Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-18 / 115. szám

Matiné a varban A Miskolci Szimfonikus Zenekar az idén folytatja évek óta hagyományos va­sárnapi koncertjeit a diós­győri várban. Holnap dél­előtt 10 órakor lesz az első hangverseny. A zenekar Mura Péter karnagy vezetésével Strauss-műveket játszik. A koncertet a készülő Jó estét Miskolc! című műsor része­ként felveszi a televízió. if Sorozatos bombamerényieteket hajtottak végre Dublinben. A délutáni csúcsforgalom idején négy pokolgép robbant, ennek következtében mintegy harmincán vesztették életü­ket. Képünkön a dublini Nassau utcában égő gépkocsi látható. Beépített bútorok Az MTESZ Szemere utcai székhazában tegnap délelőtt volt a XII. borsodi műszaki hetek legújabb rendezvénye. A házgyári lakások beépí­tett bútorairól Ferencz Ist­ván belsőépítész tartott elő­adást. A szakember sok ér­dekes példán keresztül vi­lágított rá a konyhabútorok beépített szekrények célsze- szerűtlenségére, jobb hasz­nosításuk lehetőségeire. Saláta, retek, zöldborsó Több van, mini tavaly Magyarországra menekült az osztrák gyilkos külföld MOSZKVA. Andrej Gro- miko szovjet külügyminisz­ter Moszkvában találkozott Kama! Husszainnal, a Ben­gali Népi Köztársaság kül­ügyminiszterével. aki a szov­jet kormány meghívására hivatalos látogatáson tartóz­kodik a szoviet fővárosban. A baráti, szívélyes légkörű megbeszélésen a Szovjetunió és a Bengali Néni Köztár­saság közötti kapcsolatok fejlesztésének és bővítésé­nek kérdéseit, illetve a köl­csönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi problémá­kat vitatták meg. Az eszme­csere megerősítette, hogy a megvitatott kérdésekben a két fél álláspontja azonos. TOKIÓ. Ohira japán kül­belföld KOMMUNISTA MŰSZAK. Az Ózdi Kohászati Üzemek KISZ-bizottságának kezde­ményezésére holnap reggel 6 órától kommunista műsza­kot tart a vállalat több mint kétezer fiatal dolgozója. A kommunista műszakért járó bérből 120 ezer forintot a Vietnamban épülő szakmun­kásképző intézetnek ajánla­nak fel. A DAGANATOKRÓL. Keszthelyen tegnap megkez­dődött a magyar onkológusok nyugat-dunántúli szekciója és a magyar orthopaed társaság vándorgyűlése. A rosszindu­latú daganatok, valamint a csontdaganatok diagnosztiká­jával foglalkozó vándorgyű­lés 120 részvevőjét dr. Földes István, a Keszthelyi városi Tanács vb-elnöke köszöntötte. MESTERSÉGES FÉSZKEK — HALAKNAK. A balatoni halá­szok nem tartanak kényszerpi­henőt a halivás időszakában sem. A kilométer hosszúságú kerítö- hálókat szögre akasztották, de április 20-tól május 20-ig min­den időt kihasználnak, hogy elő­segítsék az állomány fejlődését. Idén tavasszal mintegy 13 000 mesterséges fészket helyeztek a tóba. A több mint 5090 süllöfé- szekre rakott ikrákat Balaton- udvariban mesterséges medencé­ben keltették ki. Az előnevelt süllőivadékot már szabadon en­gedték a Balaton védett öblei­ben. SOPRONI ÜNNEPI HE­TEK. A június végén kezdő­dő soproni ünnepi hetek ze­nei és más kulturális rendez­vényei iránt nagy az érdek­lődés. Eddig több mint 100 ezer forint értékű jegyet ad­tak el. Az ország minden ré­széből érkeznek majd külön- autóbuszölc Sopronba. A leg­nagyobb az érdeklődés a fer­tőrákos! barlangszínpad elő­adásai iránt; itt mutatják be Beethoven Fidelióját, Verdi Trubadúrját, és sokan meg­váltották már jegyüket a West Side Story bemutatójá­ra is. AZ ELSŐ KÖNYVTÁR. 200 éves az első nyilvános magyar könyv­tár, amelyet Klimó György püs­pök alapított 1774-ben Pécsett. Az európai hírű intézmény je­lenleg 350 ezer kötetet őriz. köz­tük számos ritka kéziratot és nyomtatványt. SZÖVETKEZETI FESZTI­VÁL. Kilencedik alkalommal rendezték meg Debrecenben az ipari szövetkezeti színpa­dok országos találkozóját. Az idei fesztiválon kilenc együt­tes mutatkozott be. A hiva­talos program tegnap délután baráti találkozóval kezdődött, majd a Hungária kamara- színházban tartották meg az ünnepélyes megnyitót. A pén­teki és szombati versenyutón vasárnap délelőtt hirdetnek eredményt és ekkor tartják meg az irodalmi színpadok vezetőinek szakmai tanácsko­zását is. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 20. játékhéten öttal^l-tos szel­vény nem volt. Négy talála­tot 69 fogadó ért el. nyere­ményük egyeok^t 74 144 fo­rint. Háromtalálatos 5671 volt, nyereményük egyenként 451 forint. A kéttalálatos szelvények száma 162 717 db. Ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A napfény és a meleg hiá­nya erőteljesen érezteti ha­tását a zöldség- és gyümölcs- felhozatalban. Míg néhány héttel ezelőtt, a biztató ter­méskilátásokra alapozva, má­jus közepére már jelentős árcsökkenést terveztek, most csak nagy erőfeszítésekkel tudják kielégíteni a keresle­tet, s tartani a jelenlegi ára­kat. Panák László, a Zöldség-gyü- miűcskcreskedeimi Egyesülés ve­zérigazgatója az MIT munkatár­sának elmondotta: — A fennálló nehézségek elle­nére a vásáriok a piacon és az egyesülés tagvállalatainak üzle­teiben, így a Zöldért-nél is ta­pasztalhatják; idei érésű cikke k- ből és eddig még a tárolt áruk­ból — burgonyából, vöroshagj - mából, álmából is —• jobb az ellátás, mint bármelyik megelőző esztendőben ilyentájt volt. Má­jus 15-én Budapesten például idei salátából 50 százalékkal töb­bet — hatmillió fej helyett 9 milliót — hoztunk forgalomba, mint a múlt év azonos napján, s az elmúlt hetek átlagában fe­jenként 30 fillérrel olcsóbban. Retekből tavaly az említett napon 2 millió 800 ezer csomó jutott fővárosi elárusítóhelyeinknek, az idén pedig 5 millió 800 ezer. Nagyjából vidéken is ilyen ará­nyokat mutat a forgalmi adatok összehasonlítása. 1973-ban ezek­ben a napokban még nem sze­repelt a felhozatal listáján zöld­borsó, amiből az idén eddig már 15 vagonnal hoztunk forgalom­ba, jelentős részben Budapesten és az ipari centrumokban. Ta­valy május második felében a borsó ».induló” ára a Zöldért- ncl 30 forint volt, az idei 22 fo­rintos kezdőárral szemben. Ki­csit messzebbre is visszatekint­ve megállapítható, hogy például tíz évvel ezelőtt ilyenkor még nem volt uborka cs narr diósom sem, ezekből idén eddig 40, illet­ve 50 vagon kerü’t forgalomba, jelentős részben imnor^'ruként. A «•moiaHsta or^á^okka! ugyan­is több évr^ szóló imoor/s^rr'"*- '’ések'ü kötöttünk, hogy még té­len is legyen paradicsom *s uborka. Emellett arra t«r^k- czün,r, hogy n te»*-*-elésből korábban és későbben érő is le­gyen ugyanazokból a fajtákból. — A továbbiakat illetően: a közeli napokban várjuk a sza­móca nagyobb mennyiségű meg­jelenését, jövő liét elejére az eper felvásárlását, és a fólia alatt hajtatott fejes és kelká­poszta mellett e hónapban már várható a szabadföldi áru is. Május 25-e körül már jelentő­sebb mennyiségű újburgonya- felhozatallal is számolunk. Lorenz Rieschl 38 éves osztrák állampolgár ellen az eisensíadti tartományi tör­vényszék emberölés kísérlete és emberölés bűntettének gyanúja, valamint más bűn- cselekmények miatt elfogató parancsot bocsátott ki. A há­rom ember meggyilkolásával gyanúsított Lorenz Rieschl föl fegyverkezve Magyaror­szágra menekült. A szökést követően azonban a magyar hatóságok a határ közelében tiltott határátlépés miatt el­fogták. Az illetékes magyar szer­vek a hegyeshalmi határállo­máson tegnap átadták Lorenz Rieschlt az osztrák hatósá­gok képviselőinek. AWAKÓMVl HÍREK SZÜLETETT: Strázsi Jánosnak és Juhász Évának Attila, Komáromi Ist­vánnak és Éles Katalinnak Éva, Hangácsi Dezsőnek és Szalkov- szki Júliának Mária, Király Lászlónak és Pócs Gizellának Tünde, Horváth Ferencnek és Ficzere Évának Éva Ibolya, Ba­rabás Jánosnak és Tiszai Ildikó­nak Csaba, Kovács Sándornak és Kiss Erzsébetnek Gábor, Nagy Sándornak és Bozsó Jolánnak Gabriella, Kapin Andrásnak és Becze Annának András, Gyenes Józsefnek és Tóth Ilonának Krisztián, Kerezsi Lórántnak és Gonda Györgyinek Zoltán Ló­ránt, Nándori Istvánnak és Ju­hász Magdolnának Ottó László nevű gyermeke. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Csetneki József és Galambos Anna, Solymos Ferenc és Andir- kó Hona, Tamás Sándor és Be- recz Márta, Botos Ferenc és La­katos Julianna, Lakatos István és Zavagyák Judit. MEGHALT: Pál József 61 éves korában. ügyminiszter ma reggel (he­lyi idő) Tokióból repülőgé­pen elindult az Egyesült Ál­lamokba, ahol ötnapos hiva­talos látogatása során talál­kozik Nixon elnökkel és Kis­singer külügymininszterrel. BELGRAD. Az újjáválasz­tott parlament első üléssza­kának harmadik napján meg­alakult Jugoszlávia új kor­mánya, a Szövetségi Végre­hajtó Tanács. Elnöke ismét Dzsemal Bijedics lett, aki 1971. júliusa óta tölti be ezt a tisztséget. A kormánynak négy alelnöke van. A kül­ügyminiszteri tisztséget vál­tozatlanul Milos Minies, a nemzetvédelmi miniszteri funkciót pedig Nicola Ljubi- csics hadseregtábornok tölti be. Megtartotta első ülését Jugoszlávia Államelnöksége és alelnökké egyéves időtar­tamra Szerbia képviselőjét, Petar Sztambolicsot válasz­totta meg. DAMASZKUSZ — TEL AVIV. Ismét kiújultak a fegyveres összetűzések a Go- lan-fronton. Damaszkuszban bejelenteték, hogv a szíriai— libanoni határ közelében iz­raeli és szíriai repülőgépek harcba bocsátkoztak egymás­sal. Az összecsapásban a szí- riaiak lelőttek ew ellenséges repülőgépet. A Tégicsata hí­rét izraeli részről cáfolták. WASHINGTON. Nixon, miután csütörtökön közzétett nyilatkozatában ismételten leszögezte, hogy „semmilyen körülmények között sem" mond le tisztségéről, Flori­dába repült, hogy ottani üdülőjében töltse a hétvé­gét. Az elnök vasárnap es­te, vagy hétfőn reggel tér vissza a fővárosba, hogy meghallgassa az addigra visszavárt Kissinger külügy­miniszter részletes beszámo­lóját közel-keleti tárgyalá­sainak eredményeiről, illet­ve, hogy áttekintsék Nixon jövő hónapra tervezett moszkvai látogatásának elő­készületeit. LIMA. A perui geofizikai intézet jelentése szerint pén­teken 30 másodpercig tartó földrengést észleltek az or­szág középső részében, amely­nek ereje a Richter-skála szerint 5,8 fokozatú volt. Károkról egyelőre nem ér­keztek hírek. Mai kommentárunk: Tóthékhoz bekopogott a társadalom A hír nagyon hamar bejárta az országot. Tóth Ferencné- nek hármas ikrei születtek, Budapesten, az I-es számú Szülé­szeti és Nőgyógyászati Klinikán. Nem túlzás azt mondani, hogy ki-ki természete szerint, mosolyogva, tűnődve, talán néhányan irigyen is örült a hírnek. Percnyi aggódással vártuk a hír folytatását. Az édesanya és a három újszülött egészséges. Tóthék egy éve költöztek Szabolcs megyéből Budapestre. Két gyerekük van, albérletben élnek. Az édesapa a Csepeli Papírgyárban segédmunkás. Nos, még alig telt cl néhány óra a születés után, amikor szinte hihetetlen gyorsasággal megmozdult, bekopogott Tóthékhoz a társadalom. A Pest megyei Tanács — ideiglenesen — lakást biztosított Tóthék- nak. Későbbi időpontban nagyobb lakásba költöztetik a vá­ratlan gyorsasággal megnövekedett családot. A tanács öt-öt­ezer forirtos takarékbetétkönyvvel ajándékozta meg a három újszülöttet. És folytatni lehet a sort: a Csepeli Papírgyár szakszervezeti bizottsága segélyt, a gyárban dolgozó szocia­lista brigádok segítséget ajánlanak. Szokatlan-e ami történik e három, alig néhány napos, kis ember körül? Nem szokatlan. Kommentárunk sem szól más­ról, mint arról a természetességről, arról a gyorsaságról, aho­gyan a társadalom segíteni akar. A családokat, édesanyákat segítő (Örvényekből idézhetnénk most. A törvény betűi ilyen esetről nem intézkednek. A törvény szelleme viszont társa­dalmi magatartás. B. G. DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika! napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ. Szerkesztőség: 3527. Miskolc. Bajcsy-Zsllinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf. 39 Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380. Titkár­ság: 18-223' bel- és várospolitika: 18-225: kultúrpolitika: 18-226: sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Balcsy-Zsiltnszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 178 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. — Biidetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213. — Terjeszti: a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a hely! oostahlvataloknál. Előfizetési dl) egy hónapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyom­daipari Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN. Új nyár-™ új tánczenekar a Viktória-kvartett játszik a tapolcai Anna étteremben MISKOLCI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT

Next

/
Oldalképek
Tartalom