Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-13 / 137. szám
Mini-virágost ért Minden lakáshoz loggia Többször írtunk már az új típusú házgyári lakásokról és megígértük, hogy bemutatjuk e lakások egyik specialitását, a loggiát is. A loggiát egyébként az különbözteti meg az erkélytől, hogy öt oldalról fedett. Nagy Zoltánnak és Rózsa Sándornak, a loggia tervezőinek az volt a célja, hogy feloldja a házgyári technológiával készült lakóépületek homlokzatának zártságát és ezzel együtt kellemes pihenő-,' napozó-, uzsonnázóhelyet teremtsenek a betonrengetegben élő embereknek. Reggelizőasztalt, nyugszéket vagy éppen gumimatracot lehet majd elhelyezni a loggián, hiszen mélysége 1.40, szélessége pedig 3 méter. A szobától üveges ajtó és tágas ablak, gyakorlatilag tehát üvegfal választja el. Elölről pedig be lehet majd függönyözni. pontosabban be lehet húzni a vászonredőnyt, melynek vezetőrúdjait eleve felszerelik. Az még nem tisztázódott, hogy magát a színes vászonredőnyt is vele adhatják-e a lakással, mivel ez költségnövelő tényező. A végére hagytuk a legkedvesebbet. A loggia műkővel fedett mellvédjét virágvályúnak képezték ki. Földdel megtöltve és virágokkal beültetve egy körülbelül másfél négyzetméternyi kertecs- két kap a zöldre, virágra éhes városi ember. Jó lenne, ha a kertészeti vállalat — új szolgáltatásként — segítene majd a lakóknak a kiskert kialakításában; kerti földet és virágpalántákat szállítana. Esetleg be is ültethetnék a házi ker- tecskéket a szakemberek, s tanácsokkal látnák el a lakókat, hogy valóban kivirágozzanak a házak. Nagyon ráfér ez a természetes, szép dísz új lakótelepeinkre! B. D. A napokban adják át az ország legnagyobb bútoráruházát Budapesten. Az avatásnak különös aktualitást ad az a tény. hogy a második legnagyobb az ország második városában, Miskolcon épül. A Domus-Borsod a tervek szerint december 2-án nyitja meg kapuit. Erre legfőbb garancia az a szocialista szerződés, amelyet az építtető és kivitelező vállalatok kötöttek április 17-én. A termelés nagyüzemi A miskolci lakberendezési áruház megépítése régi fogyasztói igényeket elégít ki. A jelenlegi vásárlási viszonyok nemcsak az ország második városának kereskedelmi kultúrájához méltatlanok, hanem az évről évre dinamikusan növekvő bútorforgalomhoz is. Túl a bútoripari rekonstrukció félidején, elmondhatjuk, hogy a nagyüzemi termelés mellé még nem nőtt fel a nagvüzemi, a korszerű forgalmazás, éppen ezért nem véletlenül kerültek előtérbe az üzletfejlesztési törekvések. Ebben az esztendőben három, jövőre pedig öt bútoráruház nyílik, s biztos az is, hogy Kazincbar. cika sem marad lakberendezési áruház nélkül. A jól tájékozott olvasó joggal kérdezheti, hogy mi lesz a raktárakkal? Az ugyanis köztudomású, hogy az új miskolci áruház csak bemutat, és a vásárlás minta szerint történik. Azaz a kiválasztott garnitúrát továbbra is a Baross Gábor utcai — esős időben különösen nehezen megközelíthető — raktárból szállítják a vásárló lakására. Is a raktár A régi raktárak megmaradnak, de — amint azt annak idején Szántó György, a Bútorértékesítő Vállalat vezérigazgatója elmondotta — pótlólagos anyagi juttatásból, még ebben a tervidőszakban tízezer négyzet- méter alapterületű új raktár épül a városban. Erre már csak azért is szükség lesz, mert a Domus- Borsod vonzáskörzete három megyére terjed ki, s elvileg Észak-Magyarország bútorelosztó központja is lesz. (Még négy ilyen központot hoznak létre az országban: Budapesten, Nagykanizsán, Győrben és Szegeden.) Nagyszenm portál Mit kell tudni előzetesen az új áruházról? A kétszintes, krémszínű mozaikkal borított épület alapterülete ötezer négyzetméter. A földszinten a nehéz árukat, az emeleten a lakberendezési cikkeket (lámpát, szőnyeget, kerámiát) árusítják majd. Az egyenként hétméteres kirakatokat belga üveg borítja. Ilyen ,.nagyszemű'’ portál nincs Miskolcon. Az április 17-én megkötött szocialista' szerződés megoldotta azokat a műszaki problémákat, amelyek ve. szélyeztették az átadási ha-* táridőt. A Kereskedelmi Tervező Intézet, az Országos Szakipari Vállalat és a generálkivitelező BÁÉV vezetői, munkásai vállalták, hogy december 2-án. a felszabadulásának harmincadik évfordulóját ünneplő város lakóit fogadhatja az új lak- berendezési áruház. (brackó) REFLEKTOR A froníátvonulás veszélyes Elveszik a rovarok étvágyát A holnap növényvédelme Milyen kutatómunkával, tudományos vizsgálatokkal kell megalapozni a holnap növényvédelmét? — ezzel a kérdéssel foglalkoztak tegnap Tihanyban a nemzetközi rovarkonferencia résztvevői. esetleg szelekcióval olyan növényeket állítsanak elő, amelyek már nem rendelkeznek a rovaroknak kedvező tulajdonsággal. 800 köbméter beton Kiváló betonozó-brigádok dolgoznak az avasi lakótelep építkezésénél. Az ÉÁÉV építésvezetőségének munkaterületén hetente 6—800 köbméter betont dolgoznak be, a korszerű gépek segítségével. Ma Budapesten megalakul a Zeneművészeti Tanács. Győrött kétnapos erdőnevelési konferencia kezdődik. Kaposvárra olaszországi tartományi küldöttség érkezik. Kecskeméten záróülését tartja az országos közgasz- dász vándorgyűlés. >)c Komáromban megalakul a Komá- rofn megyei pedagógus újítók klubja, * Szombathelyen befejezi egyhetes vendégszereplését a Szegedi Nemzeti Színház. A 14 ország képviselői beszámoltak azokról a rovarélettani vizsgálatokról, amelyek során információt szereznek arról, hogy az egyes kártevők miért éppen a kiválasztott növényt, illetve növénycsaládot pusztítják el. Népszerű példával élve, a burgonyabogár miért éppen a burgonya levelét, és miért nem az eper- vagy almafa levelét fogyasztja. Az odaadó munka, mint az előadásokból kiderült, igen értékes eredményt ígér. A rovar és a tápláléka egymáshoz való viszonyát, kölcsönhatását megismerve, a jelenleginél jóval ártalmatlanabb növényvédelem alapjait rakhatják le. A tanácskozás részvevői a kutatásaikra alapozva két igen fontos lehetőséggel foglalkoztak. Az egyik szerint olyan anyagokkal permetezik majd a növényeket, amelyek megszüntetik azokat a tulajdonságokat, amelyekkel a rovarkártevőket odavonzzák. Egyszóval elveszik az étváBorsod vízellátása, vízgazdálkodási helyzete Ülést tartóit a miéi íáiselicsopart ' • .->• ' • f Eu «<*«*** * £ • ;' I TTiw- j ./*+**$tr/ #■' Ciwüí -''ö/sixs 'V*.'..-i'* $ L,:.. , fed 1*1 ■ V . •: i ..$£Z/f ■ ■ ki Állami Biztosító szomorú rekordja Az újságok és a televízió is hírül adta, hogy az idén tavasszal ismét országszerte nőtt a közlekedési balesetek száma. Borsod megyében a növekedés aránya nem túl nagy egyes megyékhez képest, de azért nálunk is több volt a baleset, mint egy évvel korábban. Erről tanúskodik az Állami Biztosító Borsod megyei Igazgatóságának statisztikája is. Az év eddig eltelt időszakában mintegy négyezer károsult kereste fel közlekedési balesetek, koccanások, ütközések miatt a gépkocsikárrendezési csoportot. Számuk mintegy 15—18 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában jelentkezőket. Az okok között az Állami Biztosítónál első helyen jegyzik a követési és a féktávolság be nem tartását, illetve a balra kanyarodással-előzés- sel okozott baleseteket. De gyakran történik ütközés útkereszteződéseknél is. s tetemes kár keletkezik a gyorshajtás, a Íékhíbák, a gumiabroncskopás, illetve ittas vezetés miatt. Érdekes megfigyelést tettek a gépjármű-kárrendezési csoport munkatársai. Az utóbbi időben megyénkben is ugrásszerűen megnőtt a kár- bejelentések száma a frontátvonulások időszakában. Csak egy példa erre: amíg tavaly egész évben 21 millió kártérítést fizetett ki az ÁB megyénkben, az idei május második felében — amikor egymást követték a frontátvonulások — 2,3 millió forintot! Ezért a szakemberek azt tanácsolják, hogy akik érzékenyek az időjárás-változásra, a meteorológiai viharok idején ne vezessenek gépkocsit. Nem véletlenül tették kötelezővé — mondják — a Budapesti Közlekedési Vállalatnál a frontátvonulások előrejelzését. Ny. I. „VB-műszak” a Gelkánál gyukat. Ezek az új anyagok Megyénkben az egészséges ivóvízzel ellátott lakosság aránya alatta marad az országos átlagnak. Grafikonunk a vezetékes ivóvízzel ellátott lakosság arányát mutatja. ideális növényvédő szerek lesznek, emberre, hasznos rovarokra — tehát a környezetre — teljesen ártalmatlanok. Ezzel a témával igen behatóan foglalkozik a Budapesti Növényvédelmi Kutató- intézet is. Az ideális növényvédő anyag előállításán túl figyelemreméltó eredmények születtek az úgynevezett rovar- rezisztens növények kinemesítésében is. A Szovjetunióban és az Amerikai Egyesült Államokban már igen előrehaladottak az ezzel kapcsolatos kutatások. Ezeknek a céljuk, hogy nemesítéssel, Ma délelőtt Cigándon, a nagyközségi pártbizottság tanácstermében Hegyi Imre, országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront megyei titkára vezetésével ülést tartott a megyei képviselőcsoport. A tanácskozáson Bor- sod-Abaúj-Zemplén megye vízellátásának és vízgazdálkodásának helyzetéről kaptak áttekintést megyénk országgyűlési képviselői, illetve vitattak meg a témával kapcsolatos, több fontos, időszerű problémát. A célkitűzések szerint a IV. ötéves terv idős:,lkának végére Borsod területén a vezetékes ivóvízzel ellátott lakosság arányának el kell érnie az 50,1 százalékot. Ez a jelentős erőfeszítéseket igénylő ellátási szint azonban még az 1970. évi országos átlagnál is alacsonyabb. Nemcsak a megye, hanem a megyeszékhely vízellátásának helyzete és problémái is szóba kerültek a képviselőcsoport ülésén. Hadd érzékeltessük itt is a téma fontosságát két adattal: Miskolc vízfogyasztása 1973-ban átlagosan napi hatvannyolcezer köbméter volt; 1985-ben már napi százötvenezer köbméter vízfogyasztással kell számolnunk! A képviselőcsoport ülésén szó esett a vízkészlet-gazdálkodásról, a vízminőség-védelemről, az árvízvédelemről, a folyószabályozásról, a belvíz- rendezésről, a vízellátás és a csatornázás helyzetéről, a mezőgazdasági vízhasznosításról, s több más, a témához kapcsolódó aktuális kérdésről. Mindezekről részletesen beszámolunk. Hogy a ma este kezdődő labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit városunkban és a megye más helységeiben a tévénézők zavartalanul tekinthessék meg, a készülékek esetleges hibáinak kijavítása végett a Gelka négy miskolci és 19 vidéki szervizében a szerelők tegnapelőttől július 7-ig — vasárnaponként is — két műszakban dolgoznak. A vállalatnak ez a gondoskodása nem újkeletű. Már a két évvel ezelőtti müncheni olimpia idejére is hasonló módon szervezte meg javító szolgáltatását, amelyet számos tévétulajdonos elismeréssel nyugtázott. A Gelka megyei vezetője, dr. Duvalovszky Zoltán a mostani kettős műszakról elmondotta, hogy a szervizeknél — vagy akár nála is — reggel 8 órától este 6-ig lehet bejelenteni a hibákat, amelyek kijavítását reggel 9 órától este ll'-ig végzik. Mintegy százötven szerelő 60 gépkocsival áll készenlétben a gyors „beavatkozásra”. Szeretnék elérni, hogy a legkésőbb délután 4 óráig bejelentett hibák kijavítása még aznap este megtörténjen — annak ellenére, hogy a becslések szerint egy-egy szerelőnek naponta 25 készüléket kell megreparálnia. A Gelka dolgozói egyébként külön vállalást tettek arra, hogy a „VB-műszak”-ot sikerre viszik. Az ország második legnagyobb lakberendezési áruháza DOMUS-BORSOD