Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-17 / 193. szám

Kekkonen elismerése Díjazott termékek Megnyílt a helyiipari kiállítás és vásár Tegnap délelőtt, tíz óra után néhány perccel dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke megnyitotta a VI. miskolci helyiipari kiállítást és vásárt. A vendégek — közöttük dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizott­ság első titkára és a városunkban tartózkodó tamperei de­legáció tagjai — ezután megnézték a nagy ipari seregszem­le pavilonjait. A meghívottak hosszasan Időztek az egyetlen külföldi kiállító. Tampere város be­mutatójánál. Pekka Paavo- la főpolgármester elmesélte, hogy Urho Kekkonen, Finn­ország államfője nagy elis­meréssel szólt a miskolciak közelmúltban megrendezett finnországi termékbemutató­járól. Előkerültek a fényké­pek is, amelyeken hazánk nagykövete, a Miskolcról el­származott Rónai Rudolf kalauzolta az északi állam vezetőjét. A tampereiek is ki tettek magukért; a zsűri első díjjal jutalmazta az íz­léses kiállítást. * Sikerre számíthat a Bor­sod megyei Nyomdaipari Vállalat bemutatója is. Mű­ködés közben látható egy új típusú rotációs gép, amely­ből százával kerülnek ki a városunkat ábrázoló, színes, ajándék nyomtatványképek. Délután — amikor a sport- csarnok a nagyközönség előtt is' megnyitotta kapuit — a legtöbben a gazdag bútor- választékra voltak kíváncsi­ak. A balassagyarmati Ipoly gyár Kolos lakószobája és Karancs ebédlőgarnitúrája is a díjazott termékek kö­zött szerepel. A házgyári la­kások méreteihez alkalmaz­kodó Kolos garnitúra egy állítható méretű és nagysá­gú, asztalból, kényelmes ágy­ból, két szépen kárpitozott fotelból és egy modern szek­rénysorból áll. Ára: 18 500 forint. Másfajta igényeket elégít ki a rusztikus vonalú, egyedi tervezésű Karancs garnitúra. A vörösfenyő fur­nérozással készült ebédlőben egy kis bárpult és három bárszék is helyet kapott. 22 ezer forintba kerül. * Reneszánszát éli az üveg­csiszolás. Az Amfora válla­lat 17 éve működő csiszoló­üzeme már sok hazai és kül­földi elismerést kapott. Ölom- kristály vázáik — ha magas áron is, szép diszei lehetnek a modern lakásoknak. Ezek a díszüvegek sok fényt ver­nek vissza, fényességüket mély és prizmaszerű csiszo­lásokkal, maratással fokoz­zák. A Borsod megyei Kézmű­ipari Vállalat pavilonjánál találkoztunk Grundik Gyu­lával, a Centrum Áruház igazgatójával és Sugár An­dorral, a RÖVIKÖT vezető­jével. A Centrum érdeklődő kérdéseiből nem merészség levonni azt a következtetést, hogy rövidesen a miskolci áruházban is megjelennek a modern és olcsó kézműipari termékek. Grundik Gyula egyébként üzleti tárgyalást kezdett az Ipoly Cipőgyár képviselőivel is. Az ötezer látnivalóból so­kakat vonzott a VIDEOTON kiállítása. A legújabb Tün­de tévékészülék mellett mű­ködés közben mutatják be színes televízióikat is. ★ ★ ★ Talán nem veszik ünneprontásnak, ha megjegyezzük, hogy jó lett volna, ha nemcsak a kisiparosok árulják a helyszí­nen termékeiket. A VI. miskolci helyiipari kiállítás és vá­sár szervező bizottságának tájékoztatása szerint persze a sportcsarnokban bemutatott valamennyi árucikk már kap­ható, illetve rövidesen kapható lesz az üzletekben is. Oklevelet kapott a Borsod megyei Kézműipari Vállalat *ői bükié pulóvere. Ára: 400 forint. (Kerényi László felvételei) ★ A belépőt a Miskolci Kertészeti Vállalat virágkompozí­ciója fogadja. Több mint ezer vágott virágból és mintegy kétezer cserepes növényből készült a kép. ' ... i i i . ................... .i , Patikusok a házi patikákban A Győr-Sopron megyei gyógyszerészek társadalmi munkában vállalták, hogy ellenőrzik a házi gyógyszer- készleteket. Augusztusban és szeptemberben a gyógyszer- tárakba bevitt „házi patiká­kat” átvizsgálják és a lejárt szavatosságú gyógyszereket megsemmisítik. A még hasz­nálható gyógyszerekhez meg­felelő tanácsokat adnak. REFLEKTOR Ma Budapesten az OTP központjában az ötödik Bé­kekölcsön utolsó sorsolását tartják meg. Dunaújváros­ban fennállása 20. évforduló­ját ünnepli a Dunai Vasmű acélműve. >)c Egerben az if­júsági parkban társastánc­bemutató lesz. Kápolnás- nyéken néprajzi fotókiállí­tás nyílik, Kapuvárott új szállodát adnak át rendelte­tésének. őszinte örömmel olvastuk a tegnapi lapokban a hírt: a Minisztertanács — augusztus 15-i ülésén — tudomásul vet­te, hogy a szakszervezetek az üzemi dolgozók jogainak ha­tékonyabb védelme, a jogi tanácsadás és tájékoztatás céljá­ból jogsegély-szolgálatot szerveznek. Elsősorban azok tudják értékelni ennek jelentőségét, akik már voltak olyan helyzetben, hogy konkrét jogi tanácsra lett volna szükségük, s nem tudták, hová forduljanak. So­kan még a bírósági panasznapok lehetőségét sem ismerik, s többnyire a sajtót, rádiót, televíziót kérik: segítsen ügyes­bajos dolgaikban eligazodni. Csakhogy a tömegkommunikációs eszközök feladata leg­kivált a közérdekű panaszok tisztázása, magánügyekben leg­feljebb ha annyit tehetnek, hogy útbaigazítják az érdeklő­dőt: hová forduljon, melyik intézményt vagy szervet keresse. Am ahol a tanács is kevés, s kifejezetten jogi segítségre, érdekképviseletre volna szükség, ott tehetetlen bármely hír­közlő szerv. Márpedig — különösen a kiskeresetű vagy nagy- családos dolgozók — kétszer is meggondolják, hogy ügvvé- védet fogadjanak. Pénztárcájuk nem engedi. A jogsegély-szolgálat megszervezése ezen a gondon köny- nyít majd. Egyelőre 50 vállalatnál vezetik be — különböző iparágakhoz, szakmákhoz tartozó, nagyobb és kisebb válla­latoknál egyaránt. (A SZOT a munkaügyi miniszterrel és a felügyeleti szervvel közösen jelöli ki december 31-ig ezt az 50 vállalatot.) Egy esztendő lesz a kísérleti idő, s a jövő év végére már a sokoldalú tapasztalatok alapján terjesztik ki az üdvös mozgalmat. A Minisztertanács által elfogadott irányelvek szerint az első 50 üzemmel együtt a SZOT-ban és az ágazati szakszer­vezeti központban is megalakulnak a jogsegély-szolgálatok, amelyek a vállalati szolgálatok irányításán túl a dolgozo vagy a helyi szakszervezeti szerv kérésére konkrét ügyekkel is foglalkozhatnak. Később a megyei szakszervezeti taná­csokat is bekapcsolják a mozgalomba. A szakszervezeti jogsegély-szolgálat ma még tálán felmér­hetetlen jelentőségű lehetőséget biztosít. Mert nemcsak ar­ról van szó, hogy ingyenes jogi tanácsadásról gondoskodik, s a dolgozó bíróság előtti képviseletét is ellátja, hanem ar­ról is. hogy akár apró-cseprő ügyeinek intézését is átvállal­ja a lehetőség szerint. Tehát nemcsak kifejezetten jogászi „szakmunkát” ígér, de fokozatosan mind több olyan hivata­li, hatósági ügy elintézését is, amelyhez nem feltétlenül szükséges a dolgozó személyes megjelenése. S más területen is nagy jelentőségű az új szakszervezeti mozgalom. Számos példa bizonyítja, hogy a munkaügyi vi­ták tetemes része elkerülhető volna, ha a különböző rendel­kezések értelmezése már az életbelépésük pillanatától egy­séges volna. A jogsegély-szolgálat nyilván ebben is sokat tehet majd, ami kamatozik nem csupán abban, hogy meg­előzi a viták elmérgesedését, de abban is, hogy kevesebb táptalajt hagy a vélt jogoknak. Az ötven vállalat között minden bizonnyal lesz majd mis­kolci is. Hogy melyik, még nem tudni. De akármelyik vál­lalatunk is kerül a szerencsések közé, jó lenne, ha már úgy startolna: tapasztalatait folyamatosan megosztja városunk többi üzemének szakszervezeti szerveivel, hogy egy év múl­tán. — amikor már másutt is megszervezik — ne merőben új témaként kelljen fogadniuk a jogsegély-szolgálatot. R. É. Az építőmunkások szociális helyzete Kedden délután Nagyobb adagok az üzemi konyhán? (Folytatás az 1. oldalról) A Miskolci Közúti Építő Vállalat munkásszállóit olaj- kályhákkal, rádióval, tele­vízióval. hűtőszekrénnyel szerelték fel. A Drótgyár mögötti területen az év vé­géig átadnak egy új, 104 személyes szállót, amelyik­nek az építési költsége 8 millió forint. A kiemelt beruházások közül az Olefinmü I., II. ütemének építkezésein ház­gyári lakásokat rendeztek be munkásszállónak. Az építők megyei bizottsága a legutób­bi felmérés óta többször is szorgalmazta, hogy az egyéb­ként modern szobákat ne régi. kopott berendezésekkel lássák el. Hosszabb vita után végül is a régimódi bútorok 85—90 százalékát kicserélték. Javult a munkások elhe­lyezése az építőanyag-ipar­ban is. Igaz, az igény jóval kisebb, hiszen a Sájószent- péteri Üveggyárban, a Be­ton- és Vasbetonipari Mű­vek gyáraiban sokan dol­goznak a környező közsé­gekből és többnyire napon­ta hazajárnak. Osszkomlortos laházakban Az építőipari vállalatok­nál az utóbbi öt év alatt rengeteget áldoztak arra, hogy az öltözők, fürdők színvonala elérje a kívánt szintet. A beruházásokhoz kö­tődő munkahelyeken a köny- nyen felállítható ERDÉRT- faházakban alakítottak ki szociális helyiségeket. Ilye­nek vannak a miskolci ösz- szekötő városrész, az Avas- alji lakásépítkezés terüle­tén, a Miskolci Húskombi­nátnál, stb. Ezeket központi fűtéssel látják el és akár étkezőhelyiségek is kialakít­hatók a íaházakban. Mennyit terít a vállalat :' Az építőipari munkák jel­legéből adódik, hogy az ebé­det a nagy kapacitású üze­mi konyhákról kell kiszállí­tani, ezért az önkiszolgáló rendszert alkalmazzák. Ahol a Miskolci Vendéglátóipari és a Bükkvidéki Vendéglátó Vállalat gondoskodik az ét­keztetésről. a minőségi és a mennyiségi követelmények­nek igyekeznek eleget tenni. Mivel a nyersanyagnormák meglehetősen alacsonyak, egyik-másik vállalat foglal­kozik a térítési arányok Vál­toztatásával. Amíg az utób­bi időben az igényelt ebé­dek száma nem növekedett, egyre többen kérnek üzemi konyháról vacsorát. Ezt a vizsgálatot végző bizottság kedvezőnek találta, hiszen így az építőmunkásoknak több szabad ideje marad, amit szórakozással, pihenés­sel tölthetnek. A Miskolci Építőipari Vállalat három forintról négy forintra vál­toztatta ebédadagonként a vállalati térítést. A megyé­ben levő építőprofilú válla­latoknál a vállalati hozzájá­rulás átlaga négy és nyolc forint között van. Az építők megyei bizott­sága elé került jelentés meg­állapította. hogy számotte­vően javult az építő- és épí­tőanyag-iparban dolgozók szociális helyzete. Jobb az orvosi ellátás is, mint a ko­rábbi években. Ugyanakkor megállapították, hogy a mun­kahelyi gazdasági vezetők nem mindig tartják szem- előtt a szociális ellátás nor­máit, takarékossági okokra hivatkozva. A szakszervezeten is múlik Nagyon sok múlik a szak- szervezeti bizottságokon, az aktívákon, hogy mennyire szereznek érvényt jogaiknak. Dicséretes, hogy a BÁÉV szakszervezeti bizottsága kü­lön foglalkozott például az avasi lakótelep építkezésének felvonulási tervével és a szo­ciális előírásoknak határidő­re érvényt is szereztek. NAGY JÓZSEF Egyirányú lesz az M 7-es A kettős ünnep miatt ked­den délután 14 órától várha­tóan este 10 óráig egyirányú lesz az M 7-es autóút Za- márdi és Székesfehérvár kö­zötti szakasza. Az egvirá- nyúsítás időtartama alatt 120 km óránkénti sebesség- korlátozás lesz az út teljes hosszában. Az esetleges tor­lódások esetén a KPM út- feiügyelete a javasolt vagy kötelező terelőutak igénybe­vételéről rádión keresztül rendszeres tájékoztatást ad az úton levőknek. Loisiózzuk lel ez éptilelsket! Miskolc megyei város Ta­nácsának Végrehajtó Bizott­sága felkéri a város lakos­ságát, az üzemek, intézmé­nyek, vállalatok vezetőit, hogy augusztus 20-a, a Ma­gyar Népköztársaság Alkot­mányának ünnepére lobogóz­zák fel épületeiket. A zászlódisz augusztus 18- tói 21-ig köszöntse az ünne­pet. Jogsegély-

Next

/
Oldalképek
Tartalom