Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-13 / 110. szám
Borsodi műszaki kelek Erdők napga Talán soha annyi érdekes, a nagyközönség figyelmét is lekötő előadást, ankétot és konferenciát nem szerveztek még a borsodi műszaki hetek előkészítői, mint az idén. A hét végén az Országos Erdészeti Egyesület miskolci csoportja rendezett „Erdők napja” címmel jól sikerült ankétot. Az előadók: Király Pál, az OEE főtitkára, az Erdőgazdaság és Faipar című folyóirat főszerkesztője, valamint dr. Speer Norbert, az ÉRDÉRT Vállalat vezér- igazgatója. Az Országos Erdészeti Egyesület két évvel ezelőtt javasolta, hogy évente egyszer országszerte megünnepeljük az erdők napját. Sajnos á kezdeményezés nem talált visszhangra. Ereden célja az lett volna, hogy az altalános és középiskolásokat egy-egy szép tavaszi napon erdész és tanár közreműködésével kivigyék az erdőbe. Általános tapasztalat ugyanis, hogy rohanó korunkban az emberek nagy többsége ösztönösen vágyódik az ősi természeti közeg, az erdő iránt. De még általánosabb, hogy az emberek, s különösen a fiatalok nem tudnak élni az erdő adta lehetőségekkel. Hiába okoznak egyre nagyobb károkat az urbanizáció általmai (zaj, füst, zsúfoltság stb.), ha az ezek elöl az erdőbe menekülő ember — különösen a fiatalság — nem élvezi, hanem tönkreteszi az ősi környezetet. Az erdészek a megmondhatói, hogy a hét elején egy-egy kiránduló- helyen, hány fát, vagy csemetét találnak letörve! A kirándulók pedig arról mesélhetnének, mennyire zavarja őket a vasárnaponként az erdőben harsogó táskarádió, a nemegyszer vandál módra viselkedő fiatalság. Az erdők napjának egyik legfőbb célja éppen az lenne, hogy a fiatalságot a fák, a szabad természet szeretejjc A borongós időben is sok vendége volt vasárnap Lillafürednek. A tavaly nyáron átadott tetszetős vendéglátó pavilonban jócskán fogyott a sör, kóla és a fagylalt. Népes turistacsoporttal találkoztunk a vízesésnél is, melyet igaz. hogy nem a Szinva-forrás táplál — az a város ivóvíz-hálózatába van bekapcsolva — hanem a Hámori tóból átemelt viz, de így is egyik nevezetessége Lillafürednek. (Balla Demeter felvétele) ác Mészégetés a Bükkben lére, kulturált élvezetére nevelje. E cél megvalósítása érdekében kellene összefogni erdészeknek és pádagógusok- nak. Szőkébb hazánk, a Bükk és a Zempléni-hegység ehhez nagyszerű feltételeket biztosíthatna. Az ankéton beszélgettünk Kisgyörgy Istvánnal, a Fazekas utcai. 6-as számú iskola igazgatójával. Elmondotta, hogy évek óta jó kapcsolatot tartanak az erdészettel, az iskola tanulóinak egy része ötödik éve minden nyáron egv hónapot tölt váltott csoportokban az erdészet segítségével Kékmezőn. Ez a kapcsolat, s Király Pál előadása talán hozzájárulhat ahhoz, hogy Miskolcon. illetve Borsodban is méghonosodjanak az erdők napja rendezvényei. Az ankét további részében az ÉRDÉRT „Vállalat vezérigazgatója az ..erdőgazdátkbr dás fejlesztéséről, s közjóléti szerepének maradéktalan ellátásáról tartott beszámolót. Tegnap pedig a . MTESZ miskolci. székházában a Faipari Tudományos Egyesület miskolci Csoportja a Zemplsn- hegység fafeldolgozásával kapcsolatos előadást szervezett. Ny. I. (Ágotha Tibor felvétele) 25 ezer vasast várnak Baráti találkozó a Csamikh Május 25-én. a két hét múlva esedékes szabad szombaton a csanyiki Majálisparkban megyénk 21 vasas- üzemének, mintegy 25 ezernyi dolgozója ad egymásnak találkozót, hogy közösen elevenítsék fel az egykori, nagy sikerű vasasmajálisokat. A borsodi vasasmajálist előkészítő operatív bizottság nagyszerű programot állított össze a megye minden részéből érkező vasasok szórakoztatására. Reggel 7 "órakor Miskolcon több helyütt zenés ébresztő köszönti majd a Diósgyőri Vasas Fúvószenekar jóvoltából az LKM és a DIÓI ÉP dolgozóit. A Tiszai pályaudvaron a 100. sz. Szakmunkásképző Intézet fúyós- zenekara játszik majd ünnepi dallamokat az Ózdról, Borsodnádasdról, Ongáról és más helységekből érkező vendégek tiszteletére. A Majális-parkban több zenekar muzsikája köszönti a vasas-találkozó részvevőit. A poprádi vagongyár, a Borsod- nádasdi Lemezárugyár, az Ózdi Kohászati Üzemek, a 100. sz. Szakmunkásképző Intézet, s a Diósgyőri Vasas Művészegyüttes fúvószenekarai lépnek fel. Délelőtt 10 órakor ünnepi beszéd következik, majd a 21 üzem képviselői megkoszorúzzák a csanyiki partizán emlékművet. A nap egyik legszebb eseménye lesz, amikor az emlékműnél az 5 vasas fúvószenekar 150 tagja együtt játssza majd a Himnuszt és az Internacionálét. A rendezők kulturális és sportprogramokról is gondoskodtak. A .gyermeksereget az ózdi Liszt Ferenc Művelődési Központ bábegyüttese, a felnőtteket az ózdi és a diósgyőri népi zenekarok, táncosok. szólisták, az Avas Tánc- együttes, ózdi, diósgyőri és poprádi vegyes- és női karok szórakoztatják majd. A sportrendezvények sorában szerepel — többek között — a DVTK tornászainak bemutatója, Özd, Onga. az LKM és a DIGÉP tömegsport-bajnokcsapatainak versenye. Lesz kocogóverseny is, amelyet az operatív bizottság a városi sportíelügyelő- séggel és a városi tanács művelődésügyi állandó bizottsága sportalbizottságával közösen rendez. Részt vesznek a sportversenyeken. bemutatókon az MHSZ megyei és városi bizottsága versenyzői is. A 2) borsodi vasasüzemben május 15. és 25. között röpgyűléseket tartanak, ahol a vasas baráti találkozók múltjáról, politikai jelentőségéről, jelenéről beszélgetnek majd a munkások tízezrei. Ezután minden esztendőben rendeznek a mostanihoz hasonló találkozót. (n.vikes) ..Itt is ezt kérdezik?” — mondta jó adag keserűséggel . a hangjában az egyik miskolci vállalat igazgatója. Amikor ugyanis személyesen meghívta szerkesztőségünket a Kiváló cím elnyerése alkalmából rendezett házi ünnepségükre, íjieg- érdeklödtük, hogy kik szerepelnek a meghívottak listáján. Minket persze csupán „hivatalból” érdekelt ez, mintegy előzetes információként az ünnepségről írandó tudósításhoz. De mások más előjellel tették fel a kérdést a szóban forgó igazgatónak. Igen. manapság sokan úgy vélik, hogy egy-egy ünnepség jelentősége, rangja kizárólag azzal merhető, hogy milyen beosztású vendégek ülnek a szépen dekorált elnökségi asztalnál. S amikor naponta több vállalati ünnepséget is rendeznek — így volt ez például a Kiváló vállalatok esetében —, akkor elkezdődik a csendes vetélkedő. Számos párt- és tanácsi vezetőtől hallottam a panaszt, hogy egyszerűen nem győz eleget tenni a meghívásoknak. Örül a megtiszteltetésnek, szereti azokat az embereket, akik hívják. és nagyon kínos visszautasítani a kedves invitálást. Ám a nap csak 24 órából áll, és nemcsak ünnepelni, hanem dolgozni is kell. A pihenésről, önművelésről nem is beszélve. A szóban forgó vezetők egyébként nem magukat képviselik, hanem azt a testületet, melyben dolgoznak. Ha pedig így van, akkor esetenként helyettesíthetné őket valamelyik alacsonyabb beosztású munkatársuk is. Történetesen az, aki egyébként is közvetlen munkakapcsolatban áll az ünnepséget rendező vállalattal, intézménnyel. Csakhogy a meghívók általában a „rang” bűvöletében készülnek, sokan ügy vélik, hogy a dicsérő oklevelet, zászlót, vagy bármely más kitüntetést csupán magas beosztású párt- és állami vezetők jelenlétében lehet átadni, átvenni. Pedig ezeknek az ünnepségeknek a rangját egészen más adja: a kitüntetésre feljogosító egész évi munka! Könnyű lenne napirendre térni e jelenség fölött azzal, hogy ez is a múlt káros öröksége, s majd levetkőzzük, mint annyi mást. Ám úgy tűnik, túlságosan lassan vetkőzik le egyesek a rangkórságot, sőt, új életre kel napjainkban ez a jelenség. Mintha egyre hosszabbak lennének az elnökségi asztalok, és a protokoll-listák. Néha a vendégek csaknem annyian vannak, mint maguk az ünneplők. Nyugodt lélekkel állíthatom, hogy ezt a személyekkel való reprezentálást nem a meghívott vezetők sugallják. Nemegyszer megfigyelhettem, hogy a fáradtságtól megnyúlt, sápadt arccal ülik végig az ünnepi programot, s ha véget ér, „pendlizhetnek” tovább. Ha másért nem, azért is szakítani kellene ezzel a gyakorlattal, mert olyan emberekről van szó, akiknek a vállára enélkül is sok nehezedik. És az „egy pohárral a kollektíva egészségére!” — jelszóval elfogyasztott alkohol néhány naD alatt tekintélyes mennyiséggé összegeződik. Mert a konyakot is kínos visszautasítani. Emberek egészségéről van tehát szó. és ami még ennél is fontosabb, az egészséges közgondolkodásról. Jobban ügyelhetnénk erre is, arra is. ‘ . BÉKÉS DEZSŐ kertbarátok tanácskoznak A Kertbarátok Országos Társadalmi Szövetsége és a Szövosz országos kertbaráttanácskozást rendezett tegnap Székesfehérváron, a városi tanács dísztermében. A tanácskozáson bejelentették, hogy a kertészkedők száma hazánkban eléri a hárommilliót, a fogyasztási szövetkezetek keretében működő szakcsoportok, munkás kert- társulások, népfront kertészeti klubok száma pedig meghaladja a 250-et. A kertészeti szakcsooortok tavaly 300 millió forint értékű zöldséget, gyümölcsöt termeitek. Az ankéton kiemelték, hogy a kertbarátmozgalom A miiiipolisz magyar vetélytársa Több mint nyolcszáz darabból áll már a debreceni iskolamúzeum gyűjteménye, ez a maga nemében páratlan kollekció. A humán tárgyak oktatásának szemléltetését szolgálja az iskolai múzeum anyaga, amelyet — dr. Porcsalmi János tanár vezetésével — debreceni diákok, tanárok készítettek, gyűjtöttek össze, s amelyben valóságos kis műremekek sorakoznak. A debreceni minipolisz „megalapításához” az a felismerés adta az indítást, hogy a történelem és a művészettörténet tanításában a humán jellegű iszemlélte- őt eszközök ugyanolyan fontosak, mint a természettudományos tantárgyakban a demonstráció, a kísérlet. A szemléltető eszközök túlnyomó többségükben három dimenziós makettek, modellek, képzőművészeti alkotások. Az iskolamúzeumban kicsinyített formában tanulmányozhatják a diákok például az építészet maradandó alkotásait, az őskor építményeitől a reneszánsz palotákig. A gyűjtemény darabjai között van az egyiptomi piramisváros, az athéni akropolisz, a római Pantheon, a pont-du- gardi római vízvezeték, a szamarkandi Ulug bég med- resze, a novgorod-nyeregyi- cai templom, a pisai ferde torony, a firenzei Campanile, a római Tempietto. Megtalálhatók azonban a hazai építészeti remekek miniatűr másai is: így a szombathelyi Izisz templom, az egri Minaret, a bélapátfalvi templom, a diósgyőri vár, a nagykere- ki Bocskai-vár, vagy éppen a hortobágyi csárda. A képzőművészet is méltó helyet kapott a különleges kollekcióban. Fellelhetők — hű másolatban — a Szikla - barlang-festmények, az egyiptomi falfestmények, szobrok, lapos domborművek, babilóniai, asszír dombormű- vek, görög, római reneszánsz szobrok, a pompeji falfestmények művészi másolatai csakúgy, mint a római, ra- vennai mozaikmásolalok. A „restaurátorok” találékonyságát dicséri, hogy a domborműveket Hungarocell polisztirol lemezből képezték ki; a „kőfaragó munkát” dr. Kassai Ernőné rajztanár zsilettel végezte, a konzerváló eszköz pedig csónaklakk volt. A mintegy ötven darabból álló, kivételes szépségű vázatörténeti sorozat egyedi példányait Fazekas Lajos nádudvari népművésszel koron- goltattálc. A múzeum büszkeségei közé tartoznak a görög fekete- és vörösalakos vázák olyan másolatai, mint például Exekias világhírű vázája, továbbá az orvietoi váza. SZŰCS LAJOS — gazdasági jelentőségén tűi — az egészséges életmódnak és a .szabad idő hasznos eltöltésének is fontos formáját Javasolták, hogy a Kertbarátok Országos Társadalmi Szövetsége terjessze ki szervezeti kereteit a mozgalom - valamennyi típusú csoport-í jára. fokozza az érdekvédelmi és szakmai továbbképző' tevékenységét, a helyi patronáló szervek — a fogyasztási szövetkezetek — pedig adjanak több segítséget a beszerzéshez és az értékesítéshez. A székesfehérvári tanácskozáson a legjobb kertészeti' és kisállattenyésztő szakcsoportokat, termelőket a S/o- vosz elismerő plakettjével — Bereczki Máté-, illetve Bálóy Bálint-éremmel — tüntették ki. AZ AFIT XVI. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT felvesz karosszéria-lakatosokat, autószerelőket, autófényezőket és autókárpitosokat. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezés az AFIT XVI. sz. Autójavító Vállalat 1. sz. üzemvezetőjénél Miskolc, Zsolcai kapu 9—11. sz. Telefon: 37-741/22 A „rang” bűvöletében I