Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)
1974-07-13 / 163. szám
Bükki Energetikai Kombinát Merre halad a szénbányászat? A harmadik ötéves tervidőszak végén — az akkor feltárt új hazai szénhidrogén-lelőhelyek és a gyors ütemben növekvő szovjet kőolajimport eredményeképpen — kedvező lehetőség adódott, hogy a szénbányászatban ésszerűen koncentrálják a termelési kapacitásokat. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy felszámolhatták a veszteségesen vagy alacsony termelékenységgel működő aknákat, a munkaerőt s a nagy értékű gépeket pedig magasabb termelékenységű bányákba csoportosíthatták át. A koncentráció eredményeképpen az egy aknára jutó termelés mintegy negyven, a termelékenység pedig csaknem ötven százalékkal emelkedett, miközben a működő aknák száma a felére csökkent. A szénbányászati munkák racionalizálása egyszersmind a kitermelt szén minőségét is javította. A racionalizálás jelentősége abban összegezhető, hogy az elmúlt egy-két évben megszilárdult a szénbányászat helyzete, stabilizálódott a termelés és a felhasználás. A termelés például 26—27 millió tonna közötti szinten állandósult. A szénbázisú erőmüvek teljes kihasználásával a hazai széntermelés kétharmad részének állandó értékesítése biztosított. Az idén az erőmüvek a szénbányászat termelésének 64 százalékát veszik át. Nőtt a becsülete Most, amikor az energia- válság hatására világszerte nőtt a szén „becsülete”, felvetődik a kérdés: milyen jövője van a hazai szénbányászatnak? Az elképzelések szerint a következő években is az erőművek lesznek a hazai szén legnagyobb fogyasztói. Ez egyben azt is lehetővé teszi, hogy bányákat csak ott zárjanak be, ahol a szén vagy on kimerülése, vagy egyéb objektív körülmények ezt elkerülhetetlenné teszik. Tavaly felülvizsgáltak minden üzemet, ahol az évi szénfogyasztás meghaladja a 3000 tonnát. A vizsgálattal azt kívánták elérni, hogy az ipari fogyasztók a jövőben csak ott térjenek át a széntüzelésről a fűtőolaj- vagy gázfogyasztásra, ahol ezt a technológia, a környezetvédelem vagy a műszaki követelmények indokolják. A több száz üzemre kiterjedő felmérés eredményeképpen 200—300 ezer tonnával sikerült növelni a szénigényeket. A leghatékonyabb intézkedések az erőművekre vonatkoztak. Ezek lényege az. hogy a meglevő széntüzelésű erőműveket a műszakilag lehetséges legnagyobb mértékben használják ki. A korábbi előirányzatokhoz képest így jövőre mintegy egymillió tonnával, 1980-ra pedig csaknem 2,5 millió tonnával növelhető a hazai erőművek szénfelhasználása. Külszíni lejtések A szénbányászatban új szakaszt nyitott a nagy kapacitású külfejtések üzembe helyezése. A hazai lignitkincs kiaknázásának jelentős létesítménye a visontai Tho- rez külfejtés, amely a Gagarin Hőerőmű szénbányájaként 1969-ben kezdte meg a termelést. A teljes termelési kapacitás elérése után a A VOLÁN 3. sí. Vállalat MISKOLCON autóbuszvezetői D-kaíegáriás tanloíyamot indít 1974. július 15-én 8 órai kezdettel. FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: • betöltött 21 éves életkor, • legalább 2 éves tehergépjárművezeföi gyakorlat, • 8 általános iskolai végzettség, • a VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedőknek a legutóbbi két év alatt kettőnél több munkahelyváltozása nem lehet. Tanfolyam és vizsgadij 4100 Ft. A tanfolyam időtartama 1 hónap. A VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedők részére a tanfolyam díjmentes és a tanfolyam idejére 1800 Ft havi keresetet biztosit. Jelentkezés helye: VOLÁN 3. sz. Vállalat (Miskolc, József Attila u. 70. sz., bejárat a Tüzér utcai sze- mélykapunál), Irodaház, földszint 13. szobában, a személyforgalmi üzemnél. Azok, akik nem kívánnak a VOLÁN 3. ,sz. Vállalatnál elhelyezkedni, az oktatási osztályon jelentkezzenek (III. emelet, 316. szoba). külfejtés évente csaknem 8 millió tonna lignitet ad — a mélyműveléses bányászatnál tízszer nagyobb termelékenységgel. Ezzel nyolcszáz megawatt erőművi teljesítmény szénellátását teremtették meg. A visontai bánya mintegy 176 millió tonnát kitevő, lefejtésre tervezett lignitvagyona ily módon a népgazdaság villamosener- gia-igényének kielégítésében is jelentős szerepet játszik. Az olaj- és gázfogyasztás növekedésével a szén a következő években, sőt a távlati tervekben sem veszít jelentőségéből. Az egyre növekvő villamosenergia-igé- nyek kielégítésében előtérbe kerülnek — az atomerőművek mellett — a hazai szénre telepíthető széntüzelésű erőművek. Az elképzelések szerint az erőműveket néhány nagy, jól gépesített, magas termelékenységű szénbányára, elsősorban külszíni fejtésekre összpontosítják. A bükkábrányi lignit külfejtésre telepíthető, mintegy 2000 megawatt teljesítményű Bükki Energetikai Kombinát fejlesztési koncepcióját már jóváhagyták. Ennek alapján megkezdődött az előkészítő munka, s a beruházási javaslat kidolgozása is folyik. Emellett vizsgálják az Oroszlányi Erőmű bővítésének műszaki-gazdasági lehetőségeit is. Mint dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter az ország energiahelyzetével foglalkozó sajtótájékoztatóján elmondta, a szénhidrogének mellett számunkra továbbra is fontos a szén. Bár aránya a tüzelőanyag-felhasználásban csökken, az erőművekben elégetett szén mennyisége ezután is növekszik. A már megtett és tervezett intézkedések — ezekről hozott határozatot a Minisztertanács legutóbbi ülése — hosz- szú távra stabilizálják a hazai szénbányászatot. K. NYlRÖ JÓZSEF Tilalomfákkal nem lehet! Szerelem, család, Gyermeknevelés Nemcsak nálunk, világszerte probléma az egészséges életmódra nevelés. Tulajdonképpen már nem is az a gond — sem nálunk, sem másutt —, hogy mire kellene, s kell nevelni a nemzedéket, hanem az — hogyan? Erről beszélgettünk dr. Tóth Judittal, a megyei egészségnevelési csoport vezető főorvosával. Miskolc és Borsod viszonylag kedvező helyzetben van: már a kormányhatározatot megelőző három éven át próbálta városunk s megyénk egészségügyi szakgárdája — a társadalmi és tömegszer- vezetekkel közösen — kialakítani az egészségnevelés módszereit. Egységesen értelmezzük, magyarázzuk! Hatalmas a feladat, hiszen nem kevesebbről van szó, mint hogy meg kell tanítanunk a felnőtt lakosságot is arra: értsék és segítsék a fiatal nemzedék egészségnevelésére irányuló célokat, s ezáltal természetesen önmaguk is elsajátítsák a kulturált, egészséges magatartást.. Mit jelent ez? — Mindenekelőtt szabályszerűen ki kell képeznünk azokat az előadókat — orvosokat, pedagógusokat, népművelőket, a társadalmi és tömegszervezetek aktíváit —, akiknek tovább kell adniuk az egészség- neveléshez szükséges ismereteket mind a felnőtt lakosságnak, mind ifjúságunknak. Éppen ezért előadói konferenciákat szervezünk, s a pedagógus-továbbképzés keretében is külön foglalkozunk a családi életre való felkészítés, a felelős magatartás — vagyis a morál — kialakításának feladataival. Várjuk az illetékes minisztériumok központi rendelkezéseit az egységes programhoz, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesen értelmezzük és magyarázzuk a tudnivalókat. Az érleimen át — az érzelemhez! Miért oly fontos az egységes értelmezés ? — Csupán tilalomfákkal ma már nem lehet erkölcsöt egészséges magatartást formálni, morált alakítani. A miért magyarázatával kell az értelemhez apellálni, hogy eljussunk az érzelmekhez. A szerencsi gimnazisták példájával támasztotta alá a mondottakat a főorvosnő. — Ez az iskola két éve igen jó módszerrel végzi az egészségnevelést, amelyben a szexuáletikai kérdésektől a korszerű életvezetésig, a jövő generációért való közös felelősségig szinte mindenre kitérnek. Ám a szakelőadók nem elégednek meg annyival, hogy megtartják előadásaikat. s a felmerülő kérdésekre megadják a választ. ..Évzáróként” komplex ösz- szeföglalót adnak, ahol az orvos, a pszichológus, a pedagógus természettudományos magyarázata mellett színművészek lírai tolmácsolásában szólnak az érzelemhez. A szép szó segítségével értetik meg a szerelem, házasság, család, gyermeknevelés felelősségét. R. É. Különkocsik az építőtáborok fiataljainak A nyári önkéntes építőtáborok (Budakeszi, Halásztelek, Tata) III. turnusában részt vevő fiatalok számára különkocsikat igényelt a KISZ. Az építőtáborokba igyekvő fiatalok a Tiszai pályaudvarról vasárnap délelőtt 9.43 órakor induló személy- vonattal utaznak, amelynek Budapest, Keleti pályaudvar a végállomása. A különkocsikat a szerelvény végén helyezik el. A továbbutazók a Keleti pályaudvaron kapnak tájékoztatást. Új szolgáltat ás a Patyolatnál: Értesítjük megrendelőinket, hogy július 4-töl NAPPA ÉS VELÚR BŐRRUHÁZAT! CIKKEK, továbbá IRHABUNDAK TISZTÍTÁSÁT ÉS FESTÉSÉT az alábbi felvevőhelyeken vállaljuk: 1. sz. fióküzlet, Miskolc III., Győri kapu 48-50. 13. sz. fióküzlet, Miskolc l„ Bajcsy-Zsilinszky u. 20. 16. sz. fióküzlet, Miskolc III., Kandó Kálmán u. Gyorstisztító szalon, Miskolc I., Széchenyi u. 66. Vasárnap: Amtóliopze Miskolcon Nem túl nagy érdeklődés kísérte az elmúlt vasárnap a miskolci autóbörze eseményeit. Délelőtt 10 óra körül mindössze 50—60 használt gépkocsit kínáltak eladásra, köztük néhány nyugati márkát is. Viszonylag mozgalmas volt viszont most is a motorkerékpár-piac. Úgyszólván minden létező típust kínáltak eladásra. A legnagyobb érdeklődést egy 250-es Danuvia keltette, amelynek mindössze 1200 (!) forint volt az ára. Nyilván nem ok nélkül... A börzén — s az autósok körében általában — újra és újra beszédtéma: telítődik-e végül is az autópiac, meddig lehet még eladni használt kocsikat? Hiszen az új Dáciát vagy például a Moszkvicsot rendszeresen hirdetni kell, hogy fogyjon. A Magyarország című politikai hetilap július 7-i számában Pálos Miklós írt érdekes cikket e témával kapcsolatban „Az autó mint áru” címmel. A cikkben olvashatjuk, hogy a Merkur szakembereinek véleménye szerint szó sincs még általános telítettségről. Korábban az a hír kelt szárnyra, hogy hamarosan részletre is lesz kocsi. A legújabb információ — s ez nyilván éppen a piac telítet- lenségével függ össze — szerint belátható időn belül nemigen lehet számítani részletkedvezményre. Mi a helyzet az ország más autópiacain? Az Autó-Motor legújabb száma arról tájékoztat, hogy az utóbbi hetek áresése miatt a használt autók állami kereskedelmi forgalma emelkedett, a magánforgalom azonban mélypontra zuhant. Budapesten például a C-rend- számú Trabantok ára két hónap alatt négy-ötezer forinttal csökkent. Egyre több budapesti eladó próbálkozik a szegedi börzén. A legtöbb kocsi Győrött kel el, általában 15—20 százalékos árengedménnyel az eredetileg megszabott árhoz képest. Holnap Miskolcon kívül az ország további 18 városában tartanak autóvásárt. A két legközelebbi piac Nyíregyháza és Debrecen. Azt hallottuk, hogy olcsóbbak, mint a miskolci börze. Debrecenből néhány árat is közölhetünk: CI-s Moszkvics 407-est 20 ezerért, IX-es Renault 10-est 58 ezerért, CM-es Moszkvics 408-ast 28 ezerért kínáltak, illetve adtak el. Ny. L