Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-04 / 155. szám

üépességslatisztika és gazdálkodás A hosszú távú jólét feltétek A népességstatisztikák ma még a legtöbbet a demográ­fusoknak, szociológusoknak mondanak, de holnapra a közgazdászok számára is so­katmondóvá válnak. A Fi­gyelő című hetilap legfris­sebb száma Demográfia és gazdasági fejlődés” címmel érdekes táblázatot közöl a KGST-országok lakóinak kor- összetételéről, a népesség növekedésének üteméről. Amint a táblázatmagyarázat­ban olvasható, a dinamikus gazdasági fejlődésnek gyak­ran nem várt kísérőjelensé­gei a népesség szerkezeti vál­tozásai. Azaz: társadalmi mé­retekben mérve nem elég tervszerű a családtervezés. Száz közül hánv dolgozik? Száz magyar állampolgár közül 43 nem munkaképes, azaz 15 éven aluli, illetve nyugdíjas. Az előbbiek ará­nya éppen csak meghaladja az utóbbiakét, s a mintegy 15 esztendeje tartó erős ki­egyenlítődési tendencia oka egyrészt az, hogy hosszabodik az átlagéletkor, s ma már minden ötödik hazánkfia nyugdíjas korú. A másik, s egyben fájdalmas ok, a szü­letések számának csökkenése. A szocialista országok közül — az arányokat tekintve — nálunk van a legkevesebb gyerek. Számuk az 1960—70- es években abszolút értelem­ben csökkent. Igaz, hogy e korcsoport arányának mérséklődése ja­vította a munkaképes és a nem termelő népesség közötti arányt, de ez kétes értékű javulás, ezért nagy árat kell majd fizetni, ha a hatvanas évek szülöttei munkába áll­nak. Várható, hogy a mosta­ni, aktív keresők arányát jel­ző 61—62 százalékos mutató hatvan alá esik, azaz ötven­nél alig több dolgozó ember tart majd el csaknem 'ötven öreget és gyereket. Ez azon­ban már olyan prognózis, amellyel nemcsak a demog­ráfusoknak kell számolni. Hogy a gazdasági fejlődés milyen bonyolult kapcsolat­ban van a népesség számá­nak és arányának változásá­val — és viszont —, arra példa az elmúlt évek tapasz­talata. Most, hogy viszonylag jól élünk, kevesebb a gyerek. Viszont ahhoz, hogy ez a ,.jól élés” hosszú távú legyen, több gyermekre volna szük­ség. Tart a versenyfutás Bár Borsod viszonylag fia­tal megye (minden negyedik borsodi 15 éven aluli), itt is kitapintható a lakosság öre­gedése. (Más kérdés, hogy például az összesen 240 hely­ségből verbúválódott Lenin- város száz lakója közül 56-an esnek a 15—40 éves korosz­tályba, míg például Sárospa­takon csak 38-an.) ,Ma már nem megy ritkaságszámba, ha a nyugdíjba ment öreg helye ideig-óráig betöltetlen marad. Pedig egy-egy ember­nek a termelésből való kiesé­se holnap már nagyobb vesz­REFLEKTOR Ma Budapesten a Duna Intercontinental Szállóban a magyarországi nyitójárat al­kalmával fogadást ad a spa­nyol Ibéria Légitársaság. ♦ Balatonföldváron nyitnak a SZOT családi (faházas) üdü­lői. ^ Debrecenben az Atomkutató Intézet létre­hozásának 20. évfordulója alkalmából ünnepséget ren­deznek. teség, mint ma, feltételezve azt, hogy a holnapi technika korszerűbb és termeléke­nyebb lesz. A megújuló gyárakban és üzemekben (így például a HCM, a húskombinát vagy a nemesacél-hengermű) arra törekszenek, hogy lényegében változatlan létszámmal pro­dukálják a többszörösét an­nak, amit a korábbi, műsza­kilag tökéletlenebb körülmé­nyek között teljesítettek. Nagy a versenyfutás, s az a kérdés, elég gazdagok va­gyunk-e a munkaerő-után­pótlás egyre keskenyedő frontját technikával szélesí­teni. Közhely már, hogy a ter­melésnövelés extenzív forrá­sa kimerült, s nemhogy nő­ne, inkább csökken a mun­kára fogható emberhad. Per­sze, a dolgozókat kereső cé­gek újra és újra megkísérlik, hogy a nem dolgozó nőket a fakanál és a gyermekágy mellől elcsábítsák. Kétségte­len, hogy a háztartási tarta­léksereg létszáma igen ma­gas (Miskolcon mintegy 16 ezerre tehető), de nehezen is mozgósítható. „Ellene dolgo­zik” ennek a családi pótlék és a gyermekgondozási segély emelése, s általában a csalá­dosok egyre fokozódó anyagi megbecsülése. Népesedéspoli­tikánk nem véletlenül tűzte zászlajára az anyaság meg­becsülését. a család intézmé­nyének védelmét és erősíté­sét. A jobbuló élet — garancia A mindenkori gazdasági, társadalmi viszonyok döntő hatással vannak a lakosság számának és összetételének alakulására. De a tétel any- nyiban fordítva is igaz, hogy a gazdaságot az ember te­remti, a társadalmat az em­ber formálja. Jobbuló éle­tünk a garancia arra, hogy lesz kinek átadni a kalapács­nyelet, s hogy lesz kinek, s miből ajándékot venni az unokának. B. I. Diákok nyári munkán (Ágotha Tibor felvétele) • • Ülést tartott a városi tanács Tegnap délelőtt ülést tar­tott a Miskolc városi Ta­nács. Az elnökségben helyet foglalt dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Drótos László, a Miskolc vá­rosi Pártbizottság első tit­kára, Szuchy Róbert, a Ha­zafias Népfront városi bi­zottságának titkára, Rózsa Kálmán, a tanács általános elnökhelyettese, Tok Miklós elnökhelyettes és dr. Tóth István tanácstitkár. Az ülés napirendjén egy személyi változás szerepelt. Szuchy Róbert, a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak titkára ismertet^, hogy Bárczi Béla elvtárs -íé'zségi okok miatt kérte ielmenté- sét elnöki tisztsége alól. Bárczi Béla elvtárs kéré­sét korábban megvitatta a városi pártbizottság, a me­gyei tanács végrehajtó bi­Az SZMT megtárgyalta Káderutánpótlás a szakszervezetekben (Folytatás az 1. oldalról) A vezetők munkájának megítélésekor hangoztatni kell a demokratizmus, a szerénység fontosságát. A ká­derutánpótlásról szólva Új­helyi Tibor elmondotta, hogy a párt Központi Bizott­sága a káderek stabilitá­sának a híve, de töre­kedni kell a tervszerű, átgondolt, alaposan meg­fontolt kádercserékre is. Ezzel kapcsolatban felvető­dik. mi legyen azokkal a ve­zetőkkel. akik elfáradtak a munkában, betegek vagy megöregedtek. Azok ügyét — mondotta a megyei pártbi­zottság titkára —• akik be­csületesen dolgoztak, eleget tettek a velük szemben tá­masztott követelményeknek — humánusan kell rendezni. A harácsolókkal, a kispolgá­ri nézeteket vallókkal szem­ben azonban határozottan kell fellépni. Kitért arra is, hogy nincs szó nagyfokú ká­deráramlásról; a káderután­pótlás biztosítása vált szük­ségessé. A vitában felszólalt Szko­kén Ferenc, az MSZMP KB munkatársa is. Elmondotta, hogy a párt nagyra értékeli a szakszervezetek tevékeny­ségét, s ezért korántsem mindegy,, hogyan alakul \ a káderutánpótlás. Nincsenek tóról met­szett káderek — mondot­ta — a jó kádereket a jelenlegi vezetőknek kell kinevelni. Olyan káderekké, akik tud­nak és mernek önállóan vé­leményt formálni, tudnak az emberekkel foglalkozni, aki­ket a munkások is megbe­csülnek, akik ismerik a dol­gozók gondját-baját. A fia­talok bevonásával foglalkoz­va hangsúlyozta, hogy nem őrségváltásról van szó. A tapasztalt, idősebb ká­derekre továbbra is szükség van, s csakis ók tudják megtanítani a fiatalokat a vezetésre. A továbbiakban a Szak­Szervezetek Borsod megyei Tanácsa megvitatta a tanács és az elnökség második fél­évi munkatervét, majd meg­hallgatta a legutóbbi tanács­ülés óta végzett munkáról szóló beszámolót. Ky, L zottsága és a Hazafias Nép­front városi bizottságának elnöksége. Valamennyi tes­tület arra az álláspontra ju­tott, hogy Bárczi Béla elv- társ kérésének — munkájá­nak, eddigi tevékenységének elismerése mellett — eleget kell tenni. Ebben a szellem­ben foglalt állást a városi ta­nács is. Elfogadta a Haza­fias Népfront városi elnök­ségének javaslatát és váro­si tanácstagságának megtar­tása mellett, felmentette Bárczi Bélát a tanácselnöki, illetve végrehajtó bizottsági tisztsége alól. Az ülésen felszólalt dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke, Tóth Béla és Kalló István tanácstag. Mél­tatták Bárczi Béla elvtárs munkásságát. Bárczi Béla meleg szavak­kal köszönte meg a tanács­tagoknak és a tanács veze­tőinek azt a segítséget, me­lyet az elmúlt három évben munkájához nyújtottak. Mindaddig, míg a városi tanács új elnökét meg nem választják, ezt a munkát Ró­zsa Kálmán általános elnök- helyettes végzi. Szatraár Bútorgyár Az előirányzott határidő előtt elkészült és hétfőn meg­kezdte próbaüzemelését Má­tészalkán az új Szatmár Bú­torgyár. A beruházás mintegy 290 millió forintba került. Jelenleg az ország legkorsze­rűbb és egyik legnagyobb bútorgyára; kétműszakos ter­melés mellett évi kapacitása 18 000 szobagarnitúra előál­lítása. Ehhez mindössze 400 emberre lesz szükség. A nyugdíjjal nem érhet véset Az egyik nyugdíjas azt mondta; amikor megszólal a gyári sziréna, még most. évek múltán is, mindjárt mocorog ben­nem a mehetnék. A másik így nyilatkozott: én erősen vágy­tam a pihenést; most meg nem tudom, mit kezdjek vele... A harmadik: kiskert, szőlő, rózsák? No igen. De az a büdös gyári levegő ... az úgy beleszívódott a bőrömbe, hogy érzem a szagát a karomon, a tenyeremben. Szagolom a levágott rózsát, s akkor is azt a másik illatot érzem. Hat... ilyen az ember .. A negyedik, az ötödik, a századik... mindegyik mond va­lamit. Érzelem préseli a szavakat. Sóvárgás, vágyakozás az után, ami elmúlt. Benne van ebben természetesen a negyven — esetleg több vagy kevesebb — munkával töltött esztendő emlékein kívül egy egész élet nosztalgiája. Az a kegyetlen felismerés, hogy befejezted, amire születtél. Hosszabb a mö­götted, mint az előtted. Amíg dolgoztál, előre figyeltél, most már az emlékeztet szüntelenül, ami volt. Emlékeztet a gyári sziréna, a pihenés nyugtalansága, a munkahely bőrödbe ivó­dott szaga, az ismerős arcok, ha látod őket — s ha nem, akkor is —, a villamos és a busz — pedig de sokszor szid­tad mindkettőt —. minden, minden emlékeztet, még a postás is. aki havonta tenyeredbe számolja a nyugdíjat. De hát csak a múlt-kötődés létezik már? Nincsenek, a jelenhez és a holnaphoz, igen, a holnaphoz fűző kapcsok? Mi tagadás, vannak nyugdíjasok, akik elkesergik: kirekesz­tettek lettünk, elfeledkeztek rólunk. Hát ezt érdemeljük mi, akik a nehéz időkben a legnehezebbet is vállaltuk? Volta­képpen azokért — azokért is —, akik a helyünkbe léptek, akiknek lényegesen könnyebb, mint nekünk volt. Igaz-e, hogy a távozó mögött a kapuval együtt az emberi érzés is bezárult? Ha valahol ez az igazság, akkor az nagy igazságtalanság! Sok-sok, szinte megszámlálhatatlan tapasz­talat bizonyítja, hogy a távozott mögött se a kapu, se a szív nem zárult be. Hova is fordulnánk igazolandó példáért, mint a legtöbb dolgozót foglalkoztató, egyben a legtöbb nyugdíjast számon tartó miskolci gyarba, a kohászati müvekbe? Szak- szervezeti bizottságának a minap készült jelentése e szavak­kal kezdődik: „Vállalatunk évek óta erkölcsi kötelességének tartja a nyugállományban levő dolgozók foglalkoztatását”. A vállalat 1973-ban 115 foglalkoztatott nyugdíjasnak 2 315 550 forintot fizetett ki. A jelentés erkölési kötelességre hivat­kozik. Arról volna szó, hogy jó szívvel juttatják a régi mun­kást a nyugdíj mellett egy kis különpénzhez? De hiszen ez ellent mondana az egykori munkás sóvárgásának, a gyári sziréna okozta érzésnek, a rózsa illatát feledtető, bőrbe ivó­dott füst és korom ingeremlékeztetésének. Nem erről van szó. Nagyon is emberi meggondolásról, túl azon, hogy az „öreg szakik” esze, keze változatlanul aranyat ér. Egy újabb idézet mindent megmagyaráz: „... a nyugdíjasok a munka- vállalással elsősorban az elfoglaltságot keresik. A nyugdíj­kiegészítés csak másodlagos.” A kohászati művek nyugdíjas­bizottsága évente 90 000 forintot kap; 250 nyugdíjas jut üdülő-beutalóhoz; kirándulásokhoz egy évben négyszer térí­tésmentes autóbuszt vehetnek igénybe; százhúszan kedvez­ményesen ebédelhetnek a gyárban és így tovább. Így van-e mindenütt? Nincs. De nem is lehet. Nagy üzem: nagy szervezettség, gondosabb szociálpolitika, munkástiszte­let s megbecsülés akkor is, ha a volt dolgozó már „csak” nyugdíjas. A nagyüzemi szellem kisugárzása azonban köte­lezően — a munkáspolitikának megfelelően — befolyásol: erkölcsi parancs, hogy a lehetőségek határain belül törődje­nek a városban mindenütt volt dolgozóikkal. Töltsék meg életüket tartalommal, oldják a múltidézés nosztalgiáját. Nem elsősorban pénzkérdés ez. A nem-feledés, a tisztelet, a ra­gaszkodás kérdése. Ébrentartása annak, hogy aki távozott, az nem rekedt kívül. Nem sok, de nem is kevés, ha csak azt teszik a volt munkatársak — ide sorolandók a vezetők is! —, hogy olykor-olykor meglátogatják volt dolgozóikat, máskor vendégül hívják őket... mindegy a forma, a lényeg az, hogy módot találjanak egy-egy kedves szóra, kézfogásra. Annak éreztetésére, hogy a nyugdíjas nem csak volt; létezik ma is, nem hagyták magára. Ámde a nyugdíjas se keseregjen félrevonultan 1 Ismeri az egykori munkahelyhez vezető utat... Tudja, merre a klub, a könyvtár, hol laknak a jó ismerősök. S ki tiltja neki, hogy lássa, a helyébe lépett munkás hozzá hasonlóan szereti-e a gépet, amit ő örökül — örökül! — hagyott rá?! Ki tiltaná neki, hogy lakóterülete társadalmi és tömegszerveinek mun­kájába kapcsolódjék, hogy beleszóljon a dolgokba, hogy bölcs tanácsokat osztogasson... Ezer és ezer lehetőség van rá, hogy bárki szorosabbá fonja az esetleg meglazult szálakat a jelennel, a magával sodró és éltető élettel. Elképzelhetetlen, hogy egy munkásélet után, egyik napról a másikra minden abbamaradjon. A legtöbb nyugdíjas nem találja helyét. Megvan a helye! Ott, a többiek között. Az életében bekövetkezett -változás — természetesen fájdalmas, de senki által el nem kerülhető változás — nem lehet vég­pont. Ez a felismerés éppoly fontos, mint amilyen természet- szerű a rezzenés a gyári sziréna hangjára. Az ember arra született, hogy amíg él, hasson és alkosson. így mondják a bölcsek. S bölcs az, aki így is tesz. Az évek száma? Sajnos, nem lényegtelen. De az sem, amit az ember erejéhez, egész­ségéhez mérten tenni tud! Csak a megnyugvást, a tehetetlenség kínos érzését fakasztó belenyugvást ne jelentse a nyugdíj! Erre gondoljanak, ezt fontolják meg azok is, akik szintén nem kerülhetik el sor­sukat, de ma még sokat tehetnek volt munkatársaikért annak érdekében, hogy érezzék: távoztam ugyan, de mégis itt va­gyok! Köztetek! Es nem feleslegesen. Adj életet az éveknek, adj éveket az életnek! CSALA LÄSZLÖ Miskolci gimnazisták Cse hsz lovákiá ba n Csehszlovákiában táboroz­nak a miskolci Földes Fe­renc Gimnázium diákjai. A harminc diák tíz napot tölt sátortáborban a szomszédos országban, s viszonzásul még a nyáron csehszlovák diáko­kat látnak vendégül me­gyénkben. A táborozás ideje alatt Kelet-Szlovákia termé­szeti szépségeivel ismerked­nek, s csehszlovák diáktár­saikkal is találkoznak. Ebben az évben elkészül az Ikarusban a magyar—NDK kooperációval kifejlesztett munkásszállító autóbusz null­szériája. A középméretű autó­buszhoz egy NDK-beli gyár szállítja a fődarabokat, a ka­rosszéria pedig az Ikarusban készül. A sorozatgyártás jö­vőre kezdődik. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom