Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-15 / 139. szám
(Kerényi ielv.) Telefonfülkéket fosztogatott Rolnizta és beváltotta a lopott forintokat belföld ELHALÁLOZÁS. Tatár Béla, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 80 éves korában elhunyt. Temetésére június 17-én, hétfőn 15 órakor kerül sor a vasgyári Pax-ban. Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottsága VENDÉGEK HARMINC ORSZÁGBÓL. A TIT idén 16 nyári egyetemet szervez. Harminc országból várnak látogatókat. Legkorábban június 21-én a soproni nyári egyetem nyit. NAPONTA 100 MÁZSA JÉG. A Somogy megyei MÉK 60 millió forintos beruházással Siófokon új jéggyárat építtetett. A próbaüzemelés befejeződött. Az új üzemben 200 vagonos hűtőtér áll rendelkezésre. A jéggyár naponta 100 mázsa jeget állít elő. Bulgária felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából könyvkiállítás nyílt a Liszt Ferenc téri könyvesboltban. (MTI-fotó) IRAKI BÉKEKÜLDÖTTSÉG HAZÁNKBAN. Az Országos Béketanács meghívására ma Budapestre érkezett az iraki béke- és szolidaritási tanács küldöttsége. A küldöttség megkezdte megbeszéléseit az Országos Béketanács vezetőivel. A magyar és iraki békemozgalom együttműködéséről, a közel- keleti népek iránti szolidaritás erősítésének időszerű feladatairól. EGYÉNI TURISTAUTAK IS. Az idén 121 útvonalon 18 országot járhatnak be a magyar fiatalok az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda segítségével. Az utazási iroda egyéni turistautak megszervezésére is vállalkozik. Lengyelországban, Csehszlovákiában, Romániában, Bulgáriában és Jugoszláviában szállást, étkezést és különböző programokat is biztosít a turistafiataloknak. PUSZTASZERI EMLÉKBIZOTTSÁG. Dr. Dimény Imre miniszter elnökletével tegnap Szegeden ülést tartott az újjáalakult pusztaszeri országos emlékbizottság. Megtárgyalta az ópusztaszeri Árpád-emlékmű és az egykori szeri monostor feltárt maradványainak környékén kialakítandó nemzeti emlékpark tervét. OLAJ A VÁROS ALATT. Mint ismeretes, a geológusok nemrégiben közvetlenül Szeged lakott területe alatt is jelentős szénhidrogén-tároló rétegeket fedeztek fel, majd hozzáláttak a kutatófúrásokhoz. A különleges biztonsági intézkedések mellett sikeresen lemélyített kutakból hetet már átadtak a termelőknek. Rövidesen megkezdik a próbaüzemelést, egyben felkészülnek arra is, hogy megkezdjék a rendszeres olajtermelést a város alól. LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 24. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalála- tos szelvénye 87 fogadónak volt; nyereményük egyenként 57 844 forint. Három találata 8054 fogadénak volt, nyereményük egyenként 312 forint. A kéttaláiatos szelvények száma 188 603 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. »u való Óriási a pohár, szinte elvész benne a „kicsi” sör. Nagy a terem, de alig fér el benne a sok nevetés. A házigazda a Bocsi Sörgyár, az Állatforgalmi Vállalat és a bocsi sörcsárdát üzemeltető helyi áfész. Tény, hogy szeszfogyasztásban a világ- ranglista előkelő helyén álló népünk kicsit gyanakodva néz, nézhet az ivóversenyek elé. Mondom, a pohár volt óriási, a pincér arca aggódó- an figyelmes. A sör „bocsi” volt és hideg. Ám mindent felmelegített a másodpercekkel birkózó versenyzők lelkesedése. No és még valami. Fehér Tibor színművész játékvezetése és magánszámai. Később bomba is robbant a teremben. Bombasikert aratott ugyanis az Állatforgalmi Vállalat ez alkalomra készített sör-bombája, ez a finom harapnivaló. A hölgyek versenyében mindenki első lett, ugyanis senki sem indult. A férfiak versenyében ketten kaptak oklevelet. A leggyorsabban és a leglassabban ivók, hiszen mind a kettő teljesítmény, összességében a verseny jó műsor volt. Biztosan reklámnak is az. A rossz érzések ellen még egy mondatot: telt ház volt ugyan, de kevesebb sör fogyott, mint kóla, és egy vendégre lényegesen kevesebb jutott, mint egy-egy miskolci csemegebolt előtt tanyázó amatőr versenyzőre. Elítélték a hejőcsabai telefonfülkék vandál osztogató- ját. A Miskolci Járásbíróság dr. Farkas József vezette büntető tanácsa megőrzésre szolgáló készülék feltörése után olytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt egy évi és 10 hónapi szabadságvesztést szabott ki Kovács István, ügyében. A 21 esztendős fiatalember már hosszabb ideje tartó betegsége miatt nem vállalt munkát, szülei tartották el. Állandó pénzzavarral küszködött, és ezért határozta el, hogy a telefonfülkék kazettáiból szerzett pénzen fedezi majd esti szórakozásainak költségét. Első alkalommal január 14- én a Bónis-telepen törte fel egy ácskapoccsal a nyilvános távbeszélő-állomás készüléTegnap délután és este 3 mérkőzéssel folytatódott a X. labdarúgó világbajnokság. Az 1. és 2. csoport mérkőzéseit játszották, amelyeken az esélyesek győztek — ha keservesen is. Az NDK 2:0 (0:0) arányban győzte le Ausztráliát, Skócia 2:0 (2:0) aránykét. A kazettában 799 forintot talált. Ezután rövid néhány hét leforgása alatt még 13 esetben fosztotta ki a kazettákat, bűncselekményével használhatatlanná tette az olykor életet is menthető telefonokat. A Szput- nyik utcai készüléket például háromszor törte fel. A forintosokat utána precízen, szakszerűen rolnizta és a Magyar Nemzeti Bankban váltotta be nagyobb címletű bankjegyekre. Bűncselekményeivel összesen 3122 forint készpénzt tulajdonított el és a telefon- készülékek megrongálásával 8476 forint kárt okozott. * Kovács István sokallta a járásbíróság által kiszabott büntetést, igy ügyét rövidesen a megyei bíróság tárgyalja majd. E. Ä. ban bizonyult jobbnak Zaire együttesétől, míg az NSZK — a VB első góljával (Breit- ner, 17. perc) — kiábrándító győzelmet aratott Chile ellen. Müllerék nem tudták helyzeteiket értékesíteni, s ez 82 ezer nézőnek jelentett csalódást. SZÓFIA. Megérkezett Szófiába Nyikolaj Faggyejev, a KGST titkára, hogv vészt vegyen a KGST soron következő ülésszakának munka iában. Az ülésszak június 18- án nyílik a bolgár fővárosban. OTTAWA. Mario Soares portugál külügyminiszter június 19-én találkozik Kissinger amerikai külügyminiszterrel. Soares holnap utazik Ottawába, hogy részt vegyen a NATO miniszteri tanácsának ülésén és ez alkalommal tárgyal külön amerikai kollégájával. Ez az első eset a fasiszta rendszer megdöntése óta, hogy portugál küldöttség részt vesz NATO-értekezle- ten, és célja az, hogy kifejtse a tagországok előtt azokat a demokratikus eszméket, melyek Portugáliát vezérlik mind bel-, mind külpolitikai viszonylatban. Soares Waldheim ENSZ-főtitkárral is találkozni fog. JERUZSÁLEM. Az izraeli kabinet ülésezett és utána közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy készen áll „őszinte és konstruktív” megbeszélésekre Nixon amerikai elnökkel. Jigal Állón külügyminiszter a televízióban úgy nyilatkozott, hogy nem lát ellentmondást Washington növekvő „arab-barát” politikája és Jeruzsálemhez fűződő barátság között. LISSZABON. A portugál kormány bejelentette, hogy közvetlen ellenőrzése alá vette a portugáliai rádió- és tévéhálózatot. Egyidejűleg a szolgálatból elbocsátottnak nyilvánította a régi rendszer gyűlölt titkosrendőrségének valamennyi tagját. Sajtójelentések szerint a rádió és televízió átvétele az első jelentős lépés a kormány részéről a hírközlő szervek átszervezésének útján. PÁRIZS. Asner ben Nathan izraeli nagykövet Párizsban a sajtó számára adott ebéden kijelentette: Izrael nem hajlandó Genfben külön független küldöttségnek tekinteni a Palesztin Felszabadítási Szervezet képviselőit, és nem hajlandó Jasszer Arafattal tárgyalni. A nagykövet arra az ismert izraeli álláspontra hivatkozott, amely szerint a palesztin nép „nagy többsége” jordán területen él, és igy a vele kapcsolatos problémákról — szerinte — Jordánia hivatott tárgyalni. Az AP amerikai hírügynökség emlékeztet arra, hogy az Arab Liga a Palesztin Felszabadítási Szervezetet tekinti a palesztin nép egyetlen törvényes képviselőjének. LONDON. Az angol kormány szóvivője bejelentette: amennyiben sor kerül június 26-án Brüsszelben az állam- és kormányfők csúcstalálkozójára az Atlanti Szövetség keretében, úgy azon angol részről Wilson miniszterelnök és Callaghan külügyminiszter vesz részt. MOGADISHU. Az AESZ tagállamai állam- és kormányfőinek csúcsértekezlete a szervezet felszabadítási bizottságának tagjává választotta Bissau-Guinea köztársaságot. A csúcsértekezlet résztvevői zárt ajtók mögött megtartott pénteki tanácskozásukon megvitatták a szervezetnek a közel-keleti problémáival kapcsolatos álláspontját. Hangsúlyozták, hogy Izraelnek a BT 242. számú határozata alapján ki kell vonulnia az összes megszállt arab területekről, és tiszteletben kell tartania a palesztin nép nemzeti jogait. A szervezet tagállamai támogatják a PAIGC-nek azt a követelését, hogy Portugália adjon teljes függetlenséget a Zöldfoki-szigetcknek is. NÉZZE VÉGIG a labdarűgó-vil íjnokság ív-közveíüéseit ALÁBBI EGYSÉGEINKBEN: ANNA étterem TOKAJ étterem KISVADÁSZ étterem TISZAVIRÁG vendéglő OTTHON étterem ™^pr6SSZÓ . ctajvom DOMINO presszó STADION etterem FÓRUM bisztró KATOWICE étterem TV* presszó SPORT étterem SAJÓ étterem VASÚT presszó BÁNYÁSZ presszó MŰVÉSZ bisztró MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 8527. Miskolc. Bajcsy-Zsilmszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pí. 39 Telefonközpont: 36-131, 16-672. 35-380. Titkárság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: soortrovat; 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadta: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178 - Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 — Hiidetésfelvétei: S52S Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusoknál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj esv hónapra: 20 Ft. — index: 25 951. — Készült s Borsod megyei Nyomdaipart Vállalatnál. - Felelős vezető; SZEMES ISTVÁN. Szolgálati emlékérem pedagógusoknak A most megjelent MM- rendelet szerint Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kaphat nyugállományba vonulása alkalmából az a pedagógus, aki alsó-, illetőleg középfokú oktatási-nevelési intézményben legalább 25 évig eredményes munkát végzett, és utolsó munkaviszonya is ilyen intézményben állt fenn. Az emlékérmet megkaphatja nyugállományba vonulása alkalmával az a pedagógus is, aki az oktató-nevelő munka, illetve az oktatásügy irányításában és segítésében az állami, párt-, és társadalmi szerveknél, valamint a szövetkezetek országos érdek- képviseleti szerveinél végzett Virágkötészet A debreceni Arany Bika Szállóban tegnap megkezdődött a kilencedik országos virágkötészeti verseny és kiállítás. Több mint hatvan hivatásos virágkötő állt asztalhoz, ahol egy — kötelező — gyakorlat után négy szabadon választott kompozíciót készítenek. A debreceni virágkötészeti verseny győztesei képviselik majd hazánkat a nyár végén Bécsben megrendezésre kerülő virágkötészeti „Európa-bajnokságon”. ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT Kiss Jánosnak és Nánási Évának Károly; Balogh Kálmánnak és Szemes Erzsébetnek Kálmán; Havasi Zoltánnak és Somogyi Erzsébetnek Timea nevű gyermeke. házasságot kötött Hallgató László és Tihi Ildikó; Nagy László Károly és Kerékgyártó Ágnes; Sebők József és Zádori Erzsébet. MEGHALT Rőti Lajosné (Ivák Margit) 72 éves; Takács Imréné (Mészáros Margit) 50 éves; Tóth Pál 78 éves; Pozsonyi Lászlóné (Ser Mária) 78 éves; Báthory Gyula 75 éves korában. hosszú időn át kiemelkedő tevékenységet, vagy ezt, az időt részben az említett szerveknél, részben alsó-, és középfokú oktatási-nevelési intézményben töltötte. A pedagógus szolgálati emlékérem és az arról szóló oklevél átadására a nyugállományba vonulás alkalmával az illetékes szakszervezeti szerv bevonásával, ünnepélyes keretek között kerül sor. Ebből az alkalomból legfeljebb egyhavi alapbérnek megfelelő összegű jutalom adható. A rendelkezést először az 1975 folyamán nyugállományba vonulóknál alkalmazzák. Egyiptomi élmények Dr. Adorján Iván kórház- igazgató és felesége 16 na- pót töltött Egyiptomban, jj Útiélményeikről diafilmvetí- I téssel kísért beszámolót tar- | tanak június 17-én, hétfőn f 18 órakor a Művészklubban. Az esélyesek győztek a labdarúgó VB-n