Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1974-04-08 / 82. szám

VI. ÉVFOLYAM, 82. SZÁM 1974, APR. 8., HÉTFŐ ORB: 10 FILLÉR Moszkva, Varsó, Prága és Szófia ulán Walter Scheel Budapestre érkezett Vacsora vendégünk tiszteletére KUliigyminiszterűnk, Púja Frigyes és felesége vacsorát adott tegnap este a hazánk­ba érkezett nyugatnémet kollégája, Walter Scheel és felesége tiszteletére. *■ A hivatalos látogatásra hazánkba érkezett nyugat­német külügyminiszter, aki egyben alkancellár is, láto­gatásával tulajdonképpen személyesen is képviseli azt a politikát, amely a szov­jet-nyugatnémet, lengyel­nyugatnémet, majd cseh­szlovák—nyugatnémet szer­ződések következtében a szo­cialista országok irányában történő nyugatnémet kapu­nyitás folytatása. Ennek egyik leglényegesebb tevőle­ges részese éppen ő maga. Prágai és szófiai látogatása után a budapesti a befeje­zése annak az európai ke­let-nyugati enyhülést szol­gáló Brandt—Scheel politi­kának, amely a moszkvai és a varrói látogatásokkal kez­dődött. Púja Frigyes fogadja Walter Sehe élt. Isi pariant a m olvasztóin Ifjúsági parlamentet tarta­nak ma délután 13 órakor a Lenin Kohászati Művek nagy- olvasztó gyáregységében. Az üzem tanácstermében a fia­talok az ifjúsági törvénnyel kapcsolatos tennivalókról, feladatokról tárgyalnak. A vitaindító előadást Réti Ká­roly gyáregységvezető tartja. Szeles idő Mára szeles idő várható telhőátvonulásokkal, egyes helyeken futó esőkkel, eset­leg záporokkal. Az északi­északkeleti szél helyenként megélénkül. A nappali hő­mérséklet 13—17. az esti 7— 12 fok között alakul. • Testnevelési tagozat — gimnáziumban (Cikk a 2. oldalon) • Tájba illa családi hás (Cikk az 5. oldalon) 5(c Az egészségügyi világnap jelmondata a helyes táplálko­zásra hívja fel a figyelmet. Hazánkban minden harmadik ember túltáplált, ezért nem közömbös, hogy mennyi kaló­riát tartalmaz mindennapi eledelünk. Körülnéztünk hát. mi kerül a tányérba. Képeink a Gyors étteremben készültek, ahol délidőben több százan étkeznek. (Riport a 3. oldalon.) ....... (Ágotha Tibor felvételei) A belkereskedelmi államtitkár Borsodban Tíz százsísíikal és egymilliártial több Borsod megye kiskereske­delmi forgalma az elmúlt évben 11,2 milliárd forint volt, tíz százalékkal és egy- milliárd forinttal több, mint 1972-ben. Megyénkben a for­galom növekedési üteme hosszú évek óta először ha­ladja meg az országos átla­got. E tény ismeretében ad­hatott számot Borsod keres­kedelmi helyzetéről Lelik János, a megyei tanács osz­tályvezetője azon a tegnapi értekezleten, amelyen részt vett dr. Sághy Vilmos bel­kereskedelmi államtitkár is. Javult a megye lakóinak áruellátása, bár a húsból és húsipari készítményekből, zöldségből és gyümölcsből még nem igény szerinti a kínálat. A többi megyéhez képest az egy főre jutó hús- fogyasztás Borsodban ala­csony, annak ellenére, hogv baromfiból 33 százalékkal, halból 27 százalékkal nőtt egy esztendő alatt a forga­lom. Jónak ítélhető a tej- és tejtermék-ellátás, s aggoda­lomra csak az adhat okot, hogy a tejipar forgalma 13,2 százalékkal csökkent egy év alatt, azaz jelentősen ' keve­sebb tejet, vajat, sajtot fo­gyasztottunk. Ez az eszten­dő biztatóan kezdődött, a ta­valyihoz képest több tej fogy, de a két esztendővel ezelőtti szintet még nem érte el a forgalom. Kiegyensúlyozott kínálat jellemezte a tartós fogyasz­tási cikkek piacát, a forga­lom tartósan magas volt és maradt. Az egy évvel ezelőt­ti béremelés még mindig érezteti hatását. (Folytatás a 3. oldalon) Párizsi „mini-csúcs” Podgornij két órát tárgyalt Nixonna! Az ENSZ-közgyülés most kezdődő rendkívüli üléssza­ka előtti „mini-csúcsnak” le­het nevezni azt a tárgyalás- sorozatot, amely a Pompidou halála alkalmából rendezett gyászszertartás után zajlott le Párizsban. Ezek közűi ki­emelkedik Podgornij és Ni­xon kétórás megbeszélése. — Ugyanekkor a szovjet-ame­rikai párbeszéd része az is, hogy Dení amerikai ke­reskedelemügyi miniszter Moszkvában tárgyai, és a hét végére oúavárják ma- gánl itogatásra a jelenleg Bon <ban tartózkodó Edward Kér nedyt is. A Fehér Ház szóvivője sze­rint mind Podgornij. mind Nixon „nagyon kielégítőnek” mondta megbeszélését, s mindketten elégedettek a SALT-lárgyalások eddigi menetével, amelyen sokat lendíthet majd Nixon nyári megbeszéléssorozata a Szov­jetunióban. New Yorkban közben már gyülekeznek a külügyminisz­terek az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakára. Gro- mikó szovjet külügyminisz­ter is megérkezett, így ott is alkalom lesz kelet-nyugati megbeszélésekre. íti r magyar ázat: Ahogy a parlamentekben nem­egyszer a „folyosói beszélgeté­sek” lendítenek a legtöbbet a po­litika menetén, úgy adott álltái­Tovább javul a tejellátás A következő hetekben-hó- napokban országszerte to­vább javul a tejellátás szín­vonala, új üzemekben kezdik meg a munkát. A jelenleg folyamatban levő legnagyobb beruházás a kelet-budapesti (rákoskeresztúri) tejüzem építése; ez a létesítmény na­ponta 480 000 liter tejet ad majd. A tejipar több mint 16 mil­lió forintos költséggel Bala­tonszárszón kereskedelmi le- rakatot létesít. Ez lesz a?, ipar legnagyobb ilyen jellegű lé­tesítménye, amelytől sokat várnak a szakemberek. A székesfehérvári, a kaposvári és más környékbeli tejüze­mek termékeit részben itt gyűjtik össze — erre a célra nagy teljesítményű hűtőbe­rendezéseket szerelnek fel —, majd a lerakatból az igények­nek megfelelően szállítják a tejet és a tejtermékeket a ba­latoni üzletekbe. A tejipar ily módon a Balaton déli part­ján az eddiginél zavartala­nabb, jobb ellátást biztosít az idei szezonra. mat már több „műsoron kívüli” esemény a vezető állami erfiak találkozására. De Gaulle gyász- szertartása ugyanolyan alkalom volt erre, mint Pompidoue. Ni­xon szövetségeseivel folytatott megbeszélései is túlterjedtek már a nyugat-nyugati eszmecserén, hiszen tanácskozott Tanaka ja­pán kormányfővel, aki Párizsba tartva megállt Moszkvában és beszélt Kosziginnel, majd Párizs­ban Podgornijjal is. A nyugat­nyugati megbeszélést követő ke­let-nyugati „csúcs” tehát mint­egy szintetizálódása volt mind­annak, ami előbb történt. Kü­lönösen jelentős a SALT-kérdés- ben való clőbbrelépés, hiszen ez volt Kissinger moszkvai tárgya­lásainak a legnehezebb szakasza legutóbb, és éppen itt akarnak gáncsot vetni az enyhülésnek a hidegháborús körök, élükön a Pentagon fejével, Schlesinger hadügyminiszterrel. A „mini­csúcs” azért is jelentős, mert ép­pen a rendkívüli ENSZ-közgyű­lés előtt történt, ahol uaryan el­sősorban gazdasági kérdések ke­rülnek szóba — ritka eset az ENSZ történetében! —, de mintán ezek a poétikai folém't- r*r*>nv sz^m^+anak. így jelentőségük a további politikai megoJcHsnTr «-egítésében elsőren­dű fontosságú. MATE IVAN ELSŐ ÜT TŐKÉS ORSZÁGBA... Jugoszláviai tartózkodása után Stockholmba utazik Pham Van Dong, a VDK mi­niszterelnöke, akinek ez lesz az első látogatása tőkés or­szágban. — A tőlünk Jugo­szláviába látogató Pham Van Dongot tegnap fogadta Tito is. Megbeszélésükön különös figyelmet szenteltek a távol- és a közel-keleti kérdésnek. ..RINGBE SZÁLLNAK” A JELÖLTEK Alig ért véget a gyászszer­tartás, máris „ringbe száll­nak” Franciaországban az el nökjelöltek. Mint köztudott, a gaulleista párt Chaban- Delmas volt miniszterelnököt jelöli, de indul az ugyancsak gaulleista Edgar Faure is. A szocialisták ma döntenek Mit­terand jelöléséről, aki az egy­séges baloldalt képviselné. ERDŐTÜZEK AUSZTRIÁBAN Lángtengerré vált az erdő Ausztriában Leoben és Bruck között. Húszhektáros erdő lett a tűz martaléka, a kár több mint egymillió schilling. Tűz keletkezett a magyar határ melletti erdőben is, va­lamint Alsó-Ausztriában. Megállapít," szerint az erdő­tüzeket a nagy tavaszi szá­razság és a turisták gondat­lansága okozta. KATONAI ZENDÜLÉS ETIÓPIÁBAN Ismét katonai nyugtalan­ságról érkezik jelentés Etió­piából. Egyes alakulatok el­foglalták a fővárostól 400 ki­lométerre levő Harra várost, és letartóztatták a szárazföl­di haderők főparancsnokát, akit ellenük küldött ki a kor­mány. A lázadók követelték a vezérkari főnök helyettesé­nek lemondását — ami meg is történt. BARTÓK-DOLGOZATOK — ROMÁNIÁBAN Tanulmánykötetet adott ki legutóbb a bukaresti Krite- rion könyvkiadó Bartók-dol- gozatok címmel. A László Ferenc által szerkesztett tar­talmas kötetben romániai zenetudósok elemzik beható­an Bartók zeneszerzői és népzenekutatói munkásságát. A Kriterion kiadásai gyak­ran jelennek meg nálunk is, rövidesen ez is kapható lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom