Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-28 / 123. szám

belföld TARPÁN TEMETIK EL Bajcsy-Zsilinszky Endrénét. A Farkasréti temetőben gyá­szolók sokasága vett végső búcsút tagnap Bajcsy-Zsi- linszki Endre özvegyétől. Bajcsy-Zsilinszky Endréné hamvait kívánságára Tarpán a család egykori kedves tar­tózkodási helyén helyezik örök nyugalomra. JUBILÁL A TANKÖNYV­KIADÓ. Fennállásának ne­gyedszázados jubileumát ün­nepli a Tankönyvkiadó Vál­lalat. Az évforduló alkalmá­ból holnap délután 4 órakor ünnepi könyvkiállítás nyílik a Fáklya Klubban. A kiállí­tás bemutatja az állami tan- könyvkiadás fejlődését és eredményeit 1949-től napja­inkig. „ÁRVÍZI'’ GYEREKEK. 1970 májusában, az emlé­kezetes nagy árvíz idején Makó városból és néhány környékbeli községből a fe­nyegető veszély elől több mint 16 000 gyereket, asz- szonyt, öreget telepítettek át Hódmezővásárhelyre. A kri­tikus időszakban a vásárhe­lyi kórházban 25 makói, illet­ve Makó járésbeli anyának született gyermeke. Ezeket a most négyéves „árvízi gyere­keket”, valamint édesanyju­kat köszöntötték tegnap Hód­mezővásárhely párt- és álla­mi vezetői Makón, a műve­lődési házban rendezett ün­nepségen. KÓRUSTALÁLKOZÓ. Kom­lón június 7. és 9. között ren­dezik meg a Kodály Zoltán Gyermekkórus Találkozót. A rangos kulturális eseményen kilenc hazai és külföldi ének­kar vesz részt. A kétévenként megrendezésre kerülő feszti­vál célja az, hogy a külön­böző népek daloló gyermekei megismerjék egymás ének­kultúráját, személyes barát­ságókat kössenek egymással, s népszerűsítsék Bartók és Kodály zenéjét. ÜZEMPRÓBA A „KON- ZERVTEREMBEN”. A Kecs­keméti Konzervgyár több mint négyezer négyzetméter alapterületű „konzervtermé- ben” tegnap üzempróbát tar­tottak. A tartósító vonalakon borsóval kezdik az idényt. A termelő gazdaságok június első napjaira jelzik a borsó érkezését. Naponta 25—30 va­gonnal dolgoznak fel belőle az idén. árvízvédelmi gyakorlat. Az ALSO-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi gyakor­latot tartott a Hármas-Körös tor­kolati szakaszán. A gyakorlaton az árvédelmi osztag dolgozói, az igazgatóság önálló könnyűbúvár csoportja, hírközlési egysége, to­vábbá a gátőrök, a segédmun­kások és a műszaki vezetők vet­tek részt, összesen mintegy 200- an. A CSALÓ TURISTA. Demeter Mátyás mezőkö­vesdi lakos tavaly decem­berben turistaútra indult lá­nyával Jugoszláviába. 14 na­pi ott-tartózkodásra 4500 di­nárt váltottak ki, ám mind­össze két napig voltak a szomszédos országban. Ügy tértek vissza, hogy ezt a nagy összeget — 7500 forin­tot érő valutát — ez idő alatt el is költötték. A Miskolci Járásbíróság Demeter Má­tyást devizagazdálkodást sér­tő bűntett miatt kétezer fo­rintra bírságolta. Meleg idő Ma napközben meleg időre számíthatunk, de itt-ótt eső is várható. A nappali hő­mérséklet 22—27, az esti 14 —18 fok között alakul. fémá'a a nevelésügy UNESCQ­szeminárm A oaiatonszéplaki Inter- press üdülőben tegnap 9 or­sizág képviselőinek - a részvé­telével megnyitották az euró­pai újságírók nevelésügyi UNESCO szemináriumát. A négynapos tanácskozáson és a hozzá kapcsolódó tanulmány­utakon, a felsőoktatás kor­szerűsítéséről és a tömegtá­jékoztatási eszközök ezzel kapcsolatos feladatairól foly­tatnak eszmecserét a részt­vevő országok képviselői és neves újságírói. (JJ-DELHI. A The Finan­cial Express című indiai lap az ország kereskedelmi kül­döttségének Moszkvában tett látogatásával kapcsolatban megállapítja, hogy 1974-et az India és a Szovjetunió kö­zötti árucsereforgalom növe­kedése jellemzi. A Patriot című indiai lap rámutat, hogy India exportjának nö­vekedését a Szovjetunióval és más szocialista országok­kal folytatott kereskedelme gyümölcsöző fejlődésének köszönheti. E fejlődés ered­Nagy számú érdeklődő kö­zönség jelenlétében tartották meg tegnap este az Űj írás szerzőinek estjét a Herman Ottó Múzeum nagytermében. Az író—olvasó találkozó ven­dégeit Jovánovics Miklós kri­tikus (jobb oldali képünkön) mutatta be. Jovánovics Mik­lós mellett balról Győri Er­zsébet, a Városi Könyvtár igazgatója, jobbról Galambos Lajos és Ágh István. Az est másik költővendége Serfőzö Simon volt. 1973. december 6-án, a kora­esti órákban ismeretlen személy Győrött, a Rábán átvezető Béke hídon, megtámadott egy 11 és lél éves kislányt, aki sportfog- lalkozásra sietett. A támadó a szerencsétlen gyermeket a fo­lyó árterületére vonszolta és megerőszakolta. Vandál tettének elkövetése után elmenekült. A kislánynak még volt annyi ere­je, hogy elvonszolta magát abba a tornaterembe, ahol a sport­foglalkozása volt. Innét szállítot­ták a kórházba, ahol azonnal műtétet hajtottak végre rajta. Életét a gyors orvosi beavatko­zás mentette meg. A bűncselekményt elkövető is­meretlen személy ellen a rend­őrség széles körű nyomozást in­dított. Rövidesen kézre került a tettes, Simon Ferenc 28 éves győri gépkocsivezető. A család­ját elhanyagoló, italozó gépko­csivezető a borzalmas cselek­mény után sem hagyott fel az utcán egyedül járó nők zaklatá­sával. Gyakran megjelent a le­ánykollégiumok előtt is. ahol szintén a közerkölesöt sértő mó­don viselkedett. A gyanú egyre inkább ráterelődött és letartóz­tatása után beismerte a kislány megtámadását. A Győri Járásbíróság Simon Ferencet 5 vádpontban marasz­talta el és halmazati büntetés­ként 9 évi, szigorított börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlott enyhítésért fel­lebbezett. I Rádiótól kérdezték, a DH válaszol Borsod idegenforgalma A Miskolci Rádió tegnap esti Fórum adásában Lelik János, a megyei tanács kereskedelmi osztályvezetője, az Észak-ma­gyarországi Intéző Bizottság titkára, Tarnay Csaba, az IBUSZ miskolci irodájának vezetője, Tózsa István, a Bor­sod Tourist vezetője s Flach Antal, a Miskolci Művészeti és Propaganda Iroda vezetője válaszoltak a hallgatók kér­déseire. A téma Borsod me­gye idegenforgalmának hely­zete volt. (Lódi György ri­porter Miskolc-Tapolcáról, egyenes adásban kapcsolódott be a műsorba.) Kulicr lesz Miskolcon szálláshely-nyil­vántartó, milyen rendezvé­nyek szerepelnek városunk nyári kulturális programjá­ban, milyenek Miskolc kem­ping-lehetőségei, megfelelő-e a borsodi üdülőtelep zöidség- gyümölcs-ellátása, lesznek-e olcsó külföldi munkás társas- utazások? — kérdezték a hall­gatók többek között. Termé­szetesen a műsoridő most is kevésnek bizonyult. A kérdé­seket és a válaszokat szokás szerint a Déli Hírlapban is­mertetjük. „Még mindig megoldatlan Lillafüred vendégfogadása. A SZOT-üdülő vendégei ugyan minden kényelmet megkap­nak, de az egyre több turis­ta fogadásáról ez nem mond­ható el. ígértek Lillafüredre motelt, tejivót. s még sok mást. Vajon mikor valósul­nak meg ezek az ígéretek? — kérdezte Zimmer Béla Szentpéteri kapui lakos. Lelik János: Lillafüred idegenforgalmi vonzóhatásá­nak 'kihasználása válóban szükségessé tenné egy szállo­da létesítését. Sajnos, a szűk Szánva- és Garadna-völgyben nincsen elegendő terület egy ilyen létesítmény elhelyezé­sére. Az idegenforgalmi szervek IV. ötéves tervjavas­latában ugyan megfogalma­zódott egy motellel egybe­épített libegő vagy sikló­vasút létesítése; ez azonban még csak ígéretnek sem fog­ható fel, még kevésbé elfo­gadott tervnek. Az igény nincs alátámasztva megfele­lő gazdasági számításokkal, s így valószínű, hogy az V. ötéves terv időszakában sem valósul meg ez az 'elképzelés. Lillafüreden a park évről érvre szépül, s bővül a ven­déglátóhelyek kínálata is. A tejtermékárusítás szűkös ugyan, de megoldott, ásn tej- ivót csak akkor lehetne lé­tesíteni, ha ismét nagyobb területet hasítanánk ká a parkból. Véleményem szerint fontosabb a belvárosi szállo­da ügyének megoldása. (Folytatjuk) Ny. I. Küllőidre jártak üzletelni Bírságolt a bíróság Szinte naponta hoz vég­zést a Miskolci Járásbíróság devizagazdálkodást sértő bűntettekben, olyan szemé­lyekkel szemben, akik sem­mibe veszik az idevonatkozó törvényes rendelkezéseket, s a legkülönbözőbb módon próbálják kijátszani azokat. Juhász Géza Béla 19 éves miskolci lakos tavaly nyá­ron Sátoraljaújhelynél akar­ta átlépni a határt, hogy Csehszlovákiába utazzon. A vámvizsgálatnál azt állította, hogy mindössze 30 forintot visz magával. Személyi el­lenőrzés során azonban két darab 500-ast és nyolc da­rab 100 forintost találtak ná­la a’ vámőrök. Az ügyészség Súlyfürdő a gyárban A munkásokról való gon­doskodás példájaként súly­fürdőt épített a gyár terüle­tén az Ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó. Az új gyógy­hely a mozgásszervi megbe­tegedésekben szenvedőknek nyújt enyhülést és gyógyu­lást. Erre a létesítményre azért is szükség van, mert a gyár nagy része szabad tele­pítésű és a dolgozók gyakran szenvednek az időjárás vi­szontagságaitól. ANYAKÖNYVI IIÍREM SZÜLETETT Gulybán Jánosnak és Jancsu- rák Irénnek Andrea; Csenge Gyulának és Lengyel Jolánnak Mónika Zsuzsanna; Tóth Károly- nak és Vetró Erzsébetnek Erzsé­bet; Erdélyi Györgynek és Batta Ilonának Tamás; Zentai György­nek és Utrata Évának György; Kapaló Andrásnak és Tóth Bor­bálának Judit; Héczei Ivánnak és Anda Erzsébetnek Anikó Zita; Szilvási Imrének és Poczetnyik Gizellának Lajos; Lévay Sándor­nak és Galuska Margitnak Péter Sándor; Vértes Gábornak és Mar- gitai Adriennek Barbara; Kádas Lászlónak és Filepkó Erzsébet­nek Csaba; Kovács Árpádnak és Gulybán Juditnak Orsolya; Mar­saiké Gábornak és Keszler Er­zsébetnek György; Szabó And­rásnak és Géra Katalinnak Ivett Katalin; Balogh Bélának és Ju­hász Irénnek Anikó; Lajhő Béla Árpádnak és Horváth Máriának Béla; Szakács Jánosnak és Ka­nizsai Katalin Veronikának Zol­tán; Szabó Andrásnak és Laka­tos Margitnak Szilvia; Pekáro- vics Péter Lászlónak és Tölgyesi Hajnalka Mariannának Gábor; Scharf Zoltánnak és Bodnár Ka­talin Juditnak Anett; Kovács Ta­másnak és Simon Edit Katalin­nak Krisztina; Bárány Jánosnak és Gergely Irénnek Beáta; Ko­pási Béla Ferencnek és Nagy Magdolnának Enikő Timea; Do­hai Józsefnek és Sarafi Iloná­nak Tamás; Molnár Béla And­rásnak és Balogh Évának Ange­lika; dr. Felházi Lajosnak és dr. Petrárry Klárának Miklós; Monoki József Bélának és Bíró Magdolnának József; Tóth Lajos­nak és Kassai Irénnek Gábor. HÁZASSÁGOT KÖTÖTT Szamosfalvi József és Hornyák Irén. MEGHALT Balázs János 62 éves; Bokor Lászlóné (Vaskovics Mária) 88 éves; Dudás József S0 éves; Ju­hász Gyuláné (Gulyás Mária) 78 éves; Kajlinger József 62 éves; Pápay Józseínc (Kiss Eszter) 72 éves; Kády Ferenené (Skultéty Margit) 82 éves; Szentiványi Ist­ván 81 éves; Bari Rezső 7 éves; Tóth Balázsné (Gergely Rózsa) 68 éves; Tóth József 69 éves; Kiss Antal 69 éves; Szabó Béla 70 éves; Rob Ferenené (Cikajló Mária) 62 éves; Kotasek Anna *J6 éves korában. devizagazdálkodást sértő bűntett kísérlete miatt emelt vádat ellene, amiért pénz- büntetés kiszabását és a le­foglalt összeg elkobzását in­dítványozta. A bíróság tár­gyalás megtartása nélkül hozott ítéletet; Juhász Géza Bélára kétezer forint bünte­tést szabott ki. Lakatos Lajos 23 éves miskolci lakos ügyében is tárgyalás nélkül hozott vég­zést a bíróság, ö Lengyelor­szágba járt üzletelni; előbb néhány pulóvert adott el sokkal drágábban, mint ahogy azt itthon vásárolta. Ezen felbuzdulva, tiz nap múlva ismét átlépte a ha­tárt. Ekkor egy kiló kávét, egy liter konyakot és három pénztárcát vitt át, s azt többszörös haszonnal adta tovább. A bíróság 1500 fo­rint büntetés megfizetésére kötelezte. Jakab Lászlóné született Nyilrai Mária és édesanyja, Nyitrai Gáspárné sajókeresz- túri lakosok úgy követtek el üzérkedést és deviza-bűn­tettet, hogy csak a miskolci ócskapiacig utaztak. Ott is­meretlen csehszlovák állam­polgároktól több mint 17 ki­logramm különböző színű pamutot vásároltak össze, kilónként 170 forintért, s az­után 200 forintért adták to­vább. De megvettek több pár női csizmát, bélelt cipőt, férfizoknikat is, amiért 1600 forintot fizettek ki a külföl­dieknek. Ezekből a holmik­ból 10 kiló pamutot tudtak értékesíteni, a többit az egyéb csempészáruval együtt a bíróság bűnjelként lefog­lalta, majd a vámhatóság el­kobozta. Jakab Lászlónét és Nyitrai Gáspárnét egyenként 1500 forintra bírságolták, de annak megfizetését egyévi próbaidőre felfüggesztették. Valamennyi ítélet jogerős. MÖRI ANNA ményeként India az 1973— 74-es pénzügyi évet aktiv kereskedelmi mérleggel zár­hatta. BONN. Megkezdődött Bonnban a közös piaci tag­államok külügyminisztériu- mi politikai igazgatóinak kétnapos értekezlete. A kon­ferencia feladata, hogy elő­készítse a közös piaci kül­ügyminiszterek június 10— 11-re tervezett bonni talál­kozóját. KAIRÓ. Ahmed Ali Isz- mail marsall Egyiptom had­ügyminisztere, a fegyveres erők főparancsnoka, tegnap meglepetésszerű szemleutat tett egyiptomi katonai egy­ségeknél . Beszédében aján­lotta, hogy őrizzék meg ál­landóan éberségüket és le­gyenek készek szembeszállni a helyzet minden esetleges fejleményével. WASHINGTON. Nixon el­nök négynapos floridai pi­henéséről visszaérkezett Washingtonba, és ma dél­előttre (magyar idő szerint délutánra) összehívta a mi­nisztertanács ülését gazdasá­gi és más kérdések megtár­gyalása céljából. Ziegler szó­vivő újságírók kérdéseire vá­laszolva kijelentette, hogy nem tudja, mikor érkezik vissza Kissinger a Közel- Keletről. PEKING. Tun Abdul Ra­zak malaysiai miniszterelnök ma reggel ötnapos látogatás­ra Fekingbe utazott, Jacques Chirac, Franciaor­szág új miniszterelnöke, amint éppen távozik az Elysée-palotából, ahol Gis- card d’Estaing új államfő megbízta a kormányalakítás­sal. Az új kormányfő az elő­ző kormány belügyminiszte­re volt, és a gaulleista párt­ban a leglelkesebben „szur­kolt'' Giscard d’Estaing „be­futásának”, szemben az or­todox gauileistákkal, akik Chaban-Deimasra „tettek”. Chirac ennek érdekében ala­kította meg a gaulleisták „43-as csoportját”, és — mint belügyminiszternek is — módjában volt támogatnia az új elnököt, aki már 1968- ban a „gazdája” volt, mint pénzügyminiszter, hiszen Chirac volt az államtitkára. Az 1932-ben Párizsban szü­letett és az USA Harvard­DELI HÍRLAP — A Magyar Szocialista Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ Szerkesztőség: 3927. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím; 3501 Miskolc Pf. 39 Telefonközpont: 36-132, 16-672. 35-380 Titkár­ság: 18-223: bel- és várospolitika: 18-225; kultúrpolitika: 18-226; sportrovat: 18-222; levelezés: 18-221. — Kiadja: a Borsod megyei Lap­kiadó Vállalat. 3527 Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Mislolc. Pf. 178 — Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. _ Hiidetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17 Telefon; 16-213. — Terjeszti; a Magyar Posta. Kapható a hírlapárusok­nál. Előfizethető a helyi postahivataloknál. Előfizetési díj egy hónapra: 20 Ft. — Index: 25 951. — Készült a Borsod megyei Nyom­daipari VálialatnáL — Felelős vezető: SZEMES' ISTVÁN. egyetemén tanult Chirac 1962-ben kezdte politikai pá­lyafutását Pompidou akkori kormányfői irodájában, és hamarosan Pompidou egyik legfőbb munkatársa lett. Ez­után pályája — éppen Pompidou segítségével — ál­landóan felfelé ívelt. Uj írás-est EnHEÉsrl: hite év

Next

/
Oldalképek
Tartalom