Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1974-05-29 / 124. szám
>|c Dr. Havasi Béla átadja a kitüntetési Gulyás Ferencnek Hétköznap érzi otthon magét... Harmincháromban kezdődött Dr. Havasi Béla, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának első titkára adta át tegnap délelőtt a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácia által adományozott Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést Gulyás Ferencnek, a városi pártbizottság gazdasági osztálya politikai munkatársának. Az első titkár köszöntő és köszönő szavai után a nyugdíjba vonuló régi munkatársnak a kis házi ünnepség részvevőivel, Moldován Gyulával, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkárával, Veres Jánossal, a gazdasági ügykezelési osztály vezetőjével és Simon Tiborral, a párt- és tömegszervezetek osztálya vezetőhelyettesével együtt gratuláltunk. Sokszor megfigyeltem már, hogy a kitüntetett a kezében szorongatja, vagy félszegen maga elé helyezi a kitüntetését és csak sokára nézi meg. Akkor is szemérmesen, és előszörre egy pillantásnál többet nem vet rá. Szinte res- tellkedik, hogy őt ünnepük, és meghatott, mert nem a figyelem középpontjában, ünnepnapon, hanem munka közben, hétköznap érzi otthon magát. És negyvenegy esztendőben hány hétköznap van... — De a fodrászversenyt most nem nézted? — ugratták a munkatársak Gulyás Ferencet. — Dehogy néztem. Aztán megmagyarázzák az epizódot. — Tizenkét éves, gyenge fizikumú gyerek voltam, amikor meghalt az édesapám. Így lettem 1933-ban inas a női fodrász szakmában. Mesz- sze volt az üzlet, és nem is szerettem odajárni; gyorsan otthagytam. A Ganz MÄ- VAG-ban voltam segédmunkás, később segédtiszt. Azután jött a háború, a hadifogság 1948-ig. Egy év múlva kerültem Miskolcra. Körülnéztem, és megnősültem. Aztán ittmaradtam. Régen ebben a városban vagyok már Otthon. Az életrajz adatai mindig szűkszavúak és egyszerűek. A DIGÉP könnyűgépgyárának pénzügyi osztályvezetője, az ottani pártszervezet végrehajtó bizottságának tagja. Előbb társadalmi aktívaként tartozik a városi pártbizottsághoz, majd 1961 óta a gazdasági osztály politikai munkatársa. — Számoljunk csak! Ha 1933. október 25-én kezdődött az első munkaviszony ... — Negyvenegy évet dolgoztam. Végképpen július 1-én megyek nyugdíjba (nyugdíjba megy-e, mehet-e az, aki évtizedek óta aktív közéleti ember?), de már márciustól nem jöttem be mindennap, csak amikor hívtak. A Munka Érdemrend ezüst fokozata, a kitüntetés Gulyás Ferencnek meglepetés volt. A háta mögött kacsintottak össze a régi munkatársak. — A hét elején szóltak, hogy gyere be, ha ráérsz, és öltözz fel rendesen! Mármint ünneplőbe. Hát, nem is tudom ... Sejtettem, hogy valami ünnep, de hogy ez? — Most a nyugalom évei következnek. Hogyan várja őket? — Nemigen gondolkoztam rajta, csak most, hogy kérdezi: azt hiszem, kipihenem a negyvenegy évet. (M—) Kisnyúl„bölcsőde” Kunbaj an Jól megfér a vadgazdálkodás a szőlő-monokultúrával a Kunbajai-bácsszőlősi Állami Gazdaságban. Egyrészt gondoskodnak a vadkárok megelőzéséről — vegyianyagokkal védik a kertészeti termékeket —, másfelől a megmentésükről. Költéskor, fialáskor összegyűjtik a háborgatott területeken a fácán- és fogolytojásokat és a kisnyulakat. Erre speciális kosarakat készítettek, s kiosztották a mezőn dolgozó traktorosoknak, akik minden talált tojásért, illetve nyúl- fiókáért pénzjutalmat kapnak. így tavaszonként több ezer vadmadár-tojás és több száz kisnyúl kerül a tenyész- telepre, ahol keltetik, felnevelik a fácánokat, foglyokat és táplálják a kisnyulakat. Az agyfejlődés függ tőle Tápláljuk jól as újszülötteket John Dobbing, a Manchester University tanára nemrégiben adott ki egy tanulmányt, amelyben 139 emberi agy vizsgálati eredményeit közli. A fogamzástól számított tízhetes embrióktól a 7 éves gyermekig vizsgálta pácienseit. Minden életkorban megszámolta az agy nagyobb központjainak sejtszámát és súlyát. A vizsgálat azt mutatta, hogy az idegsejtek szaporodása a terhesség 10. és 18. hete között történik meg. Ez az az időszak, amelyben — mint ismeretes — a magzat rendkívül érzékeny például a röntgensugárra. Amint befejeződik a neuronok szaporodása, gyors növekedés kezdő- dili. Dobbing doktor legnagyobb felfedezése az, hogy kimutatta: az emberi agy fejlődése sokkal hosszabb időt vesz igénybe, semmint a múltban gondolták volna. A korábban végzett vizsgálatok nyomán úgy vélték, hogy az agy fejlődése szempontjából legfontosabb időszak a születés, vagy közvetlenül a szülést követő időszak. Dobbing professzor azonban kimutatta, hogy az agy fejlődésének legalább öthatoda a születést követő időkben következik be és tart 2—3 éves korig. Ennek a felfedezésnek a gyakorlati jelentősége abban áll, hogy bár a terhesség alatti rossz- szul tápláltság nehezen helyrehozható károsodást okozhat c magzat szervezetében, méginkább kell küzdeni azért, hogy a kisgyermek élete első két-három évében megfelelő táplálékot kapjon. Az ebben a korban elszenvedett rosszul tápláltság következtében előfordulhat, hogy a gyermek agya a normális fejlődési szint alatt marad. A DH várospolitikai fóruma Hogyan lehetne tisztább Miskolc? Valahogy úgy szoktuk meg, hogy nem is tiltakozunk, ha azt halljuk: Miskolc nagy, gyorsan változó, sietős, rohamosan épülő, de összességében piszkos város. Igaz, van köz- tisztasági vállalatunk, van „Tiszta, virágos Miskolcért” társadalmi mozgalmunk. Vannak tervek és elképzelések, amelyekről lapunkban — e fórumon is — több alkalommal irtunk. Akár igaz a vád, akár nem, mindenképpen érdemes összegyűjteni a Miskolcon élők véleményét, javaslatait. Ezzel már el is árultuk: vitaindítónak szántuk ezt az Írási. Miskolcon lassan kétszázezren élünk. Nagyon sok hasznos ötlet, javaslat születhet. Lapunkban ezeknek, éppen úgy, mint az illetékesek hozzászólásainak, válaszainak szívesen, s hisszük, haszonnal adunk helyt. Lássuk a véleményeket: Adamovics Sándor cipészmester 1900 óta miskolci. Gyorsan kijavít: diósgyőri. — Miskolc piszkos, Diósgyőr nem annyira. Itt sok a szép porta, szeretjük hát az utcáinkat. És hogy mit lehetne tenni? Talán szép szóval felhívni az embereket ... Néhány méterrel odább, az új diósgyőri lakótelep jó néhány ablaka előtt csikkek, szemmel láthatólag odafent- ről kiürített hamutányérok, kidobott papírok. — Nem elég erős a városi közérzet — mondta Sallai Lászlóné bolti eladó. — Egy- egy lépcsőházban sem ismerik egymást az emberek. Én azt hiszem, hogy ha tisztább várost szeretnénk itt, az egy- egy lépcsőháznyi közösségekben kellene elkezdeni. Én még versenyt is elképzelek a lépcsőházak között, az utcák, a kerületek, a városok között... — ötven éve vagyok miskolci — mondta Schwartz Jenő nyugdíjas kereskedő. — És szégyellem, amilyen ez a város. Azt hiszem, hogy több szigorúság kéne. Nem hiszem, hogy egy eldobott papírért ebben a városban bárkit is megbüntettek volna ... — Kozma Jánosné vagyok. Tizenkét éve házmester. Jó helyen kérdezi a rendet. Hát mit tehetek én a felborított kukákkal? Mit tehetek a guberálók ellen? Más dolog, hogy két éve kérem az ösz- szetört kukák cseréjét. Az az érzésem, hogy kevés az ember, aki tetten éri a várost szennyezőket, kevés a pénz, hogy például a szemétszállítást az egész városban megfelelően megoldjuk... Andircsák Margit adminisztrátor: — A Csermely utcában lakom albérletben. Ahogy melegszik az idő, rájövök, hogy miért hívják az utcát Csermely utcának. A különben nagyon szép családi házakból a macskakövekkel kirakott utca szélén csörgedezik a víz. A szennyvíz. És több hasonló utca van. A városnak erre kellene ügyelnie. Még akkor is, ha nem tesz többet, mint hogy egy árkot ás odáig, ahova ez a víz úgyis lefolyik ... Stark Ferenc üzletvezető: — Nézzen ki! Látja, mi van a bolt előtt? (210-es fűszer- és csemegebolt a nagyállomásnál). Mit tehetünk? Ez a terület a város szerint a MÁV-é, a MÁV szerint a városé. Mi magunk takarítunk a bolt előtt. Miskolcon hihetetlen nagy az idegen- forgalom. Sok a napi bejáró. Őket kell megnevelni, hogy ne szemeteljenek ... Villányi Béla mérnök: — Mit mondjak az eddig elmondottak után? Büntetni kell... Dallos Károly segédmunkás: — Hát nincs az az utolsó falu, amelyik ne lenne rendesebb. De most mondja meg nekem: Miért nem lehet minden autóbusz- és villamosmegállóhoz szemétgyűjtőket rakni, miért nem tesznek szemétgyűjtőt az üzletek elé. ha tudják, hogy a bolt előtt nyitják fel a sörösüvegeket? Nem mindig a lakosság a hibás ... Egyetlen embertől hallottuk csak, hogy minden jól van úgv, ahogy van. Szerintünk nincs jól. Ezért is sorjáztuk minteev javaslatokat kérve, vitaindítónak a véleményeket. BARTHA GÁBOR A nemesacél- hengerműben vállalták A Lenin Kohászati Művek szinte valamennyi szocialista brigádja csatlakozott már a XI. pártkongresszus és fel- szabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére indított munkaversenyhez. így tettek a nemesacél-hengerműiek is, akik vállalták, hogy az idén 150 ezer tonna acélt hengerelnek. Az új üzem egységei egymással versengve egy- re-másra teljesítik túl havi terveiket, s ez jó alapot ad az éves vállalásukkal kapcsolatos optimizmusukra. A megemelt tervek teljesítéséhez bizonyára nagyban hozzájárul majd a közeljövőben már üzemszerű gyártásba vont kitartók készítése is. Elelirter a szili fölölt A Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát kezdeményezésére létrejött helikopteres növényvédő társulás mintegy háromezerötszáz hektár szőlőjére hétfőtől három helikopter szórja a vegyszereket. A világhírű borvidék szőlőültetvényeinek már körülbelül az ötvenöt száza lékán védik a kártevők ellen „levegőből”. >)c A 470 méter hosszú, csaknem 160 millió forint beruházással épülő algyői közúti hidat ez év szeptemberében adják át rendeltetésének. Elkészültével a Szeged—Debrecen közötti 47-es főközlekedési út függef: é válik az algyői vasúti hídtól, amelyen jelenleg gyakran hosszú gépkocsisorok várakoznak átbocsátásra. (Tóth Béla felvétele) Kóstoló a Polóniában A nemzetközi tejnap megnyitóján A Polónia étterem tegnap délelőtti vendégei ugyancsak ritka ételkiilönlegességeket ízlelhettek meg. A nemzetközi tejnap alkalmából rántott hajdúsajt, sajtos krémleves, karamelltejkrém, sajtos puding szerepelt az étlapon. A tejipari vállalat igazgatója, Czingler Dávid nyitotta meg a nemzetközi tejnap megyei eseménysorozatát a Polónia étteremben. Elmondta, hogy egyre sürgetőbbé válik hazánkban a korszerű étkezési szokások meghonosítása. Mind kevesebb munkahelyen végeznek már nehéz fizikai munkát, ugyanakkor táplálkozásunk alig változott. A koffein-, a nikotinártalmak, a fokozottabb idegi igénybevétel ellensúlyozására a tej és a tejipari termékek kiválóan alkalmasak. Bizonyítja ezt a fejlett t.ejkultúrával rendelkező országok példája is. Jóllehet hazánk nem tagja a nemzetközi tejszövetségnek, most május 28-án mégis kapcsolódunk az immár 30 országot számláló mozgalom programjához. Tejfogyasztásunk jelenleg a háború előtti évek szintjén mozog. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy a választék rendkívül gazdag, hiszen jelenleg 101-féle tejtermék kapható hazánkban. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Belkereskedelmi Minisztérium és a Tejipari Tröszt két hétig tartó akciót indított a tej és tejtermékek értékesítése érdekében. Ennek a megnyitója volt tegnap a Polónia étteremben rendezett, kóstolóval egybekötött ünnepség. Ezt követően a város és a megye sok üzletében, áruházában lesznek bemutatók, - kóstolók. Több helyen is kaphatók lesznek a fővárosban igen kedvelt turmixitalok. A garázsok a föld alá kerültek Több mint 20 hektárnyi terület válik szabaddá a szovjet főváros most épülő új lakónegyedében, Szevernoje Csertanovoban; az átmenő forgalmat, az energetikai és a kommunális berendezéseket, a garázsokat mind a föld alatt helyezték el. Az így nyert 20 hektáron játszótereket és sportpályákat létesítenek. Gazdaságosan oldják meg a föld alatti garázsok építését is: falaik egyben a lakóépületek hordozó szerkezeti elemeiül szolgálnak. Az Észak-Csertanovóban kibontakozó munkálatok a Moszkva föld alatti térségei kihasználására irányuló program részét képezik.