Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-03 / 128. szám
\0l VI. ÉVFOLYAM, 128. SZÁM | |Sn|l. f CnRIUT 1973. JÚNIUS 3., HÉTFŐ I HRH. 1 f MílSW I Magyar — szíriai közös közlemény Púja Frigyes Irakba érkezett dedikálás a íönyvudvarbmi , Egeiben megnyitották az ünnepi könyvhetet A könyv ünnepének országos vidéki megnyitóját tegnap tartották Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola barokk udvarán. Szalai István, a Heves megyei Tanács elnökhelyettese köszöntötte az ünnepség részvevőit, majd dr. Ortuíay Gyula akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke mondott beszédet. Az egriek az országos nyitóünnepséghez méltóan fogadták a könyvhét alkalmából a városba látogató költő-, íróvendégeket: Garai Gábort, Szakonyi Károlyt, Sánta Ferencet, Kertész Ákost, Csák Gyulái, Végh Antalt, Fehér Klárát, Nemes Lászlót, Bárány Tamást és Palotai Borist. A vendégek az ünnepi díszt öltött „könyvudvarban” dedikálták műveiket. A fővárosban a könyvesboltok mellett állandó ptcai árusítóhelyeken kívül 61 könyvsátorban kínálták az irodalomkedvelőknek az ünnepi könyvhét 124 újdonságát és a korábban megjelent, keresett műveket. 3jc Szombaton pedagógusnapi ünnepséget tartottak a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának Székházában. A bensőséges hangulatú ünnepségen részt vett dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Deine László, a megyei pártbizottság titkára, dr. Havasi Béla, a városi párt- bizottság első titkára, Varga Gáborné, az országgyűlés alelnöke. a Borsod megyei Tanács elnökhelyettese, dr. Balogh András, az SZMT vezető titkára, Török László, a fnegyei KISZ- bízottság első titkára, Fülöp Péter, a városi KlSZ-bizott- ság első titkára és Tok Miklós, a városi tanács elnökhelyettese. Több pedagógus és mozgalmi vezető kitüntetést kapott. Az ünnepeiteket fel- köszöntötték a Miskolcon tartózkodó katowicei küldöttség tagjai is. (Képeinken: a meghívottak egy csoportja; Varga Gáborné ünnepi beszédét tartja.) (Ágoiha felv.) Dalostalálkozó Már hagyományos, hogy a d agyar Néphadsereg dalos- alálkozóját Tatán, a Komá- om megyei Művelődési Köz- lontban rendezik meg. Teg- tap az ország minden tájáéi 600 dalos érkezett a kisvárosba. . o Szövetkezeti lakások adásvétele (A július 1-én életbe lépő új rendeletet az 5. oldalon ismertetjük) • Kettős gázolás (Bírósági tudósítás a 8. oldalon) 1 Idegenforgalom Bugacon Az idén különösen élénk az idegenforgalom Bugae- puszt&n. Májusban az oda érkező külföldi turisták száma minden korábbit felülmúlt. Június e'ső vasárnapján is „telt ház” volt a pusztán. amelynek vonzerejét változatlanul az állatvilág adja. A szürke magyar gulya állandóan az érdeklődés középpontjában áll. Az állat- sz tárokról már sole 6záz fénykép és filmfelvétel készült. Mindig megújuló sikerrel szerepelnek produkcióikkal a bugaci csikósok is, a ménesterelésen kívül különböző lovasbravarrókat mutatnak be a vendégeknek. jjc A Mező Imre úti temető Múnkásmozgalmi Panteonjában június 1-én eltemették Komócsin Zoltán elvtársat, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagját, a Központi. Bizottság titkárát, a Népszabadság szerkesztő bizottsága vezetőjét, országgyűlési képviselőt. A ravatalnál a párt és a kormány vezetői álltak díszörséget. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság országgyűlése nevében Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára búcsúzott az elhunyttól. Waldheim: a politikai megoldás még messze van Csapatszétváiasztásí tárgyalás Salai Genfben tegnap kétszer is tanácskoztak a csapatszétválasztásról a szíriai és az izraeli küldöttek az egyiptomi megbízott jelenlétében. Közben a svájci városba érkezett Waldheim ENSZ-főtit- kár, aki innen tovább utazott a Közel-Keletre. A genfi katonai munkacsoport Tárgyalásairól eddig nem adlak ki hivatalos jelentési, de — mint El-Mag- dub tábornok, az egyiptomi megfigyelő hangoztatta — nem látszik akadálya annak, hogy a felek a megállapodásnak megfelelően öt napon belül kidolgozzák, majd húsz napon belül végrehajtsák a szétválasztást. A közel-keleti útját Genfben megszakító Waldheim a svájci városban kijelentette: a csapatszétválasztási tárgyalás nagy jelentőségű, da a közel-keleti konfliktus politikai rendezése „még messze van”. Ebben — szerinte — „igen jelentős szerep vár az EXSZ- re”. Waldheim mára már megérkezett közel-keleti útjának első állomására, Bajrútba. Libanonból Szíriába, Jordániába, Izraelbe és Egyiptomba is elutazik. Kairóban zárt ajtók mögött tanácskozik' a Palesztin Nemzeti Tanács. Hírek szerint egyelőre nem tudtak még dönteni arról, vajon elmen- jénsk-e Genfbe és milyen feltételeket fogadjanak el követeléseik alapjául. —'Még két hír Kairóból: 1. a közeli napokban az egyiptomi fővárosba várják a libanoni miniszterelnököt, hogy a közös arab akcióprogramról tárgyaljon. — 2. 99 embert vettek őrizetbe Egyiptomban illegális röplapok terjesztése miatt. A röplapok a kormány megdöntésére biztattak. Muzulmán szélsőségesek akciójáról van szó.- Izraelben tegnap tartotta utolsó öleiét a Golda Meirkabineh és ma alakul meg Rabin itonnáoya. Kép a csapatszétvá’asz ási megállapodásról: Safir izraeli tábornok aláírja Genfben az okmányt. FRANCIAORSZÁG IS BEKAPCSOLÓDIK? Giscard d’Estaing új francia elnök kormányának igazságügyminisztere, Lecaunet, Bécsben kijelentette: nem lehetetlen, hogy Franciaország bekapcsolódik a középeurópai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csapatcsökkentéséről folytatott tárgyalásokba. A francia részvétel „a lehetőségek közé tartozik” — idézi- az osztrák hírügynökség. PORTUGAL—MOZAMBIKI TÁRGYALÁS Samora Machel, a mozambiki felszabadítási front, a Frelimo vezetője bejelentette: a front képviselői Zambia fővárosában, Lusakában tárgyalásokat kezdenek a portugál kormány megbí- zottaival. Hozzátette: Mo- zambik függetlenségéről nem hajlandók vitatkozni, csak arról, hogyan adják át a hatalmat a portugálok. 29 HALOTT, 105 SEBESÜLT Államfőként uszítana k FOGADTAK? A REVANSISTÁK Az angliai FlixLo.. .ígh vegyi gyárában történt robbanás áldozatainak száma — a hivatalos jelentés szerint — 29 halott és 105 sebesült. Az anyagi kárt több mint 140 millió dollárra becsülik. A gyár közelében levő falvakban mintegy száz ház dőlt romba, 50 kilométer távolságban levő házak ablakai is betörtek. Államfőnek kijáró tisztelettel fogadták Pekingben Heath konzervatív angol politikust, a volt miniszterelnököt — mondotta Hongkongba érkezve maga a hazafelé tartó Heath. Szerinte ez annak szólt, hogy az ő kormánya támogatta a nyugat- európai szoros integrációt, amit a Mao Ceíung—Csou En-laj vezetőség „fontosnak tart.” Az európai enyhülési po- \ liíikát szidalmazó és elutasító jelszavakat hangoztatva vonultak fel különböző nyugatnémet revansista szövetségek tagjai Essenben, Nürn- bergben és más városokban. • Különösen a szocialista or- j szágokkal kötött nyugatnémet szerződéseket támadták, ami azért figyelemre méltó, mert — hírek szerint — Bonnba várják Titot. Szíriái tárgyalásainak befejeztével külügyminiszterünk, Púja Frigyes, tovább utazott közel-keleti útjának második állomására, Irakba. — A magyar—szíriai tárgyalásokról közös közleményt « adtak ki. A Mujtada Szaid Abdel Baki iraki külügyminiszter meghívására Irak fővárosába, Bagdadba' érkezett Púja Frigyes mi kezdi meg hivatalos tárgyalásait iraki kollégájával. Tegnap már udvariassági látogatást tett nála, majd megkoszorúzta az i ismeretlen katona emlékműkét. A magyar—stíriai közös közlemény * bangsúlyozza, hogy a kétoldalú kapcsolatok áttekintése mutatja: a két ország«, együttműködése a barátság és a kölcsönös tisztelet alapján fejlődik.. Szilárdan elhatározták,' hogy ezeket a kapcsolatokat továbbfej lasztik- és elmélyítik'.