Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-07 / 132. szám
'fe- lel&r Lezárult a Salétros-üqy (A Legfelsőbb Bíróság ítélete — a 6. oldalon.) im a 6. £46 POLITIKAI NAPILAP X» VI. ÉVFOLYAM, 132. SZÁM 1974. JÚNIUS 7., PÉNTEK ÁRA: 80 FILLÉR Kissinger beszámolt közel-keleti útjáról „A Szovjetuniónak és az USA-nak, mint a tervezett genfi békekonferencia társelnökeinek, közös szerepük és felelősségük van a térség békéjének megteremtésében” — hangoztatta Kissinger (magyar idő szerint) éjszakai sajtóértekezletén. Az amerikai külügyminiszter közel-keleti útjáról hazatérve, először tartott sajtó- konferenciát. Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió nélkül nem lehet semmit sem elérni a Közel- Keleten, „Az USA-nak nincs szándékában, de hatalmában sem áll, hogy ennek ellen- kezűjére tegyen kísérletet” — tette még hozzá. — Ugyanekkor bizalmat kért az USA számára mind Izraeltől, mind az arab országoktól. Hangoztatta, hogy az USA „nem szándékozik feladni Izraelhez fűződő barátságát egyes arab országokkal való kapcsolata javítása érdekében”. Hírmagyarásat Tegnapelőtt Nixon, tegnap Kissinger szögezte le a szovjet- amerikai kapcsolatok javításával, az enyhülés fenntartásával kapcsolatban elfoglalt álláspontját. Mindkét nyilatkozat lényege a realitás felismerésén alapult: a Szovjetunió nagyhatalom, nélküle nem lehet tenni semmit a Közel-Keleten, de máshol sem, ha el akarjuk kerülni a mindenki számára katasztrofális konfrontációt. Nyilvánvaló, hogy Nixon közel-keleti, majd azt követő moszkvai útját igyekezett „zsírozni” mindkét nyilatkozat. Egyben éles válasz volt a Jackson szenátor vezette cionista lobbynak, amely a Szovjetunió belügyeibe való beavatkozással akarja „ellensúlyozni” a szovjet—amerikai kereskedelmet. Talán nem véletlen, hogy az ellenzéki demokraták veteránja, Harriman, Roosewelt és Kennedy egykori diplomatája, Brezsnyevnél tett látogatása után ugyancsak az enyhülés mellett tört lándzsát. És az sem, hogy Nixon közel-keleti útjának legfőbb állomása éppen Szaúd- Arábia, az amerikai érdekeltségű ARAMCO-olajgigász országa. Harrimant, a vasútból meggazdagodott bankárt, és a Rocke- feller-érdekeltségű szaúd-arábiai olajkirályságot megnyerni, a Közel-Keleten Moszkvával közösen fellépni, — egyaránt olyan „ütőkártyák” Nixon kezében, amelyekkel megtépázott hazai presztízsét is rendbehozhatja. Ugyanekkor azonban ez a politika a világ erőviszonyainak reális felmérésére támaszkodik a hidegháború amerikai megszállottjainak irreális elképzeléseivel szemben. MÁTÉ IVÁN y Tájvédelmi körzetté nyilvánítják a l&zbércl viztárolót és környékét. A mesterséges tó körülbelül 100 ezer ember számára biztosít ivóvizet. Úzd és Kazincbarcika térségében. Elsősorban a tó vizének tisztaságát kívánják megóvni, de védelmet érdemel a szép táj növény- és állatvilága is. (Riport a 3. oldalon.) (Ágotha Tibor felvétele) Vendégünk a kiállításon Tegnap délelőtt 9 órakor Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, a városi párt- bizottságon időszerű politikai kérdésekről tartott tájékoztatót. Ezt követően dr. Havasi Bélának, a városi párt- bizottság első titkárának társaságában fél 12-kor megtekintette a Miskolci Galériában az ÉSZAKTERV jubileumi kiállítását, amelyen Horváth István, az ÉSZAKTERV főmérnöke kalauzolta. A nap folyamán az összekötő városrész és a Vörpsmarty utca környékének építkezéseit is megszemlélte. A színház és a gyermekek Pécsett országos gyermek- színjátszó konferenciát rendeznek, amelynek háromnapos eseménysorozata tegnap kezdődött a Doktor Sándor Művelődési Központban. Hazánkban nagy hagyománya van a gyermekszínjátszásnak, mindmáig nem sikerült azonban megteremteni a mozgalom szervezeti kereteit. Amíg a középiskolás diákok, az egyetemi-főiskolai hallgatók és a dolgozó fiatalok színjátszócsoportjai rendszeresen találkoznak az ory A zambiai fővárosban, hasakéban találkoztak a portugál kormány és a FRELIMO — Mozambique Felszabadítási Frontja — képviselői, hogy a kelet-afrikai portugál gyarmat jövőjéről tárgyaljanak. A képen Mario Soares portugál külügyminiszter (balra), Sáráivá de Carvalho őrnagy. « portugál hadsereg tisztje és Samora Machet, a FRELIMO küldöttségének vezetője. szágos jellegű bemutatókon, addig az általános iskolások számára nincs ilyen lehetőség. Márpedig a színjátszásnak fontos szerepe van a gyermekek személyiségének harmonikus formálásában, mozgáskultúrájuk és irodalmi ^-művészeti ízlésük fejlesztésében, ezen túlmenően a színház megszerettetésében. Pécs kezdeményezte évekkel ezelőtt a gyermekszínjátszó mozgalom összefogását és fejlesztését, s 1972-ben itt találkoztak első ízben az ország legkiválóbb gyermekszínpadai. A gyermekszínjátszók mostani konferenciáján az iskolák rendező tanárai, a gyermekirodalom művelői, a színházi és népművelési szakemberek megvitatják a gyermekszínjátszás elméleti-gyakorlati problémáit, s napirendre kerül a gyermekszínjátszó találkozók megszervezésének kérdése is. Kommunista szombat a ÜIGÉP-ben Holnap szabad szombatosok a Diósgyőri Gépgyár dolgozói. Ennek ellenére munkagépek zajától lesznek hangosak az üzemek. A vállalat KISZ-bizottsága kommunista szombatot szervezett, amelyen több ezer ifjú és idősebb szakmunkás vesz részt. Kedvezően alakul az árszínvonal • • Llést tartott a Minisztertanács Tegnap ülést tartott a Minisztertanács. A kormány megtárgyalta a KCvT következő ülésszakán részt vevő magyar küldöttség tárgyalási irányelveit. Jelentést hallgattak meg az iráni miniszterelnök és az olasz külügyminiszter magyarországi tárgyalásairól. Az Országos Tervhivatal elnöke a népgazdaság 1974. első negyedévi fejlődéséről tájékoztatta a kormány tagjait. Megállapították, hogy az ipar termelése dinamikusan növekedett, a tavaszi mező- gazdasági munkákat rendben elvégezték és a lakosság jövedelme a tervezett mértékben emelkedett. A XI. párt- kongresszus tiszteletére kibontakozó munkaverseny kedvező feltételeket teremt az 1974. évi terv teljesítéséhez. Az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke a fogyasztói árak első negyedévi alakulásáról szólva elmondta, hogy az árszínvonal mintegy 1.4 százalékos emelkedése az előirányzottnál kedvezőbb. A kormány úgy határozott, hogy Állami Ifjúsági Bizottságot hoz létre. •• Ünnepi ülés K azincbar cika jubileumán Kazincbarcikán. tegnap együttes ülést tartott a városi pártbizottság, a városi tanács, a Hazafias Népfront, a KISZ és a szakszervezetek helyi bizottsága. Megyénk első szocialista városa, Kazincbarcika alapításának 20. évfordulójáról emlékeztek meg a tanácskozás résztvevői. Ünnepi beszédet dr. Bőd. nár Ferenc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára mondott. Az ülésen a Kazincbarcika építésében végzett kimagasló munkásság elismeréséül díszpolgári okleveleket és emlékplaketteket nyújtottak át. Esős, párás idő Ma reggel országszerte borult volt az idő, napközben is esős. párás marad. A hő- :v Ír Jet valamivel alacsonyabb lesz, mint tegnap; nappal 18—23, este 13—18 fok között alakul. . •* Vasárnapig — a Meteorológiai Intézet jelentése szerint — az ország területének 80 százalékán várható öt milliméternél több csapadék. Közép-Európa és hazánk időjárását az élénk nyugati-északnyugati széllel érkező hűvös, páradús óceáni légtömegek határozzák meg a közeli napokban. Több napsütés, gyengülő légáramlás és felmelegedés vasárnaptól várható. Záporok, zivatarok alakulnak ki az átvonuló felhőzetből. így tehát Medárd napján, június 8- án, szombaton is az ország nagy részén lesznek kisebb-na- gyobb esők. A néphit ilyen esetben — nem egészen alaptalanul — 40 napos esős időszakot jósol. Hazánkban a nyár közeledtével minden évben esős periódus alakul ki, amelynek az az oka, hogy a szárazföld előbb fölmelegszik, mint a tenger, és így az óceáni hűvösebb csapadékot szállító légtömegek intenzívebben áramlanak a szárazföld felé. Valószínűleg a csapadékszegény tavasz miatt előbb melegedett föl az idén a kontinens, előbb érvényesült a felszálló meleg szívóhatása. Az esős periódus a szokásoknál korábban, már májusban megkezdődött. KOSSUTHRA EMLÉKEZTEK TORINÓBAN Torinóban, vagy ahogy magyar történetírásoan ne vezik, Turinban njegemlé keztek halálának nyolcvana- dik évfordulóján Kossuthrcl. Ott, ahol * emigrációja utohó éveit töltötte, előadást tanolt Ránki György, a Magyar Történelemtudományi Intézet igazgatóhelyettese. \ NIXON „FONTOS NYILATKOZATA” A kairói A1 Ah ram című 'a£> szerint Nixon „fontos nyilatkozatot tesz” Kairóban vagy odaérkezése napján, vagy amikor távozik az egyiptomi fővárosból. Látogatása során Nixon Szadat elnökkel elutazik Alexandriába is. majd onnan visszatér ismét Kairóba — adja tudtul az egyiptomi lap. VADAT EMELTEK A MILLIOMOS LÁNY ELLEN Washingtonban az Igazságügyminisztérium bejelentette, hogy hivatalosan vádat emeltek a húszéves Patricia Hearst ellen. A közismert milliomos sajtókirály lányát fegyveres bankrablásban való részvétellel vádolják. A törvény értelmében — ha elfogják — maximálisan 35 évre is elítélhetik. 24 KATONATISZTET MENESZTENEK La Pazban bejelentették, hogy 24 katonatisztet — köztük négy alezredest és két őrnagyot — bocsátanak el a bolíviai katonai államcsíny- kísérletben való részvétel miatt. Négy katonatiszt — mint a bejelentés mondja — menedéket kapott Brazília, illetve Argentína nagykövetségén. A letartóztatottakat rögtönítélő bíróság elé állítják. MEGDOBÁLTÁK „AZ ERŐS EMBERT” Franz Josef Srausst, a nyugatnémet CDU CSU ellenzék bajorországi CSU7számyá- nak „erős emberét” tojással és paradicsommal dobálták meg egy CDU-választási nagygyűlésen. Strauss kénytelen volt félbeszakítani szereplését, miközben a rendőrségnek kellett megfékeznie a tüntetőket. Húsz őrizetbe vétel történt. 0 í r ■ i' 11" i 1 Éjiéitől : 1 repiig; 2