Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)
1974-08-26 / 199. szám
belföld TÖBBET OLVASNAK FALUN. Számos jel mutatja, hogy a közművelődési határozat végrehajtása során a falusi könyvforgalom további fellendülésével lehet számolni. Az ÁFÉSZ könyvesboltok 1974. első félévi forgalma például csaknem 76 millió forint volt, 12 százalékkal nagyobb, mint az elmúlt év hasonló időszakában. A könyv- forgalom több mint 20 százalékkal növekedett Bács- .-viokun, Csongrád, Szabolcs- Szatmár és Tolna megyében, valamivel kisebb mértékben Baranyában, Borsodban, Fejérben, Somogybán és Zalában. FIATALOKNAK ÉS ÖREGEKNEK. Huszonöt éves az Építők Pintér Károly Művelődési Háza Székesfehérvárott. Az intézmény, amely kiváló tevékenységéért már miniszteri elismerésben is részesült, a munkásművelődés igazi fellegvára: évente mintegy száztízezren látogatják. Az épületben a négyévesektől a nyugdíjas korűakig minden korosztály megtalálja a szórakozását. ŰJ ÓVODA. Üjabb százszemélyes napközis óvoda épült fel Kiskunfélegyházán, ahol öt év alatt, a fokozódó igényeknek megfelelően, 400 hellyel bővítik a gyermekintézmények befogadó képességét. A Petőfi-városrészen kooperációban, nagyarányú társadalmi összefogással létesült óvoda szeptemberben már fogadja a kicsinyeket. KATÓN AMŰVÉSZEINK KÜLFÖLDRE KÉSZÜLNEK. Szeptemberben külföldi vendégszereplésre utazik a Ma- gyár Néphadsereg Vörös Csillag érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese. Ezúttal a Német Demokratikus Köztársaságba látogatnak el katonaművészeink. A kéthetes turné során 9 előadást tartanak. VETŐMAG A KISKERTEKBE. Az Országos Vetőmagellátó és Értékesítő Vállalat új külföldi csomagológépet vásárolt. Ezen készülnek a kiskerttulajdonosok által vásárolt, néhány dekányi magot tartalmazó vetőmagtasa- kok. A nagy teljesítményű géppel idén eddig tízmillió kis vetőmagcsomagot állítottak elő, tízszer annyit, mint az elmúlt év azonos időszakában. Mindez azt jelenti, hogy a nyár végén és az ősszel a kiskerttulajdonosok a tavalyinál jobb zöldség-vetőmag ellátásra számíthatnak. NÉGYSÁVOS AUTÓÜT. Átépítik a Zalaegerszeget nyugat-kelet irányban átszelő útszakaszt. A jelentős tranzitforgalmat lebonyolító út Körmendtől a Balatonig vezet. A városon átvezető szakasz négysávos autóút lesz. A budapesti és a za- lavölgyi vasútvonal fölött magaspálya épül, így a vasúti közlekedés nem zavarja majd a közúti forgalmat. BIOKÉMIKUSOK TANÁCSKOZNAK. A MÉ- MOSZ székházának dísztermében tegnap ünnepi üléssel kezdetét vette az Európai Biokémiai Társaságok Szövetségének (FEBS) IX. kongresszusa. A biokémiai kongresszusok történetében alighanem legnagyobbnak és legjelentősebbnek ígérkező tanácskozásra földünk minden tájáról, 3ö ország 2100 tudományos kutatója érkezett. TOTÓNYEREMÉNYEK. 13 és 13 plusz 1 találatos szelvény nincs. 12-cs 20 darab van, nyereményük egyenként 47 699 forint. 11 találatos 342 darab akadt, nyereményük egyenként 1116 forint. 10 találatos 3264 darab van, nyereményük egyenként 175 forint. A 35 hétre átmenő jutalomösszeg 788 139 forint. Tegnap este bezárt a VI. Miskolci Helyiipari Kiállítás és Vásár. A korábbiaknál is rangosabb bemutatót mintegy 25 ezren tekintették meg, s a közönség díját, immár harmadszor, ismét a Miskolci Kertészeti Vállalat virágkompozíciója nyerte el. Nyertek azok a látogatók is, akiknek szerencséjük volt. Signál zsebrádiót nyert a tegnapi sorsoláson a 15 985, a 9092 és a 11 495 számú belépőjegy tulajdonosa. Az Orilux tévé- készülék a 112, a lemezjátszó a 15 359 számú szelvény gazdájáé lett. Az utolsó nap sem maradt látványos esemény nélkül. Fodrász-, kozmetikus- és divatbemutatót rendeztek. Felvételeink három modellt ábrázolnak. Az első egy indián lány, a második kreáció neve a Tenger csillaga, míg a harmadik modell hátán egy páva ékeskedik. (Kerényi László felvételei) Pénzbírság, elkobzás Rajtavesztett csempészek Homyák András 32 éves hejőkeresztúri lakos egy ideig a Német Demokratikus Köztársaságban dolgozott. Nemrégiben hazatérve, részletes vámnyilatkozatot töltött ki az általa behozott holmikról, amelyeknek belföldi forgalmi értéke 3940 forint volt. Az ellenőrzés során azonban kiderült, hogy Hornyák ennek többszörösét, 10 ezer forintot meghaladó árut hozott pod- gyászában. Nem volt feltüntetve a magnetofonnal egybeépített táskarádió, négy magnó-kazetta, több méter jersey anyag, farmer- nadrágok és egyebek. A vámhivatalon letétbe helyezett tárgyakat a bíróság elkobozta, Hornyák Andrást pedig csempészetért 1500 forintra büntette. Ugyancsak csempészetben hozott végzést a bíróság Kollár László 38 éves szir- mabesenyői lakos és felesége ellen. Ok a nyáron osztrák—olasz—jugoszláv körutazásról tértek haza, s olyan vámnyiiatkozatot töltöttek ki’, hogy az általuk vásárolt holmik értéke nem haladja meg az ezer-ezer forintot. Ám az. ellenőrzésnél több mint nyolcezer forint értékű ruhaneműt találtak: szöveteket, pulóvereket, farmernadrágot és más holmit. A Kollár házaspárt négyezer forintra bírságolták. Bodnár Ödön 47 éves miskolci lakost devizagazdálkodást sértő bűntettért marasztalta el a bíróság. Bodnár Ödön az NDK-ba indult turistaútra, a vámellenőrzésnél 300 NDK márkát találtak nála elrejtve, amit itthon egy külföldi állampolgártól vásárolt 1200 forintért. A valutát elkobozták, Bodnár Ödönt pedig 1500 forintra büntették. Ezer forint büntetést szabott ki a bíróság Szakos Imréné, született Juhász Mária szirmabesenyői lakosra. aki Ausztriába ment csoportos társasutazással. Kétezer forintot akart kicsempészni úgy, hogy azt az autóbusz üléskarzata alá rejtette. A bűnjelként lefoglalt összeget a bíróság elkobozta. (móri) Hiszékenyek vámszedője Hiszékeny emberektől sorozatosan pénzt csalt ki Albert Ödön 29 éves budapesti lakos. Egy férfinek pecsenyesütő iparengedély megszerzését ígérte. Ezt azzal is „alátámasztotta”, hogy a kiszemelt kerületben több bódét is megmutatott az illetőnek, azt hazudva, hogy az egyiket kiutaltatja részére. Tízezer forintot vett fel tőle „ügyintézésre”, majd újr„bb tízezer forintot kölcsönként csalt ki. Következő ügyfele egy házaspár volt: a férfinek asztalos kisipari engedélyt, az asszonynak zöldségárusító boltot ígért. Megtévesztésül a Római-parton megmutatott egy bezárt bódét, mondván, hogy azt fogja kiutaltatni. Az asszonytól 15 ezer forintot vett fel, s ennek egyharmada illette meg Albertet. ígéretét természetesen nem tudta teljesíteni, s a kicsalt összegekből is csak 4000 forintot fizetett vissza. A Fővárosi Bíróság Albert Ödönt visszaesőként elkövetett csalásért és köz- veszélyes munkakerülésért kétévi szabadságvesztésre ítélte. Hernandez megállította Gedót Kubában a hatalmas sportcsarnokban vasárnap este második párként lépett szorítóba olimpiai bajnokunk Gedó György a 21 éves kubai Hernandez ellen. Az első menetben a kubai óriási tempót diktált, sorozott és többször pontosan talált. Gedó a második menet elején sokszor keményen eltalálta ellenfelét, már- már ledolgozta hátrányát, amikor bal szemöldöke felrepedt. A harmadik menet elején a mérkőzésvezető sarokba küldte Gedót és az ügyeletes orvos véleményét kérte ki, hogy folytathatja-e a mérkőzést. Miután az orvos megengedte, Gedó oroszlánként harcolt továbu, de a kubai nem lankadt, maradt erőtartaléka és vá- laszolgatni is tudott. A pontozók 4:1 arányban látták jobbnak Her- nandezt. A magyar csapatból már csak Badari maradt versenyben, aki magyar idő szerint ma este 9 óra körül küzd a négy közé jutásért a kubai Alvarez ellen. Ha győz, egy érmet szereznek a magyar ökölvívók az első világbajnokságon. A matematika útjai Nemzetközi konferencia kezdődik ma Egerben Hogyan segítheti a matematika a számítógépek széles körű alkalmazását? Hogyan lehet biztosítani a legoptimálisabb döntéseket? — ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keres választ az a nemzetközi konferencia, amely ma délután kezdődik a szomszéd megyeszékhelyen Egerben, a Bolyai János ma- tematikoi társulat rendezésében. A számítógépek nélkül ma már elképzelhetetlenek az ipar, a termelés, a beruházás, a kereskedelem és a gazdaság különböző ágai, a számítógépek alkalmazása pedig megköveteli a matematika közreműködését. Üj matematikai elméletre és ezek gyakorlati átültetésére van szükség. Ezért jelentős az egri' tanácskozás, amelyen mintegy 450-en vesznek részt. Kétszázan érkeznek külföldről, jönnek Európába csaknem valamennyi országból, de Amerikából és Vietnamból is várnak kutató matematikusokat. A konferencia négy szekciójában 90 előadás, illetve korreferátum hangzik majd el. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Kántor Jánosnak és Hortobágyi Mártának Anita; Farkas Józsefnek és Vascsák Magdolnának Krisztina; Bíró Sámuelnek és Tisza Erzsébetnek Annamária; dr. Tóth Györgynek és dr. Nagy Gabriellának Judit; dr. Furtényi Imrének és Kovács Mariannának Gabriella Edit; Kerékgyártó Istvánnak és Szűcs Évának István; Vasvári Károlynak és Németh Máriának Ildikó; Rédei Barnabásnak és Csótka Gizellának Zsolt; Szabó Józsefnek és Szatmári Juliannának Dóra nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Czink László és Bittermann Zsuzsanna; Gőz István és Szakái Edit; Drntár Ferenjc és Szabó Irén; Kocák Ferenc és Szemán Margit; Kiss Zoltán és Kassai Ilona; Faragó Pál és Hajdú Margit; Csorkász István és Fejérpa- taki Erika; Kulcsár Lajos és Illés Mária; Gyóllai Mihály és Nagy Katalin; Krajnyák László és Kristóf Gizella; Orosz László és Sasvári Ildikó; Oláh Béla és Tóth Ibolya; Birkás Ferenc és Obalányi Valéria; Leányvári László és Pásztor Juciit; Hódi Sándor és Nagy Margit; Szuba László és Balogh Mária; Szirtes Pál és Balogh Éva; Szobonya István és Herberger Piroska; Berkics János és Ivanics Katalin; Takács István és Gulyás Erzsébet; Szerdi Zoltán és Czár Katalin; Hruskó László és Lukács Judit; Kapusi Zoltán és Borsodi Rózsa;' Prájsler Ferenc és Cserhalmi Dorottya; Baranyi István és Éles Klára; Duiibán István és Ferenczi Edit; Tóth Gyula Mihály és Petró Julianna; Gál Zoltán József és Besenyei Magdolna; Fazekas István és Kertesi Judit; Czimre István és Halász Irén; Soltész Ferenc és Szurmai Ágnes Irén; Tószegi Sándor és Pardi Julianna; Szabó Béla és Kucsma Mária; Tóth József és Oláh Éva Erzsébet; Soltész István és Lip- csey Mária; Rétfalvi Árpád Tivadar és Kozák Rozália; Krisztián Imre és Kuzmiter Erzsébet; Tóth András és Balogh Kornélia Mária; Vass Árpád Antal és Torma Ilona; Simon Endre és Tran- ka Gertrud Magdolna; dr. Bodrogi Nándor Ferenc és Böröczki Borbála; Szécsényi Zoltán és Vis- meg Katalin; Hornyák Jenő és Heiler Éva Erzsébet; Pálinkás József és Pisák Agnes Magdolna. MEGHALT: Kiss László 3 éves; Anderkó Géza Béla 62 éves; Radácsik Jó- zsefné (Kis Piros) 81 éves; Spitz - müller József 6 éves; Czira Zsig- mond 69 éves; Juhász László 71 éves; File Imréné (Görzsöny Mária) 64 éves; Szabó József János 47 éves korában. külföld OELi HÍRLAP — A Magyar Szocialista MunUaspan Miskolc »arosi Bizottságának politikai napilapja. — EöszerkesziO: CSALA LÁSZLÓ Szerkeszirtseg 3527. Miskolc. Balcsy-Zsilinszky a. 15 Postacím: 3501 Miskolc PL 39 Teletonközpont: 30-132. 10-072 35-380. Titkárjáé: 18-223: bel- es várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Boreoo megyei Lapkiadó Vállalat 8527 Miskolc. Bajcsv-zsllinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. PL 178 — Feleíós kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon 10-131 — Hiidetesfelváiel: 3526 Miskolc. Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok- -»ál. Előfizethető e helyi postahivataloknál Előfizetési dH egy hónapra: 20 Pt. — Index: 25 95L — Készült s Borsod megyei Nvonrv dalost! Vállalatnál - Felelés vezető: SZEMES ISTVÁN. PRÁGA. A Keresztyén Békekonferencia vezetői augusztus 22—25 között Prágában találkoztak az USA hat keresztyén egyházának vezetőivel. A tanácskozáson megvitatták a kelet-nyugati egyházi kapcsolatok fejlesztésének, a békés egymás mellett élésnek a kérdéseit és azt, hogy az egyházak sajátos lehetőségeikkel hogyan mozdíthatják elő az enyhülés politikáját. A prágai találkozón a magyarországi egyházakat dr. Bartha Tibor református püspök és dr. Fábián Árpád katolikus püspök, szombathelyi apostoli kormányzó képviselte. ALGÍR. Az algíri hírügynökség jelentése szerint Palme svéd miniszterelnök novemberben hivatalos látogatást tesz Algériában Bumedien elnök meghívására. TOKIÓ Kifutott a japán Yokosuka kikötőjéből a Garnard nevű amerikai atom-tengeralattjáró. A hajó augusztus 21-én érkezett a városban létesített amerikai haditengerészeti támaszpontra, s hivatalosan kéthetesre tervezett látogatásának célja , a készletek kiegészítése és a legénység pihenése” volt. Hirtelen távozását nem okolták meg, de yokosukai tartózkodása idején sorozatos tiltakozó gyűlések és felvonulások voltak a városban. MAJNA—FRANKFURT. Pokolgép robbant éjszaka Frankfurt belvárosában, az izraeli utazási iroda előtt. A robbanás nemcsak az épületet, hanem a közelben parkoló gépkocsikat is megrongálta. Emberéletben nem esett kár. KUALA LUMPUR Tun Abdul Razak malaysiai miniszterelnök pártja, a Nemzeti Front — az általános választások eddig összeszámolt szavazatai alapján — átütő győzelmet aratva a többi pártok fölött, megszerezte a 154 képviselőházi mandátum több mint kétharmadát. ERDEVEN. Dorongokkal felfegyverzett parasztok támadtak az Erdeven francia üdülőtelep strandjain napozó nudistákra. A közszemérem őrei és pucér ellenfeleik között kirobbant egyórás verekedés után 15 személyt kórházba kellett szállítani. ALEXANDRIA Szadat egyiptomi elnök tegnap Alexandriában beszédet mondott egyiptomi politikai személyiségek, a szellemi élet vezető képviselői előtt. Hangoztatta, hogy országa nem hajlandó különbéket kötni Izraellel, és el van szánva arra, hogy tovább folytatja a háborút, ha a genfi tárgyalásokon nem sikerül tisztességes megoldást találni. BAGDAD. A „Kurdisztán hangja” rádióadó este visz- szautasította az iraki kormány aznap kihirdetett amnesztia-rendeletét. Mint ismeretes, a rendelet bántat- lanságot ígért azoknak a kurd harcosoknak, akik tegnaptól kezdve beszolgáltatták fegyvereiket az iraki illetékeseknek. LONDON. Makariosz ciprusi államfő a svéd Expressen című esti lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: hajlandó lenne részt venni egy olyan jellegű nemzetközi konferencián, melyet a Szovjetunió javasolt a ciprusi válság rendezése érdekében. Az érsek a továbbiakban elutasította a sziget török és görög részre való felosztásának gondolatát, és meggyőződését hangoztatta, hogy jelenleg a ciprusiak több mint kilencven százaléka támogatja őt.