Déli Hírlap, 1974. július (6. évfolyam, 152-178. szám)

1974-07-19 / 168. szám

belföld A lottó 29. heti nyerőszámai j 11 20 71 79 80 EGY NAP DEBRECENÉRT. Debrecen lakosai a társadal­mi munkán kívül jelentős összegekkel is hozzájárulnak az „Egy nap Debrecenért” mozgalom sikeréhez az új létesítmények megvalósításá­hoz. A városbon 380 munka­hely dolgozói ajánlották íel erre a célra egy napi bérü­ket. és július közepéig négy­millió forintot fizettek be a városi tanácsnak. Az összeg jelentős részét a Nagyerdő legszebb részén felépülő 200 személyes jubileumi óvodá­ra költik. SZARAZ-VIRÁG EXPORT. Kül­földön divatosak és keresettek a száraz virágok, mert hónapokig tartható a vázákban, szép díszei a lakásnak. Szeged és a kör­nyékbeli községek kiskertjeiben már szüretelik a statice-t, ma­gyar nevén sóvirágot. Ebből mintegy 200 mázsát vásárol fel ezekben a hetekben a Szövetke­zetek Csongrád megyei Értékesí­tő Központja. Megszárítva, csok­rokba kötve exportálja a Hun- garöflór Vállalat a statice-t Ausztriába, a Német Szövetségi Köztársaságba, Olaszországba és Svájcba. AZ ISIS-SZENTÉLY MŰ­SORA. Szombathely világhí­rű műemléke, az Isis-szen­tély az idén is számos kul­turális rendezvény színhelye lesz. Augusztus 2-án, 3-án, és 4-én Plautus „A hetven- kedő katona” című zenés ko­médiáját mutatják be. Augusztus 9-én és 11-én ter­mészetes díszletül szolgáló szentélyyben a Varázsfuvolát láthatja a közönség. MARATONI VERSENY SZEGEDEN. A már hagyo­mányos szegedi nemzetközi maratoni versenyt 18. alka­lommal rendezik. Az idei viadalra 68 nevezés érkezett, jelezte részvételét a tavalyi győztes angol dr. Hill is, s még hét ország sportolói. EJTŐERNYŐS VILÁGBAJNOK­SÁG. Csémi Károly altábornagy, honvédelmi államtitkár tegnap délután fogadta a világbajnok­ságra készülő tizenkét fős ej­tőernyős válogaotttak és veze­tőiket. Sok sikert kívánt a vá­logatott versenyzőknek a július 28. és augusztus 11-e közötti VB- szereplésükhöz amelynek a meg­rendezése, mint mondotta, több mint egy hétig Magyarországra irányítja a sportvilág figyelmét. Szolnok vezetői és lakói na­gyon büszkék, hogy a város 500 éves jubileumát ilyen ran­gos esemény rendezésével is ünnepelhetik. A COOPTOURISTTAL KÜLFÖLDRE. Az év első felében 5400-an, a tavalyi­nál csaknem ezerrel többen utaztak a Cooptourist-tal külföldre. Kedveltek az idén először indított NSZK—hol­land és a spanyol túrák. Fo­kozódik az érdeklődés a szo­cialista országok, főként a zovjetunió iránt, ezért a övetkezetek újabb turista- lalakkal bővítik a válasz- kot. Az első turisták most ientkeztek a 18 napos Kö- 'P-ázsiai utazásra. A gaz- ”g programban többek kö- ‘t a Kara-Kum sivatag fsában elterülő türkmén ■áros, Ashabad megtekin- e is szerepel. Külön érde­sség, hogy a Feketeho- -sivatagban teveháton is atnak a vállalkozó ked- iristák. ^ Úpusztaszeren hazánk egyik legrégibb monostorát tárják fel. A leletek zöme XV111—XI'. századi, de a mintegy 800 sír között találtak honfoglaláskorit is. (MTI fotó) Bgíp és NSZK Biéra A Délker Déligyümölcs- és Élelmiszerkereskedelmi Vállalat a csecsemők jobb ellátásáról. a kismamák munkájának megkönnyítésé­ről gondoskodik. Konzerv­iparunk ugyan 12-féle bébi­ételt gyárt, az üzletekben azonban egyszerre csak öt­hatféle kapható rendszere­sen, s nem elegendő a meny­nyin ég sem. A Délker rész­ben a hiány pótlására, rész­ben a választék bővítésére importál bébiételeket. A rendszeres ellátást bol­gár importra alapozza. Meg­állapodást kötött a bolgár partnerrel 310 tonna bébi­étel idei szállítására-, s tár­gyalnak további 100 tonna behozataláról. A külföldi li- cenc alanián. teliesen auto­matikusan, higiénikus kö­rülmények között készülő bolgár cseesemőételek meg­nyerték a hazai vásárlók tét­szését. Jelenleg nyolcféle, kizálólag borjúhússal dúsí­tott főzelék, valamint gyü- mölcskonzerv kapható. A ha­zaival azonos árú — 5, 6 és 8 forintos — bolgár bébi­ételek egy évig eltarthatok. Ugyancsak a választékot bő­vítette a Délker az NSZK- ból importált Aura márkájú porított déligyümölcs-ké- szítménvekkel; 150 ezer dol­lár értékűt hoztak belőlük. A banánból, az ananászból, a narancsból és a marcipán­ból készült, mézzel és cso­koládéval ízesített pehely drágább ugyan — egy doboz 20—25 forint — viszont 8— 10 adag „kijön” belőle. E bolgár és az NSZK-im- porttal a Délker lényegében megoldia a bébiétel-ellátást. A tavalyi 120 ezerrel szem­ben már az idén mintegy kétmillió üveg. illetve doboz import csecsemőétel kerül forgalomba. külföld MOSZKVA. Alekszej Ko­szigin, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke a Kremlben fogadta Edgar Keiser amerikai üzletembert, a Vaiser Industry társaság igazgatótanácsának elnökét. A baráti légkörű beszélgeté­sen részt vett Vlagyimir Ki­rillin, a minisztertanács el­nökhelyettese. Nyikolaj Baj- bakov, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnökhelyette­se fogadta Walter Stoesselt, az Egyesült Államok moszk­vai nagykövetét. A találko­zót a nagykövet kérte. LONDON. Sisco amerikai külügyi államtitkár London­ból ma reggel repülőgépen Athénba utazott, ahova — előreláthatóan — ma meg is érkezik. Bőség burgonyából Erőszakért börtön Sievés a lecsónak való Molnár József 22 éves miskolci lakost egyszer már súlyosan megbüntették erő­szakos nemi közösülésért. Két év és kéthónapi bünte­téséből kedvezménnyel sza­badult s most megint ha­sonló cselekményért tartóz­tatták le. A züllött életmódot foly­tató férfi május végén a Hu­nyadi utcai borkóstolóban ivott, s megismerkedett egy közelben dolgozó, 16 éves lánnyal. A lány megengedte neki, hogy munkája végezté­vel megvárja és elkísérje több helyre is, ahol külön­böző ügyeit intézte. Már megjárták az Avast és más helyeket, amikor még a Dóczi utcába készült a lány egy ismerőséhez. Molnár mondta, hogy tud egy köze­lebbi utat is, menjenek arra. A lány beleegyezett, s hama­rosan egy régi temetőhöz ér­tek. Molnár megfogta a lány csuklóját, erőszakkal berán­cigálta a temetőbe, s közöl­te vele szándékát. Az ré­mülten tiltakozott, de Mol­nár egyre beljebb hurcolta. Mikor a síró lány megpró­bált kijutni szorult helyze­téből, megfenyegette, hogy megveri, s mert nem enge­dett neki, többször is az ar­cába „fejelt”, olyan erővel, hogy az a földre esett, s megerőszakolta. A lány a dulakodás közben több he­lyen zúzott, duzzanatos sé­rüléseket szenvedett. Molnárt néhány nap múl­va előzetes letartóztatásba helyezték, s az ügyészség erőszakos nemi közösülés bűntette miatt emelt vádat ellene. A tettes cselekmé­nyét beismerte. A bíróság Molnár Józsefet kétévi és tízhónapi szabadságvesztés­re ítélte, amit börtönben kell végrehajtani. Mellékbünte­tésül három évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. (móri) Bár a nappal már elég meleg az igazi nyárhoz, az alacsony éjszakai hőmérsék­let még mindig nem kedvez a zöldségnek és a gyümölcs­nek. Az AGROKONZUM Vállalat e héten is több ter­méket vásárolt fel, mint ko­rábban, mégis, a nyári sze­zon bosszantó kísérője, hcj-y egyes cikkek még mindig hiányoznak. Kevés a karalábé, kevés a lecsónak való zöldség. Igaz, a 350 mázsa zöldpaprika és a 450 mázsa paradicsom nagy mennyiségnek tűnik, de a háziasszonyok a megmond­hatói, hogy ennek most a duplája is elfogyna. A héten 600 mázsa uborkát hozott forgalomba a vállalat, de ez is kevésnek bizonyult. Áru­bőség van burgonyából, hagymából, leveszöldségből, főzőtökből, zöldbabból és őszibarackból. Szerényebb mennyiség (száz mázsa) ér­kezett sárgabarackból és al­mából (ötven mázsa). Fejes­káposztából ezer mázsát, kel­káposztából 150 mázsát, kar­fiolból 25 mázsát kaptak az üzletek. Az AGROKONZUM hét­végi árai a következők: bur­gonya 3,40—5 forint, vörös­hagyma 4,60, zöldpaprika 30—32 forint, paradicsom 20 forint, uborka 5,20, főzőtök 1,60, leveszöldség 2—2,80, fe­jes káposzta 3,40, zöldbab 6.80, őszibarack 3.40—11.60, sárgabarck 7,80, alma 6,80— 8,40. Miskolcon jövőre Vizsgáznak az új konfekció méretek Irányvonalok J Szolnokba Több mint százezer ton­na építőanyagot szállítottak az idén a Szolnok megyei út­építkezésekhez a 7. sz. Volán Vállalat által indított irány­vonatokon. A kő- és homok­bányáktól távol eső alföldi megyében a szállítási kapaci­tás — elsősorban a közúti járművek — jelentős részét foglalták le ezek az anyagok, amelyeket Nyékládházáról, a Zempléni hegységből, illetve a Mátrából kell az építkezé­sekhez vinni. A Volán által szervezett és menetrendszerűen közlekedő irányvonatok hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt hóna­pokban enyhültek a szállítási gondok a megyében, s a be­takarítás idején nem kell a közúti járműveket építő­anyag-szállítással lekötni. Gerevicli megsérült Űjabb kellemetlen ese­mény zavarta meg a magyar vívóküldöttség Grenoble-i tartózkodását: Gerevich Pál a csütörtöki kardselejtező során alsó lábszárán megsé­rült. Rablás bűntette miatt nyomo­zás indulj S. István 19. éves és R. Tibor 19 éves miskolci lako­sok ellen, mert 1973. év augusz­tus, vagy szeptember hónapban a Fürdő utcán, a Szinva-híd kö­zelében egy ismeretlen, 50 év körüli férfit leütöttek, és zse­béből pénztárcáját a pénzzel együtt eltulajdonították. Az ittas sértettel az LKM iro­daháza közelében találkoztak, és megígérték neki, hogy hazakí­sérik. Ezt követően a Fürdő utcán haladtak. A Szinvához érve leütötték, majd zsebéből pénztárcáját pénzzel együtt el­vették. Ugyanezek a személyek 1973. október hónapban az LKM fő­bejáratánál levő 2-es villamos­Több éven át dolgoztak a könnyűipar szakemberei az új konfekció méretek kidol­gozásán. Felnőttek és fiata­lok körében végeztek felmé­réseket. Korunk embere ugyanis magasabb, mint az elődök, az idősebbek között viszont több a túltáplált, erős testalkatú. Az új méretek skálája sokkal gazdagabb lesz a ré­ginél. Budapesten és egyelő­re néhány vidéki városban megkezdték az új mérettáb­lázat szerint készített ruhák végállomásnál a pádon fekvő Ittas férfit ütöttek le, akitől egy hátizsákot vettek el. Kissé távolabb a hátizsákot átnézték, s mivel értékes tárgyat nem találtak benne, visszatették a leütött férfi mellé. A rendőrség kéri, hogy a fent említett sértettek, vagy olyan személyek, akik érdemleges ada­tot tudnak szolgáltatni a bűn­cselekményekkel kapcsolatosan, személyesen jelentkezzenek a Miskolc városi és járási Rend­őrkapitányság panaszirodáján, Rudas László u. 14. szám. fszt. 8-. vagy telefonon: 36-141, 185-ös melléken. Városi és járási Rendőrkapitányság Miskolc árusítását. Ezt megelőzően pedig iskolások százai és az egyik fővárosi üdülő dolgo­zói próbálhatták meg, mi­lyen is az új konfekció. A tapasztalatok nagyon kedvezőek, a ruhák hordása, viselete kényelmes. Miskol­con előreláthatólag csak a jövő év elejétől lehet majd kapni a megváltozott mére­tek szerint varrt öltönyöket, ruhákat, nadrágokat. Addig az eladók is meg­tanulják az új mérettábláza­tot. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT: Kovács Gyulának és Nagy Ju­ditnak Judit; Soós Gábornak és Kovács Kiss Honának Gabriella; Porköles Lajosnak és Király Máriának László: Urbán Ferenc­nek és Szentiványi Katalinnak Katalin Julianna; Márton And­rásnak és Szinta Ágnesnek And­rás; Tóth Zsigmondnak és Far­kas Évának Péter; Juha László­nak és Homoki Erzsébetnek Erika; Berecz Józsefnek és Pász­tor Annának Mária; Balogh Fe­rencnek és Jasusa Évának Eme­se; Priska Tibornak és Lejmej- ter Mária Györgyinek Orsolya Lenke; Szendrei Mihálynak és Csontos Erzsébetnek Róbert ne­vű gyermeke. Rendőrségi felhívás DELi HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527. Miskolc, Bajcsv-zsliinszky u. 15 Postacím: 3501 Miskolc Pí. 39 Telefonközpont: 86-132, 16-672. 35-380. Titkár­ság: 18-223: bel- es várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226; eportrovat: 18-222: levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat 3527 Miskolc. Bajcsy-zsillnszkv u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf 178 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-— Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchényi u. 15—17. Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési dij egv hónapra: 20 Ft. — tndex: 25 95L — Készült e Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. - Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. JERUZSÁLEM. Izraeli ka­tonai jelentések szerint iz­raeli szárazföldi egységek este behatoltak Libanon te­rületére, és a határ menti Bustanban több házat fel­robbantottak. A közlemény azzal indokolja a behatolást, hogy arab gerillák állítóla­gos tartózkodási helye ellen intéztek támadást. KAIRO. Simon, amerikai pénzügyminiszter Kairóból jövet, közel-keleti útjának következő állomására, Dzsid- dába érkezett. Simon Fejszál királlyal tárgyal Szaúd-Ará- bia és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatairól. LISSZABON. Spinola tá­bornok. köztársasági elnök, Portugália új, ideiglenes kormányának eskütételekor elhangzott rövid beszédében a kabinet felelősségét han­goztatta, és rámutatott, hogy véget kell vetni az ország­ban előforduló szélsőséges megnyilvánulásoknak. „Por­tugália tekintélye és a sza­badság forog kockán. Szem­be kell néznünk ezzel a ve­széllyel, mivel az anarchia légköre nem folytatódhat” — mondotta. Goncalves minisz­terelnök válaszbeszédében hangsúlyozta: az új kor­mány legfőbb célkitűzései a Fegyveres Erők Mozgalmá­nak programjában foglaltak megvalósítása. BRÜSSZEL. A NATO ál­landó tanácsának brüsszeli rendkívüli ülésén a görög delegátus kormánya „jószán­dékának” bizonyítékaként bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében a Cipru­son ténykedő 650 görögor­szági tisztet kicserélik. A ki­cserélést szakaszonként hajt­ják végre, és az első kontin­gens hazautazása néhány napon belül várható. Az ülé­sen Tűimen török delegátus kijelentette, hogy ennek az intézkedésnek semmi köze nincs valamiféle pozitív lé­péshez. Azt követelte, hogy a görög kormány vonja visz- sza a puccshan részt vett tiszteket, mivel a kicserélés nem egyéb, mint a régiek helyébe más görögországi tisztek küldése. NEW YORK. Az ENSZ szóvivőjének közlése szerint a ciprusi puccsisták távirat­ban arra kérték a főtitkárt, hogy mindaddig halassza el a Biztonsági Tanács ülését, míg „saját képviselőjük” meg nem érkezik New York­ba, hogy az ülésen részt ve­gyen. A távirat szerint Lo- kisz Papafiliph vezetésével 24 órán belül érkezik New Yorkba a puccsisták küldött­sége. Osman Olcay, Török­ország ENSZ-delegátusa nyi­latkozatot adott át az ENSZ főtitkárának, amelyben azt követelte, hogy a világszer­vezet tekintse érvénytelen­nek a ciprusi hatalom-bitor­lóknak mindennemű beje­lentését. A török delegátus törvénytelennek tekinti a puccsisták értesítését, hogy Rosszidesz ciprusi ENSZ-de- legátust megfosztották tiszt­ségétől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom