Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)
1974-08-13 / 189. szám
/ t jjc Az első, félig elkészült terem sejteti, hogy milyen lesz a többi. A vitrinek felett körbefutó frízen elhelyezett kép és szöveg a tárgyi emlékek dokumentatív erejét támogatja, egészíti ki. Az őskortól napjainkig Az ember és a munka Építik a Herman Ottó Múzeum állandó kiállítását Olcsó is, szép is A fiatalok szállodája legyen a fiataloké A Hotel Expressben jártunk — Ne haragudjatok, hogy csak így, étkezés közben ... — Nem történt semmi, ülj csak le. Hárman vannak. Két fiú és egy lány. Az asztalon egy darab kenyér, kolbász és konzerv. Az étvágy szemmel láthatóan nagy, a kolbász pedig egyre kisebb. Egy-egy harapás között morzsányi a szó, de amint végére jár az uzsonna, bőbeszédűbbek újdonsült ismerőseim. — Hát én növi sadi vagyok. A szobatársaim és barátaim — mutat a bajuszos szőke fiúra és a mellette ülő lányra — Békéscsabáról jöttek. Jó kedvvel, szeretettel beszél a városról. Lillafüredi, tapolcai, avasi élmények elevenednek meg előttem. — A szállás? Kitűnő. Nem is akartam elhinni, hogy ilyesmi létezik. Tisztaság és diák-pénztárcámhoz szabott árak. Kell ennél több? Sajnálom, hogy csak egy hetet tölthettem itt. Holnap vissza kell utaznom. Az idén végeztem a középiskolát, és mire hazamegyek, már vár a behívó... A Palóczy utcai Központi Leánykollégium előcsarnokában beszélgettünk. Év közben lányoktól hangos a modern épület, nyaranként pedig az Express Utazási Iroda jóvoltából négy emelet az országjáró, utazgató diákok szállása. Négy emelet, hatvan szoba, emeletenként zuhanyozó. — A forgalom? Kétségkívül hét végén a legnagyobb. Péntektől hétfőig szinte mindig telt ház van. A hét többi napjain körülbelül a szobák 50—70 százaléka foglalt — mondja Jeremi Imre bácsi, a „Hotel Express” portása. — A csoportokat általában a tízágyas szobákban szoktuk elhelyezni, minden emeleten két ilyen szoba található. A többi szobák hatágyasak, de kiveheti akár két személy is, ha megfizeti az ágyak árát. Miközben beszélgetünk, egy idősebb házaspár érkezik. Imre bácsi szolgálatkészen nyúl a kulcsért. Bite ... Bite .. . Észreveszi, hogy kérdően nézek rá. — Hát igen, külföldiek is vannak. Németek, lengyelek, amerikaiak, franciák, hollandok és még sorolhatnám. Sokan közülük egyáltalán nem tartoznak a tinédzser korosztályba. Örülnek az olcsó szállásnak. A múltkor egy amerikai jót nevetett, amikor megtudta, hogy 25 forintot kell fizetni egy éjszakáért. — Szóval, nemcsak fiatalok veszik igénybe az ideiglenes szállodát? — A vendégeknek körülbelül 60—70 százaléka fiatal ... ■ ■ „Tisztaság és diák-pénztárcámhoz szabott árak. Kell ennél több?” — mondta a jugoszláviai magyar fiú. És tényleg. Kell ennél több? Talán még egy kicsivel igen. Mert amint láttuk, nemcsak „diák-zsebűek” látogatják a kollégiumot. Tévedés ne essék, nem az olcsó szállást irigyeljük tőlük, csupán azt szeretnénk, hogy ne az Express Utazási Iroda oldja meg Miskolc szállodagondjait. __Mert mi is a teljes neve? Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda... (tamás) A telefonok folytonos csengését, a mindig udvarias munkatársak feszültségét, sietségét akkor érti meg igazán az ember, ha a helyszínen látja azt, amit Hámori László, a Központi Múzeumi Igazgatóság kiálli- tásrendező csoportjának vezetője így fogalmaz meg: az utóbbi időben vidéki városban nem építettek ilyen nagy állandó kiállítást. Az eseménynek még két tényező ad különleges hangsúlyt. Hét év után — október 2-án — újra megnyílik a nagyközönség elölt a Herman Ottó Múzeum, és ez egyben az országos múzeumi hónap nyitóünnepsége is lesz. Kívülről is sejteni, hogy itt valami készül; a Papszer utcai múzeumépület friss festésével, állványozásával felhívja rá a figyelmet. A nagyja munka azonban bent folyik. Jellegzetes zaj, fűrész sivítása, kopácsolás tölti be a házat. Az építkezés hangja, amely egyből megérteti, hogy mit jelent a kifejezés: felépíteni egy kiállítást. A tudományos és módszertani elképzelések után technikailag is kimunkálni egy tájegység évezredes fejlődését reprezentáló bemutatót, amely nem néhány hétre, hanem tíz évre szól. \ ★ A rendezőcsoport az emeleten egy hete kezdte el a munkát. Az első helyiség máris világosan mutatja, hogy milyen lesz a kiállítás, amelynek végső megfogalmazásában Az ember és a munka főcímet adták. — Boreczky Lászlónak, a Központi Múzeumi Igazgatóság művészeti vezetőjének tervei szerint építjük fel a kiállítást, amelynek technikailag a ma lehetséges legmodernebbnek kell lennie. A falfelület mellett a teret is kihasználjuk. Az installáció alapja fehér műbőr bevonatú alacsony dobogósor (ezt később nem lesz nehéz tisztán tartani), erre épülnek a nagy iftr Fz a korosztály csak a múzeumból ismeri, de biztosan tok látogató lesz, aki életében nem először lát vasekét, akinek még munkaeszköze volt az évszázados szerszám. (Kerényi felv.) alakú üvegvitrinek, amelyek mindegyike fölött friz fut • körbe. Ide írjuk fel a teremben elhelyezett anyagra vonatkozó tájékoztató szöveget. ★ Az emeleten csak zavar a hívatlan vendég, de a földszinti termekben, a majdani időszaki kiállítások helyén viszonylag csend van. Bodó Sándorral, a Herman Ottó Múzeum igazgatóhelyettesével itt fejezzük be a beszélgetést. — A többszörösen jóváhagyott, lektorált forgatókönyv elkészülte után ide, egy helyre gyűjtöttük az állandó kiállításba beépülő anyagot. • Most már csaknem minden együtt van. Azért mondom, hogy csaknem, mert bár a múzeum mintegy százezer műkincsének csak egy töredékét tudjuk felhasználni, vannak korok, amelyekből kevesebb, vagy nem jól használható tárgyi emlékünk van. A pótló gyűjtőmunka már régen folyik: segítenek az országos intézmények is. A természettudományos környezet ábrázolásához hiányzott némely kőzet, és visszatértünk régi tárgygyűjtő útjaink színterére is. A kapitalista mező- gazdaság jellegzetes munkaeszközeit kerestük és találtuk meg Bogács, Cigánd, Karcsa községekben. Főleg azok a' néprajzi tárgyak hiányoztak, amelyek nagy méreteik miatt. nehezen tárolhatók. így találtunk egy 1896-ból származó kővályút (a régi bükkaljai kőbányák anyagából készült tárgyakat sok községben használták), egy 1894-ből való gabonatisztítót s különböző eketípusokat. Kiegészítésre szorult a legutóbbi harminc év” ipari és mezőgazdasági fejlődését, változását bemutató anyag is. Franciáknak, filmjeinkről Francia vendégeket — az egri nyári egyetem filmművészeti tagozatának részvevőit — köszöntött vasárnap Egerben dr. Varga János, a városi tanács elnöke. Ezzel az ünnepi aktussal nyílt meg a nyári egyetem immár hagyományos rendezvénysorozata. A francia vendégek — hazájuk filmklubjainak vezetői és a tagjai — egy hétig ismerkednek a magyar filmművészettel, találkoznak neves rendezőinkkel, esztétáinkkal, több előadást hallgatnak a magyar társadalmi és kulturális életről, s természetesen megtekintenek jó néhány filmet az elmúlt 25 év terméséből. Nemzetközi művésztelep Nemzetközi művésztelepet alapított a Nógrád megyei Tanács. A Salgó-vár tövében, festői környezetben épült Salgó-szállóban tegnap kezdte meg az egyhónapos alkotó-táborozását Jozef Fedor és Ludovik Lukács szlovák, Antonin Falat lengyel, valamint Nagy Előd és Mészáros Géza magyar festőművész. KEDD Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Melódiakoktél. — 13.48: Törvénykönyv. Vámvizsgálat következik. — 14.03: Krinolin és Kiflikandúr. — 14.49: Éneklő Ifjúság. — 15.00: Hírek. — 15.10: Külföldről érkezett. .. Máder László népzenei műsora. — 15.30: Az olasz ellenállás dalai. — 15.42; Lehár-operettdalok, — 16.00: a világgazdaság hírei. — 16.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. — 16.21: Hét bagoly. — 16.47: Dávid Gyula: Színházi zene. — 17.00: Hírek. — 17.05: Űj operalemezeinkbói. Alfredo Kraus énekel. — 17.30: Óriások a mikroszkóp alatt. Beloiannisz Híradástechnikai Gyár. — 18.00: Béres Ferenc és a Magyar Rádió és Televízió énekkara népdalokat énekel. — 16.30: A Szabó család. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: A rádió lemezalbuma. — Közben: 20.12: Oda a kispolgárhoz. Weöres Sándor versei. — 21.17: Hírek. — 21.20: Etika és orvostudomány. — 21.45: Régi magyar népdalok és táncok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 22.30: Egy óra dzsessz. — 23.30: Rettegett Iván. Részletek Bizet operájából. — Közben: 24.00: Hírek. , Petőfi rádió: 12.03: Brahms müveiből. — 13.00: Hírek. — 13.03: Werther. Részletek Massenet operájából. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Kettőtől hatig. — 18.00: Hírek — 18.10: Gondolatok filmekről. — 18.24: A Rádió Dalszínháza. Romantika pedig nincs. — 19.53: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. — 20.25: Üj könyvek. — 20.23: Szabó Magda hangjátékaiból. A rab. — 21.35; Sporthírek. — 21.45: A közgazdász világ- kongresszus tárnáiból. I. rész. — 22.00: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Esti hangverseny századunk zenéjéből. — 23.00: Hírek. — 23.15: Verbunkosok. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: n.30 Műsorismertetés — hírek. — 17.35: Oj utak. új módszerek a mezőkövesdi Kossuth Tsz-ben. — A munkás ifjúsági napok után Özdon. — Orgonamuzsika. — 18.00: Borsodi Tükör. (Nyitás előtt a miskolci helyüpari kiállításon : Fairtás az új lakótelepen; Mennyibe kerül a munkakönyv?) — 18.15; Kórusmuzsika. — Közéleti embereink. Báli Ferenc, a SZőnyi-partizáncsoport volt tagja. A Royal Garden zenekar játszik. Televízió; 17.23: Műsorismertetés. — 17.23: Kiiek. — n.30: Dzsessz Amerikában. Amerikai íilm. — 16.00: Kuckó. — 18.30: Postafiók 250: Takács Mária műsora. — 18.45: Játék a betűkkel. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hiradó. — 20.00: Az éhes hajó. Tévéjáték. — 21.00: Eric Charden és Stone a párizsi Olympia színpadán. — 21.40: Alkohol. II. Detonáció. — 22.10: Tv-hírgdó 3. Kiállítások; Miskolci Galéria (11—19): Agotha Margit grafikus- művész kiállítása. — Szőnyi István-terem (9.30—18): Tóth Imre festményei. — Kossuth Művelődési Ház (10—18): NDK gyermekrajz-kiállítás. — Miskolci Képtár (10—18): Magyar festészet a XX. században. —Szőnyi István 50 rézkarca. — Déry- né-ház (10—18) : Régi magyar arcképek. — Herman Ottó-em- lékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. Filmszínházak: Béke (f4. hn6, 8): A harmadik tettes (?zí. NDK). — Kossuth (f3, hn5, 7): Közelharc férfiak és nők között, (szí. amerikai). — Hevesy Iván Filmklub (f5, f7): Gyerekkocsi (18 éven felülieknek! svéd). — Fáklya (f5. f7): Egy bolond Párizsban (16 éven felülieknek! szí. francia). — Petőfi (f5, f7): Messze van az ég! (szi. csehszlovák) — Szikra (Rendkívüli kezdés f6, f8): Közelharc férfiak és nők kiizütt (premier helyár! szí. amerikai). — Táncsics (f5, f7): Pál és Paula (16 éven felülieknek! szí. NDK). — Ta- polca-kert (8): Két balláb az ezredben (szí. angol). — ságvá- ri (5. 7): Petőfi ’73 (szí. magyar). SZERDA Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Zinka Milanov énekel. — 8.43: A Rádió Kabarészínházának humorfesztiválja. I. forduló. 2. rész. — 10.00: Hírek. — 10.05: Érdekes szigetek. — 10.29: Zenekari muzsika. — 11.30: A Szabó család. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.03: Boross Lajos népi zenekara játszik. — 8.45: Bartók: Négy magyar népdal. — 9.00: Hírek. — 9.03- Zenekari muzsika. — 9.49: A szakszervezet tárgyalta. Juhász Judit riportja. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.45: Néhány szó zene közben. (M-) Felveszünk GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ 9 SZTK ügyintézőt, 9 gyors-gépírót, 9 vendéglátóipari eladót továbbá 9 férfi segédmunkást, 9 mosogatót, takarítót. Jelentkezés: Miskolci Vendéglátóipart Vállalat munkaügyi osztály Baross Gábor u. 13—15. — ---------------------------------- 1 ---------' ÉRETTSÉGIZETT FIATALOK! Az OFOTÉRT augusztus 21-ig még elfogad TANULOJELENTKEZÉSEKET az OPTIKA—FOTO szakmában. Jelentkezés és felvilágosítás: OFOTÉRT OPTIKA bolt, Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 12. * *