Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-10 / 160. szám

+: Egy kép a kortörténeti kiállítás anyagából. A 242-es mozdony. Szamár, Kormos, Nvalóka Az igazi mozdony >k Az ötvenes években az ország legjobb mozdonyveze­tője volt. Kossuth-díjat ka­pott. (Herényi I^gszló felvételei) Tóth III. János Kossut-dí- jas mozdonyvezető, a kérés­re, hogy meséljen, vastag, díszkötésű mappát húzott elő aktatáskájából. A képek, új­ságkivágások, kitüntetések igazolópapírjai róla szóltak. Róla, aki az elsők között, 1948. november 7-én kapta meg a Munka Érdemrendet, s akit már 1950-ben az or­szág legjobb mozdonyvezető­jének tartottak. Ö volt az elindítója a ne­vezetes kétezer tonnás moz­galomnak. Amikor 1949. augusztus 23-án 158 tenge­lyes, 2018 tonnát szállító sze­relvénye Miskolcról befutott Hatvanba, az állomáson Beb- rits Lajos, az akkor közleke­dési- és postaügyi miniszter várta. Üdvözlésképpen, a ha­talmas munkasiker örömére megölelték egymást... Aztán elnevették magukat. A mi­niszteren ugyanis fehér ruha volt. agyarat. És emlékezni kellene Berki Béla mozdonyvezető hozzátartozóira is, akik — amíg a családfő szolgálatban volt — 1944. augusztus 20-án, a nagy bombázás idején pusz­tultak el. Akkor 1200 bomba hullt a rendezőpályaudvarra. Es írni kellene a felszabadu­lás utáni évek neves és név­telen hőseiről, a vontatási főnökség sok dicsőséget szer­ző, sok áldozatot hozó dolgo­zóiról. Kacsa volt, mert billegett Lengyel Gyula, aki 14 év­vel ezelőtt főművezetőként ment nyugdíjba, a tenyeré­nél is jobban ismert csarno­kokat járva sem győz eléggé csodálkozni. Márföldi Gyula apjára emlékezik, aki ötven évet töltött mozdonyon, s bi­zony, amikor ő is nyugdíjba megy, kettőjük szolgálati ide­je kerek kilencven esztendő­re rúg. Hernádi István, aki szin­tén apját követve került a vasúthoz, az ünneplőbe öltö­zött régi masinisztáknak meg­mutatta a minden jelenlevő­nél öregebb mozdonyt, az 1885-ben épített 377-est, a Kacsát. így hívták, mert bil­legett. Nosza, a név olyan memóriagyakorlatot indított el. amely után néhány perc­cel csokorba gyűlt a hajdan híres vasparipák beceneve. A nagykerekű 342-est Szamár­nak titulálták, mert szívós volt ugyan, de csökönyös. Körmösnek szólították a sín­hez jól tapadó 441-es típust, a 275-ös neve pedig Nyalóka volt. A gyors és egykerék- meghajtású 11-est Szivarnak csúfolták, a 335-ös volt a cig­li-masina, a 326-ost Erzsé­betnek becézték. A ma is is­mert 424-est csak Bivalynak hívták egymás között a va­sutasok. Óránként százhússzal ment Az egyik nevezetes típus­ról, az áramvonalas gyors­vonat mozdonyról Nyilas Ödönt kérdeztem. Tárcájából megsárgult fényképet és egy nemzetiszínű szalagot vett elő. A szalagon ez állt: „Az első áramvonalas gyorsvonat indulása emlékére, 1937. má­jus 22.” — Akkor az enyém volt a legjobb mozdony. Először Miskolc és Pest, aztán Pest és Kassa között jártam vele. Könnyő és gyors gép volt. Százhúsz-százharminc kilo­métert is ment óránként. A 242-es áramvonalasból mindössze négy készült. Nyi­las Ödön az elsőt, a 242—001 számút vezette. Igaz, csak két évig, mert kitört a há­ború, s a nagy világégés nem­csak az embereket választot­ta el egymástól, hanem, mint Ödön bácsit is megfosztotta hűséges társától, szt elmétől, a mozdonytól. Az idős, fehér hajú vasu­tasok kedvtelve nézegették a diesel- és villanymozdonyo­kat felvonultató, hatalmas gépparkot. Csodálták, dicsér­ték az újat, a korszerűt, ám szivük akkor dobbant igazán, ha a kormos, füstös fűtőház­ban megszólalt a gőzsíp, s ha a fordítóra egy-egy gőzös gu­rult. Mert számukra még mindig a gőzmozdony az iga­zi MOZDONY. BRACKÖ ISTVÁN Mammulagyarat találtak Vajon hány és hány ha­sonló történetet tudnának mesélni a fennállásának szá­zadik évfordulóját ünneplő Miskolci Vontatási Főnökség régi dolgozói? A tegnapi ta­lálkozó nemcsak a XXIV. va­sutasnap nyitánya volt. ha­nem emlékidéző, múltélesztő tiszteletadás is. Akárcsak az üzemben, a múltban való kiránduláson is Hernádi István, a vontatási főnökség vezetője volt a ka­lauz. Ugyan mi fér a száz évből néhány sorba? Tudjuk, hogy 1870. január 8. előtt, tehát a Hatvan—Miskolc va­sútvonal átadását megelőző­en, a fővárostól Miskolc 359 kilométer távolságra volt, hiszen a Tiszairól induló sze­relvény Nyíregyházán, Deb­recenen, Szolnokon át jutott Pestre. Bizony, ebben az idő­ben csak három órával volt lassúbb a lóvontatta posta­kocsi a vonatnál. Könyvet érdemelne a fiók­műhelyből száz esztendő alatt óriássá, modernné nőtt von­tatási telep története. A könyvből nem hiányozhatna Török Lajos és Kiss Károly neve. Ok segítettek felszínre hozni a fűtőház építésekor talált világhíres mammut­Kis újságárusok Eszem. Pontosabban en­nék, de a gyerek néz. ügy néz, hogy szabályosabbra fo­gom a kést és villát, de ő csak néz. és immár harmad­szor szólít: — Tessék venni egy lapot... — Köszönöm, de nem ké­rek. — Nyolcoldalas hétfői szám. Van benne... Hűha! — mondom ma­gamnak, mert a gyerek so­rolja. hogy mi minden van a lapban. És hiába ismerem én az újságot még megjelenése előtt, hiába látom levonato­kon. A kis ember néz és be­szél. .. — Adj egyet! Hányat adsz el naponta? — Százat, százötvenet. — Mitől függ? — Tetszik tudni attól, hogy milyen címet lehet ki­abálni ... Elmagyarázták nekem a mesterség titkait. — A néniknek mosolyog­ni szoktam, mert azok azt szeretik. A bácsikhoz komoly va ,yok, de az a legjobb, ha ketten vannak. Akkor néha még egy ötösből se kérnek vissza... A bácsinak vissza­adjak? — Hagyd. — Van apróm. .. Nyomdaudvar. Fél 12. A rotációs gépből jön a lap... Mindent tudok, ami előtte volt. A kapkodás egy, a kép­távíróból elmaradt kép mi­att, a lapzárta után érkező, de azért megmentett telex­hírt. És mégis megvárom a lapot. Úgy nézem, mintha sohase láttam volna. Velük várom. A mi apró kollégá­inkkal. Az általános iskolás, nyári lapterjesztőkkel. — Az a fontos, hogy bánni tudjunk az emberekkel. — Nekem van egy bácsim, aki Diósgyőrben mindig 5 forintot ad, de én télen is hordom neki a lapot. Márton Csaba augusztus közepéig dolgozik. Édesapja a DIGÉP géplakatosa, ö ma­ga. jövőre, a nyolcadik után, szakmát tanúi. Nagy Andris már elvégezte a nyolcadikat és esztergályos Mit tud Hollóháza? A teljes rekonstrukcióval nemrégiben megújult csak­nem 150 éves Hollóházi Por­celángyár először rendezett Budapesten gyűjteményes, ki­állítást, amelyet a Finomke­rámiaipari Művek stúdiójá­ban tegnap nyitottak meg. Múzeumokból és magángyűj­tőktől kérték kölcsön a gyár régi termékeit, hogy a kiállí­táson teljes áttekintést nyújt­sanak a világmárka elérésére törekvő ipartelep fejlődésé­ről. A világpiacon jegyzett herendi márka után ugyanis most már 17 országban ke­resettek a hollóházi termé­kek. A gyűjteményes kiállítást szeptember 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők, a FIM Apáczai Csere János utca 7. szám alatti stúdiójában — vasárnap és hétfő kivételével — délelőtt 11 órától délután 6 óráig. Városi tanácstagok fogadóórái 1974. július 11. Piukovics József, Fazekas ut­cai Ált. Isk., 17 órától. 1971. július 15. Sári László. Forgács úti Ált. Isk., 18 órától; Szőnyi Gábor, III. kér. Hivatal, Marx K. u. 96., 18 órától. 1974. július 18. Tamasi Erzsébet n., Kő u. 13., 18 órától. 1974. július 19. Demők Józsefné, Ságvári utcai Ált. Isk., 17 órától. 1974. július 20. Garami Károly. Csőszerelő Vál­lalat munkásszállója, III.. Ernye- bán u. 4.. 16 órától; Sebő Ernő, Szövő u. 9., L7 órától; Titkó Ist­ván Görömböly, Szabó E. u. 70., 18 órától. REFLEKTOR Ma Budapesten a Fészek Klubban sajtótájékoztatót tart az új tanév tanszerellá­tásáról az ÁPISZ—PIÉRT. * Balatonfüreden fennállása 25. évfordulóját ünnepli a Bada- csonyvidéki Pincegazdaság. 4(4 Békéscsabán díjnyertes könyveket állítanak ki. 4(4 Esztergomban Semmelweis emlékünnepséget rendeznek. 4(4 Fertőrákoson, a barlang­színházban a Fővárosi Ope­rettszínház bemutatja a West Side Story-t. 4(4 Győrött a Xantus János Múzeumban zenés tárlatvezetések kezdőd­nek. 4)4 Nyíregyházán ven­dégszerepel a Mikroszkóp Színház. 4)4 Pécsett átadják a város művészeti díjait. lesz. Gácst Feri, ő adja el négyük közül a legtöbb la­pot, szeptembertől már ke­reskedőnek tanul. Kis? Ta­más a strandon is árul... — Mennyit kerestek? Nevetnek, de nem mond­ják meg. Egyet viszont el­árulnak nekem: mind á né­gyen kismotort akarnak ven­ni ősszel... BARTHA GABOR I A miénk s nem az enyém! A városi párt-végrehajtóbizottsag legutóbbi ülése — többek között -- a Lenin Kohászati Művekben végzett agitációs mun­káról szóló jelentést tárgyalta meg. Ezért a munkáért elisme­rését fejezte ki s így fogalmazott: jó volna, ha valamennyi miskolci üzemben ilyen tervszerűség, folyamatosság s egyben időszerűség jellemezné ezt a nagyon fontos tudatformáló, gon­dolkodást — és természetesen cselekvést — befolyásoló mun­kát. Az LKM példájából tanulni lehet. Tanulni lehet és kell viszont abból az észrevételből is — ugyanitt hangzott el —, ami nem egy, hanem jó néhány üzemre, gyárra vonatkozik. Arról van szó, hogy nagyon elha­rapózott a társadalmi tulajdon elleni vétség, illetve sokan felelőtlenül, hanyagul kezelik a közös vagyont. No de, hogy fér össze a két téma, pontosabban mi köze az agitációnak a társadalmi tulajdonhoz? Nagyon is sok! Évekkel ezelőtt — a gazdaság mechanizmu­sának fejlesztésekor is — erőteljesebben aláhúztuk a gazda­ságpolitikai agitáció szükséges voltát. A mai tapasztalatok alapján eredményei elvitathatatlanok. A termelést serkentő szavak és érvek — a hatékonyság, gazdaságosság, verseny­mozgalom, kapacitás-kihasználás és sok fontos gazdálkodási ténvező vonatkozásában — megtermettek a maguk gyü­mölcsét. Ahogy nőtt azonban a közös érték, szinte úgy halkul­tak a tulajdon megóvására intő figyelmeztetések. S miközben egyre gazdagabbak lettünk, észre sem vettük, hogy zsebünkbe — persze képletesen — nyulkálnak s egyre-másra emelgetik belőle a forintokat. Valóban nem vettük észre? Megtörtént. De még gyakrab­ban az, hogy nem akartuk észrevenni. Vagy már csak akkor, amikor túlságosan feltűnővé vált a dolog. Mindenképpen hiba. Mert időközben egyre több embert fertőzött meg a kap­zsiság, az önzés, a cinkostársi kötődés, és elfelejtették a tilal­mat: ami a miénk, az nem az enyém! Sem kicsiben, sem nagyban. Sajnos, a társadalmi tulajdon elleni vétség skálája eléggé széles. Az egyik ember hazavisz a munkahelyéről egy for­rasztópákát. Mi lenne, ha mindenki ezt tenné? A másik egy egész víkendházra való építőanyagot „összeszed”. Mi lenne, ha mindenki ezt tenné? Jóllehet, a két tett között van különbség, mint ahogy a felelősségre vonás mértékében is. A lényeg azon­ban mindkét esetben ugyanaz: hozzányúlt a társadalmi tulaj­donhoz. De hát hogyan teheti? Mert olyan körülötte a légkör. És ezért van bátorsága hozzá. Ha a környezete kritikus, fegyel­mezett, látni tudó, és akaró, gondolkodására a tulajdonosi — össztulajdonosi! — szemlélet a jellemző, kétszer is meggon­dolja a dolgot bárki, aki hajlamos rá, hogy hozzányúljon a miénkhez! Az alkalom, a lehetőség — a nagyon is jól ismert sok-sok lehetőség — szüli a visszaéléseket, legyenek azok kisebb vagy nagyobb mérvűek. Az ellenőrizetlenség, a közösért vállalt felelősség hiánya, a kényelem, a közöny, a nemtörődömség... egyszóval a szemléletbeli fogyatékosságok egyenként és együt­tesen idézik elő a bajt. S kinek a kárára? Minek mondjuk azt, amit úgyis tud mindenki? De csak mondjuk! A nevelő, a tudatformáló szóra, érvre szükség van. Nagy szükség ebben az esetben is mindaddig, amíg lesznek olyanok, akik vétenek a társadalom tulajdona ellen, s amíg lesznek olyanok, akik tűrik, hogy vétsenek ellene! A tudatformálás, a nevelés — magának az embernek a fejlődése — folyamat. A fejlődés-folyamatot szolgáló agitá­ció — történjen az bármilyen formában — célja, hogy segítse az embert szocialista módon élni: gondolkodni és dolgozni. Gondolkodása és magatartása nem független egymástól, mert hiszen a léte és tudata elválaszthatatlan. Lehet-e, visszás-e, hogy valaki például jól dolgozik ugyan, de hozzányúl ahhoz, ami nem az övé? Lehet és visszás. Mert léte és tudata között ellentmondás van. Még van. S miért? Mert — s mi ezen a szinten mérünk és következtetünk — még a társadalmi lét és tudat között sem teljes az egyensúly. A társadalmi lét fejlő­désében meghaladta a társadalmi tudatot. Azt kell sürgetni, hogy közelítse a másikat. Szűkebb méretekben is azt a kör­nyezetet kell az agitáció segítségével — a folyamatosság jegyé­ben! — fejleszteni, amely olyan tudati légkört teremt, mely­ben a szocialista szellemiség nemcsak feltétel, hanem törvény. S ez a törvény aztán hat, erősít, tilt, szorgalmaz, int, óv, ellen­áll vagy lendít — egyszóval olyan erkölcsi atmoszférát teremt, pontosabban olyan keretek közé von, amelyben a jó, a társadalmilag hasznos uralkodik. És kirívó lesz az, amely vele ellentétes. Kirívó és ritkábban előforduló. Az, hogy mindenki előtt szent legyen a társadalmi tulajdon, még várat magára. De — mert nem lehet, mert az emberi fejlődés még generációs méretekben is hosszadalmas — nem is ez a közelebbi cél. Hanem az, hogy az okos, az értelemhez szóló szavak egyre több embert toborozzanak a közösségi gon­dolkodás zászlaja alá, a társadalmi szemléletet mindenek előtt vallók közé. Akik például vallják: ami a miénk, az a miénk, és nem az enyém. Vallják és teszik. És oltalmazzák is, mert kötelességük. Mégiscsak paradoxon, hogy ne óvjuk azt. amit — oly dicsé­retes igyekezettel! — megteremtünk magunknak! Ne csak a törvény védje javainkat, védjük mi is! Az okos és okosító — figyelmeztető és fegyelmező, intő, dorgáló, kritikus és soha­sem kritikatlan, egyszóval emberformáló — szavak segít­ségével. Cs. U Védett flóránk és faunánk Nyári egyetem nyílt Sopronban A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat az idén 16 városban szervezett nyári egyetemet. A sopronit teg­nap délelőtt nyitották meg. A 18. soproni nyári egyetem 130 NDK-beli, lengyel, olasz, francia és svájci, valamint magyar részvevője elsőként dr. Madas András miniszter- helyettes tájékoztatóját hall­gatta meg a környezetvéde­lemről, a július 21-ig tartó nyári egyetem fő témaköre ugyanis ezzel kapcsolatos. A hallgatók egyebek között tá­jékoztatót kapnak a magyar flóra védett ritkaságairól, a Duna vízvédelméről, a Szi­getköz élővilágáról, valamint az erdészeti és faipari okta­tás helyzetérőL

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom