Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1974-04-24 / 95. szám

\ Lesen álltunk... • 1 aktikai cipő fűzés • Nóra, a versenyző • Gerelyvető és kosaras Kosárlabda-mékőzéseken többször adódik alkalom ar­ra, hogy egyik vagy másik apat kizökkentse ellenfe­lét a lendületből, vagy ren­dezze saját zilált sorait. Az edzők rendszerint élnek is e lehetőségekkel időkérés, vagy cserék formájában. A rutinos játékosok szintén gyakran nyújtanak ezekhez segítséget egy-egy „taktikus” megoldással. A MEAFC — Közgazdasá­gi ESE találkozón Hadházi, a fővárosiak volt ifjúsági vá­logatott játékosa hosszadal- masan fűzögette cipőjét a pályán úgy, hogy előbb el­szakította a fűzőt. Társa sé­rülést mímelt, egy másik já­tékosuk pedig az ered­ményjelző tábla, illetve óra pontatlansága miatt orovo- kált vitát; miközben mindig állt a játék... Az érdekes az volt, hogy ezeket a „se­gédműveleteket” csak jóval 16:16 után, 10—12 pontos MEAFC-vezetések esetén al­kalmazták. Savonarola szerint ugyan . „cél szentesíti az eszközt”; no, de a sportszerűség? A serdülő asztaliteniszezők OSK megyei döntője szokat­lan, de nagyon eredeti for­masággal kezdődött. A ver­senyt megnyitó megyei ve­zető kézfogással üdvözölte a csapatok kapitányát, s kérte, hogy azok hasonlóan csele­kedjenek együtteseik tagjai­val ... A kicsiknek tetszett a dolog, ám a versenykez­dést sürgető türelmetlenség kissé elkapkodtatta velük a „kezelést”. — Pista bácsi, engem nem tart a kapitányunk serdülő­nek — panaszkodott edzőjé­Szombaton Miskolcon Salakesok a szomszédban — a Szomszéd Kupán A salakmotorosok immár hagyományos nemzetközi négyes csapatversenye — a Szomszéd Kupa — tulajdon­képpen csupán két ország szempontjából felel meg ne­vének igazán. A résztvevő országok közül ugyanis csak Magyarország és Ausztria szomszédja egyszerre egy­másnak, illetve a másik két résztvevőnek, Csehszlovákiá­nak és Jugoszláviának. Mi vagyunk tehát a kupa „kö­zepe”. Sajnos, a pályán is. Legalábbis most, a szom­szédban — az északi szom­széd Csehszlovákiában lebo­nyolított első forduló után. Csapatunk még a korábban kevésbé jegyzett Ausztria együttesét sem tudta meg­előzni, nem is beszélve a hazai pályán fölényesen győ­ző csehszlovákokról. (Akik azért nem „csak” a hazai pálya előnye miatt nyertek nagy pontkülönbséggel!) Mint Kővári Kázmér, a csapat vezetője elmondotta, a Csathó, Berki, Sziráczky, Jakab összetételű együttes ezúttal „idény elejei” formá­ban versenyzett, de az oszt­rákokkal szembeni veresé­gük nemcsak ennek tudható be. Ausztriában az utóbbi időben jelentősen fejlődött a salakmotorozás, s Ostravá- ban is tehetséges fiatalokkal jelentek meg. Az első for­duló végeredménye; t. Cseh­szlovákia 43, 2. Ausztria 23, 3. Magyarország 18, 4. Jugosz­lávia 12 ponttal. (A második forduló Jugoszláviában, a harmadik Ausztriában, a ne­gyedik — döntő — forduló pedig október 3-án, Miskol­con lesz. A Werner, Holub, Kacsé­ra, Duda összetételű cseh­szlovák csapat előnyét már nehéz behozni, de remélik, hogy az osztrákok még meg­előzhetők. Addig azonban számos egyéb feladatnak kell eleget tenni. Az elsőre már szombaton sor kerül. A miskolci sala­kos „évadnyitón” a legutóbb Debrecenben megkezdett egyéni I. osztályú országos bajnokság II. fordulóját ren­dezi meg a Borsodi Volán, 15,30 órakor. Remélhető, hogy a debre­ceni verseny előtti edzésen könnyebb agyrázkódást szen­vedett Szőke Miskolcon már rabhoz áll. Felgyógyult, mar edzett is, így ott lesz a szombat délelőtti (11 óra) hivatalos edzésen, s a dél­utáni bajnoki futamokban a népkerti salakkörben. Kővá­ri Kázmér végezetül azt is elmondotta, hogy nagy ér­deklődésre számítanak, s ezért a jegyek árusítását (a színházi jegyirodában, s a Volán utazási irodájában) máris megkezdték. (horváth) nek az alig kilencéves Utasi Nóra —, mert nem fogott ■ elem kezet! — Majd bebizonyítjuk ne­ki, hogv te már mégis az vagy — vigasztalta a kicsit Szloboda István —, mert a MÉMTE ellen játszani fogsz! És röviddel később az ap­rócska Nóra boldogan pipes- kedett, hogy Ditrói I.-el szem­ben felérje az asztalt. — Majdnem 10 pontot sze­reztem mindkét játszmában — dicsekedett az érte szur­koló apukának a mérkőzés után Nóra —, pedig még olyan igazán nem is ment a játék! Mert ilyen korban még valóban nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos..’. Ránkiné, Németh Angéla, relyvető olimpiai bajno­kunk kiegészítő sportágként a kosárlabdát űzi a Vasas Izzó NB I-es csapatában. Persze, atléta-voltát itt is bizonyítja a gerelyvetéshez szükséges „berántásokkal” A DVTK elleni mérkőzé­sükön Winter, majd később Spisák ismerkedett meg a kosárlabdában merőben is­meretlen szerelési „mód­szerrel”. Az előbbi diósgyőri játékost társai alig tudták „kihámozni” a falra aggatott tornaszőnyegek közül, az utóbbit meg a nézők közül kellett „visszacsalogatni” a pályára. No, persze ami atlétiká­ban jó, az a kosárlabdában legfeljebb személyi büntetőt hoz! ffla: csúcsvezetőséqek ^kötélhúzása OSN — NME — EVK Nem, nem! Sző sincs ar­ról, hogy valamiféle ellentét volna a kollégiumi csúcsve­zetőségek között! A dolog mégis így igaz. Sőt; szó sze­rint igaz! A megfejtés? Az­zal még várjunk, hiszen akad itt egyéb megfejteni való is. Kezdjük tehát. OSN! Nem nehéz. Országos sportnapok. NME. Nehézipari Műszaki Egyetem (természetesen; Miskolc). EVK! Hát ez még nekünk is komoly fejtörést okozott. Netán Európai Vá­sárvárosok Kupája. Nem. Az egyébként is VVK volt, s ma már UEFA Kupa. Bár csak fociban! Nincs más hátra, meg kell kérdezni, Megkérdeztük, s megmond­ták: Egyetemi Vándorkupa. (Azért, mert évről évre ván­dorol.) Ezzel kész volnánk, marad még a kötélhúzás. A megfejtés az NME testneve­lési tanszékének meghívójá­ban található: Az országos sportnapok keretében az NME testneve­lési tanszéke, valamint KISZ- bizottsága sportnapot rendez április 24-én (tehát ma!) 15 órától a városi sportcsar­nokban. És ennek keretében bonyolítják le az EVK ko­sárlabda-, kézilabda- és lab­darúgódöntőit, s női kézi­labda-mérkőzés is lesz. Eze­ket követi a fő attrakció: a mérkőzések szüneteiben kö­télhúzó versenyeket rendez­nek a kollégiumi csúcsveze­tőségek csapatai között! A vasárnapi, nagy sikerű (több mint 2000 fiatal néző előtt -rendezett) Sportolj ve­lünk, pajtás! vetélkedő ta­pasztalatai alapján úgy érez­zük, ma ismét veszélybe ke­rülnek a dobhártyák a vá- ' rosi sportcsarnok küzdőte­(monostori) ren. h. k. Közérdekű közlemény! Értesítjük Miskolc város lakóit, hogy a Diósgyőri Gépgyár területén álló leselejtezett generátorház robbantásos módszerrel történő bontá­sát — szanálását — a Borsodi Szénbányák Vállalat Kutatási és Rob­bantástechnikai Osztálya végzi. A Szinva-part közelében álló vasbeton vázszerkezetű üzemcsarno­kot tetőszerkezetével együtt, az előkészítési munkák befejezése után: 1974. április 27-én, szombaton 09 ára 45 perckor robbantással bontjuk le A várható repeszhatás 260 m-es körzetben veszélyt jelent a kör­nyezetre, ezért a veszélyes öv határán ezen a napon 1 I ! 9 ÓRA 25 PERCTŐL 10 ÓRÁIG A SZEMÉLY- ÉS KÖZFORGALMAT LEZÁRJUK. Kérjük a lakosságot, hogy a személy- és vagyonvédelem érdeké­ben a fent meghatározott időszakban a veszélyes területet ne közelítse meg. BORSODI SZÉNBÁNYÁK VÁLLALAT KUTATÁSI ÉS ROBBANTÁSTECHNIKAI OSZTÁLY Tizenhárom ezer színárnyalat jjc „A népgazdaság eredményei” kiállításon látható „Kővi­rág” és „Kalász” nevű szökőkutak, a Kreml mozaikdíszíté­sei, a moszkvai és leningrádi metró számos állomása — mindez a leningrádi Művészeti Akadémia mozaikmühelye művészeinek munkája. Most egy hatalmas, több mint 500 négyzetméter területű mozaikképet készítenek a kraszno- jarszki vízi erőmű részére. A nagyszabású munkához több mint 15 tonna színes üveget használnak, fel. A műhelynek külön színesüveg-gyára van, ahol a helyben kikísérletezett különleges „receptek” szerint dolgoznak. Jelenleg 13 ezer színárnyalatot tudnak előállítani. Képünkön: az egyik pen- zai üzem számára készül a „Tudomány és haladás” címet viselő mozaikkép). Ha rossz a csecsemő szeme Egy amerikai orvos, Sarrvi- el Sochol eredeti módszert ajánl a csecsemők látási za­varainak felfedezésére, mi­előtt azok veszélyesekké vál­nának. E célra sakktáblára emlékeztető fekete és fehér mezőikből álló ernyőt hasz­nált. Amikor a csecsemő te­kintete megállapodik vala­melyik mezőn, a nyakszirt- jére erősített elektród jelzi, hogy van-e elektromos po­tenciál az agyban. A látás romlásának minden adatát elektromos számítógépbe táp­lálják, s az görbe vopafial ábrázolja a defektust. Sochol módszere különösen fontos, mivel sok szembeteg­séget csupán a gyermek éle­tének első éveiben lehet ha­tásosan gyógyítani. Értékes azért is, mert a különböző időszakokban ellenőrizhető a gyógyulási folyamat, még­hozzá nagy pontossággal. Gyermekek feketepiaca Londonban a lu­xusklinikák táján évente 2000 leány­anya bocsátja áruba gyermekét. Elsősor­ban külföldiekről van szó. London köztudomásúlag azoknak a Mekkája, akiknek hazájában tilos az abortusz. 1973-ban több mint 50 000 külföldi (fő­ként francia, olasz és svájci) nő kereste fel a londoni kórhá­zakat, hogy ott sza­baduljon meg a nem kívánt gyermekál­dástól. Sokan azon­ban igen nehéz helyzetbe kerülnek, részben a műtét költségei, részben az esetleg eléggé előre­haladott terhesség miatt. És éppen kö­zülük kerülnek ki a gyermekkereskede­lemmel foglalkozó zugorvosok pácien­sei. Ezek az orvosok azt javasolják a nők­nek, hogy hordják ki és szüljék meg a gyermekeket. Ellen- értékként bizonyos pénzösszeget és a szülés utáni lábado­zás idején elsőosz­tályú ellátást bizto­sítanak. A megszü­letett gyermeket pe­dig árverésre bocsát­ják az örökbefoga­dásra jelentkező szü­lők között. A gyer­mek végül is azé lesz. aki a legtöbbet kínálja érte. „Rendkívül nehéz bebizonyítani, hogy egy gyermeket árve­résen adtak el, szin­te lehetetlen lelep­lezni ezeket az üz­letelő orvosokat” — jelentette ki Leo Abse munkáspárti kénviselő. „Ha a tör­vény erejével nem teremtenek rendet ezen a téren, a zug­orvosok jövedelme, amely máris eléri az egymilliárd lírának megfelelő összeget, egyenesen csillagá­szati magasságokat ér el.’* A „gyermekpiac” fellendülésének az az oka, hogy az örök- befogadásokkal fog­lalkozó ellenőrző szervek (számuk 350) nem tudják kielégí­teni az igényeket. Kevés a gyerek, az örökbefogadó szülők pedig sokan vannak. Sokszor három év­nél is többet kell várni, amíg örökbe­fogadási szándéku­kat valóra válthat­ják. Abse véleménye szerint félő, hogy nagyon sokan meg­unják a várakozást és a legális út he­lyett a „feketepia­con” igyekeznek gyermekhez jutni. Ruha nélkül az utcán Egy fiatal lány anyaszült mesztelenül végigsétált a járókelőkkel zsúfolt Champs- Élysées-n. Szemerkélni kez­dett az eső és a meztelen szépség ernyő alatt folytatta útját. Séta közben sem er­kölcs-csőszök, sem szemte- lenkedő alakok nem zaklat­ták. A sugárút végére érve a leány kocsiba szállt és eltá­vozott — olvastuk egy fran­cia lapban. apróhirdetés alias Az Országos Szakipari Vállalat felvételre keres miskolci munka­helyre kőműves szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkás- szállást biztosítunk. Felvétel: Miskolc: József Attila u. 55., dr. Kasza Józsefné irodavezető. Miskolci Pamutfonoda felvétel­re keres egy fő középkorú nőt kertészetbe, egy fő konyhalányt, egy fő középkorú férfit udvaros­nak, valamint segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint. ingatlan Kétszobás, fürdőszobás, kertes családi ház eladó kétszobás ta­nácsi bérházi cserével II. eme­letig. Pereces, Petőfalvy *u 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom