Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-31 / 126. szám

Lesen äiitunk... • Kevés volt a vezeti • „Jucinak’ hittek csak „Üdvözlünk, jeniről érkező!”... mutatják a magasba tar­tott kezek. Pál Árpád, a Meteor átlövője pedig nem az űr­ből érkezik, csupán „rugóit” használja, hogy az ellenfelek fölött kapura lője a labdát. (Szabó István felvétele) Tcnisztanfolyam A DH tippjei Péntek 13 óra. A személy- pályaudvar várócsarnoká­ban 160 középiskolás atléta három(!) tanárkísérővel ké­szülődött, hogy együttesen a debreceni területi bajnok­ságra utazzanak. Az utób­biaknak igencsak remény- kedniök kellett, hogy az in­dulás idejére mindenki a helyén legyen. Három vezető?! Joggal cso­dálkozhatnak e létszámon azok, akik a csoportos diák­utaztatás szabályait ismerik, s bizonyára felteszik a kér­dést: „A tanárok közül nem akadt több kísérő?” Bizony, akadt volna, ha — lehetett volna! Még saját költsé­gen is! A területi bajnokság ren­dezője azonban a megyei vezetőket illetően szigorúan kötött létszámot határozott meg — Borsodból például hármat —, s a szervezési tájékoztatón azt is közölte, hogy a saját költségen uta­zók számára sem szállást, sem étkeztetést nem ..garan­tál”. így aztán ki vállalko­zik a bizonytalan útra az „önkéntesek” közül? Majdnem elfelejtettük meg­írni, hogy a területi bajnok­ságot nem a megyei atléti­kai szövetség rendezi és szer­vezi, hanem a Hajdú megyei Művelődésügyi Osztály. És az iskolai Rendtartás ott is érvényes! Angliában a labdarúgóidény legjelentősebb eseménye a lon­doni Wembley-stadionban évről évre lejátszásra kerülő kupadön­tő. Ezúttal azonban az esemé­nyek már jóval az első sípszó előtt zajlani kezdtek. Miközben 100 ezer ember sereglett a sta­dion felé, a rendőrség és a rendezők rádión és tévén át fel­szólították a szurkolókat, hogy ellenőrizzék jegyeiket, mert ezerszám kerültek forgalomba hamisított belépők. A hamisított jegyeket alig le­hetett megkülönböztetni az ere­detitől. Mindössze a vízjel és egy fémfestékkcl nyomott csík hiányzott róluk. A döntő két csapatának városából, Liver­poolból és Newcastle-ból sokan felutaztak Londonba, bár még hamisított Jegyük sem volt. A bejáratnál az üzérek 100 fontot is Az Országos Szakipari Vállalat felvételre keres miskolci munka­helyre kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkás­szállást biztosítunk. Felvétel: Miskolc, József Attila u. 55., dr. Kasza Józsefné irodavezető. Vöcsi rakodógépre gépkezelőt felvesz a kistokaji Ü.i Élet Tsz. Kistokaj, Széchenyi 36. szám. Felvételre keresünk nehézgép­kezelő-vizsgával rendelkező dol­gozókat MTZ-kotróra, úthenger­re. Jelentkezés a Dél-borsodi TÖVÁLL gépészetén, Miskolc, Hadirokkantak útja 62. sz. inggcBSian Háromszobás családi ház eladó. Sajószentpéter, Bem J. u. 1. Az 1. sz. iskolával szemben levő utca. Hétvégi ház a nyéki öreg-tónál eladó. Érdeklődni: Miskolc, III., Vászonfehérítő u. 28., fszt. 2. Gáztűzhellyel rendelkező fiatal házaspár részére kisméretű, kü­lön bejáratú szoba-konyha, élés­kamra kiadó. II. kér., Déli u. 17. sz. Háromszoba-Iiallos, összkomfor­tos, szövetkezeti lakás eladó. Miskolc, III., Gagarin u. 24. IV. 1. I Nem sokkal a befejezés előtt — 20:9-es Meteor veze­tésnél — történt az eset. Gyors lerohanás után a szarvasiak jobbszélsője ka­pura lőtt. A labda a 6-os és az oldalvonal közé pattant. A Meteor kapusa gyorsan megkaparintotta, majd visz- szalépett a 6-os vonal mögé és indította egyik klubtár­sát. A bíró azonban éleset fütyült és — büntetőt ítélt! Azonnal parázs vita, tüle­kedés támadt körülötte, s a hazai kézilabdások — élü­kön a cserepadról berohanó kapitánnyal és a kapussal — „esküvel” bizonygatták, hogy a labda a külső háló­tartó vasról, s nem a kapu­fáról pattant vissza, a bün­tető tehát jogtalan. A játék­vezető hajthatatlan maradt. „Bosszúból” aztán még a hazaiak is lőttek egy gólt, de a hármas sípsó után is dohogva vitatták igazukat. A purparlénak végül is Nemes „Juci” vetett véget. — A kapu mögött álltam — intette nyugalomra hajda­ni társait —, s higgyétek el, a kapufáról jött vissza a labda. A 7-es jogos volt! És neki — elhitték. Pedig a megfellebbezhetetlen ítélet a játékvezetőé! (monostori) kértek egy-egy jegyért! Volt olyan szurkoló, aki tízet vett, darabonként 18 fontért, és a rendőrség felszólítása után tudta csak meg, hogy ez eredetileg 1 fontos belépő, s mindegyike ha­mis. A stadiont 2500 rendőr bizto­sította. Ilyen Őrség még soha­sem állt a Wemblcy-ben: Liverpool és Newcastle való­sággal elnéptelenedett szombat délutánra; a két városból 40 különvonat s autóbuszok serege szállította Londonba a szeren­csés jegytulajdonosokat. New- castle-ban fekete-fehér ruhás szurkoló hölgyek vonultak az ut­cára, ezt dalolva: „Hogyan ve­szíthetnénk? ...” Városszerte ün­nepeltek egy eredetileg vörös- hajú fiatalembert, aki a kupa­döntőbe jutott csapat színére, fekete-fehérre festette a haját. Idős nénit vagy bácsit házáért eltartanék. „Mindketten , nyuga­lomra vágyunk” jeligére a miskolci hirdetőbe, Pf.: 13. Férfi szobatársat keresek. Cím: Kossuth u. 17. 3. ajtó. cas8«ss-w@VeB Konyhabútor eladó. Bercsényi u. 6. sz. Eladók: barokk, antik szép ebédlő-, dióháló, konyhaszek­rény, csillár, ovális asz» il, táj­képek (kisebb-nagyobb), parázs- tűzhely, kályha, ruhásszekrény, boroshordók, permetezőgép és több apróság. Cím: Miskolc, Szepesi u. 15. 1 ;i Jó állapotban levő kombinált- szekrény és könyvszekrény el­adó. József A. 6. I./l. Németh. U-rendszámú Trabantot ven­nék Eperjessy, sportcsarnok. De. 7—12-ig. 2 db 8 hónapos süldő eladó. Diósgyőr, Köztársaság út 50. sz. Érdeklődni bármikor. Skoda S—100, IL-es rendszá­mú eladó. Megtekinthető: szom­bat-vasárnap, Kazincbarcika, Sza­bó Lajos u. 12., egész nap. 3 db négyhónapos süldő el­adó. Hejőcsaba, Bónis-telep, Acs J. u. 10. Kőműves, épületburkoló kis­iparos közületek, magánosok ré­szére munkát vállal. Molnár Miklós, Miskolc, III. kér., Csil­lag út 35. sz. A DVTK tenisz-szakosztá­lya tanfolyamot rendez az 1960—66-ban született lá­nyok és fiúk számára. A tanfolyam célja a sportág megismertetése és megszeret­tetése, valamint a szakosz­tály számára versenyző-után­pótlás nevelése. A július 1- től szeptember 30-ig tartó tanfolyamra hétköznaponként 9—11, illetve 14—18 óra kö­zött a sportklub tenisztele­pén (Sétány utca 1.) Szu- rovszky Sándor szakosztály- vezetőnél lehet jelentkezni. A tanfolyam dija 245 forint, a személyi felszerelést a résztvevők szerzik be. Nehéz feladat elé állítja a to- tózókat a 22. hét tippszelvénye. Alig van egy-két olyan mérkő­zés, amelyre fix tippet lehet adni. Mindenesetre az NB I. B-s mérkőzéseken a hazaiak, a har­madik vonal találkozóin pedig a vendégek felé billen az „esély-mérleg”. 1. Komló—-Békéscsaba 2. Debreceni VSC—Eger 1 3. Szekszárd—Kecskemét l 4. Budafok—Kossuth KFSE Ki 5. Ganz-MAVÁG—Pénzügyőr 1 6. Győri MAV-DAC—D.-újváros 1 7. Oroszlány—Szolnoki MTE x 8. S.-tarjám Kohász—Özd 2 9. Leninváros—Kazincbarcika 2 10. Dunakeszi—BVSC x 11. Nagybátony—Miskolci VSC 2 12. Körmend—Fűzfő 2 13. Pécsi VSK—BKV Előre x PÓTMÉRKÖZÉSEK 14. Rudabánya—Vasas Izzó I 15. ni. kér. TTVE—Szabó L. SE 2 16. Kecskeméti TE—Kiskunhalas 1 A VOLÁN 3. sz. Vállalat Miskolcon autóbuszvezetői „D” kategóriás tanfolyamot indít 1974. JÚNIUS 3-ÁN 8 ÓRAI KEZDETTEL FELVÉTELI KÖVETELMÉNY: — betöltött 21 éves életkor, — legalább 2 éves tehergépjárművezetői gyakor­lat, — 8 általános iskolai végzettség. Tanfolyam- és vizsgadíj 4100 Ft. A tanfolyam időtartama: 1 hónap. A VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedők részére a tanfolyam díjmentes. A tanfolyam idejére 1800 Ft havi keresetet biztosít a vállalat. JELENTKEZÉS HELYE: VOLÁN 3. sz. Vállalat (Miskolc, József A. u. 20.) Irodaház, földszint 13. sz. szoba, Személyforgalmi Üzem (bejárat a Szondi utcai személykapu felől). Azok, akik nem kívánnak a VOLÁN 3. sz. Vállalatnál elhelyezkedni, az oktatási osztályon jelentkezzenek (Irodaház, III. em. 310. szoba) Jelentkezéseket a tanfolyam megkezdéséig fogadunk el. VOLÁN 3. sz. VÁLLALAT Kupadöntő, némi cirkusszal „Világító” szarvasok A finnországi Lappföld je­ges pusztaságain az északi szarvas nem csupán élelem, szállítóeszköz és a lappok jó barátja. Igen gyakran a gépkocsik áldozata is. A sö­tét téli nappalokon, mikor a napfény igen ritka vendég, a gépkocsik mintegy 1700 rénszarvast ütnek el évente. A rénszarvaspásztorok egyesülete tavaly megpróbált megoldást találni a problé­mára. Sok rénszarvas agan­csát foszforeszkáló festékkel mázolták be. A kísérlet való­ban sikeresnek mondható, mert a „világító” szarvasok közül egy sem pusztult el. Egy megoldatlan probléma maradt: a szarvas minden uuévben elhullatja agancsát. Az idén az egyesület hatá­sosabb és tartósabb megol­dást talált. Már nem az agancsot festik be, hanem fényvisszaverő nyakörveket szerelnek szarvasaik nyaká­ra, amelyek csillognak, ha a kocsi reflektorának fénye rá­juk vetődik. Szépen fejlődik a szigetbébi A csendes-óceáni Ogasa- wara szigetcsoport közelében öt hónapijai ezelőtt vulkáni, kus sziget emelkedett ki a tengerből. Néhány hónap alatt területe majdnem a kétszeresére nőtt. Repülőgép­ről végzett mérések alapján múlt év decemberében terü­letét 130 000 négyzetméter­ben állapították meg. A na­pokban újabb méréseket vé­geztek és területét most már 220 000 négyzetméterre be­csülik. A tengerfenékről ki­emelkedő vulkán még ma is működik, és a sziget egyre jobban kimagaslik a tenger­ből. A szigetbébit immár csak 30 méter választja el a szóm. szédos Nishinomiva sziget­től, amely rövidesen való­színűleg- „örökbe fogadja’,!. „Rongyos” divat sznoboknak A ^rongyos” divat úttörője Sibilla Me- lega, Fettrinelli ki­adó felesége volt. Milánóban kis üzle­tet nyitott, amely­ben sznob, antikon- formista vásárlók számára megsárgúlt batiszt ingeket, kifé­nyesedett bársony­szoknyákat árusított. Ez volt a, használt ruhák divatjának el­ső kísérlete. Követői nemigen akadtak. Csak az utóbbi időben nőtt meg a régi divatú, használt holmik ázsiója. Ez a „legfiatalabbak” leg­újabb hóbortja. A „divatos” holmikkal szemben mindössze egyetlen követel­ményt támasztanak: használtnak, mégpe­dig láthatólag hasz­náltnak kell lennie — mondja Gherardo Frassa, milánói ke­reskedő. Milánóban mintegy 15 használt ruhane­műt árusító üzlet nyílt meg az utóbbi időben. Rómában há­rom. A vidéki vá­rosokban is egyre- másra nyílnak az új divatőrület cikkeit árusító üzle­tek. „A viseltes ruhák divatja nem a szno­bok igényeit hiva­tott kielégíteni — mondja a legna­gyobb használtruha­kereskedő, Elio Fio­rucci, aki valóságos üzlethálózatot szer­vezett Olaszország­ban. — Sok fiatal be­lefáradt és beleúnt az egyforma konfek­cióárukba. Valami újat keresett. Már­pedig a mt tfcfe» tőinkben minden da~ rab más, kombiná­lásuk a legnagyobb- fokú lehetőségeket biztosítja.” „A használt ruha divatjával lezárult az a korszak, amelyben az ember rabszolgá­ja a divatnak” — jelentette ki Anna Maria Orizio, milá­nói kereskedő, aki legmulatságosabb és legkeresettebb ruha­darabjait a nyuga­lomba vonult öröm­lányoktól szerzi be. Az új divatnak nemcsak a fiatalság hódolt be, hanem olyan neves szemé­lyiségek is, mint Ot- tavia Piccolo szí­nésznő, Katy Bar- berian operaénekes« fotómodell ek, rek­lámszakemberek stb. Pecsenyekacsa y A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál megkezdő­dött a külföldön nagyon keresett pecsenyekacsa feldolgozási idénye. Az idén több mint másfél millió mélyhűtött pecse­nyekacsát szállítanak a Szovjetunióba, az NSZK-ba és Auszt­riába. (Képünkön: a korszerű gépsor, amelyen naponta 18— 20 ezer pecsenyekacsát dolgoznak fel.) (Medgyasszay Béla felvétele) Illatozó autó kerestetik A Washington állambeli Oak Harbour rendőrsége olyan autó után kutat, amely­nek kipufogógáza kölniilla­tot áraszt. A bejelentés sze­rint a gépkocsi tulajdonosa néhány nappal ezelőtt kere­ken 300 liter üzemanyagot emelt el az Oak Harbour-i haditengerészeti támaszpont­ról. A katonai hatóságok azonban — számítva arra, hogy a benzin esetleg ille­téktelen kezekbe kerül — az egész benzintartalékukat „il­latosították, hogy könnyeb­ben lefülelhessék a tolvajo­kat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom