Déli Hírlap, 1974. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1974-05-21 / 117. szám

Tsz nap aia$£ S'eárom fronton Nagy feladatok eleit liaial labdarúgóink Néhány évvel ezelőtt csupán egy-egy „vajaskenyér-túra” jelentette a borsodi labdarúgó-utánpótlás nemzetközi kap­csolatát, s az is jóíormán a szomszédos Csehszlovákia ha- tármenti városaiba irányult. Az utóbbi időben aztán serdü­lő és ifjúsági válogatottunk egyre szebb és jelentősebb ered­ményeket ért el, s bizony megnőtt a borsodiak ázsiója. Hí­rük túljutott az eddigi „határvonalon”, s ennek köszönhető az a két meghívás is, mely tíz napon belül két rangos tor­nán szólítja pályára csapatunkat. — Megtisztelő, de igen ne­héz feladat vár ránk Jugosz­láviában és Franciaország­ban egyaránt — mondta az utazásra készülő borsodi vá­logatott csapatvezetője, dr. Borossy László —, hiszen a két tornán nemcsak megyén­ket képviseljük, hanem bi­zonyos mértékben a magyar ifjúsági labdarúgást is. Borsod legjobb ifjú labda­rúgóinak sem Szabadkán, sem Lille-ben nem lesz köny- nyű dolguk. Annál is inkább, mert az erőviszonyokat sem ismerik, s csupán annyi bi­zonyos, hogy mindkét tornán jó képességű együttesek mé­rik össze tudásukat. Szabadikán május 25—26- «n a Jugoszláv Labdarúgó Szövetség által kezdeménye­zett Pannónia Barátság Ku­pa elsőévi küzdelmeit ren­dezik meg a város ifjúsági válogatottja, egy román — valószínűleg a Ripensia Te­mesvár —, a csehszlovák VSZ Kosice csapata és a borsodi együttes részvételé­vel. A mieink az első napon a kassaiakkal játszanak, majd a másodikon az ered­ménytől függően a másik mérkőzés győztesével vagy vesztesével találkoznak. A torna győztese egy évre vé­dője lesz a 20 kg súlyú (!) vándorserlegnek, A jugoszláviai út után mindössze egy nap pihenő jut a játékosoknak, hiszen május 29-én Székesfehérvá­rott, a Magyarország—Ju­goszlávia válogatott találkozó előtt Hajdú megye fiataljai ellen lépnek pályára, a me­gyei válogatottak országos döntőjében. A székesfehérvári mérkő­zést követő napon Francia- országba indul a borsodi együttes, hogy részt vegyen a L'Humanité nemzetközi tornáján. Erről a viadalról csupán annyit tudnak a bor­sodi szakvezetők, hogy a mi válogatottunkat a lille-i né­gyes csoportba osztották be, s ha ott sikerül az 1—2. he­lyen végezniük, akkor a kö­zépöntőkre Sochaux-ba utaz­hatnak. Ez a torna nemcsak azért látszik rendkívül ne­héznek, mert a részt vevő 16 csapat között szovjet, olasz, német, lengyel, svájci, csehszlovák együttesek is lesznek a rendező franciákon kívül, hanem azért is, mert a selejtező és elődöntő mér­kőzések napi két (!) játéka — ha csak 2x20 perc is a játékidő — nagy megterhe­lést ró a fiatal labdarúgókra. Dr. Borossy László csapat- vezető, Petróczy István ed­ző és három kísérő utazik az együttessel a háromfrontos találkozóira. A csapat: Szűcs István, Királyházi, Theodo- ru, Berecz, Hodermarszkv, Bartók, Fenyvesi, Oláh, Fo­dor, Fekete, Szűcs Ferenc (mind a DVTK-ból), Borbély, Farkas, Tokár (valamennyien az MVSC-ből), Veress (KV- SE), Fükő (Bánszállás) és Bo­rostyán (Sajóbábonv). (monostori) Tehetségkutatás Labdarúgó-berkekben bizo­nyos fenntartással fogadták a Magyar Rádió és a Képes Sport által meghirdetett — az OTSH és az MLSZ által patronált — „labdarúgó te­hetségkutató akciót”, mely­nek jelentkezési határideje április 18. volt. Maradéktala­nul talán csak a felhívást közzé tevő szervek bíztak a sikerben, s a több ezer főnyi jelentkező azt bizonyítja: nem hiába! A Borsod megyei Labdarú­gó Szövetség vezetőihez a napokban érkezett meg Bu­dapestről az összesítő kimu­tatás, mely 212 tehetséges­nek mondott borsodi labda­rúgójelölt nevét tünteti fel. A legtöbb jelentkezőt az ózdi járásból — 38-ot —, a leg­kevesebbet pedig az edelé- nyi járásból — 9-st — tar­talmazza e lista. Városunk­ból 22 fiú bemutatkozását várják majd a szakemberek a május 13-ig megrendezésre kerülő „tehetségkutató na­Ökölvívó bíróképzés Három megye ökölvívó­szövetsége fogott össze, hogy növelje erősen gyér verseny­bírói létszámát. A borsodiak rendezésében — Nógrád és Heves bevonásával — júni­usban háromnapos bentlaká­sos ökölvívó bírói tanfolyam lesz Egerben. Jelentkezni június 1-ig lehet szerdai na­pokon 17 és 19 óra között személyesen a Dayka Gábor utcai sportházban, vagy írás­ban ugyanerre a címre kül­dött levélben. pon”. Borsodban ugyanis ezen időpontig kell a járási és városi TS-ek mellett mű­ködő labdarúgó-szövetségek­nek „szemrevételezni” a je­lentkezőket, s közülük vá­lasztják ki azt a 45—50 főt, akik majd a DVTK- és az MVSC-pályán a megyei „szű­rővizsgán” bizonyíthatják ké­pességeiket. Ebből a keretből utazik aztán a tatai edzőtá­borozásra az a valóban „jó­nak minősített” 8—10 fiú, akik megállták a próbát. Az Országos Szakipari Vállalat felvételre keres miskolci munka­helyre kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkás­szállást biztosítunk. Felvétel: Miskolc, József Attila u. 55., dr. Kasza József né irodavezető. Felveszünk anyagbeszerzőt vil­lamossági anyagismerettel, vala­mint perecesi részlegünkhöz la­katosokat, hegesztőket. Jelentke­zés: VIMELUX, Miskolci Finom­mechanikai Javító V. Miskolc, III., Herczeg F. u. 1. Munkaügyi osztály. A Csőszerelőipari Vállalat !e- ninvárosi munkahelyre felvétel­re keres gyors-gépírói gyakor­lattal és középiskolai végzett­séggel rendelkező titkárnőt. Fi­zetés megegyezés szerint, felvé­tel esetén munkásszálláson tör­ténő elhelyezést biztosítunk. Je­lentkezés: levélben. 3581. Lenin- város, Pf. 52. címen. Taurus Abroncsgyár felvesz 18. életévüket betöltött férfi- és női dolgozókat. Kereseti lehetőségek munkaköröktől függően Három- műszakos üzemek. Jelentkezés a gyár munkaügyi főosztályán. Budapest Vili.. Kereoesi út 1? Keleti pályaudvar mellett. Szemere Bertalan Mg. *Tsz Ha­lásztanyája az Avason vizsgázott szakácsot keres azonnali belé­péssel. Jelentkezni személyesen a 14-929-es telefonon. ^ Az ifjúsági atlétikai CSB-n a borsodiak sikeréhez a ké­pünkön látható hármas is nagyrészben hozzájárult. Nórák a 100 m-cs síkfutásban győzött, a szemüveges Pintér pedig re­mek távolugró eredményével jeleskedett. A rendkívül sok­oldalú Szankovics Zsuzsa jelentős érdemeket szerzett abban, hogy a borsodiak végül győztesként hagyhatták el a pályát. (Szabó István felv.) Győztek ili atlétáink Szombaton még a levegő­ben lógó eső és nem utolsó­sorban a felújítás alatt levő pálya laza salakja miatt bosszankodtak a rendezők, s a versenyzők, vasárnap pe­dig a hirtelen nyáriasra for­dult időjárás okozott gondot. A bágyasztó melegben már nem is születtek olyan jó eredmények, mint az előző nanon. Az NB I-es férfi és MB I,'B-s női ifjúsági csapat- bajnokság egyébként száz­százalékos hazai sikert ho­zott! 1 Ami a jó eredményeket illeti, a fiúknál a megyei csúcsot elérő Földi 196 centi- méteres magasugrása kíván­kozik az élre; ezzel az ered­ménnyel, több kísérletével 2. lett az azonos eredményt el­érő csepeli versenyző mögött. Pintér 704 centiméteres tá- volúgrása, Piczil hármasug­rása és Farkas 200 méteres eredménye aranyjelvényes szintet jelent valamennyiük­nek. A lányoknál elsősorban a rendkívül sokoldalú Szanko- vics teljesítményéről szólha­tunk magas fokon. A többi- ekről ennyit mondhatunk: voltak már jobbak is. A fiúk pontversenyében: Borsod—Csepel 125:83; Bor­sod—Csongrád 114:98; Csong- rád—Csepel 127:81. A lányoknál: Borsod— Csongrád 68:67; Borsod—Bé­kés 82:52; Csongrád—Békés 84:51. A fiúk versenyében 100 m-en Novak 10,9-el, rúdug­rásban Piczil 340 cm-rel, tá­volugrásban Pintér 704 cm- rel, 2000 m akadályfutásban Szénégető 6:10 perccel, 10 km-es gyaloglásban Ardai 54:29,6 perccel, 300 m gát­futásban Kolozsi 40,7 mp-cel, 200 m-es síkfutásban Farkas 22 mp-cel, 3000 m-en Szén­égető 8:53,2 perccel, hármas­ugrásban Piczil 14,16 m-rel nyert, és rajtuk kívül 4x100 és 4x400 m-es váltófutásban lett első Borsod megye csa­pata. A lányoknál Szankovics távolugrásban 569 cm-rel, 100 m gáton 16,8 mp-cel, súlylökésben Juhász 11,43 m- rel, magasugrásban Nagy 155 cm-rel, 800 m-en Jadán 2:21 perccel nyert első helyezést, s szintén első lett a 4x400 m- es váltófutásban Borsod me­gye csapata. (tóth) Szabó ismét jól lőtt Mostanában elég keveset hallatnak magukról sportlö­vőink, éppen ezért kísérte fokozott figyelem a minszki nagyszabású nemzetközi ver­senyen történt rajthoz állá­sukat. A magyarok a futó­vadlövésben indítottak csa­patot, s abban a miskolci Szabó Gyula is helyet ka­pott. A múlt évi EB bronz­érmes versenyzőnk formája felfelé ível, mert nem csak a magyar sportlövők legjobb­ja lett, hanem az igen erős mezőnyben 571 köregységet lőve a szovjet Gazov mögött — aki 580 kört teljesített — a második helyen végzett. Alkalmazunk encsl, szikszói, leni nvárosi és miskolci kiren­deltségeinken villanyszerelőket, betanított segédmunkásokat, Fel- sődobszán elektrikust — ahol szolgálati lakást is biztosítunk —, Miskolcon gépkocsivezetőket, klgs. bejegyzésű jogosítvánnyal rendelkezők előnyben! Jelentke­zés az ÉMÁSZ Üzemigazgatóság munkaügyi csoportjánál, Mis­kolc, Patak utca 7—9. szám alatt. Az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Miskolci Minőségellenőrző Állomása egy fő férfi gépész­technikust keres radiológiai és gépészeti ellenőrzési feladatok el­látására. Jelentkezés: ÉMI, Mis­kolc, Zsigmondi u. 2/c. ■ iBlggCEtSciBl Tapolcán víkendtelek eladó, 400 négyszögöl, felosztva is. Ér­deklődni a Tiszavirág Halászta­nyán, Miskolc-Tapolcán. Garázs kiadó a Kilián-délen június 1-íői december 31-ig. „SzerclőaRnás” jeligére a kiadó­ba. Most átadásra kertilő másfél szobás szövetkezeti lakást átven­nék. Ármegjelöléssel „Lakás 313452” jeligére a hirdetőbe. Pf. 13. Kettőszoba, hallos, nagy loggi­as, IV. emeleti, szövetkezeti ia- kás, azonnali beköltözéssel, a Kilián-dőli lakótelepen eladó. Telefon: 71-191. Külön bejáratú szoba kiadó. Martintelep, Fövényszer u. 38. Két külön bejáratú bútorozott szoba két és három fiatalember részére azonnal kiadó. Feszty Ár­pád u. 3. Egy fő asztalos karbantartót alkalmazunk. Jelentkezés: 116. sz. önálló kollégium, Miskolc III., Téglagyár u. 1. cacScas—w©teS Eladó 220 volttal működő 3 la­pos, sütővel ellátott villanytűz­hely, gázosítás miatt. Érdeklőd­ni: Lányi Ernő u. 13., III/l. Té- csi. (Kilián. Üj nagyposta mö­gött.) A Miskolci ÁFÉSZ mindenféle használt tollat vásárol a legma­gasabb napi áron. Miskolc, Bors vezér u. 52. 30 m I-tartó gerendát és 2000 db bontásból származó téglát keresek megvételre. Ugyanitt cl- rJó faragott, intarziás ebédlő­bútor. Palóczy u. 15. Mosonyi. Porszívó — új — eladó. Tele­fon: 72-835. Vennék jó állapotban levő zo­máncozott fürdőkádat. Értesítést: I., Latahár E. u. 20. számra ké­rem. Kék gyermekkocsi igényesnek sürgősen eladó. Hunyadi u. 50. Bálintné. Üj, 220 voltról működő hegesz­tő-transzformátor G és ]2 voltos akkumulátortöltővel eladó. Tele­fon: 17-931. Szőlőkapálást, gyümölcsfa-per­metezést vállalok. Demkó István, Gesztelj-, Rákóczi u. 12. sz. Megmentheti házasságét... „Ha szakmai problémája van, beszélje meg a feleségével... ezzel talán megmentheti a házasságát.” Az angliai vezető­képző intézet ezt a tanácsot adja a fiatal vezető kádereknek. Egy nemrégiben megjelent felmérés szerint a feleségek általában 30 és 40 év között értik meg legkevésbé férjüket, amikor pedig a férj felelős pozícióba, magasabb rangba ke­rül. Es ezért nem egyértelműen a feleség felelős. A férfiak nem avatják be feleségüket a hivatalos problémáikba, úgy vélik, hogy a hivatal és az otthon két egymástól teljesen különálló terület. Sőt, a családi életet legtöbben a második helyre szorítják vissza. A beszámoló leszögezi, hogy mindezek nyomán, ha a férj­nek megértésre, támaszra van szüksége, természetes, hogy a feleségétől nem kapja meg a remélt segítséget. És nem egy házasság csődje ebben rejlik. Hosszú haj — fodrászbaj? „Tönkremegyünk a hosszú hajviselet miatt”. — A 80 000 tagot számláló colombói (Sri Lanka) fodrász-szakszervezet ezzel a panasszal fordult a íkiormányhoz, és olyan tör­vényt követeit, amely Indo­néziához és Singapore-hoz hasonlóan betiltja a hippik hosszú hajviseletét. Nincs más mód a tisztes ipar meg­mentésére. Az ezermester minitárgyai Egy négyzetmilliméternél kisebb területen több mint hatvan tárgyat tud elhelyez­ni Mihail Maszljuk, ukraj­nai ezermester. Közöttük a világ legmagasabb tv-tornyá- nak, a moszkvainak a ma­kettjét. Az ügyes kezű ezer­mester olyan asztali készlete­ket, sakkfigurákat, eszterga­gépeket készít, amelyeket csak mikroszkóppal lehet lát­ni. Gégespecialisták rendelé­sére több mint harminc mi­niatűr orvosi műszert készí­tett, amelyeket operációs cé­lokra alkalmaznak. „Idegenforgalmi” dakszlik Körülbelül ezer dakszli - kutya él a bajorországi He­gerweis faluban, amelynek mindössze 600 lakosa van. A dakszlikat itt kizárólag rek­lám eéljából tenyésztik: ez­zel akarnak turistákat von­zani a faluba, amelynek semmiféle nevezetessége sincs. A faluba látogató min­den turistának séta idejére egy pórázon levő dakszlit adnak, „hogy a vendég ne érezze magát egyedül”. Nem fogja a rozsda Leningrádban új, igen hatásos korrózióvédelmi eljárást fejlesz­tettek ki. Lényege, hogy a va­sat krómpor, alumíniumoxid és jódtartalmú ammonium keveré­kével két-három órán át 1000— 1500 Celsius fokos hőmérsékleten „kezelik”. Ennek eredményeként a megmunkálandó tárgyon ko­pásbiztos réteg keletkezik 0,01— 0,02 milliméter vastagságban. En­nek keménysége négyzetmillimé­terenként 1500—1700 kilogramm nyomásnak felel meg. Az új eljárás alkalmazása 50— 70 százalékos anyagmeglakarí- tást tesz lehetővé. Az Ewa atomreaktor Lengyelországban sok éves múltra tekinthet vissza az atomenergia leigázásáért végzett munka. A Varsó környéKi Swierkben működő Magkutatási Intézetben helyezték üzembe a ma üzemelő három lengyel atomreaktor közül az elsőt, az Ewa reaktort. Swierkben sok kiváló atomfizikus dolgozik. Hosszadalmas és bonyolult kísérleteik eredményeit gyümöl­csözően használják fel a többi tudományágban és a nép­gazdaságban. Az Ewa dolgozóinak tapasztalatai nagy hasz­nára váltak az újabb lengyel reaktorokat üzemeltető dol­gozóknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom