Déli Hírlap, 1974. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1974-06-24 / 146. szám
• Munkásvonaton / (RIPORT A 3. OLDALON) • A tévétől kérdezték, a Dl válaszol (AZ 5. OLDALON) Kórusfesztívál Debrecenben Hatodszor rendezik meg — az idén július 8—13. között — a Bartók Béla nemzetközi kórusfesztivált Debrecenben. Az idei rendezvény programjában' a vokális zene a meghatározó. A megnyitó díszhangversenyen Kodály „Székely fonó''-ja csendül fel, majd három esti hangversenyen adnak áttekintést a modern európai és magyar kortárs-zenéről. A záróhangverseny a 30 esztendeje felszabadult Debrecent köszönti. A kolIeWv szerződések, az anyagi ösztönzés, a munka ,obb megbecsülése ASZÓT elnökségének napirendjén A vállalati kollektív szerződések csekély kivétellel összhangban vannak a jogszabályokkal, a szerződések végrehajtása azonban még nem mindenütt kielégítő — állapította meg mai ülésén a SZOT elnöksége. Egyes vállalatok megszegik a túlórát szabályzó rendelkezéseiket, több helyen tiltott munkakörben foglalkoztatnak nőket és fiatalokat. A szakszervezetek a felügyeleti szervektől is határozottabb fellépést sürgetnek a szabályok megszegőivel szemben, mivel e területen továbbra sincs komolyabb előrelépés. Örvendetesnek tartja viszont a SZOT elnöksége, hogy a kollektív szerződések idei módosításakor egész sor vállalat fokozottan ügyelt a jó munka nagyobb megbecsülésére, a dolgozók élet- és munka- körülményeinek javítására. A megvizsgált 80 legnagyobb vállalatnál általában 4—5 százalékos bérfejlesztést terveznek erre az évre. a részesedési alapból pedig a tavalyinál átlagosan 1,6 százalékkal nagyobb hányadot kívánnak fordítani az anyagi ösztönzésre. Több vállalatnál bővítették azoknak a nehéz munkaköröknek a jegyzékét, ahol a jövőben nőket, fiatalokat nem foglalkoztatnak. Sokhelyütt mentesítették az anyákat a kötelező túlmunkáktól. s egész sor vállalat fokozott segítséget nyújt a fiataloknak. Becs a szocialisták javára döntött Kirciiscüp Ausztria új államfője Az ausztriai elnökválasztás győztese dr. Rudolf Kirchschläger külügyminiszter, a szocialisták jelöltje lett, ellenfelével, a néppárti innsbrucki polgármesterrel, Alois Luggerrel szemben. A nem végleges, de már jelentős változás nélkül véglegesnek tekinthető előny szinte egy városka lakosságának felel meg Kirchschläger javára több mint 150 ezer szavazat. így Kirchschläger 51,7 százalékot kapott, míg ellenfele, Lugger, csak 48,3-at. Lugger vidéki előnyét Bécs „hozta be” a szocialisták jelöltjének, aki a győzelem oroszlánrészét a fővárosnak köszönheti. Hí r magyarázat: Tulajdonképpen csak 1977-ben kellett volna új államfőt választania Ausztria népének, ha Jonas államfő váratlanul nem hal meg. Érdekes, hogy a szocialisták az elmúlt hónapok részleges választási vereségei után jobbnaK látták a párton kívüli Kirchschlágert jelölni, mint pártjuk valamelyik tagját, viszont a néppártiak sem egykori pártvezérüket, Whithaímot, hanem az ismeretlen Lugger innsbrucki polgármestert állították „ringbe”. Azoknak a számára viszont, akik még emlékeznek a régi ausztriai választásokra, kissé ismerősnek tűnik, hogy — mint a régi ,-vörös Bécs” idejében — a szocialisták fellegvára most is elsősorban a főváros és a vallásos vidék a néppártiak „fellegvára” sok helyen ma is. A párton kívüli, de a Kreisky-ka- Oinetben eddig külügyi tárcát viselő Kirchschläger most 59 éves, hazánkban már többször járt, legutóbb Bécsben külügyminiszterünkkel, Púja Frigyessel tárgyalt elsősorban az európai biztonságról, amelynek — közismerten — lelkes híve. MÁTÉ IVAN >(c A győztes Kir eh schläg érnék (halról) gratulál ellenfele, Lugger. Középen Kreisky kancellár. ^ A s~'"o.ttyúhpz épületét körbefogjál: az állványok.: felrakják a faj mozaikborítását. Jobbra a csaknem teljesen kész irodaépület látható. A nyár végére már vizei ad a keleti csúcsvízmű. (Cikk a 3. oldalon.) \ Autóbusszal Lassú az apadás Áznak a gátak a földekre A Zala megyei Pacsa község termelőszövetkezetében szinte már iparszerűen termelnek. A tsz-tagok ellátása is sok tekintetben már elérte az ipari szintet. Az öt falu határában működő gazdaságban megszervezték az üzemi étkeztetést, a munkásokat autóbuszok viszik a mezei munkahelyekre és otthonukba. A telepszerű munkahelyen öltözők, fürdők szolgálják a tsz-tagok kényelmét. Noha apadnak folyóink, tovább tart a védekezés a gátak mentén. Az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság védelmi szakaszain tegnap is mintegy 1700 ember dolgozott. A Bodrog ugyan már Sárospataknál is napokkal ezelőtt tetőzött, de még mindig sok gondot okoz. Az apadás rendkívül lassú, s a hatalmas víztömeg áztatja a gátakat. Az ÉVIZIG dolgozóinak minden igyekvése arra irányul, hogy a szivárgásokat megszüntessék. A Bodrog kengyeli gátszakaszán például szorítógátak építésével küzdenek az átszivárgas ellen. Más a helyzet a Tiszának az ÉVIZIG-hez tartozó szakaszán. Zemplénagárd és Ti- szacsermely között tegnap már nem kellett árvízvédelmi készültséget tartani, ára ugyanakkor a dél-borsodi részeken. ahová most érkezett az árhullám, III. fokú készültségben vigyázzák a töltéseket. S mi a helyzet az ország más részein? Csak nyertesek vannak A megyei KRESZ-verseny eredménye Tegnap délelőtt mintegy száznegyven gépjármű-vezető gyülekezett az MHSZ miskolci vezetőségének Széles utcai kiképzőközpontja előtt. Valamennyien izgalommal várták vajon hányas sorszámmal indulhatnak el, hogy kísérletet tegyenek az 1974. évi Borsod megyei KRESZ-verseny megnyerésére. értékelését. Az eredményesen szereplő járművezetőket Kristóf András rendőr főhadnagy köszöntötte, hangsúlyozva, hogy a megyei KRESZ- verseny nek nincsenek vesztesei, hiszen a leggyengébben szereplők is sokat tanultak, s tapasztalataikat minden bizonnyal hasznosítják majd munkájuk során, a forgalomban. Dicsérőleg szólt a Miskolci Közlekedési VállaA versenyrendezőség négj' kategóriában (tehergépkocsik 3,5 tonna felett és alatt, autóbuszok, személygépkocsik) hirdette meg a versenyt. Minden résztvevőnek elméleti és gyakorlati vizsgán kellett bizonyítania felkészültségét. A maximális pontszám 125 volt, ezt csak egyetlen gépkocsivezető tudta elérni. A résztvevők a Szeles utcától indultak, s a Marx tér, Vasgyár, a déli terelőút, Hejő- csaba, Kun Béla utca érintésével ugyanide tértek visz- sza. Az LKM 1-es kapuja előtt ellenőrző állomást helyeztek el. A versenyrendezőség délután egy óra körül fejezte be lat buszsofőrjeiről, akik négy helyezést szereztek az erős mezőnyben. A győztesek: Személygépkocsi kategória: 1. Fotós Bertalan (EMASZ). A maximális 1Z3 pontot a négy Kategória kézül egyedül 0' tudta teljesíteni, amiért külön dicséretben részesült!). 2. Medve Ferenc (BM), 3. Hasi István (Volán-Taxi). Nagyteherkocsi kategória: 1. Pádi Sándor (DIGÉP). 2. Nüchá- zi József (EPFU), 3. U i helyi Sándor (DIGÉP). Kisteherkocsi kategória: 1. Éva András (BM). 2. Fejti László (BVK), 3. Vörös László (VIME- LUX). Autóbusz kategória: 1. F.mődi nénié) (MKV). 2. Salt Nándor IMKV), 3. Csáki Bertalan (MKV). Mindhárman 1V 4 pontot értek ei. de a. kővetkező három versenyző is 123 pontot! A Maros tegnap Makónál tetőzött. Az 507 centiméteres vízmagasság 117 centiméterei alacsonyabb az eddig mért legmagasabb vízállásnál. A Tisza-völgyi védvonalakon pedig még 1640 km-es szakaszon tart a védekezés, ebből 234 km-es szakaszon III. fokú a készültség. Változik nz iivegdivaí Az utóbbi években megváltozott üvegdivat új feladatok elé állítja az ajkai üvegfúvókat is. A külföldi megrendelők olykor meghökkentő elképzeléseinek kell eleget tenni, s különleges összetett kelyhsket. tálaikat, vázákat formálni. Ezeknek az újdonságoknak közös jellemzője a hosszú, vékony keheilyel egybefújt. valamint a többszörösen domborított f óvással formázott szár. Felhős Idő Az esztendő második felének. az év huszonhatodik hetének első napján túlnyomóan felhős idő várható, itt-ott esővel, zivatarral. A nappali hőmérséklet 22—27, az esti 17—22 fok között alakul. TITO KITÜNTETÉSE ÉS ÜJABB UTAZÁSA A „25 éves KGST” érdeméremmel tüntették ki Tito jugoszláv államfőt az országa és a KGST közötti -kapcsolatok előmozdítása terén kifejtett tevékenységének elismeréséül. — A nyolcvan éven felüli államfő egyébként ma ismét útnak indul: háromnapos látogatást lesz az NSZK-ban. JORDÁNIA FELTÉTELE A szíriai—izraeli tűzszü- neti vonalon Izrael végrehajtotta a csapatszétválasztási egyezményben rögzített kiürítési program harmadik szakaszát is. — Husszein jordániai uralkodó nyilatkozott: Jordánia csak akkor vesz részt a genfi értekezleten, ha a csapktszétválasz- tást a Jordán folyó nyugati partján is végrehajtják. AZ ÉLETMENTŐ TEKNÖSBÉKA Hatalmas tengeri teknősbékának köszönheti, hogy megmenekült egy elsüllyedt komphajó utasa. Egy 52 éves asszony egy „nagy olajtartálynak” látszó „valamibe" kapaszkodva hánykolódott a tengeren, amíg mentőövei nem dobtak neki. Amikor ebbe kapaszkodott, a „tartály” elsüllyedt. Kiderült, hogy a „tartály” óriási teknősbéka volt. MEGALAKULT A TÖRÖK SZOCIALISTA PÁRT Isztambulban, munkások és értelmiségiek egy csoportja bejelentette a Török Szocialista Párt megalakulását. Programjában szerepel a külföldiek törökországi vállalatainak államosítása és a harc az imperializmus ellen. Ahmet Kacmac, a part elnöke bejelentette: a párt megalakítása paráncsoló szükségessége a török demokrácia megszilárdításának. HAJSZA A NÉGYAG1ARÜ ELEFÁNTÉRT Négyagyarú elefántot láttak a vadászok az afrikai Zaire északkeleti részén, a szinte áthatolhatatlan erdőségben. Expedíció indult a „csodaállat” felkutatására. Hosszas bolyongás után sikerült is rábukkanni az elefánt nyomaira az őserdőben. Most megpróbálják elfogni, hogy tanulmányozhassák a négy agyar rejtélyét.