Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-14 / 190. szám

A csúcsvízmű építésén Szeptembertől segíti a város ellátását A DH várospolitikai Évről évre többet Segítenek a vállalatok Lakásépítés — közösen fóruma I ♦ Ügy tűnik, az idei nyár el­múlik vízhiány nélkül Mis­kolcon. Igaz, az elmúlt hete­ket víztermelési rekordok jellemik. A korábbi években a kánikulai időszakban ele­gendőnek bizonyult a napi 85 ezer köbméter ivóvíz. Au­gusztus első hetében 86—88 ezer, majd egy alkalommal 89 ezer köbméterre emelke­dett a termelés. Erre termé­szetesen szükség is volt, sőt néhány napon át hosszabb- rövidebb időre igy is szára­sak maradtak a csapok, el­sősorban a magas házak leg­felső emeletein és a Feszty Árpád utca környékén. A legutóbbi nagyobb eső­zések idején több ezer köb­méterrel több vizet adott a Szinva-forrás. Az egyes tér­ségekben végzett áramszol­gáltatói munkálatok is rövi- debb időre csökkentették a víztermelést. Ennek ellenére még a legmelegebb napoleon is jutott locsolásra a kertes házak udvaraiban. A strandokon általában au­gusztus 20-ig számolnak nagy vendégforgalommal, s addig sűrűbben kell cserélni a me­dencék vizét, ami ugyancsak jelentős mennyiségű vizet igé­nyel. Húszadika után már ritkábban engedik le a stran­dok vizét és ez is számotte­vő tartalékot eredményez. A város víztárolói a dél­utáni órákra kiürülnek és csak reggelre telnek meg is­mét. Remélhetőleg nem so­káig kell már számolni ilyen féltő gonddal, hogy mennyi vízzel gazdálkodhat a város. Már korábban megírtuk, hogy szeptember végétől napi nyolcezer köbméter vizet ad a városnak a Keleti Csúcs­vízmű. A létesítmény átadá­sa után — ami decemberre várható — ez a teljesítmény megduplázódik. A Gesztely határában épü­Monográfía Tokajról A régi időktől kezdve ko­runkig sokat írtak és írnak megyénk nagy múltú város­kájáról, Tokajról, de egy nagyobb lélegzetű, átfogó jellegű monográfia minded­dig hiányzott. _ Most ez is elkészült, s a híres településről gazdag történelmi, gazdasági, kultu­rális anvagot közlő és Tokai világhírű szőlőkultúrájának múltját, jelenét ismertető 250 oldalas művet a lektorátus elfogadta. Ha a megjelente­téséhez szükséges anyagi fe­dezetet sikerül előteremteni, nyomdába kerül az idegen- forgalom szemonntjából is hiányt pótló kiadvány. fiz úi híd próbája Elkészült az Algyő hatá­rában mintegy 160 millió fo­rintos költséggel épített 470 méter hosszú új vasbeton- és acélszerkezetű Tisza-híd. A Közúti Közlekedési Tudomá­nyos Kutató Intézet szakem­berei tegnap megkezdték a terhelési próbáit. Négy napig vizsgálják a szerkezeti ele­mek viselkedését. Ha a pró­ba sikeres, a jövő héten rel- avatják az új hidat. lő vízmű környékén még na­gyon sok munka vár az épí­tőkre és a szerelőkre egy­aránt. Az ÉÁÉV hatvan em­berrel vesz részt naponta a csőfektetésben. Most kötik össze a tárolómedencéket a kutakkal. Ezt követően épül­nek az utak és a kerítés. Egyelőre még nehéz a közle­kedés a vízmű területén, de a működtető és mérőkábelek fektetése miatt egyelőre nem lehet hozzáfogni az útépítés­hez. A központi épületben az NDK-ból érkezett szerelők most kötik be a vezérlőter­met, a diszpécserszoba be­rendezéseit. Az építőkre és a szerelőkre még mindig rengeteg munka vár szeptember végéig, de ahogy az építésvezető el­mondta, mindenki úgy kezdi a napot, hogy a tervtől nem maradhatnak el. Jártunk az átemelő beren­dezésnél a hatalmas meden­cék szomszédságában is. ahol már végeztek a szakemberek. Most a kutak szivattyúit sze­relik. Egyelőre kilenc kút ad majd vizet a városnak szep­tember végétől. N. J. A IV. ötéves terv időszakában, azaz 1971 és 75 között 9800 lakás épül célcsoportos beruházásban Miskolcon. Nagy fel­adat ez, különösen azért mert a felépítendő lakások száma nem egyenletesen oszlik meg a tervévek között. Amíg 1971 és 73 között mintegy ötezer új otthont kellett tető alá hozni, 1974-ben és 1975-ben a hátralevő 4800 elkészítése a cél. A lakásépítésben kulcs­szerepet játszó két miniszté­riumi nagyvállalat: a BÁÉV (magasépítők) és az ÉÁÉV (mélyéoítők) kapacitása — ez máris látható — nem bővít­hető a feladat növekedésé­vel arányosan. Ráadásul e vállalatoknak nemcsak laká­sokat kell építeni. Az ÉÁÉV — sok más mellett — a Hernád menti csúcsvízmű kivitelezője is. Különösen a befejező mun­kálatok szenvedhetnek kése­delmet a kapacitás szűkös volta miatt. A BÁÉV-nek kevés a vízvezetékszerelő, tapé­tázó stb. szakiparosa, s amennyi van, az se mind az új épületeken tevékenykedhet, hiszen folyamatosan kell vé­gezni a hiánypótlásokat, ga­ranciális javításokat is. A lakásprogram végrehaj­tása politikai jelentőséggel bír, semmiképpen sem lehet kockáztatni tehát, hogy né­hány száz új otthont csak 1975 után fejezzenek be. Ezért igyekszik megkönnyí­teni a tanács a két nagyvál­lalat dolgát. Elsősorban az­zal, hogy a felügyelete alatt dolgozó két építőipari válla­latot, illetve a VIMELUX- ot és |a Vegyesipari Javító Roman hét Tegnap Orosházán az Afész Csillag Áruházában román szövetkezeti hét nyílt. Mintegy egymillió forint értékben hoznak forgalomba román élelmiszeripari és könnyűipari termékeket. Vállalatot egyre jobban be­vonja a lakásépítési prog­ram végrehajtásába. A Miskolci Építőipari Vál­lalat 1974-ben és 1975-ben csaknem 33 millió forint tá­mogatást kap a tanácstól azzal a céllal, hogy to­vább növelje kapacitá­sát, s 500 kislakás meg­építését tudja még vál­lalni. E lakások nem a célcsopor­tos beruházások keretében épülnek, ám a kislakás-épí­tés is fontos feladat, s leg­alább ez alól tehermentesíte­ni kell a magasépítőket. A Miskolci Mélyépítő Vállalat —< azon túl, hogy elvégzi a tanácsi közművesítési mun­kákat — közreműködik a la­kótelepeken a távfűtő- és gázvezetékek építésében 1 is. A minap, amikor az avasi lakótelepen jártunk, Rózsa Kálmán, a tanács elnökhe­lyettese jogos büszkeséggel mutatta azt a munkahelyet, ahol már a mélyépítő válla­lat emberei dolgoznak. A VIMELUX liftszerelé- sl teendőket vállal, a Vegyesipari Javító Vál­lalat pedig majd tapé­tázni, festeni segít. Ez azonban már más téma. A közelmúltban röviden beszámoltunk arról, hogy a városi tanácson találkoztak A VOLÁN 3. számú Válla­latának autómentő szolgálata 3426 esetben nyújtott segít­séget az idén. (E számban benne foglaltatik a saját ko­csik mentése is.) Három autótípussal dolgoznak az autómentők: Barkas „lopó­kocsival”, GAZ kisdarus és Tátra típusú, nagy teljesít­a városi és megyei építőipa­ri vállalatok, valamint a gázművek vezetői. Az elő­zetes számítások szerint a BÁÉV jövőre mintegy más­fél száz lakás szakipari mun­káival nem tud megbirkóz­ni. Azok a vállalatok, me­lyek a belső tartalékok fel­tárásával, szombati és va­sárnapi műszakok szervezé­sével segítik ezt a munkát, soron kívüli lakás juttatásban részesülnek. Csak olyan dolgozók jö­hetnek számításba, akik­nek jogos lakásigényük van! Hasonló értelmű tárgyaláso­kat folytatott a városi ta­nács és a BÁÉV vezetősége korábban a DIGÉP, illetve az LKM irányítóival is. Anyagot a magasépítő vállalat ad és természetesen a segít­séget nyújtó vállalatok meg­kapják munkájuk ellenérté­két >is. Üi szerű összefogás ez, s azt ígéri, hogy meglesz az eredménye. Ügy is mondhat­juk, hogy mindenki jól jár. Sikerül teljesíteni a lakás- programot, ugyanakkor sok munkáscsalád jóval hama­rabb jut a régen várt új otthonhoz. Tévedés lenne azt hinni, hogy a BÁÉV csupán segí­tőket szervez. Köszönettel véve tanácsi és más vállala­tok támogatását, erőfeszíté­seket tesz a szakipari rész­leg fejlesztésére, elsősorban a befejező munkák gépesíté­sére. BÉKÉS DEZSŐ elhárítása érdekében. A „lo­pókocsi” igénybevétele kilo­méterenként 3,60 forint, óránként 35 forint, plusz 58 forint csörlőzési díj, amit a magángépkocsi-tula j donosok fizetnek. Nemrégiben ritka hosszú utat tett meg az autó­mentő: a 847 kilométerre le­Autómentők Ásványvizes kísérlet ményű, daruval felszerelt ko­csikkal. Leggyakrabban ka­rambolokhoz hívják őket: a rendőrség igényli a mentő- kocsit a közlekedési akadály vő csehszlovákiai Opava vá­rosba szállítottak egy Skoda 100-as személygépkocsit az Állami Biztosító megbízásá­ból. — Igyál, hapsikám, hiszen szabadságon vagy! — biztatott az egyik énem. — Ne igyál, mert megint dög leszel, másnapos gyomrod felszalad a torkodba, aztán jaj­gathatsz — intett a másik énem. Vitatkozzatok csak énjeim. gondoltam, ehun a folyékony lo- kalizáto a konyakos üveg mellett, ez min­dent megold. Nézzé­tek, mi vagyon ide írva az ásványvizes vinyettára: „Alkál­hidrogénkarbonátos, sok oldott sót tartal­mazó ásványvíz. A gyomorműködést egyensúlyozza. Sze­szes italokkal fo­gyasztva az alkohol gyomorra gyakorolt káros hatását közöm­bösíti. A másnapos állapotot megakadá­lyozza”. Na, mit szól­tok ehhez? Egészsé­gemre! Konyak le, ásványvíz utána. Vá­rom a hatást. Repe­ta! Megint várom a hatást, megint repe­ta! Meg még jó né­hányszor. Hájszen hogyne, a sok oldott sótól szomjúhozik az emberfia. Közben az egyik énemnek igencsak csúcspontra hágott a kedve, hanem a má­sik berúgott, mint a csacsi. Még másnap reggel is dadogott, amikor tette a szem­rehányást: Mondtam, u-ugye, hogy . .. hukk ... ne i-igyál! Most dög vagy, mi? — Ahogy vesszük. A szoba centrifugális körforgása mintha lassulna, hanem a gyomorműködésem egyensúlyi állapota, hogy is mondjam, kissé ingatag. ■ — Kutyaharapást a szőrével — igyál hap­sikám! — súgta az egyik énem szokásból, nem valami meggyő­zően. — Nem vagy észnél!? — csattant ijedten az ellenlábas- kodó hang. Álljon meg a me­net! — vágtam köz­be. Mi is vagyon ide írva a ' vinyettára? Az, hogy: a másna­pos állapotot' meg­akadályozza. Nekies­tem az ásványvizes üvegnek, s jókorát húztam belőle, csak úgy tisztán öntve le a torkomon a bubo­rékokat. Affene! Va­lami nem stimmel... A gyomrom megug­rott — „Látod, te pernahajder, ugye megmondtam!? —, s alkálhidrogénkar­bonátos gázok törtek fel belőle. Nyilván azért, mert a konyak fajsúlya nehezebb, s a gyomor, különösen telített állapotban, igazolva az archimé­deszi törvényt, misze­rint minden konyak­ba mártott alkálhid- rogénkarbonátos bu­borék annyit veszít a súlyából, amennyi a gyomorból visszajö- vet elegyedik a H20- val. „Már dilis is vagy, nemcsak dög, gyakorolj önkriti­kát!” — dühöngött a másik énem. Az egyik semmit se szólt. Mindhárman együtt kókadoztunk. . Napok múlva, ami­kor — még mindig szabadságos hangu­latban! — végre ki­tisztult a fejem, hosszan eltöprengtem rajta, hol követtem el a hibát, hiszen az ásványvíz gyógyító, vagy éppen lokali­záló hatásához nem férhet kétség. Na. igen! — csaptam a kobakomra. Hiszen a vinyettán nem az áll, hogy szeszes itallal, hanem szeszes ita­lokkal fogyasztva áldásos. Így egészen más! Mondjam? Ne mondjam? Nem mon­dom. Megtörtént. Ámde a kíváncsiság nem hagyott nyug­ton. Megpróbáltam úgy is, hogy csak tisztán ittam a szeszt, s másnap a kísérőt; úgy is, hogy előtte való napon bevedel tem két liter álkal- hidrogénkarbonátos folyadékot, s így elő­készítve gyomrom működési egyensú­lyát, csak másnap küldtem utána a szeszt. Az eredmény min­dig ugyanaz volt. Pe­dig, szinte az egész szabadságom ráment a kísérletezésre. Va­lamit azért már gya­nítok. A vinyetta szövege alatt ott va­gyon a sokféle vegyi összetétel. Egy, csak egyetlen recipe hi­ányzik közülük: a sok oldott sót tartal­mazó ásványvizet mi­lyen arányban kell keverni az alkohollal ahhoz, hogy stabil maradjon a gyomor egyensúlyi állapota, s megakadályoztassék a másnaposság. Attól tartok, az arány erősen az al- koholhidrogénkarbo- nátos sók javára bil­len . ... — a Űj, korszerű röntgennel — s újabb röntgen-munkahellyel — gyarapodott a rekonstrukció során a Semmelweis Kórház. A tervek szerint ezen kívül is kap még hasonló gépeket vá­rosunk legrégibb gyógyintézete, hogy lehetővé váljék segít­ségükkel a vizsgálatok és vizsgálati módszerek szélesebb kö­rű kiterjesztése. (Ágotha Tibor felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom