Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-16 / 192. szám

Annyi hányódás illán Révbe a Feszty kö rké p A múlt század kilencvenes éveiben, Párizs egyik kiállí­tási csarnokában láíta meg Feszty Árpád a két francia festő, Detaille és Neuville óriási vásznát, amely Napó­leon számos ütközeteinek egyikét ábrázolja. Fesztyre olyan nagy hatással volt a kép lenyűgöző mérete, hogy elhatározta: ő is fest hason­lót. Témának a vízözönt vá­lasztotta. A magyarok bejövetele A vezérek lovait Feszty fes­tette, ugyancsak az ő mun­kája a gyönyörű, felhőkkel ékes égbolt, s az előtérben levő nagy alakok sokasága. A 126 méter hosszú, 15 mé­ter széles egybeszőtt vásznat egy belga gyár készítette. A hároméves munka anyagi fe­dezetét egy kereskedelmi társulás adta, s ennek elle­nében jogot kapott arra, hogy a mai Szépművészeti Múzeum helyén épült ideig­lenes csarnokban a kész ké­pet belépődíj ellenében be­mutassa. Saját zsebéből A gigantikus alkotás csak fél évvel a szerződésben ki­kötött idő után készült el. A társaság, amely óriási össze­geket szedett be a körkép nézőseregétől, nem vállalta a többletköltséget. Ezt Feszty saját zsebéből fizette ki, s így a munkába belerokkan­va, tízezer korona adósság is terhelte „A magyarok be­jövetele” miatt. Egy másik pénzügyi vál­lalkozás viszont csaknem jó­vátehetetlen fordulatot ho­zott a kép sorsában. Az ere­deti vállalkozók ugyanis a századforduló körül eladták a körképet egy londoni kiál­lítónak, s azt csak 1910-ben vásárolta vissza az akkor er­re a célra alakult részvény- társaság. Az Rt. az egykori plasztikum melletti téren építette fel az újabb kör­csarnokot a „Magyarok be­jövetele” bemutatására. Ami­kor a második világháború bombázásai miatt a mű ott ve­szélybe került, a főváros fel­ajánlotta, hogy 200 000 pen­gőért megveszi, és a Citadel­lában biztonságosan elhelye­zi. Az Rt. azonban ragasz­kodott a negyedmiliiós vé­telárhoz, s az elhúzódó alku­dozások alatt amerikai sző­nyegbombázás érte a körké­pet a Városligetben. A súlyosan megsérült vá­szonban a háború alatti és' utáni nehéz raktározási vi­szonyok további károkat okoztak. Végül a Nemzeti Galéria vette pártfogásba. Egy kisebb részletét — Med- nyánszky aranyszínekben pompázó Verecke-környéki domboldalát — azóta hely­reállították a Galéria restau­rátorai. A Pusztaszeri Nemzeti Emlékparkban A hányatott sorsú alkotás most végre révbe ér: a Pusz­taszeri Országos Emlékbi­zottság úgy határozott, hogy történelmünk első ország- gyűlésének, továbbá a fel- szabadulás utáni sorsfordító eseménynek, a földosztásnak a színhelyén, a Pusztaszeri Nemzeti Emlékparkban ál­lítják ki teljes restaurálás után „A magyarok bejövete­lét”. CSORNA BÉLA Tanszergyár Debrecenben PÉNTEK Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma — Szegeden? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Verbunkosok. — 13.59: A közgazdász-világ­kongresszus témából. III. rész. — 14.14; Csicseri bolt. — 14.3*3: Péntek és környéke. — 15.00: Hírek. — 15.10: ^agyarán szól­va ... — 15.25: Négszerű fúvó&- átiratok. — 15.39: Prix Bratislava 1973. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Tanács a tanács­nak. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Üj Eterna-lemezeinkből. — 1,8.20: A reggelnek a fele kakas. — 18.36: Andó Mihály nótákat énekel. 19.00: Esti Krónika. — 19.30: ,.Szikrából pattant ki a láng”. — 20.30: örökzöld dallamok. — 21.17: Hírek. 21.20: Láttuk, hal­lottuk ... — a színházban és a moziban. — 21.40: Vavrinecz Bé­la féld.: Magyar képeskönyv. 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthí­rek. — 22.20: Meditáció — a tár­sadalom és a színpad összefüg­géseiről. — 22.30: Lemezalbum. Vladimir Szofronyickij zongo­rázik. — 23.23: Oliver Nelson ze­nekara játszik. — 24.00: Hírek. — 0.10: Operaáriák. Petőfi rádió: 12.03: Chopin: g-moll szonáta. — 12.30: Min­denki könyvtára. Bródy Sándor: A nap lovagja. — 13.00: Hírek. — 13.03: Zenekari muzsika. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Kettő­től hatig... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Húszas stúdió. Nemzetiségi fia­talok. — 19.18: Gitárral — an­golul. Cath the Words. — 19.33: Haydn: G-dúr szimfónia. No. 94. — 19.54* Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. H. — 20.23: Üj könyvek. — 20.28: An­dor Éva és Korondy György énekel. — 21.00: Emlékezetes ta­lálkozások hangképei. — 21.25: Dani Rudolf népi zenekara ját­szik. — 21.45: Zenekritikusok hanglemezekről. — 22.16: Daljá­tékokból. — 23.00: Hírek. — 23.15: Kórusok, hangszerszólók. — 24.C0: Hírek. Miskolci rádió: 17.30: Műsoris­mertetés — hírek. — 17.35: Művelődés Borsodban. A Mis­kolci Városi Könyvtár igazgató­ja — a nyár és ősz fordulóján. — Üj felvételeink. — 18.00: Bor­sodi Tükör (Megnyitották a VI. miskolci helyiipari kiállítást és Szlovák televízió: 18.20: Szóra­koztató zene. — 19.00: Híradó. — 20.35: A B 21-es (magyar film). 21.40: Híradó. — 22.05: Az operett fantomja (vidám té­véműsor). — 23.45: Sajtószemle. Kiállítások: Miskolci Képtár: (10—18): Magyar festészet a XX. században. — Szőnyi István 50 rézkarca. — Szőnyi István-te- rem (9.30—18): Tóth Imre fest­ményei. — Kossuth Művelődési Ház (10—18) : NDK gyermekrajz- kiállítás. — Déryné-ház (10—18) : Régi magyar arcképek. — Her­man Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkás­sága. Filmszínházak: Béke (f4, hn6, 8): Elza kölykei (mb. szí. ame­rikai). — Kossuth (f3. hn5, 7): Fogadó a törött patkóhoz (szí. szovjet). — Hevesv Iván film­klub (f5. f7) : Ö, az a csodála­tos háború! — Fáklya (f5, f7) : Kettős bűntény Hamburgban (Felemelt helyár! szí. olasz— NSZK). — Petőfi (f5, f7) : Az Adriától a Jeges-tengerig (50 százalékos helyár! szí. magyar film Herman Ottó életéről). — Szikra (5, 7): Mónika (szí. ro­mán). — Táncsics (f5, f7): Elza kölykei (Premier helyár! .mb. szín. amerikai.) — Tapolca-kert (8): A bíbormadár I—II. (Más- félszeres helyár. szí. szovjet). — Hámor (4): Életünk legszebb napja (mb. amerikai). SZOMBAT Kossuth rádió: 8.00; Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.11: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.15: Néodal- csokor. — 9.03: A Magyar Nép­költészet Hete. Kis magyar néo- rajz. — 9.08: Rádióbörze. — 9.12: A Rádió lemezalbuma. — 10.00: Hírek. — 10.05: Érdekes szige­tek. — 11.27: A frivol akta. Mikszáth Kálmán elbeszélése. — Spanyol Televízió zenés filmje. 18.10: öt perc meteorológia. — 18.15: Műsorainkat ajánljuk. — 18.40: Monitor. Lesseps két csa­tornája. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Maszk nélkül. Renata Scotto énekel. — 20.30: A felügyelő. NSZK bűn­ügyi filmsorozat. A névtelen te­lefonáló. 21.35: Ólombeíűs vallo­mások. Dokumentumfilm-soro- zat XJ. Törzslap. — 22.15: Tv- híradó 3. A kulacsok, csobolyók, kannák az igényes borkultúra szép emlékei. A „tokaji szőiőnövény” dicsőségére „Az erdőbényei miocén kori szarmata lelőhelyről származó Vitis tokayensis (tokaji szőlőnövény) kövület korát 12 millió évre becsü­lik” — olvashatja a felírást mindjárt a bejáratnál az idegen. Aki ugyan csak a néhány éves tokaji kedvéért jött Hegyaljára, de az év­milliók előtt meghajtja a fe­jét. önkéntelenül is, mert ahová igyekszik, az pince. — Csak tessék, erre . . .! — invitál az öreg pince idős őre. Kedves néni, akineK nincs nehéz dolga, mert a Helytörténeti Múzeumot ke­reső látogató néhány méter­rel odébb, az utca túlfelén ácsorog a bezárt ajtó előtt, csak át kell szólnia. Mondja is: — Tábla még nincs, de látom, hogy ki keresi a mú­zeumot, és idehívom. Mikor egy évvel ezelőtt Tokajban jártunk, még csak a tervek voltak készen: ho­gyan lehetne a „tokaji sző- lönövényt”, az aszú hírét, nevét, a hegyaljai borkultú­ra történetét stílusosan pin­cében bemutatni. Néhány hetet láthatja, aki erre jár. A Zempléni-hegység déli részén, az Abaújszántó—To­kaj—Sátoraljaújhely közötti háromszög, a zárt borvidék 28 községének lakói évszá­zadokig használták a szer­számokat, amelyeket az ut­cával egy szinten levő, úgy­nevezett présházban állítot­tak ki. Itt láthatók a zemp­léni üveghuták szalagdíszes, galléros, rücskös üvegei. Éppúgy az igényes borkul­túra szép emlékei, mint a kulacsok, csobolyók, kannák, hordók. Azt bizonyítják, hogy a szőlősgazda minden­kor a velejáró munkának, és értékének megfelelően becsülte a bort. Gyengébb években is és akkor is, ami­kor mint 1972-ben, az év­század legnagyobb aszúter­mését (18 ezer 836 mázsa aszúszem, hozzávetőleg 60 ezer hektoliter aszúbort adott) szüretelték Hegyal­afc A kistermelői borpince évszázados tartozékai, eszközei. (Kerényi László felvételei) Itthon, családi körben megvitatták a nem minden­napos művészi elgondolást. A feleség, Jókai Róza mér­sékelt lelkesedéssel fogadta a merész tervet, Jókai Mór azonban — akinek Róza ne­velt lánya volt — csak a té­maválasztással nem értett egyet, különben tetszett a gondolat. — Szép, szép ez, Árpád, de gondold meg: pár év múlva Millenniumot ünnepiünk. Azt tanácsolom, hogy az évfor­dulóra fesdd inkább meg. „A magyarok bejövetelét”. Feszty örömmel fogadta az ötletet. A kivitelezésbe pe­dig bevonta Mednyánszky Lászlót, Újváry Ignácot, Spányi Bélát, Olgyay Feren­cet, akik a háttér tájainak megfestését vállalták. Pállya Celesztin a táborozási, sátor- verési jeleneteket, Vágó Pál a lovakat vetette vászonra. ján. Ezért dolgoztak min­dig. Hogy hogyan, s melyek a termesztés titkai? Muta­tót a további helyiségek ad­nak. A múzeum pincerésze (fi­gyelmeztetik is a vendéget, hogy húzzon pulóvert, mert lent hideg van) az igazi lát­ványosság. Aki nem járt to­kaji pincében, itt láthatja, hogy melyek a termesztés­nek, a bor születésének tit­kai. Mik voltak a művelés eszközei, hogyan védték a termést és hogyan dajkálták, míg megérett rá, hogy a szí­vesen látott vendég pohará­ba kerüljön, ha kedvéért megszívták a hordót. A napfényre kerülve is­mét elnéztünk a régi görög­keleti templom, a* Helytör­téneti Múzeum csukott ajta­ja elé. Rossz állapotban van az épület. Nem véletlen, hogy az évekig ott kiállított anyag egy részét is az újon­nan berendezett pincemúze­umba hozták, és ideiglene­sen bezárták. További sor­sáról már Miskolcon, a Her­man Ottó Múzeum vezetői­től (Tokaj is a megyei mú­zeumi hálózat részel érdek­lődtünk. Elmondták, Imgy az épület esetleges rendbeho­zatalára és hasznosítására többféle elképzelés van, de egy éven belül semmikép­pen nem nyitják meg újra. A tokaji szőlőnövény dicső­ségéről, évszázados múltjá­ról addig a pincemúzeum mesél. (M—) Délszláv kulturális napok Délnyugati határvidékünk központjában Le tény én teg­nap megkezdődtek a Mura menti délszláv kulturális na­pok. A rendezvénysorozat- ton a nagykanizsai járás több művészeti csoportja, egy kaposvári, egy zalaeger­szegi és a szomszédos jugo­szláviai, perlaki ének és táncegyüttes vesz részt. A kulturális napok első esemé­nyeként csütörtökön megnyi­tották a dél-zalai hímzőkörök kiállítását, amelyen a határ­vidéken élő hímzőasszonyok munkáit mutatják be. Fel­avatták a nagyközség TIT- klubját is. Új iskolák Patakon Fejlesztik Sárospatak is­kolahálózatát. A város hatá­rában elterülő több mint tíz tanyás település felsőtagoza­tos általános iskolás tanulói részére, az épülő városiköz­pontban. több mint tizenöt- millió forintos költséggel új diákotthont hoznak létre. Kétszáz diák elhelyezésére lesz alkalmas. Az új diák­otthont a tervek szerint az új iskolai tanév második fe­lében foglalják majd el a vidékről bejáró tanulók. Űj szakmunkásképző intézet is épül a városban; vas- és fémipari, továbbá asztalos és .bútoripari szakembereket ne­vel maid. Ez a tervek sze­rint jövő év májusában ké­szül el. Nyit a Müvészklub Megkezdték a gépek sze­relését Debrecen legújabb üzemében, a TANÉRT me­chanikai gyáregységében. 1971-ben láttak hozzá a munkához, s az építkezés a program szerint halad: az év végén átadják rendelte­tésének az új üzemet — »mely 500 munkást foglal­koztat majd. Évente 80 mil­lió forint értékű különböző tanszert gyártanak, illetve hoznak forgalomba. A ter­mékek skálája rendkívül széles. A csaknem 600-féle eszköz zöme a fizika-, mate­matika- és a kémiaoktatást segíti. Egyhónapi nyári szünet után ma délután 4 óra­kor ismét megnyílik a Mis­kolci Művészklub. A vezető­ség az idei őszi-téli szezon­ra is változatos programot állított össze. Az első ren­dezvény szeptember elején lesz, dr. Viola György zene- történész tart diavetítéssel illusztrált előadást. vásárt; Tampere! küldöttség Mis­kolcon: Az MHSZ a honvédel­mi neyelésért...) — 18.15: Könnyűzene. — Művészportrék — Barezi Pál képzőművész. — Hol töltsük a hét végét? — A dzsessz kedvelőinek. Televízió: 17.33: Műsorismerte­tés. — 17.35: Hírek. — 17.40: Szerencse mindenek felett. A 11.42: A Német Demokratikus Köztársaság Honvédelmi Mi­nisztériumának központi fúvós­zenekara látszik. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Indonéz dallamok. — 8.15: Kamarazene. — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezeregy délelőtt... —10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.45; Útikalauz üdülőknek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom