Déli Hírlap, 1974. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1974-04-22 / 93. szám
Utánpótlás, hol vagy? Szombaton a Borsod megyei Torna Szövetség rendezésében a DVTK torpacsarnokában került sor a megyei fiú serdülő I—II. osztályú csapatversenyre. Megyénk tornászutánpótlására jellemző, hogy a versenyen mindössze három DVTK-s csapat indult. Az egy hónap múlva sorra kerülő területi verseny előtt ez bizony nem sok jóval kecsegtet . . . A versenyen egyébként néhány szépen kivitelezett gyakorlatot láthattunk. Ezek sorából is kiemelkedett a II. osztályú Fodor Zsolt tdlaj-, Csányi Zsolt és Tóth István gyűrű- és Tolcsvay György ugrásgyakorlata. A serdülő I. o. csapatban Andráska István számított a favoritnak, aki minden szeren 9 pont feletti teljesítményt nyújtott. Virág István edző tanítványától a serdülő bajnokság és az úttörő-olimpia során sokat várnak a szakemberek. Rajta kívül Bányai 9.5 pontos ugrása és Doszpoly 9,3-as gyűrűgyakorlata érdemel dicséretet. Eredmények. Serdülő I. o. (1 induló): DVTK Sí 267.4 p. Serdülő II. o. (2 induló): 1. DVTK Sí „A” 264,1 p., 2. DVTK Sí .,B” 250,0 p. (tótíi) + Lipták (háttal, 7-es számmal) Szabóhoz játszott (képünkön éppen Lipták takarja), aki egyből nagy erejű lövést küldött a kapu bal oldalába. A sötétmezes vendég védőknek már nem maradt idejük a beaimtkozásra. (Szabó István felvétele) 85 percig 0:2 voll! Komlo-DVTK 2:2 (1:0) Palotai játékvezető irányításával kezdődött Komlón az NB I. B rangadó mérkőzése. A következő összeállítású csapatok kezdtek. Komló: Erdősi — Tallosi, Kovács, Csordás, hahó, Pál, Cs. Kovács, Kolesánszki, Kiss, Dárdai, Holman. DVTK: Veréb — Kovács, Hajas, Hajdú, Gál, Váradt, Udvarev, Salamon, Horváth, Tatár, Fekete. Némi meglepetést okozott, hogy Görgei nem került az egyébként 4—3—3-as felállításban játszó kezdő csapatba. A Diósgyőr egyébként mindkét cserelehetőségét kihasználta, hiszen a szünetben Tatár helyére Oláh állt be, majd a második félidő 15. percében Feketét Görgei váltotta föl. Jó iramú, élvezetes küzdelmet vívott már az első percekben is a két együttes. Érthetően a hazaiak kaptak hamarabb lábra, és« Dárdai lövését már az 5. percben csak szögletre tudta hárítani Veréb. 1:0 A 13. perc hozta meg a komlóiak vezető gólját. Jobb oldali beadás után kavarodás támadt a diósgyőri védelemben, s a berobbanó ifjúsági válogatott Kiss közelről lőtt a hálóba, 1:0. Az első félidőben a DVTK jobbára védekezett az előzetesen érkező jó híreket igazoló Komló ellenében. 11-es! A második félidő az elsőhöz hasonlóan komlói góllal „kezdődött”. A 8. percben a fürge, erőszakos és rendkívül jól cselező Cs. Kovács tört a diósgyőri 16-oson belülre. Itt Hajdúval „találkozott”, s ennek végeredményeként Palotai a 11-es pontra mutatott. A büntetőt Dárdai biztosan értékesítette, 2:0. A mérkőzés képe ezt követően arra engedett következtetni, hogy a komlóiak biztosan őrzik meg a kétgólos vezetésüket. A hazai közönség elsősorban annak a Cs. Kovácsnak a játékát élvezte, akinek híre már a mérkőalHas A MÁV miskolci Járműjavító Üzem alkalmaz lakatos és hegesztő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat. Jelentkezés az Asem munkaügyi osztályán, Mis- ttwic, Tiszai pályaudvar (bejárat az aluljáróból). zést megelőzően Diósgyőrbe is eljutott. 3 perc alatt Komlón már mindenki elkönyvelte a győzelmet és az ezzel járó felzárkózási lehetőséget, amikor a DVTK három perc leforgása alatt visz- szahozta a sírból az egyik pontot. A 85. percben Udvarev szerezte meg a szépítő gólt (2:1), majd a 88. percben szabadrúgáshoz jutott a Diósgyőr. Az ekkor már bekötött fejjel játszó Horváth állt neki a szabadrúgásnak, s jól eltalált lövése a sorfal mellett elzúgva bombaként vágódott Erdősi hálójába, 2:2. . A mérkőzés után jó néhány percig foglalt volt a komlói pálya telefonja, így már nem sikerült Hőrich Tiborral beszélnünk. Várta viszont a hívást Vízhányó Imre, a Népsport komlói tudósítója, aki szívesen vállalkozott arra, hogy összefoglalja a találkozó eseményeit. A következőket mondotta: Lgy mint íavaly „A végig nagy iramú, küzdelmes mérkőzésen biztos győzelA szurkolók többsége azért szereti a kosárlabdázást, mert időnként rendkívüli izgalmakat tartogat e játék. Nos, izgalmakban szombaton sem szűkölködtek a Kilián Gimnázium tornatermében a nézők. A korai kezdés ellenére is szép számmal szurkoltak a hazaiak sikeréért — többségében az órákról „bliccelő” diákok. S hogy az izgalmak fokozódjanak — erről a kritikán aluli játékvezetést produkáló bírák gondoskodtak... DVTK— VASAS IZZÖ 57:50 (32:28) Mindkét csapat emberfogá- sos játékot választott, de míg a diósgyőriek csak palánkjuk alatt tették ezt, addig az újpestiek egész pályán kísérték a rájuk bízott játékosokat. Az ideges, kapkodó játékra mi sem jellemzőbb, mint az: fej fej mellett haladtak a csapatok. (11. perc: 16:18, 17 perc: 25:24.) Az utolsó pillanatokban a pirosfehérek rohamoztak — sikerrel. A II. félidő elején alig néhány pillanat alatt elfogyott az előny. (2. perc: 32:34.) Rendkívül sokat hibáztak ekkor a győzelmet gyorsan megszerezni akaró, időnként fejetlenül játszó hazaiak. A félidő derekán ismét öt pontmet szalasztott el a Komló. Középpályásai révén a bányász csapat uralta a mezőnyt, és nagy helyzeteket is teremtett. Már- már úgy látszott, hogy a DVTK súlyos vereséget szenved, amikor a DVTK — a komlóiakkal ellentétben — kihasználta az utolsó percekben adódó lehetőségei'. A két gól érdekes körülmények között született. A 85. percben Görgei keresztlabdájával Udvarev elfutott és 10 m-röl védhetetlenül bombázott a jobb sarokba. Két perccel a befejezés előtt viszont Horváth a bal sarokba helyezte szabadrúgását. És ezzel megismétlődött a tavalyi mérkőzés, az, ami egy esztendővel történt, akkor is az utolsó pillanatban mentett meg egy pontot Komlón a Diósgyőr." Sikerült tehát a némileg „terven felülinek” is minősíthető pontszerzés, amire azonban — mint szombati számolgatásunk kapcsán is írtuk — igen nagy szükség volt, hiszen a feljutás biztosításához minden idegenbeli pont aranyat ér. Szerencsés körülmény, hogy a másik rangadó, a Békéscsaba—Szolnok találkozó is döntetlenre (0:0) végződött. Így a DVTK hárompontos előnye megmaradt, s esélyei némileg javultak. ra nőtt az előny, ám a játékvezetők jóvoltából rendkívüli izgalmakkal fejeződött be a mérkőzés, öt másodperccel a befejezés előtt teljésen ártalmatlan helyzetben elvettek a labdát a DVTK-tól, s két büntetőt ítéltek. Az eredmény 57:56 volt! „Szerencsére” a Vasas Izzó játékosa hibázott — itthon maradiakét bajnoki pont! Kosárdobók: Vízkeletiné (12), Winter (11), Spisák (9), Medgyesi (8), Holyevácz (7), Hegedűs (4). Áronné, Széná- si (3—3). Jók: Spisák, Holyevácz, Vízkeletiné. TFSE—DVTK 60:44 (31:27) Meglepetésre a diósgyőriek egyenrangú ellenfélnek bizonyultak — egészen a második félidő 16. percéig. Az első félidőben'jól felnőttek a feladathoz a játékosok, ezt egyébként az eredmény is mutatja. Levegőben lógott a meglepetés, ám Medgyesi kipontozódott és a TF-es Csabai három perc alatt tíz pontot szerzett — és ezzel elúszott a pontszerzés reménye. Kosárdobók: Winter (14), Vízkeletiné (9), Spisák (7), Szénást (6), Hegedűs, Medgyesi (4—4). S VP 74 A nagy szurkolásban a szülőkkel, tanárokkal alaposan „megerősített” 10. sz. iskola bizonyult a legjobbnak. A négy csapat versengésében azután úgy tűnt, a Katowice úti iskola színeiben szereplő kispajtások sem akarnak lemaradni szurkoló- társaik mögött. Már az első gyakorlatok után az élre „álltak”, s vezetésüket mindösz- sze egyszer „adták át” az előző két évben győztes Kilián- délielcnek. Az utolsó számokban azután a közönség hangorkánjától kísérve Tama.y Gáborné tanítványai remekül hajráztak, s 267 pontos összteljesítménnyel szerezték meg az első helyet, s lettek a városi úttörőelnökség díszes vándorserlegének védői A második helyen a 24. sz. Kilián-déli iskola csapata végzett 248 ponttal, míg a harmadik helyezett a 40. sz. Győri kapui iskola lett 184 ponttal. A döntő negyedik helyezettje a 6. sz. Palóczy iskola 116 pontot szerzett. A verseny befejeztével a 30. sz. iskola művészi tornászai (vezetőjük: Pesthy Györgyné) mutattak be színvonalas gyakorlatot, majd sor került az eredményhirdetésre. A csapatoknak Fillöp Péter, a KISZ városi bizottságának első titkára és Krasz- nai Gáborné, a városi úttörőtitkár adta át az értékes díjakat, okleveleket. T. Z. Jók: Winter, Vízkeletiné és kipontozódásáig Medgyesi és Spisák. T. Z. ★ Többek kérésére ezúton módosítjuk a középfokú iskolák második korcsoportos országos bajnokságának végeredményét, ahol — a Népsport tudósítása alapján — a Kilián Gimnázium csapatát negyedik helyezettként tudósítottuk. Mint kiderült, a kiliánisták bronzérmet szereztek a székes- fehérváriak előtt. MEAFC—KÖZGAZDASAGI ESE 68:60 (41:34) Ideges, rossz játékkal kezdett a MEAFC. s az első 10 percben védekezésben és támadásban egya.ánt hibát hibára halmozott. Különösen feltűnő volt a sok ..eladott” labda, s a távoli dobások pontatlansága. A gyakori cserék Is csak 1G:1G után hoztak változást a játékban, s eredményes lerohanásos támadásokkal 4 perc alatt 12 pontos előnyre tettek szert. A félidő végén ugyan az emberfogásos védekezésben történt „kihagyások” miatt csökkent az előny, de a támadójáték megnyugtató volt. Fordulás után javult a védőmunka. s a támadókedv sem csökkent. A hazaiak lendületét az igen gyakori — kedélyeket ugyancsak borzoló — játékvezetői tévedések sem tudták megtörni. s az előny egyre nőtt. Aztán Vargát és Magyart kipontozták, s ez meglátszott a további eredményességen. A MEAFC győzelme azonban Így sem forgott veszélyben. Kosárdobók: Magyar (15), Németh (14), Varga (13), Kinter F. (12), Bardócz (6), Kerekes (5), Kinter Gy. (2), Béres (1). HORVÁTH KÁLMÁN Kosárlabda NB I. Kettős forduló—egy győzelemmel Egy kapura... MVSC—Kisterenye 4:1 (3:0) , A kellemetlen, hűvös, esőre hajló idő ellenére is közel kétezer néző jött ki a Kubikba, hogy tanúja legyen az „új sorozat” kezdetének. Szándékosan írtunk „nézőt” és nem szurkolót, mert a lelátókon helyet foglalók az MVSC hatalmas fölénye, s a négy remekbe szabott gól ellenére sem nagyon lelkesedett, nem biztatta a csapatot! Az új sorozat kezdetén pedig ugyancsak ráfért volna a buzdítás a játékosokra, hiszen most már nem csak az a fontos, hogy a hat hazai mérkőzést megnyerje a zöld-fehér gárda, hanem az is lényeges, hogy milyen gólkülönbséggel marad itthon a két bajnoki pont! Gyors góllal kezdett a zöldfehér gárda, és szemre is tetszetős, ügyes adogatásokkal teljesen megzavarták a vendég együttest. Igaz, a Bányász hadrendje is megkönnyítette a hazai játékosok dolgát, mert nem fogtak embert — még Kiss sem kapott „tapadó” testőrt —, területet védtek; azt is kapkodva és igen bizonytalanul. Az MVSC a játékidő legnagyobb részében szinte „egy- kapuzott”. A védők fölényes biztonsággal verték vissza már a felezővonalnál a Toldi —Takács képviselte kétszemélyes „csatársor” erőtlen kísérletezéseit — Rabcsák- nak csak egy védeni valója akadt a 32. percben —, a középpályások pedig — különösen Molnár — jobbnál jobb labdákkal tömték a helyüket sokat változtató, s helyzeteket is ügyesen kidolgozó csatárokat. Az első 45. percnek is bővebb „góltermése” lehetett volna, ha többet és bátrabban lőnek távolról, önzetlenebbül játsszák meg egymást, vagy Szabó, Demkó, Karczagi és Molnár pontosabban céloznak. Fordulás után is ott folytatta a Vasút, ahol szünet előtt abbahagyta: lendületesen támadott és egymás után alakította ki a gólhelyzeteket. Rövid idő alatt Szabó, Karczagi, Kiss nyelhette volna a gólok számat, de elügyet- lenkedték a jó alkalmakat. Aztán a fellazult hazai védelem „jóvoltából” Rabcsálc- nak három meleg helyzetet is tisztáznia kellett. Hosszú percekre kiegyenlített lett a játék, mert a középpályán lelassult az MVSC, a csatársor átütő erejét pedig a teljesen enervált Kiss fogta le. Aztán olyan dolog történt a 75. percben, amilyet hosszú ideje nem láttak mar a Kubikba járó nézők: az edző lecserélte a csapatkapitányt! A friss erőként beállt Krompaszki igyekezett bizonyítani, hogy helye van a csapatban, s ez újra lendületbe is hozta a hazaiakat. Ismét sorozatban alakították ki a százszázalékos helyzeteket, de a kisterenyei háló már csak egyszer zörrent. A gólok története: 1. p.: Demkó a jó helyzetben levő Szabóhoz gurított, aki 20 m-ről óriási gólt lőtt a bal felső sarokba, 1:0. 21. p.: Bal szélen futott az MVSC támadása, s az alapvonal tájáról belőtt labdába Demkó- nak csak a lábát kellett beletennie. Középen zörrent a háló, 2:0. 26. p.: Szabó—Kiss volt a labda útja, majd a beívelés után az őrizetlenül hagyott Demkó a 16- osról nagy erővel lőtt a jobb sarokba, 3:0. 75. p.: Lipták lendületes elfutás után középre adott, s a tisztán álló Szabó 20 m-ről bombagólt lőtt, 4:0. 90. p.: A hazai védők a játék végét jelző sípszóra vártak, miközben Toldi elé került egy labda. A Bányász csatára a kifutó Rabcsák fölött emelt a hálóba, 4:1. Az MVSC Rabcsák — Horváth, Herr, Gergely, István, Szabó, Molnár, Lipták, Demkó, Kiss (Krompaszki), Karczagi összetételben pályára lépett együtteséből Rabcsák, Gergely, Molnár, Demkó és Karczagi játéka emelkedett ki. Monostori Gyula Három NB ITI-as csapatunk lépett vasárnap hazai környezetben pályára, s mindhárom két bajnoki ponttal gazdagabban vonult onnét le. Kellemes meglepetés ez, hiszen őszintén szólva, az előzetes esélylatolgatások következtében a MEAFC-tól bizony nem vártunk teljes sikert. Igaz, a Volán és a Papp J. SE győzelmét is jóval könnyebbnek hittük, mint amennyire „verejtékesre” sikerültek azok! B. VOLÁN—TRENCSSNYI SE 3:2 (3:0) Meglepetésre a vendég együttes rohamaival kezdődött a találkozó, s a Volán csak negyedóra elteltével lendült igazán játékba. Akkor viszont a vezetést is megszerezte! A szélen elfutó Pál beadásából Vasvári fejjel zörrentette meg a hálót, 1:0. Átvette a játék irányítását a hazai gárda, s a 22. percben növelte előnyét. Kezezés miatt megítélt büntetőből Karaes volt eredményes, 2:0. Mintegy 10 percnyi hullámzó játék után Kertész szabadrúgását Vasvári az elalvó védők között pöckölte a hálóba, 3:0. A gól után ismét nagy fölénybe került a Volán, ám sorozatban hagyta ki a jobbnál jobb helyzeteket. Fordulás után gyorsan gólt szerzett a vendégegyüttes. Jónás kihasználta a kapkodó hazai védelem hibáját, s fejessel szépített, 3:1. A gél teljesen megzavarta a Volánt, s hajráig Honvéd-rohamokkal teltek a percek. A 77. percben Jónás újabb gólt fejelt, 3:2. A befejezés előtt Vitányi feleslegesen futott ki kapujából,- s kis híján a vendégek kiegyenlítettek. B. Volán: Vitányi — Magyar, Soós, Juhász, Karaes, Tóth, István, Lója (Vári), Vasvári, Kertész, Pál. Az együttesből Kertész, Vasvári és Tóth játékát kell dicsérni. PAPP J. SE— PETÖl’IBANYA 2:0 (0:0) Az első percek hazai rohamai nem sejtették, hogy milyen keserves küzdelem árán marad Miskolcon a 2 bajnoki pont. A lendület azonban csupán 10 percig tartott, aztán a középpálya teljesen a vendégek birtokába került. A Bányász a 15. percben kis híján vezetést is szerzett, s csak Kun lélekjelenlétén — no, meg a kapufa szilárdságán — múlott, hogy ez nem történt meg. A Honvéd kapusának később is volt két óriási védése; Konkoly és Uosvai viszont nem tudta kihasználni a vendégk'apus három nagy hibáját! Szünet után 5 perc alatt eldőlt a mérkőzés. Az 51. percben Miklán beadását Simkó fejjel csúsztatta a hálóba, majd 5 perc múlva Miklán a félpályáról indulva lefutotta a védőket és jól helyezett lövéssel újabb gólt szerzett. Ez felpaprikázta a vendégeket, s óriási lendülettel törekedtek ők is a gólszerzésre. A mérkőzés végéig hatalmas nyomás nehezedett a hazaiak kapujára, ám az eredmény már nem változott. A Kun -r Forgács, Körösi, Roffa, Orbán, Ilosvai, Karajz, Simkó, Miklán, Molnár (Adám), Konkoly felállításban szereplő miskolciak közül Karajz, Kun és Körösi nyújtott átlagon felüli teljesítményt. MEAFC— BP. TÖREKVÉS 1:0 (Őrt)) Jó iramú, változatos, kemény küzdelmekkel tarkított mérkőzést láttunk az egyetemvárosi pályán. A miskolciaknak az első 45 percben ment jobban a játék. Bátrabban támadtak és sok gólhelyzetet is kidolgoztak, ám az ,,i-re” nem sikerült a pontot feltenniük. Fordulás után a fővárosi együttes /erővel jobban bírta, de a kitűnően védekező egyetemisták kapuját nem tudták bevenni. A két pont sorsa a 88. percben dőlt el, amikor egy közvetett szabadrúgásból Szabó volt eredményes. A Pora — Viola, Leiszt, Papp, Bárczi, Fenyvesi, Magyar, Kere- csényi, Tatár (Köteles), Horák, Szabó felállításban játszó MEAFC csapatából Viola, Leiszt, Horák és Szabó játékát illeti elsősorban dicséret. / Verejtékes győzelmek az 1 lll-kai