Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)
1974-07-16 / 165. szám
.4. laboratóriumi vizsgálatok figyelmeztetnek fiijuk a vízgyűjtőket Naponta 3 millió köbméter szennyvíz keletkezik Magyarországon és ha ennek egy részét tisztítják is — amennyire a tisztítási technológia jelenlegi szintje megengedi —, a zöme a patakokba, folyókba, tavakba ömlik és fertőz. A vízügyi szakemberek becslése szerint évente 700 millió forintjába kerül az államnak a szennyvízkár. A fent^ adatokat azért idéztük, az Ember, vigyázz a környezetedre! című kiad- ványból (kiadta a Hazafias Népfront), hogy lássa az olvasó, nemcsak nekünk miskolciaknak főhet a fejünk a szennyvizek kártevése miatt. Persze az. hpgy másutt is kell számolni a fertőzés veszélyével. vigaszul semmiképpen sem szolgálhat. A Miskolcot ellátó források vizében egyre nagyobb számban mutatják a laboratóriumi vizsgálatok azokat a ba- cilusokat, így például a ko- lit melyekkel szemben az emberi szervezet szinte védtelen. A baktériumok és ba- cilusok számának rohamos növekedését figyelembe véve, a legkevesebb amit mondhatunk az, hogy sürgős intézkedésekre van szükség. Védelmi program készül Erre az álláspontra helyezkedett a városi tanács végrehajtó bizottsága is legutóbbi ülésén. Mindenekelőtt meg kell óvni a bükki karszt- források vízgyűjtő területeit a szennyeződéstől. A vízmű vállalat programót készíttet a VITUKI-val, azzal a céllal, hogy körülhatárolhassák azokat a területeket, melyeken meg kell majd tiltani az állatok tartását, a közművek nélküli üdülök építését, valamint a használaton kívül helyezett kőbányában a szemét lerakását. Keserves dolog amikor maga kárán tanul az ember. De most van mit tanulni! A Bükk számos területén örömmel üdvözöltük a parcellázást, az üdülőházak gomba módra történő szaporodását. Senki sem gondolt arra, hogy ezeken a mindenféle közművet — szennyvíz és csapaVolánjubileum Miskolcon A Volán 3-as számú Vállalat tegnap délelőtt 10 órakor ünnepelte meg fennállásának 25. évfordulóját. A szerelőcsarnokban összegyűlt dolgozókat Nagy Bertalan, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkárhelyettese köszöntötte. Ünnepi beszédet dr, Valykó István igazgató mondott, akinek szavai felidézték a kezdeti nehézségekkel. munkával, küzdelemmel teljes múltat és a jövő feladatait. A vállalat — amely annak idején 28 kocsival rendelkezett, — ma már behálózza az egész megyét. Naponta 5710 járatot indít, és havonta körülbelül 7 millió utast szállít.. A jubileumon a vállalat 34 régi dolgozója elismerő oklevelet Elpusztult halállomány a Jolyó partián dékcsatomát. stb. — nélkülöző területeken szinte akadály nékül szivárog majd a mélybe a szivacsos szerkezetű mészkőn keresztül a szennyvíz. A hajdani kőbánya is alkalmasnak mutatkozott arra, hogy szemétlerakó helyül szolgáljon. Jó lett volna előre látni ezeket a bajokat, mert az utólagos orvoslás mindig nehezebb és drágább is. Köztudott, hogy Miskolc nem rendelkezik szennyvíz- tisztító teleppel. A város naponta körülbelül 55 ezer- köbméter szennyet ömleszt a Szinvába és a Sajóba. A kívántnál jóval lassabban épül az új szennyvíztisztítótelep, befejezése csak 1976. közepére várható. Hogy valami jót is említsünk: a Lenin Kohászati Művek megkezdte az ipari szennyvíztisztító építését, Reméljük, hogy példáját a többi üzent is követi! Nemzetközi együttműködéssel A Sajó már holt folyó, élővilága teljesen kipusztult. Félő azonban, hogy a Her- nád — viszonylagos — tisztaságát sem tudjuk megőrizni. Pedig a Hernád mentén épül a Keleti csúcsvízmű, melytől a vízellátási gondok enyhülését reméljük. Igaz, nemcsak a megyei üzemeken múlik ez. A kassai vasmű a Hernádba engedi szennyvizét — tisztítás után. De éppen az elmúlt hónapokban tapasztalt nagyobb mérvű szennyhullam figyelmeztetett arra, hogy a tisztítóberendezések hibája beláthatatlan következményekkel jár a vízmű elkészülte után. A ciános, olajos szennyvíz eltömheti a kútrendszer szűrőrétegét, s ennek a kitisztítása technikailag megoldhatatlan feladat. Ezért hangzott el az a javaslat a végrehajtó bizottság ülésén, hogy Hernádszurdoknál létesítsenek automatikus előrejelző állomást, így nem érné készületlenül a vízügyi szerveket egy esetleges szennyhullám megjelenése. Ha a tervet meg is valósítják, a Hernád tisztaságának érdekében nemzetközi szinten kell megállapodásra jutni, ! * Azzal kezdtük, hogy országos problémáról van szó, de éppen az utóbbi példa bizonyítja, hogy az élővizek és általában a környezet védelme nem ismer országhatárokat, csak nemzetközi együttműködéssel érhetünk célt. BÉKÉS DEZSŐ Tíz év társadalmi munka Segít eligazodni a rendelel-dzsungelben mi jogsegélyszolgálat Kísérlet SO vállalatnál Mindenki. aki üzemben dolgozik, tudja, hogy milyen sok fáradságot, időt igényel a munkások számára egy-egy vitás kártérítési, újítási vagy munkaügyi kérdés tisztázása, rendezése. Sokszor szabadságot kell kivenni, s lia bíróságra, munkaügyi döntőbíróságra kerül az ügy, a munkás eleve kilátástalannak ítéli meg helyzetét, mondván: hogyan is tudnék én csavaros eszű jogászokkal vitatkozni. szembeszállni, mégha mégoly igazam van is? S az élet számtalan példája igazolhatja, hogy van alapja az ilyen feltételezéseknek. Amikor például a Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsa több száz, balesetet követő kártérítési ügyet vizsgált felül megyénk üzemeiben, kiderült, nem is egy helyen megsértették a vonatkozó jogszabályokat, a dolgozóra nézve hátrányos helyzetet teremtettek. Mindez együtt éi'thetővé teszi, hogy megyénk üzemeiben is rendkívül nagy érdeklődés előzi meg a szak- szervezeti jogsegély- szolgálat megszervezését, beindítását. — A munkásosztály helyzetének javítását célzó párt- határozat végrehajtása során nem egyszer felvetődött a munkások érdekeit és a munkásokat védő szakszervezeti jogsegélyszolgálat megszervezése —• mondja dr. Balogh András, az SZMT titkára. — Hadd tegyem mindjárt hozzá, hogy a dolgozók eddig sem voltak teljesen magukra hagyatva vitás ügyeikben, hiszen az üzemeknél, de az SZMT-ben is működött ingyenes jogtanácsadás, voltak fogadóórák a vezetőknél. A jogsegélyszolgálat azonban ennél sokkal többet jelent. A szakszervezeti jogsegély- szolgálat megszervezésével foglalkozó javaslatot az igazságügyi és a munkaügyi miniszter viszi a Minisztertanács soron következő ülésére úgy, hogy azt már megvitatta és jóváhagyta a SZOT is. Az előterjesztésben olvashatjuk, hogy a jogsegélyszolgálat célja az üzemi dolgozók érdekeinek jogi védelme, a jogi tájékoztatás és tanácsadás, a szükséges mértékű segítség- nyújtás és jogi képviselet. Ez a felsorolás is mutatja, mennyivel többről van szó, mint a fentebb említett díjtalan jogi tanácsadás. A szolgálat segíti a dolgozók jogainak érvényesülését, mentesíti őket az olyan ügyekben való személyes utánjárástól, amikor a jogszabály nem követeli meg a személyes megjelenést, s ezzel csökkenti a munkából kieső időt. Az üzem, vállalat valamennyi dolgozójának segítséget nyújtó jogsegélyszolgálatot egyelőre az ország 50 üzemében vezetik be. a dolgozók számára ingyenesen. Nem kevesebbet jelent ez, mint hogy az előterjesztés kormányszinten történő jóváhagyása, illetve a jogsegély- szolgálat beindítása után az üzemen belül felmerülő vitás egyéb ügyekben a munkaügyi döntőbizottság, a tanács, vagy a bíróság előtt a dolgozó jogi képviseletét a szakszervezet által megbízott jogászok, szakszervezeti jogtanácsosok látják el. Ha szükséges, a jogsegélyszolgálat tevékenységébe munkaügyi szakemberek, munkavédelmi felügyelők, vagy például kijelölt ügyvédi munkaközösségek is bevonhatók. — Látható — mondja ismét dr. Balogh András —, hogy milyen nagy horderejű kérdésről van szó. Számukra különösen azért, mert a jogsegélyszolgálatot az üzemeken belül a szakszervezetek működtetik, irányítják és ellenőrzik. A működéssel kapcsolatban felmerült költségeket a vállalatoknak kell fedezniük. Borsod megyében elsőként a Diósgyőri Gépgyárban kerül sor a jogsegélyszolgálat megszervezésére, kísérleti beindítására a második fél évben. Meggyőződésem, hogy a gépgyári, s később más vállalatok dolgozói is örömmel fogadják majd a szolgálat működését, hiszen mindez az ő érdekükben történik. A jogsegélyszolgálat nem védheti meg, illetve nem képviselheti azokat vitás ügyeikben, akik ellen szándékos bűncselekmény miatt eljárást indítottak, illetve, ha a jogszabály az állampolgár személyes megjelenését kötelezővé teszi, s a jogi képviseletre, helyszíni tanácsadásra nincs szükség. (nyikes) REFLEKTOR Jövőre 500 darabot gyártanak Hazai személygépkocsi utánfutó Ma Budapesten a MÁV Északi Járműjavítóban chilei szolidaritási nagygyűlést rendeznek. + Békéscsabán megrendezik a kisdobosok és úttörők aszfalt-rajzversenyét. >|c Kecskeméten megkezdődik a Magyar Agrártudományi Egyesület egyetemi és főiskolai ifjúsági csoportjának első országos konferenciája. A Kohó- és Gépipari Minisztérium képviselői és a Zala megyei Lenti Fém-, Fa- és Szolgáltatóipari Szövetkezet vezetői tegnap szerződést írtak alá Lentiben hazai személygépkocsi utánfutó lakókocsik sorozatgyártásáról. A mintapéldányokat a tavaszi Budapesti Nemzetközi Vásáron mutatták be, s ott lesznek a július 19-én nyíló Szegedi Vásáron is. A tervek szerint a jövő évben már 500 A hazai lakókocsiknak két változata lesz. Mind a kettő négyszemélyes, praktikus berendezésekkel, asztallá alakítható heverővei, ülőalkalmatossággá változtatható emeletes ággyal, szekrénnyel, gáztűzhellyel és hűtőszekrény-beépítési lehetőséggel. Az egyik változat előreláthatóan 55 000 forintba kerül, a másik, — az olcsóbb változat — vászontetejű lesz. Gyártanak csomagszállító Vállalás a városért (Folytatás az 1. oldalról) Most, a félidőben érdemes végigfutni a vállalások teljesítésének menetrendjén, márcsak azért is, mert az eddigi siker is forrása lehet a következő hónapok lendületének. Nézzük az egyik legfontosabbat, az óvodát, illetve az óvodákat. Azavasi gyermekintézmény műszaki átadása október 10-én lesz. Ez a korai terminus a garancia arra, hogy december 3-án avatóünnepség lesz az Avas alján. A másik, a belvárosi óvoda a Reményi és a Petőfi utca sarkán épül majd meg. Mivel itt még szanálni, költöztetni, kártalanítani kell, egy évnél korábban aligha készül el. Színpad, ródlipálya Az Avasi Ifjúsági Park terve augusztus végére készül el, így itt a munka nem kezdődik el »az idén. A felajánlott társadalmi segítséget át kellett csoportosítani a tapolcai parkerdő építésére. Itt egyébként mé„ végeztek is a sétaút földmunkáival. Megkezdődött a Hejő menti fásítás gyomtalanító kapálása is. Tiszta terep várja majd a Tapolca és az egyetem közé telepítendő arborétum faűltetőit. A Majális park első számú gazdái, a DIGÉP dolgozói is jól haladnak. Mélyülnek a vízelvezető árkok, épül a gépkocsiparkoló és a színpad. £ közkedvelt kirándulóhelyen véglegesen megoldódik a világítás gondja is, és télen már szánkópálya várja a ródlizókat. A társvállalatok és intézmények dolgozóinak közreműködésével augusztus 20-ra elkészülnek az erdei tornapálya berendezései. A társadalmi munkaakciókról általában elmondható, hogy azok a korábbinál szervezettebben bonyolódnak le. A szervező, koordináló szak- bizottság gondoskodik arról, hogy a felajánlások teljesülhessenek, azaz az ajánlkozó kézbe szerszámot adnak, s lehetőséget biztosítanak a legésszerűbb közmunkára. A December 4. Drótművek dolgozói azt kérték például, hogy a fásítás helyett inkább valami szakmába vágó, nagyobb hasznot hajtó vasas mesterséget végezhessenek. .. Kitüntetés és jutalom Dr. Balogh Zoltán végezetül elmondotta, hogy a város vezető szervei decemberben értékelik a jubileumi vállalások eredményét, s a legjobb kollektívákat (vállalatokat, brigádokat és egyéneket) kitüntetik és megjutalmazzák. B. I. lakókocsit állítanak elő. utánfutókat is. A DECEMBER 4. DRÖTMÜVEK ■ I fa I I 1 Cl! rciciic ncicd 18. életévüket betöltött 1 1 lér ti u #■ r er« es mi nkavállalékat betanított gépmunkásnak dróthúzó, kötél- és kábelgyártó munkakörbe, háromműszakos, teljesítménybéres munkaterületre. Jelentkezés: a vállalat munkaerő-gazdálkodásán, Miskolc. Besenyői út 18.