Déli Hírlap, 1974. augusztus (6. évfolyam, 179-204. szám)

1974-08-28 / 201. szám

Harminc éven át mindig többel Milliomos Az ózdi Kohászati Üze­mek négy kohójának nyers- vastermelése a felszabadulás utáni időszakban rohamosan emelkedett. A több termelés elérését az tette lehetővé, hogy az elmúlt 30' év alatt a kohók többszöri átépítésé-" vei, illetve rekonstrukciójá­val növelték azok hasznos térfogatát, megváltozott a szerkezeti rendszer, az ada­golási formája és gépesítet­ték a csapolónyílás záró ré­szét is. A kohók üzemelte­tését pedig teljes egészében automatizálták. A nagyolvasztók közvetlen kisegítő egységénél — az úgynevezett elegytérnél is — nagymértékű korszerűsítést hajtottak végre, az emberi erővel történő anyagszállítást és rakodást két szakaszban kis-, majd nagygépesítéssel megszüntették. E korszerűsítések, vala­mint számos technológiai és műszaki intézkedés, továbbá a BÉM-tömörítvények fel- használásával sikerült a ko­hászoknak 1974. augusztus 24-én lecsapolni a tizenkét- milliomodik tonna nyersva­sat. A vállalat távlati terve, hogy újabb kohók átépítésé­vel 1979-től évi egymillió tonna kohóterméket gyárt­hassanak. Olasz torok Az olaszok átlagosan éven­te 120 liter bort és más sze­szes italt fogyasztanak. Ezzel felülmúlták a franciákat, akik mind ez ideig megelőz­ték őket ebben a meglehető­sen kétes versenyben. jfc Viszonylag jó félévet zárt a Miskolci Textilkonfekció Szö­vetkezet tagsága. Most viszont annál nehezebb hetek elé néz­nek. A szövetkezettel dolgoztató svájci, holland és nyugatné­met cégek a korábbinál rövidebb határidőket szabnak, ame­lyek teljesítése egyre nehezebb. A szövetkezet 210 nődolgozó­ja közül jelenleg például mintegy 80 szülési, gyermekgondo­zási szabadságon, táppénzen van. Ilyen körülmények között különösen sokat ér a tavaly októberben létrehozott kismama­műhely, ahol 11 nőnek biztosítottak egyműszakos munkahe­lyet, lehetővé téve, hogy kisgyermekeiket nyugodtan hord­hassák óvodába, bölcsődébe. A kismamák munkája erősen hozzájárul az exporttermékek gyártási határidejének betar­tásához, ugyanakkor ők is jól járnak, hiszen nagyobb jöve­delemhez jutnak, mintha otthon lennének. Képünkön: a két kisgyermeket nevelő Buri Molnár Istvánná export-zeke bé­lését készíti elő a kismama-műhelyben. (Kerényi László felvétele) ADH fóruma varos politikai Mikor lesz sétálóutca? Kérdések a villamosról Zsúfolt a Búza tér örökzöld témák új keletű kérdésekkel váltogatták egy­mást a Miskolci Rádió hétfői, „Kérdezzen! Az illetékesek válaszolnak” című, közlekedéssel foglalkozó műsorában. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a műsoridőből kiszoruló információkat lapunkban adjuk közre. Többen — így Juhász Ist­vánná Vörösmarty utca 34. szám alatti lakos is — arra voltak kíváncsiak, hogy mi­kor lesz sétálóutca a Szé­chenyi utca? Ha megépülnek a terelőutak Ügy látszik, nem lehet elégszer elmondani, hogy — bár az autók kitiltása a fő­utcáról már most időszerű lenne — végleges megoldást csak az északi és déli tere­lőút megépítése ad. Ezek teljes elkészülte 1980—85 kö­zött várható. Ehhez a témá­hoz kapcsolódik az az észre­vétel, mely szerint „sokat beszélnek ugyan az északi terelőútról, sok házat lebon­tottak a városban, de a megvalósulásnak nyoma sem látszik”. Anélkül, hogy az érdeklődő jóhiszeműségét kétségbe vonnánk, idézzük a városi tanács építési osz­tályvezetőjének válaszát: „A kisajátítás és a szanálás előkészítése folyik, megkez­dődött a tervezés is. Bízha­tunk abban, hogy a kővet­kező években az előkészítő munkának már látható nyo­mai is lesznek.” Természetesen előfordul, hogy a városfejlesztéssel kapcsolatos kérdést a tájé­kozatlanság szüli. Jó példa erre egy kiliáni lakó kérdés­csokra. Van a városnak út­építési terve? Miért nem is­Mohácsig már eljutott... Elhagyta az országot a Tardi Harmat Hajóskapitány, navigátor, fedélzetmester és matróz lesz egyszemélyben két teljes évig dr. Herédy Dezső kör­zeti orvos, aki arra vállal­kozott, hogy több mint 60 ezer kilométer megtételével körülhajózza a Földet. Augusztus 20-án a televízió­ban is láthattuk, amint kis vitorlás „lélek ve.szU) jen", a TARDI HARMATON elindult a nem mindennapi köruta­zásra. csupán a szelek szár­nyára hagyatkozva. Az el­múlt héten a Duna magyar- országi szakaszán Mohácson kötött ki utoljára a világjá­ró doktor. — Nagyon sokan kétel­kednek vállalkozásom sike­rében — mondja dr. Herédy Dezső. — Bizonyos mérté­kig érthető is, hiszen ha­zánkfia ez idáig ilyenre még nem vállalkozott. — Minden együtt a nagy vállalkozáshoz, merre terve­zi az útirányt? — Legelőször is Las Pal- masba hajózom, ahonnar november 1-én 29 hasonló vállalkozóval indulunk nek; a nagyvilágnak, de termé­szetesen külön-külön. Ez­után átkelek az Atlanti­óceánon, majd a Galapagos szigetek felé veszem utam a Panama-csatornán át, ez­után Tahiti, a Fidgi-sziget- csoport és Ausztrália követ­kezik, bár ez utóbbi kétsé­ges, mert azon a tájon épp viharos szelek uralkodnak Visszafelé Dél-Ameriká; megkerülve jövök, mindvé­gig a passzát szél vonalát követve. — Óriási távolságok, szá- munkra teljesen ismeretlen világ, miként tájékozódik út­ja során? — Viszonylag kevés mű­szert viszek magammal, tá­jolót, szextánst és természe­tesen térképeket. Legna­gyobb segítségem azonban az automatikus . szélkoi- mány, amely hűen követi majd a passzát szél irányár. — Több mint 75o napos útja alatt miként oldja meg az élelmiszer- és vízellátását? • — Jelenlegi készleteim, számba véve, ahogy ezt an­nak idején Robinson is tel­te: kétmázsa konzerv, 100 liter sör, 50 liter tömény ital. Természetesen vizet is viszek magammal. — Nem fél az előre nem lát­ható veszélyektől és a ma­gánytól? — Aki ilyen útra vállal­kozik, annak minden eshe­tőséggel számolnia kell. A betegségtől szérummal, a mag ínytói elfoglaltsággal vé­dekezem. Természetesen gondoltam a legrosszabbra is, hogy elsüllyedek, hajótö­rést szenvedek. Mit tehetek ekkor...? Felhúzom a lo­bogót, tisztelgek és vigyázz­állásban elmerülök. De fél­re a tréfával, viszek ma gamma! egy úgynevezeti mentőszigetet is. amely egy láda alakú szerkezet, s ha meghúzom a kiálló zsinór­ját, felfúvódik, teljesen biz­tonságos menedéket nyújt­va több napra való élelem­mel és vízzel. Dr. Herédy Dezsó, a vi­lágjáró orvostengerész sze­rencséjében bízva úgy ter­vezi, hogy 1976. augusztus 20-ra újra itthon lesz. FÜZES JÄNOS A korszerű gazdaságba: bábolnai gabonaszárító Teljesítmény: 15 tonna/óra Megrendelhető hathónapos szállításra a Mezőgazdasági Kombinát Kereskedelmi Osztályán, Bábolnán Forgalomba hozzák • • az AGROInoaZI megyei 4 GR ORER - vállalatai mertetik előzetesen a lakos­sággal, ha valahol nagyobb munkába kezdenek? A vá­laszért nem kell az illetéke­sekhez fordulni. A mindnyá­junkat érintő és feltehetőleg érdeklő városfejlesztési ter­vekről nemcsak a sajtóból, rádióból szerezhet tudomást a miskolci polgár, hanem akár első kézből, a tanács­tagtól is! Még korai a nyolctengelyes A városi közlekedéssel kapcsolatos érdekes kérdése­ket tett fel egyik hallgató. Kap-e Miskolc a közeljövő­ben Ganz-gyártmányú, nyolc­tengelyes, gyors, csuklós vil­lamost? A válasz: nem, mert a haladási sebességet mindig a leglassúbb jármű határoz­za meg, s bizony Miskolcon szolgálatban vannak még a matuzsálem korú szerelvé­nyek is ... Bevezetik-e a gyorsjáratot a villamosok­nál? A válasz: nem ... Bő­vül-e a villamosvonal? A válasz: nem, sőt az illetéke­sek a tatárdombi vonal meg­szüntetésének lehetőségét vizsgálják. Nem maradt megjegyzés nélkül a Búza téri autóbusz­pályaudvar zsúfoltsága sem. Az utazási körülményekkel — többnyire joggal — elége­detlen utasokkal közölhetjük a Volán 3. számú Vállalat igazgatójának válaszát: a következő ötéves tervben öt­millió forintot költenek a már kinőtt Búza téri autó­busz-pályaudvar bővítésére. B. I. Eredményeink biztatóak Ülést tartott a Borsod megyei Tanács V. B. látottsági színvonal tekinte­tében több lényeges muta­tószámban elmaradtunk az országos átlagtól. Nálunk , kevesebb volt a lakás, rövi- lehteseket. A szeptemberi i , ,, tanácsülés elé kerül majd a ! debb volt a VlZVezeteK-, a neE-vedik »téves tanácsi fei- szennyvízcsatorna. Kevesebb volt az óvodánk, a tanter­münk ... A kedvezőtlen adottságok nyilvánvalóan magasabb rá­fordítási költségeket igé­nyeltek az országosan szá­mítottaknál. A több szem­pontból is kedvezőtlen in­dulás ellenére (pl. építkezé­si árváltozások) megállapít­ható, hogy a terv lényegé­ben időarányosan megvaló­sul és várhatóan, az V. öt­éves terv előkészítésével párhuzamosan is kedvezően alakul Közben: az MSZMP és a kormány határozatai, a me­gyei pártbizottság határoza­tai és útmutatásai, a tett intézkedések kedvezőbb fel­tételeket jelentettek a terv maradéktalan megvalósítá­sához. A Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága teg­nap ülést tartott. Az ülés első napirendi pontjaként megtárgyalták a szeptembe­ri tanácsülésre készült je­lentéseket. A szeptemberi negyedik ötéves tanácsi fej lesztési tervek végrehajtásá­nak tapasztalatairól készült jelentés, amelynek előadója Sánta László, a megyei ta­nács tervosztályának vezető­je volt. Ügyszintén a tanács tárgyalja majd varga Gá- borné tanácselnök-helyettes jelentését a megyében élő cigánylakosság helyzetéről és az ezzel kapcsolatos ten­nivalókról. Második napi­rendi pontként a vb Nagy László pénzügyi osztályve­zető és Sánta László terv­osztályvezető tájékoztatóját hallgatta meg az 1974. első félévi költségvetési és fej­lesztési alap gazdálkodásá­ról. Harmadik napirendi pontként Tóth Endre hiva­talvezető adott tájékoztatást a Pénzügyminisztérium Be­vételi Főigazgatósága Borsod megyei Hivatala munkájá­ról. A vb — kiegészítésekkel — valamennyi előterjesztést tudomásul vette, illetve el­fogadta, majd egyéb ügye­ket tárgyalt. Közérdeklődésre tarthat számot az első napirendi pont. Lényegében arról van szó, hogy a IV. ötéves terv eddig eltelt három eszten­dejében hogyan gazdálkod­tunk. Mit ígér a következő két év? Néhány érdekes megálla­pítás a jelentésből és a dr. Ladányi József tanácselnök vezette vitából. A legfonto­sabb: „Az elmúlt középtávú tervidőszak alatt a lakosság életkörülményeiben bekövet­kezett kedvező változások tovább javultak.” Mit je­lent ez? Több lakást, víz- és i gázvezetéket, csatornát, több bölcsődét, óvodát, kór­házi ágyat, tantermet... A jelentés megállapítja, hogy több kedvezőtlen kö­rülmény jellemezte a IV. ötéves terv indítását. Azel­A részletkérdések taglalá­sa, megvitatása és döntése a szakemberek feladata. Mi a vita és a Jelentés végső konklúzióját szeretnénk ki­emelni: a IV. ötéves terv hátralevő feladatainak tel­jesítése közben az V. ötéves terv előkészítése is folyik. Az az alapvető cél, hogy kedve­zőbb feltételek közül indul­junk. Az V. ötéves terv ké­szítése során — a megyei tanács végrehajtó bizottsága határozatával összhangban — a kitűzött céloknál megha­tározóknak kell tekinteni, hogy a megyei településfej­lesztési tervben 1985-ig rög­zített feladatok 70 százalékát az V. ötéves terv végéig rea­lizáljuk. B. G. Nem dühöngő9 csak lehetetlen Felmérésekből kiderült, hogy napjainkban egyre ke­vesebb a skizofréniás, máni- ákus-depresszív beteg. Ezzel szemben ugrásszerűen emel­kedett a neurózisos megbete­gedések száma. Vagyis: ke­vesebb lesz a dühöngő őrült, egyre több a lehetetlen ter­mészetű embst.

Next

/
Oldalképek
Tartalom