Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1974-04-16 / 88. szám
/ Ezek a mai fiatalok?! Szólni kötelesség Három hónapja folyik e hasábokon a vita a fiatalok érdeklődéséről, igényeiről, a város nyújtotta művelődési, szórakozási lehetőségekről. A Fiúk, lányok rovat következő jelentkezésekor (április 30-án) olvashatják majd Tok Miklósnak, a városi tanács elnökhelyettesének vitazáróját. AU REVOIR, RHODA! Most nem a megjelent hozzászólásokat kívánjuk összegezni. Akik nyomon követték e sorozatunkat, talán észrevették, hogy a fiatalokról volt ugyan szó, ám a hozzászólók többnyire az idősebb korosztály tagjaiból kerültek ki. Nem becsüljük túl a Déli Hírlap publicitását, de megalapozott felmérések bizonyítják, hogy lapunk olvasótáborának jelentős hányadát képezik a diákok és az ifjúmunkások. így hát valószínű, hogy sok fiatal olvasta e témával foglalkozó írásainkat is. Magánbeszélgetéseinkből is ez derült ki. Mégis csupán egy (!) vitacikk érkezett a tizenévesektől. Miért? Kényelem? ' Az is. De többről van itt szó. Egy jelenségről. „Fáznak a fiatalok” a közéleti szerepléstől. Pedig van véleményük, amit előszeretettel hangoztatnak baráti körben, szűk társaságban. Ám rumokon nem mindig hallatják hangjukat. Termelési tanácskozások, ifjúsági parlamentek tapasztalatai bizonyítják ezt. A vélemények, esetleg az indulatok nem kerülnek nyilvánosságra, de tovább munkálnak az emberben. Elégedetlenséget, nem ritkán rossz munkahelyi közérzetet teremtenek. Előfordul, hogy kisebb fórumokon döntések születnek az ifjúságról — az ifjúság nélkül. Nem azért, mert nem igényli a felnőttek társadalma fiataljaink véleménynyilvánítását, hanem azért, mert a fiatalok nem mindig szólnak. Pedig szólni nemcsak jog, hanem kötelesség is. Az ifjúsági törvény így fogalmazza ezt meg: „Az ifjúság maga is felelős fejlődéséért; a társadalom és a maga javára öntevékenyen használja ki azokat a lehetőségeket, amelyeket számára a társadalom nyújt, éljen jogaival és teljesítse kötelességeit.” Hát itt volt nálunk is. Irtunk róla, csak azt nem mondtuk el, hogy a koncertjét követően az Alabárdos étteremben vendégei lehettünk. Nem nehéz kitalálni, hogy Rhoda Scottról van szó. Elmondta, hogy nagyon jól sikerültnek érzi a miskolci fellépését, amelyen jókedvében még énekelt is. (Mindannyian meglepetten hallgattuk, milyen jó hangja van, s ráadásul a Nyuszi ül a fűben című gyermekdal feldolgozásával kedveskedett nekünk). Fellépésein ritkán szokott énekelni. Képzett énekes, de csak akkor lepi meg közönségét egy-egy dallal, ha az „magától jön”. Sokan azt gondolhatnák, hogy a konvenciónál s dzsesszzene Rhoda Scott igazi asztala, pedig a műfaj új, fejlődőben levő irányzatai. mint például a free dzsessz ugyanolyan közel állnak hozzá. Sokat kísérletezik, ismerkedik az újabb stílustörekvésekkel. Érdekes, hogy ha ideje van, akkor zongorázik, s mindig klasz- szikus zenét. Lelkesen beszél róla, hogy mennyire gazdagnak találja zenénket, zenei életünket. • — Kicsit a követüknek is érzem magam — árulja el —, mert amerre járok, mindenütt elmondom, milyen jó muzsikusok a magyarok. Megfigyeltem, hogy a zeneileg képzetlen emberekben is nagy itt a muzikalitás. És beszél Kodály nagyságáról („Nem minden ország mondhat magáénak egy Kodályt”), a Kodály-iskola hasznosságáról, a sok jó magyar zenészről. Néha egykét magyar szót is kiejt és ezzel még közelebb kerül hozzánk. Búcsúzóul még megkérdezem tőle, mi a programja a közeljövőben? — Holnap szabadnap... Holnapután szabadnap. Csodálkozva nézünk rá, mert mindezt tökéletes magyarsággal mondja. Már tréfálni is tud magyarul. De hamarosan komolyra fordítja a szót. Az Erkel színházi koncert után visszautazik Franciaországba és hazai turnén vesz részt. Ezután hosszabb vakáció következik. Egy távolabbi terv: hangverseny Monacóban ... és természetesen szeretne még velünk is találkozni. Au revoir Rhoda! Bon Vacances! Viszontlátásra Rhoda! Kellemes vakációt! TAMÁS GYULA 4 fiatalok kérdeznek, az illetékes válaszol Klasszikusok , diákoknak az erre a célra szolgáló fóERDÖS ÁKOS Megjeleli a Tájaié 74 Az Országos Ifjúságpolitikai és Oktatási Tanács - kiadásában Tájoló ’74 címmel turisztikai magazin látott napvilágot. A kiadvány tájékoztatást ad a rendelkezésre álló kedvezményekről, segít a túraprogramok ösz- szeállításában, eligazítást nyújt egy-egy város, országrész, ország nevezetességeiről, érdekes látnivalóiról. A hasznos tudnivalókat tartalmazó könyvecske már kapható a miskolci újságárusoknál is. Ára 5 forint. Sámánének a barlangban Április 21-én, vasárnap délelőtt 11 órakor az aggteleki cseppkőbarlangban mutatkozik be a miskolci Ma- nézs Színház Sámánének című produkciójával. Az amatőr színjátszók előadását a Kőtörő együttes koncertje követi. Vonatra szállnak a gimnazisták, s utaznak a fővárosba ogy-egy színházi előadást meztekinteni. A széksorokban fáradt gyerekek ülnek, akik néha elgondolkodnak azon, hogy a magyar és a nemzetközt drámairodalom egy-egy klasz- szlltusának megtekintéséért miért kell Budapestre menni az első magyar kőszínház városából? Miért nem tartja a klasszikusokat állandóan évről évre repertoárján a Miskolci Nemzeti Színház? Választ Sallós Gábortól, a színház igazgatójától kértünk. — Elismerjük, jogos a fiatalok igénye. A színház vezetésének visszatérő gondja a fiataloknak szóló darabok megválasztása. Látogatóink nagy része ugyanis ebből a korosztályból kerül ki. Annak, hogy mondjuk Az ember tragédiáját vagy a Bánk bánt nem adjuk évről évre elő — bármilyen hihetetlenül hangzik is — elsősorban technikai akadálya van. Nem tudjuk hol elhelyezni a díszletek nagy tömegét. De azért így is mindent megteszünk, amit lehet! Az ifjúság igénye társulatunkban is visszhangra talált. Ezért a következő évadban továbbra is műsoron tartjuk a Csongor és Tündét. Az a tervünk, hogy minden évben legyen egy ilyen „átmenő” darabunk. Persze — véleményem szerint — az igazi megoldást csak a sokat emlegetett ifjúsági színház megteremtése jelentheti. Talán a Vasgyárban megépülő Oszip István Művelődési Ház adhat majd ennek helyet. ....... ............... ......................f.................................... TABLÓK Voltak, akik többször megnézték, és voltak olyanok, akik többet vártak, ezért csalódottan távoztak a moziból. A Hangverseny Bangladesért c. filmről van szó, melyben felvonultak a nyugati beat-világ legismertebb sztárjai. Sajnos, a film csak a pop-zene rajongóinak nyújtott élményt, mert a MOKÉP nem vette a fáradságot, hogy valamennyi dal szövegét lefordíttassa. Képünkön: a jótékony célú koncert egyik szervezője, George Harrison. Tízéves korában még rendkívül fogékony az ember az élet nagy dolgai iránt. Emlékszem, ahogy az iskolaszagú iskola, a nagy, zord gimnázium folyosóján tisztelettel és némi félelemmel bámultam a tablókat. A régi-régi fotográfiák egészen a század elejéig visszavezettek. Cvikkeres, keménygalléros tanár urak és zsakettes fiatalemberek néztek rám. Képüket virágfüzérek foglalták keretbe, s a tabló közepén rendszerint ott sugárzott a magyar szent korona. Az első háború előtt még jobbára latin bölcsességekkel bocsátották útjukra a végzősöket, akiknek merev arcáról szinte leolvashattuk: „filiszter leszek magam is ...” Aztán jött a háború, a hadi érettségik. Egy rettegett öreg tanárunk (görög—latin szakos) évtizedekkel később így emlékezett erre: 1916-ban senkit nem buktattam el, az egész osztály a frontra ment. A háború után a tablókra írt latin bölcsességeket felváltották az irredenta jelszavak. A végzősök mellén széles nemzeti- színű szalag feszült... Most, mielőtt a géphez ültem, megnéztem, hogyan definiálja az 1886-ban kiadott „Közhasznú Magyarázó Szótár” ezt a francia át- vételű (tableau) szavunkat. A több meghatározás közül talán a „mutató tábla” hordozza a tabló tartalmát leginkább. Mondom, engem talán a tablók tanítottak elsőször újkori történelmünkre. Azóta is figyelem a tavaszonként megjelenő képes táblákat. A diákok mindig ugyanolyan fiatalok, csak az öltözékük változik, meg persze a körítés. Apám még kemény ingmellben feszít tablóképén, s csokornyakkendőt visel. A mi osztályunk tablója (1954) aranybetűs, vastag üveglap borítja, a zakóknak és a lányok kosztümkabátjának széles, tömött válla van. Nagyon drága volt ez a tabló. Húsz esztendővel ezelőtt több ezer forintot fizettünk érte. A pénzt mi kerestük az állami gazdaságban. Fekete ruhája csak két fiúnak volt az osztályban, a lányoknak az egyik fiatal tanárnő adta kölcsön a kosztümkabátot, mikor a lencse elé álltak. Legalább tíz évvel mindannyian idősebbeknek látszunk valódi korunknál. 1954-ben meg akartuk mutatni, hogy: mi vagyunk az élet fiai, a küzdelemre fölkent... stb., stb. Később a mutató táblák a technikai forradalmat hirdették s a formák változásait. Daruk, kohók, házak, autók szimbolizálták a kort s a végzősök törekvéseit. Feloldódtak a zárt formák. Feltűntek egy-egy tabló sarkában a szputnyikok, s később láttam űrhajóra formázott tablót is; benne természetesen az egész osztály — repültek á végtelenbe. Aztán volt néhány amolyan polgárpukkasztó tabló-játék is. Profán szöveg, profán öltözet. S ugye emlékeznek azokra az évekre, mikor minden korosztály tablót csináltatott. Az ősz fejjel tanulók s érettségizők mutató táblájának örültem; gyermekeim bölcsődei tablóján most is csak derülni tudok... Az idén is megjelentek a tablók. Többségükön most nincs semmi különös. Mérték- tartással, ízléssel készültek. Végre nem a dekorációt, hanem a 18 éveseket figyelheti az ember... (gyarmati) Miskolci (Hátszínjátszók sikere (Ifjúsági tudósítónktól) , Amatőrszínpadok háromnapos versenyét rendezték meg a közelmúltban Debrecenben Hajdú Diákszínjátszó Napok címmel. Elárasztották a várost az apró fehér röpcédulák, melyek a rendezvényekre invitálták a lakosságot. a középületeken elhelyezett hangszórók szerteharsogták a bemutatók és versenyek időpontját, az utcák pedig nyüzsögtek a kék-, sárga-, pirosjelvényes diákszínjátszóktól. A főhadiszállás a debreceni Pódium-terem volt. Itt zajlottak le a versenyek, itt ült és ítélkezett a szigorú zsűri. A ni.gyközönség á Gambrinus köz, valamint a Liszt Ferenc tér utcaszínpadán ismerkedhetett meg az együttesekkel. Igaz, hűvösek voltak az esték és először csaknem mindenki vacogó foggal s — diákokról lévén szó — alig-alig titkolt „vizsgadrukkal” lépett színpadra, de a közönség közvetlen részvétele a játékban minden feszültséget feloldott. Hiszen a nézők együtt mulattak a tréfás .lalottsiratón és a pórult járt Pázmán lovagon a szereplőkkel, együtt táncoltak a farsangolókkal és együtt verték az ütemet az éneklőkkel. A háromnapos verseny, amelyen arany, ezüst és bronzfokozatú minősítésért versengtek az ország szakmunkásképző intézeteinek és az északi terület gimnáziumainak legjobb irodalmi színpadai, a zsűri értékelésével és díjkiosztással zárulj Városunkat a Földes Ferenc Gimnázium Diákszínpada és a 101. Szakmunkás- képző Intézet irodalmi színpada képviselte. A Földes diákszínpada elsőként mutatkozott be a deb- receieknek a Gambrinus köz utcaszínpadán, „Ó szép farsang, kedves idő” című szerkesztett népi játékuk mind itt, mind a zsűri előtt, valamint a későbbi tájelőadáson megérdemelt nagy sikert aratott. A 101-es intézet irodalmi színpada Nagy László „Ég és Föld” című oratóriumával szerepelt, amely mély gondolatiságával ragadta meg a közönséget. Sajnos, ők sem szabadtéri, sem tájelőadást nem vállaltak, így csak a Pódium-teremben helyet foglalók és a zsűri láthatta előadásukat. Mindkét miskolci színpad ezüst fokozatú minősítést hozott haza. (major) Ifjúsági randevú Április 18-án, csütörtökön a Petőfi adón délután kettőtől hatig a szokásos ifjúsági randevút sugározzák. Ezúttal a rádió stúdiójába olyan vendégeket hívtak meg — jogászokat, ifjúsági vezetőket, munkaügyi szakembereket —, akik az ifjúsági törvény végrehajtásáról feltett kérdésekre válaszolnak. A telefonügyelet az adás ideje alatt is tart; a rádió Miskolcról közvetlenül is tárcsázható, központi telefonszáma: 338- 330. I A Földesből indult A Földesből indultak című rendezvénysorozat soron következő szereplője, Lukács Sándor, a Vígszínház tagja, ma délelőtt a gimnázium klubjában találkozott az iskola KlSZ-veze- tőivel. Ezután a *díszterem- ben Vallomás című összeállítását adja elő, majd a régi diák elbeszélget a mai földesistákkal. (Kerényi László felvétele)
