tagország de­legációja részt vett a három­napos tanácskozáson, ame­lyen megjelent B. Sz. Petu­hov, a Szovjetunió szakmi­niszterének helyettese, vala­mint Váncsa Jenő, hazánk mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszterhelyettese is. Különböző szerkesztő cso­portok tanácskoztak többek között arról, hogy a termesz­tést és a betakarítást kiszol­gáló gépsorok mihamarabb megjelenhessenek a KGST- országok mezőgazdasági üze­meiben. Elsősorban a szálas takarmányok, a burgonya és a cukorrépa termelését segítő gépekről volt szó, de megál­lapodás született más termé­nyek betakarításának korsze­rűsítéséről is. A hazai szak­emberek vállalták annak az adapternek a megszerkesz­tését, amely a gabonakom­bájnra felszerelve alkalmas a kukorica, a zöldborsó és a napraforgó betakarítására is. Hazai feladat még a gabona- termesztéshez nélkülözhetet­len csővözőgépek és tároló­rendszerek szerkesztése ér kialakítása is. A tanácskozás jegyzőkönyvét és megállapo­dásait tegnap írták alá Gyön­gyösön, a főiskola aulájában. j(c Elkészült az órarend, megjöttek a tankönyvek, a nyáron megújult iskolaépületekben már az elmúlt hét végére minden a Helyére került, és reggel a legtöbb családban nemcsak a fel­nőtteknek szólt az ébresztőóra. Ma délelőtt az ország valamennyi általános és középiskolá­jában megkezdődött az 1974—75-ös tanév. Figyeltük az ünneplőbe öltözött gyerekek ezreit és azt mondtuk: újra itt az iskola. A rövid tanévnyitó ünnepségeket pedig így fejezték be: re­méljük, kellemesen telt a vakáció, kipihentétek magatokat. A következő tíz hónapra vala­mennyiötöknek jó munkát, jó tanulást kívánunk. Ennél többet mi sem mondhatunk. (Kerényi László felvétele) Vacsora Párizsban — Találkozó Nicosiában w Uj katonai kollégium Egerben Genf: biztonsági értekezlet Társadalmi munka A községek lakói aktívabbak Az elmúlt évtizedben or­szágosan átlag évi 18 száza­lékkal emelkedett az egy lakosra jutó társadalmi mun­ka értéke. A legújabb sta­tisztikák szerint 1973-ban a társadalmi részvétel összes értéke elérte a körülbelül másfél millárd forintot. A lakosság aktivitása a közsé­gekben lényegesen nagyobb, mint a városokban. Különö­sen a nagyközségekben tá­mogatják példamutatóan a településfejlesztési feladatok végrehajtását. Kiemelkedően magas évek óta Bács-Kiskun megye eredménye, ahol tavaly is a legmagasabb — 344 forint — volt az átlag. (Tudósítónktól) Üj oktatási és egyben ka­tonai intézménnyel gazdago­dott a szamszédos megye- székhely. A párt oktatási ha­tározatának végrehajtását, valamint a hadsereg káder­képzését egyaránt segíti a középiskolai katonai kollégi­um, amely a szombati ava­tás után ma kezdi meg mun­káját. A minden igényt kielégítő katonai kollégiumba elsősor­ban a több gyermekes mun­káscsaládok, valamint a tá­voli helyőrségekben szolgá­latot teljesítő katonák gyer­mekeit vették fel. Azokat, akik, jó eredménnyel végez­nék az általános iskolát és alkalmasnak látszanak a katonai pályára. A kollégium megfelelő anyagi és pedagó­giai lehetőséget biztosít a gimnázium elvégzéséhez, hogy a sikeres érettségi után felvételi nélkül lépjenek to­vább a tiszti, illetve a tiszt- helyettesi iskolákba. A kato­nai kollégisták elegáns egyen­ruhája — sötétkék nadrág, feliér ing, nyakkendő és vi­lágoskék kabát — új szín Egerben, a diákvárosban. Mára változóan felhős idő várható, enyhe széllel. A nap­pali hőmérséklet húsz-hu­Genfben ma folytatódik az európai biztonsági értekezlet második szakasza, és egyre többen sürgetik a legmaga­sabb szintű zárószakasz mi­előbbi megtartását. — Nico­siában találkozik a ciprusi görög és török közösség két vezetője: Kleridesz ügyveze­tő és Denktas. — Párizsban Giscard d’Estaing államfő vendégül látja vacsorára Schmidt nyugatnémet kan­cellárt, aki csak az estebedre „rándul át” Bonnból, utána rögtön hazamegy. Az európai biztonsági ér­tekezlet ma folytatódó ülés­szakával kapcsolatban Moszk­szonöt, az esti hőmérséklet pedig tizenhat-huszonegy fok között alakul. vában rámutatnak, hogy az államközi kapcsolatok „tíz- parancsolatából” hatnak a szövegében már megegyeztek és kis jóakarattal — ami a szovjet félből soha sem hi­ányzott — még ebben az esztendőben tető alá hozhat­ják a másik négyet is. Kleridesz és Denktas mai megbeszélésén — előrelátha­tólag — egyetlen konkrét té­ma kerül napirendre: a me­nekültek helyzete; a sziget­Az Európa déli — ahogy Churchill valaha mondta — „lágy alsó feléhez” oly Közel­álló Ciprus gondjainak rendezet­lensége és a Ciprus mögött levő Közel-Kelet valóban „közelsége” egyaránt az európai biztonsági értekezlet második szakaszának befejezésére és a legmagasabb szintű záróülés megtartására biztat, sőt — mondhatnánk — nógat, A francia—nyugatnémet vezetők — diplomáciában szo­katlan és újszerű — csak va­csoratalálkozója is azt mutatja: Európa gondjait Európának kell elsősorban megoldania. Görög­ország is ezért keresi — az ország görög lakosságának mintegy 40 százaléka (kb. 40 ezer család) távol van ottho­nától. — Ciprussal is össze­függ Mavrosz görög külügy­miniszter e heti brüsszeli, bonni és párizsi látogatása, de a fő téma Görögország kapcsolatának kiépítése a Közös Piaccal. — Feltehetően a Közös Piac a téma a fran­cia . államfő és a nyugatné­met kancellár mai párizsi „munkavacsoráján” is. USA-ban csalódva — a kapcso- latot a Közös Piaccal. Görögor­szág ugyanekkor a szovjet ja­vaslatot tette magáévá Ciprus ügyében, nem a NATO-ét, ami azt mutatja: az európai bizton­ság végleges biztosítása lehető­vé teszi a kontinensek közti biztonság megteremtését, pél­dául a világpolitikai gondokat okozó ciprusi kérdés megoldá­sát nemzetközi értekezleten — ahogy az európai és a konti­nensek közötti biztonságot min­dig szem előtt tartó szovjet külpolitika a ciprusi kérdésben javasolta. MÁTÉ IVAN Felhős idő Hírmagyarázat: Éjiéiül reggelig KÉT MEGEGYEZÉS KAIRÓBAN Az arab országok külügy­miniszterei ma folytatják megbeszéléseiket Kairóban. Eddig két megegyezés szüle­tett: október 26-árá hívják össze az arab „csúcsot” Ra­batba és kollektív erőfeszíté­seket tesznek, hogy az ENSZ- közgyűlés őszi ülésszakán ön­álló napirendi pont legyen a palesztin kérdés. MEGNYÍLT A LIPCSEI VÁSÁR Ünnepélyesen nyitotta meg Hors Solle, az NDK külke­reskedelmi minisztere az idei őszi lipcsei vásárt, amelyen hazánk 25 külkereskedelmi vállalata 15 kiállítási ágazat­ban képviselteti magát. A magyar járművek, a textil- és cipőipari gépek iránt már az első napon nagy volt az érdeklődés. „SEBESSÉG” ÉS „EMBERI HIBA” „Túl nagy sebesség” és „emberi hiba” okozta a zág­rábi szörnyű vasúti szeren­csétlenséget. A 120—150 (vagy talán enpél is több!) halálos áldozatot követelt kisiklás egyik oka az volt, hogy az óránként megengedett 50 ki­lométeres sebesség helyett a vonat kilencvennel futott és a vezető nem vette figyelem­be a szemafor piros jelzését sem. JOHN LENNON — KONTRA NEW YORK John Lennon kérte New York szövetségi bíróságát: hatálytalanítsák a végzést, hogy szeptember 10-ig el kell hagynia az USA-t. A végzést egy 1968-as angliai íté • lettel indokolják, amikor Lennonnál marihuánát talál­tak. Lennon védője szerint az igazi ok: Lennon béke­tüntetést szervezett a viet­nami háború ellen 1972-ben. HELIKOPTER­SZERENCSÉTLENSÉG Hatalmas tűz pusztított egy calcuttai kocsiszínben, amely­nek során 37 villamos telje­sen elégett, nyolc súlyosan megrongálódott. — A nézők szeme láttára lezuhant és kigyulladt egy bemutatóre­pülést végző helikopter a Farnborough-i nemzetközi légiparádén. A kétfőnyi le­génység életét vesztette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom