Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1974-04-24 / 95. szám

Ar ^POLITIKAI NAPILAP *r ’yr I ÓRA: 30 FILLÉR A magyar küldött valószínűleg ma szólal fel Folytatja munkáját a Komszomol kongresszusa Brezsnyev üdvözlő beszé­dével Moszkvában megnyílt a Komszomol XVII. kong­resszusa. Ma folytatódik a kongresszus munkája, és dr. Maróthy László, a KISZ KB első titkára, a magyar kül­döttség vezetője — előrelát­hatólag — ugyancsak ma szólal fel. A tegnapi megnyitó ülésen Brezsnyev hangoztatta: több mint 30 millió fiatal dolgo­zik a szovjet népgazdaság­ban. Munkájuk és állásfog­lalásuk éppen ezért nagyon jelentős tényező most, ami­kor „éles fordulatot kell vég­rehajtani a népgazdaság ha­tékonyságának növelésére a tudományos műszaki haladás meggyorsítása alapján”. — Az SZKP KB főtitkára ki­emelte azt is, hogy a szovjet külpolitika eredményessége itt bizonyíthat éppen: az egybegyűlt fiatalok legna­gyobb része békében nőtt fel. jjc A veszprémi Bakony Műveknél elkészültek a 126-os tí­pusú Polski Fiatokhoz szállítandó alkatrészek ipari minta- példányai. Ha a minőségellenőrzési vizsgálatok pozitív ered­ménnyel zárulnak, úgy már ebben az évben megkezdődik az alkatrészek sorozatgyártása. (Képünkön: a gyújtáselosztókat vizsgálják.) A Vörösmarty utcai szalagházban tegnap sok lakó fur- csállhatta, hogy valaki benéz az ablakon, több emelet ma­gasságban. A MIK ugyanis liftet épített az épület külső falá­hoz, s Bodó Mihály és Barancsi Antal a házgyári elemek megrepedt tömítéseit javítja. Kis pumpával nyomják be a lékekbe a műanyag szigetelőt, ami megakadályozza, hogy a szél átfújjon a paneleken. (Kerényi László felvételei) Ma összeült az országgyűlés Erdey-Grúz Tibor vezetésével Akadémikusok A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkot­mány 22. paragrafusa alap­ján, ma délelőtt 11 órára összehívta az országgyűlést. Az ülés első napján várha­tóan megtárgyalják a csa­ládjogi törvény módosításá­ról szóló törvényjavaslatot. az egyetemen és a kohászatban A varsói tanácskozás a békét szolgálja Tegnap délelőtt városunk­ba látogatott — Erdey-Grúz Tibor akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia el­nöke vezetésével — a MTA műszaki tudományok osztá­lya. A 25 tagú delegáció dél­előtt a Nehézipari Műszaki Egyetemen tett látogatást, majd osztályülést tartottak. Délután az LKM-ct keresték fel. Az egyetemen tanulmá­nyozták az áramlás- és hő- tani gépek, a gépelemek és a mechanikai tanszék tudo­mányos kutatómunkáját. A beszámoló felett élénk vitát tartottak. A vita lezárása után Lévay András, a MTA műszaki tudományok osztá­lyának elnöke elismeréssel szólt a tanszékek kutató­munkájáról, s külön kiemel­te, hogy nagy szerepük van a műszaki fejlesztésben. A vendégek az osztályülés után dr. Simon Sándor tan­székvezető egyetemi tanár, rektor vezetésével megtekin- tettték a három tanszék szaklaboratóriumát is. Az MTA műszaki tudomá­nyok osztálya ülésének részt­vevői délután Erdey-Grúz Tibor vezetésével a Lenin Kohászati Művekbe látogat­tak, ahol dr. Szeppelfc'd Sándor gazdasági igazgató fogadta a vendégeket. Tá­jékoztatta őket a gyár törté­netéről, a vállalat és a tu­domány kapcsolatáról, vala­mint a tudományoknak a kohászatra gyakorolt hatá­sáról. A vendégek ezután meg­hallgatták Baán István fej­lesztési főmérnök műszaki is­mertetését, aki szólt az LKM-nek a magyar kohá­szatban elfoglalt helyéről, a gyár tevékenységéről, vala­mint a vállalat fejlesztési irányvonaláról. A vendégek előzetes kérése alapján rész­letes tájékoztatást adott a diósgyőri elektroacélműben meghonosodott vákuumos acélgyártás technológiájáról. A tudományos ülés részt­vevői ezután látogatást tet­tek az LKM elektroacélmű- vében, ahol a gyakorlatban is megismerkedtek az emlí­tett eljárással. Az elektro- a célműből a vendégek útja a vállalat új, korszerű üze­mébe, a nemesacélműbe ve­zetett. A látogatás végezté­vel elismeréssel szóltak a lá­tottakról, hallottakról. Az akadémiai delegáció a késő délutáni órákban külön - vonattal visszautazott Bu­dapestre. Továbbra is hűvös marad az idő. Változó felhőzet, itt- ott futó eső is várható mér­Az MSZMP KB Politikai Bizottsága és a Miniszterta­nács megtárgyalta a Varsói Szerződés Politikai Tanács­kozó Testületének 1974. áp­rilis 17—18-án Varsóban megtartott ülésén részt vett magyar küldöttség jelenté­sét, és annak tevékenységét jóváhagyta. A Politikai Bizottság és a Minisztertanács megbízta az Már több éves hagyo­mány, hogy a Vöröskereszt Ligába tömörült mintegy 120 nemzeti Vöröskereszt-társa­ság 280 millió tagja és a né­pek százmilliói május 8-án ünnepük a Vöröskeresztes Világnapot. Ennek idei jel­mondata: „Adj vért, életet mentesz". sékelt széllel. A nappali hő­mérséklet 13—18, az esti 6— 11 fok között alakul. illetékes szerveket és intéz­ményeket a rájuk háruló tennivalók kidolgozásával. A magyar fél a maga részéről mindent meg fog tenni an­nak érdekében, hogy a Poli­tikai Tanácskozó Testület ülésszakának a haladást és a béke ügyét szolgáló céljai maradéktalanul megvalósul­janak — hangoztatja a köz­lemény. Hazánkban több esemény kapcsolódik a világnaphoz. A Vöröskeresztes Világnap alkalmából a Parlamentben most első ízben adnak át kormánykitüntetéseket sok­szoros véradóknak, ami bi­zonyítja mindinkább fokozó­dó megbecsülésüket. Példa­mutató véradószervezők és véradók vöröskeresztes ki­tüntetéseket kapnak. A vi­lágnapról ünnepségek kere­tében országszerte megemlé­keznek. A világnapra először jele­nik meg gazdagabb tartalom­mal, a korábbinál lényege­sen bővebb terjedelemben, színes formában a Magyar Vöröskereszt „Családi lap” című havi képes folyóirata. Továbbra is: hűvös idő Adj vért, életet mentesz Vöröskeresztes Világnap MAGYAROK KÜLFÖLDÖN Czinege Lajos honvédelmi miniszter folytatja kubai lá­togatását. Bíró József kül­kereskedelmi miniszter Moszkvában. Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter Algírban tárgyai. Kazimir Károly., a Thália Színház igazgatója Kairóban tanulmányozza az ottani színházi életet, Nemeslaki Tivadar, a SZOT főtitkár- helyettese Londonból tér haza. BRANDT MA UTAZIK HAZA KAIRÓBÓL A Kairóban tartózkodó Brandt kancellár nyilatko­zatban szögezte le: a közel- keleti rendezésben ..döntően fontos a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió közreműködése” és a Palesz­tinái menekültek helyzeté­nek igazságos rendezése. — Brandt ma utazik haza. Lá­togatásáról közös közleményt adnak ki. FORD KONTRA NIXON? Ahogy súlyosbodik a Wa- tergaíe-botrány, úgy határol­ja el magát egyre jobban Ford alelnök Nixontól. Nagy feltűnést keltett az a kijelen­tése, amely szerint „Nixon maximálisan működjön együtt a képviselőház jog­ügyi bizottságával” és: ő „a lehető legkeményebben ol­dalba bökte volna beosztotta­it” a Watergate-betörés fel­tárására. MINDKÉT ÜLÉS — ELHALASZTVA A BT ülését Libanon Izra­el ellen benyújtott panaszá­nak tárgyalásáról mára ha­lasztották, mert még nincs megegyezés. — Nem tudták zárni az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakát sem, mert a 75 tolmács nagy több­sége beteget jelentett, arra hivatkozva, hogy kevesen vannak, és a hosszú ülések nagyon kimerítőek. NEOFASISZTÁK ROBBANTOTTAK Milánóban bomba robbant és a felelősséget most egy szélsőjobboldali szervezet vállalta. A magát „Fekete rendnek” nevező neofasiszta csoport egyik tagja telefonon felhívta a milánói rendőrsé­get, és bejelentette, hogy az ő csoportja felelős, mert az követte el a robbantást.--------------------------------------------.. -......................... ® Lakáselosztás (A DH várospolitikai fóruma az 5. oldalon.) • !Hi primi vilii (Cikk az 5. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom