Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-25 / 71. szám

Meinifit ér a megyei bajniság? Ha a birkózást rendszeresen figyelemmel kísérő laikustól megkérdezném, hogy ki nyerte Borsod megyében a szabad­fogásnak 82 kg-os súlycsoportjának ez évi bajnokságát, nem igen késlekedne a válasszal. Tíz emberből kilenc bizonyosan azt mondaná: Rusznyák! De fel tehetnénk ezt a kérdést más súlycsoportok, illetve más fogásnem esetében is. Mert hiába keresnénk, mondjuk Szalontai vagy Juhász nevét a megyei bajnokok ez évi névsorában. Mindenfajta körülírás helyett csupán a leglényegesebb kérdésre összpontosítunk: miért olyan birkózásban az orszá­gos bajnoki rendszer, amilyen. Miért nem a megye legjobbjai kötelesek vetélkedni a megyei bajnoki címekért? Siralmas képet mutatott a hét végén a diósgyőri stadion­ban mindössze két és fél óra alatt lebonyolított ez évi hiva­talos megyei bajnokság mezőnye. Mindkét fogásnemé! A 20 súlycsoportban ugyanis összesen 38-an indultak. A kötött- fogásúak két súlycsoportjában nem is volt induló. A 20-ból kilenc súlycsoportban egy, hétben három és kettőben négy versenyző indult. Senki sem vitatkozik azon, hogy a legjobb borsodi birkózó szakosztály a DVTK-nál található. És mégis: a bajnokságok felét kazincbarcikaiak nyerték. Érdemes egy pillantást vetni a két fogásnem összesített éremtáblázatára: 1. KVSE 10 4 2 (40) 2. PappJ.SE 4 3 0 (18) 3. DVTK 3 2 3 (16) 4. Borsodi Bányász 10 1 (4) 5. Szerencs 0 0 3 (3) (Zárójelben: a nem hivatalos „pontverseny” eredményei, 3— 2—1 pontozással.) Ezek után mindenképpen jogos a kérdés: mennyit ér a megyei bajnokság? Arra már nem is kívánunk szót vesztegetni, hogy az ál­landó bekiabálások (nézők nem voltak.'), megjegyzések — bírókra és zsűrire egyaránt — mennyire sportszerűtlenné tet­ték a tornaterem légkörét. * Borsod megye 1974. évi birkózóbajnokai. Kötöttfogásban: Csiszár (Papp J. SE), 52 kg), Kónya (KVSE, 57 kg), Siroki (DVTK, 62 kg), Szojka (DVTK, 68 kg), Szántó (KVSE, 74 kg), Gulyás (Papp J. SE, 90 kg), Burucs (Papp J. SE, 100 kg), Forgács (KVSE. +100 kg). Szabadfogásban: Hajnal (KVSE, 48 kg), Molnár (Borsodi B., 52 kg), Árva (Papp J. SE, 57 kg), Pirint (KVSE, 62 kg), Tóth S. (KVSE, 68 kg), Kovács (KVSE, 74 kg), Görcsös L. (KVSE, 82 kg), Buczkó (KVSE, 90 kg), Czakó (KVSE, 100 kg), Zsigmond (DVTK, +100 kg). (horváth) Kosárlabda MEAFC—BEAC 62:49 (29:25) Bardócz és Németh hiánya erő­sen rányomta bélyegét a ME­AFC támadójátékéra. Különösen a távoli dobásokban volt sok pontatlanság, de több hiba csú­szott a támadásszövésekbe is. Szerencsére az emberfogásos vé­dekezés végig nagyon biztonsá­gos volt, s ennek köszönheti a miskolci együttes a győzelmet. Kosárdobók: Magyar (14). Var­ga (13), Béres, Kerekes (9—9), Kinter F. (7), Kovács (6), Kin- ter Gy., Barna (2—2). Vívás Fővárosi sikerek Vasárnap reggel a városi sportcsarnok edzőtermében a f DVTK rendezésében került sor a II. o. párbajtőr-ver­senyre. A kezdés előtt meg­lepetéssel tapasztaltuk, hogy mindössze tucatnyi verseny­ző jött össze. A két 6-os cso­portból minden megerőltetés nélkül kerültek az esélyesek a 8-as döntőbe. A sorsolás szeszélye folytán a fiatal Pásztor egymás után négy asszóját vívta le, s ha a ne­gyedikben 4:2-es vezetésnél nem torpan meg — végered­ményben 5:4 arányban kika­pott — bizony már első he­lyét ünnepelhette volna. Utolsó asszójára — amelyre csaknem egy óra múlva ke­rült sor — nv' alaposan le­merevedve állt ki, vesztett, így holtversenyt kellett vív­nia a fővárosi Szikszaival. Ha kicsit rutinosabb, bizony nagy meglepetést okozhatott vol­na... Eredménye azonban Gyér mezőnyök a mezőn Az első ízben megrende­zésre került területi mezei futóverseny eredeti időpont­jának egy héttel történt el­halasztásakor már előre ve­tette árnyékát e viadal si­kertelensége. Arra azonban mégsem gondolt senki, hogy ilyen elképesztően kis lét­számban vonuljanak fel az atléták a repülőtér igen nagy gonddal elkészített pályájára! A városi verseny hatszáz, a megyei bajnokság félezer in­dulója után szinte lézengett a ISO (!) fős mezőny a mostani területi viadalon. Hajdú, Sza­bolcs, Nógrád és Heves ösz- szesen 12 versenyzővel kép­viseltette magát, de hiányoz­tak az országos vasutas baj­nokságon részt vevő MVSC atlétái is. Így aztán nem cso­da, hogy voltak olyan futó­számok, amelyekben 2, 3, 6 vagy 12 induló állt csupán rajthoz! A színvonal is elmaradt a várakozástól. Igaz, verseny­feladás jóformán nem akadt, de igazi végküzdelmeket sem nagyon láttunk. Igazán jó versenyt csak a serdülő (1959- es korcsoportos) lány és a felnőtt férfiak összecsapása hozott. Utóbbiban ugyan na­gyon hiányzott a mezőnyből a vasutas Juhász, ám Siető, Vincze és az ózdi Tóth Gyula összecsapása így is izgalmas viadalt eredményezett. Egyé­nileg ismét a KVSE atlétái szerepeltek a legjobban: öt futószámot nyertek. Az ÖKSE versenyzői 3, a DVTK, SÜM- SE és Ny. Tanárképző atlétái egy-egy aranyéremmel gaz­dagabban tértek haza. Csa­patban ezúttal is a DVTK fölénye domborodott ki: négy számban is övék lett babér. A serdülő 1959-es korcso­portos lányok versenyét Ha­dán (ÖKSE), a csapatbajnok­ságot a DVTK nyerte 36 in­duló között. 1958-as kcs (20 induló: 1. Üjpál (KVSE) és a 105. sz. ITSK csapata. 1959- es kcs fiúk (28 induló): 1. Hegedűs (Salgótarjáni ÜM- SE) és a DVTK együttese. 1958-as kcs (28 induló): 1. Varga (ÖKSE és a Gyöngyösi BE csapata. Ifjúsági lányok, 1957-es ke-, Í 2 induló): 1. Tóth (ÖKSE), Kovács (DVTK). 1956-os «cs (2 induló): 1. Szojka (DVTK), DVTK. 1957-es kcs fiúk (18 induló): 1. Andó (KVSE), KVSE. 1956-os kcs (15 induló): 1. Szénégető (KVSE), KVSE. 1955-ös kcs (6 induló): 1. Tóth (KVSE), MEAFC. Felnőtt nők (3 induló): 1. Feszler (Ny. Tanárképző, csa­patverseny nem volt. Férfiak (12 induló): 1. Siető (KVSE) . és a DVTK csapata. * Vasárnap a népligeti Épí- tők-pálya környékén rendez­ték meg az országos vasutas mezei futóbajnokságot, me­lyen 16 egyesület 352 ver- senyzője indult. Az MTI-től nyert értesülés alapján a fel­nőtt férfiak 2000 m-es, 30 in-' dulóval rendezett versenyé­ben Juhász, az MVSC atlé­tája ezüstérmet nyert. A ser­dülő lányok 800 m-es viada­lában Csörsz Magdolna 65 induló között országos baj­nokként futott át a célvo­nalon! így is igen figyelemre méltó. A II. o. párbajtőr-versenyt végül újravívás után Szik­szói (VM Egyetértés) nyerte Pásztor (DVTK) előtt, 3. Sza- mody (OSC), 4. Patócs (DV­TK). Meglepetésnek számít még, hogy a DVTK egyik legjobb párbajtőrözője, Zámborszky mindössze egy csörtét nyert a versenyen és ezzel csak a 8. helyet tudta megszerezni. loíóeredménYck 1. ZTE—Üjpcsti Dózsa 2:3 2 2. Vasas—Tatabánya 0:0 x 3. Szeged—Egyetértés 1:3 í* 4. Szekszárd—Komló 0:2 ► 5. Ganz-MAVAG— Kecskemét 0:0 x 6. Debrecen—Békéscsaba 1:1 x 7. Rudabánya—Özd 2:1 1 8. EPGEP—Kazincbarcika 1:0 1 9. Gyöngyös—BVSC 2:2 x 10. Sátoraljaújhely—MVSC 1:1 x 11. Bologna—Fiorentina 1:1 x 12. Milan—Intcrnazionale 1:5 2 13. Verona—Juventus * 0:0 x Pótmérközések 14. Nyíregyháza—V. Izzó 0:1 2 15. Nagybátony—Lenin v. 2:1 1 1$. Salgótarjáni KSE —Dunakeszi 3:1 1. NB I., 20. forduló Négy csapat győzött idegenben, de a lényeges helyeken nem tör­tént változás. A dobogós helyen levők némi előnyt szereztek, s a Dorog sorsa már megpecsételt- nek látszik. Eredmények: Videoton—Dorog 1:0 (0:0), Csepel—Haladás 0:1 (0:1), Vasas—Tatabánya 0:0, Hon­véd—Salgótarján 2:1 (1:1), MTK —Rába ETO 2:0 (2:0), Szeged— VM Egyetértés 1:3 (1:1) (!), Za­laegerszeg—Ü. Dózsa 2:3 (1:3), Pécs—FTC 0:1 (0:1). NB I. B, 22. forduló Kilenc csapat nem lőtt gólt, de a DVTK riválisai valameny- nyien pontot szereztek. Idegen­ben győzni csak a Komló tu­dott. Eredmények: DVTK—Várpalota 4:0 (2:0), Szolnoki MTE—Bp. Spartacus 3:1 (2:1), Debrecen— Békéscsaba 1:1 (1:1), Szekszárd —Komló 0:2 (0:2), Budafok— Olajbányász 0:0, MÁV DAC—K. KFSE 1:0 (1:0), Dunaújváros— Eger 0:0, Ganz-MAVAG—Kecske­mét 0:0, Oroszlány—Pénzügyőr 1:1 (1:1). A bajnokság állása A bajnokság állása 1. Diósgyőr 22 12 5 5 37-16 29 2. SZMTE 22 11 6 5 34-21 28 1. Üjpest 20 13 2 5 50-25 28 3. Békéscsaba 22 10 7 5 24-18 27 2. FTC 20 11 5 4 40-18 27 4. Komló 22 11 5 6 22-16 27 3. Videoton 20 11 4 5 29-21 26 5. Budafok 22 8 10 4 26-19 26 4. Honvéd 20 11 2 7 38-23 24 6. MÁV DAC 22 9 6 7 27-19 24 5. Rába ETO 20 9 6 5 25-25 24 7. Dunaújv. 22 8 8 6 33-29 24 >i. Tatabánya 20 9 6 5 24-25 24 8. Eger 22 8 6 8 31-31 22 7. Pécs 20 7 8 5 19-19 2? 9. KKFSE 22 8 6 8 27-27 22 8. MTK 20 8 5 7 26-23 2’ '0. Debrecen 22 6 9 7 21-22 21 9. S.-tarján 20 5 11 4 16-20 2' 1. Ganz-M. 22 7 7 8 20-26 21 10. ZTE 20 8 3 9 21-30 1 ■ 9. Szekszárd 22 6 8 8 18-20 20 ll. Csepel 20 7 4 9 24-25 1 3. Olajbányász 22 7 6 9 24-30 20 i?. Haladás 20 5 6 9 19-26 lí 5 4. Pénzügyőr 22 6 6 10 31-35 in 13. Vasas 20 2 11 7 16-24 ÍZ 15. Bp. Spart. 22 6 5 11 21-30 17 1 ’. Szeged 20 4 6 10 20-28 14 16. Várpalota 22 5 7 10 16-25 17 15. Egyetértés 20 1 11 8 15-32 13 17. Kecskemét 22 5 7 10 22-39 17 16. Dorog 20 1 6 13 15-33 8 18. Oroszlány 22 5 6 11 16-27 16 Horváth mesterhármasává/ DVTK—Várpalota 4:0 (2:0) A későn kezdett elömérkőzés miatt a kézilabdapályán me­legített a DVTK. Ott volt köztük Görgei is, akinek sérült derekát hatalmas ragtapaszfoltok védték. Az idő focira való volt, a stadiont ugyanis elkerülte a várost elárasztó zápor. (A sajtópáholyt viszont — nem először — a stadiont mér­kőzésre előkészítő takarító személyzet!) Mintegy háromezren várták, hogy rúg-e végre gólt a DVTK, a most már csak egy ponttal vezető első helyezett. (Az öltöző ajtaján olvas­tuk: csak a tavaszi eredmények alapján az addig három pontot szerzett DVTK a 12. helyen áll az NB I. B-ben.) DVTK: Veréb — Kovács, Hajas, Hajdú, Salamon, Vá­rad», Udvarev, Egri (Földe­sig, Horváth, Tatár (Gál), Görgei. (A cserékre a 65. percben került sor.) Várpalota: Palotai — Süke, Csapó, Albu, Kerkai, Kiss- bej, Kun, Kiss, Bertalan, Már 'ni, Lakics. N^gy G. irányításával kez­dődött a játék, és az első félidőben ismét elég sokat bosszmkodtunk, hiszen a ha­zai i lezőnyfölény nem volt meggyőző. A Várpalota szinte veszélytelen ellenfél volt, va­lószínű, kis arányú vereség­gel is megelégedtek volna, pedig a 14. percben nagyobb szerencsével még be is ve­hették volna a kétszer egy­más után jól hárító Veréb kapuját. A 16. percben azon­ban Horváth kezdte el a gól­gyártást: a Görgei által be ívelt szögletet Salamon to­vább fejelte, Horváth pedig — ugyancsak fejjel — úgy küldte kapura a labdát, hogy az a lécről vágódott a gól­vonal mögé. Váradinak nem volt ilyen szerencséje, hiszen a 21. perc­ben 25 méU .TŐI lőtt szabad­rúgása a felső lécről az ég felé pattant. Még azon bosz- szankodtunk, hogy Salamon milyen könnyelműen emelge­tett az ellenfél 16-osán belül, amikor hirtelen felélénkült a hazai támadósor. A 40. perc­ben Görgei gólhelyzetből le­adott lövését még védte Pa­lotai, de azután nagy hibát vétett: az Egri labdájával ki­ugró Horváth lövését lábbal akarta hárítani, de mellé rú­gott, és máris 2:0-ra növeke­dett a hazai vezetés. Alig hangzott el a második félidő kezdetét jelentő síp­szó, Horváth neve mellé ír­hattuk: mesterhármas! A 46. percben Egri csúsztatott fe­jesével ugrott ki a diósgyőri középcsatár. Csapó még fel­vágni sem tudta Horváthot, aki a kimozduló Palotai mel­lett lőtt a jobb sarokba. Az 53. percben Tatár lőtt újabb kapufát, s ezzel nyo­masztóvá vált a hazai fö­lény. Most már jól is játszott a Diósgyőr, s az eleinte bosz- szankodó közönségnek egyre többször volt alkalma tap­solni. A 74. percben a ne­gyedik gól is megszületett: Gál jobb oldali beadását Vá- radi éles fejessel mintaszerű­en küldte a kapu közepébe. Pedig a góllövési kedv még nem lanyhult! A 88. percben ritkán látható „tűzijátékkal” búcsúztatták a vendégeket a diósgyőriek. Földesi futtatta Udvarevet, a szélső élesen középre lőtt és megkezdődött a nagy pattogás. Váradi, majd Görgei és Hajas is megcéloz­ták az üres kaput, de két­szer a védők, egyszer pecjg a visszafutó kapus küldték vissza a labdát. A DVTK tehát megragadta az „utolsó” lehetőséget, s megőrizte vezető helyét a ta­bellán. Reméljük, hogy a megtalált góllövő cipőt Kecs­kemétre is elviszik, s az azt követő két hazai mérkőzé­sen pedig ismét megszerzik azt az előnyt, ami többet ér­het a szurkolóknak, mint egy csomag Andaxin! HORVÁTH KÁLMÁN + Kettő a mesterhármasból... Horváth Bandi több heti eredménytelenség után, végre ismét önmagát adta, sőt: ő lőtte az első három diósgyőri gólt a tegnapi találkozón! Az elsőt fejelte (felső kép), a másodikat futtából gurította a várpalotai Palotai kapujába. , (Szabó István felvételei) r Újra az első helyen! MVSC—Sátoraljaújhely 1:1 (1:0) „A futball dicsőséges bi­zonytalansága!”... Ezt a cí­met is adhattuk volna a zöld- fehérek Sátoraljaújhelyen játszott mérkőzéstudósításá­NB n., Északi csoport, 18. forduló Szerencsésen alakult a hét vé­ge, iiiszen a Sátoraljaújhelyen pontot szerző MVSC visszakerült az első helyre. Igaz, mindössze egyetlen gólnyi különbséggel! Nagy meglepetés az EPGÉP győ­zelme, az ózd pedig most ka­pott először két gólt az 1973— 74. évi bajnokságon. Eredmények: Salgótarján—Du­nakeszi 3:1, Nagybátony—Lenin- város 2:1, Rudabánya—Ózd 2:1, ÉPGÉP—Kazincbarcika 1:0, Gyön­gyös—BVSC 2:2, Sátoraljaújhely —MVSC 1:1, Nyíregyháza—Vasas Izzó 0:1, Vác—Klsterenye 1:0. A bajnokság állása 1. MVSC 2. KVSE 3. Űzd 4. DVSC 31-17 24 30-17 24 19-8 24 34-23 23 5. Gyöngyös 27-13 21, 6. Rudabá­nya 32-25 21, 7. V. IZZÓ 26-18 20, 8. SKSE 29-25 .0, 9. Dunakeszi 22-19 20, 10. Vác 19-18 20, 11. Nagy­bátony 20-29 IS, 12. Sátoraljaúj­hely 16:29 15, 13. LMTK 21-32 12. 14. Nyíregyháza 11-24 12, 15. Kis- terenye ,-31 11, 16. ÉPGEF 15-35 6. nak. Mert ki gondolt volna arra — akár csak egy nap­pal ezelőtt is —, hogy a két borsodi NB Il-es csapat pontosztozkodása újra a táb­lázat élére segíti az MVSC-t? Ugyanis abban többé-kevés- bé biztosak voltak a labda­rúgás borsodi ismerői, hogy a KVSE győztesen tér haza az ÉPGÉP otthonából, s az eddig 17 mérkőzésen össze­sen 6 gólt kapott ózdi véde­lem is „kibekkeli” Rudabá- nyán az egyik pontot. A pa­pírforma aztán alaposan fel­borult! Kikapott az Ózd, s kudarccal távozott Albertfal­váról a KVSE is. Így a Sá­toraljaújhelyen szerzett egy pont elegendő volt ahhoz, hogy a miskolci vasutas együttes újra listavezető le­gyen! A mérkőzés hallatlanul ke­mény, izgalmas összecsapáso­kat hozott, amit bizonyít Buckó, Lipták, illetve Telen- kó és Micskó súlyos sérülé­se is. Már a találkozó elején látszott, hogy a Spartacus — bár az NB II-ben való ma­radása esélytelen — presz­tízskérdést csinál az össze­csapásból. Rögtön a hazaiak léptek fel támadóan, s nagy iramot diktálva végig kezük­ben tartották a játék irányí­tását. Az MVSC jól megszer­vezte védelmét, játékosai szorosan gs fegyelmezetten fogtak embert, s lényegében ez eredményezte az értékes pontszerzést. A szórványos ellentámadásokból ugyan ki­kialakultak jó helyzetek, ám azok közül csupán egyet használt ki Kiss a 30. perc­ben. A hazaiak gólszerzési kísérleteit ebben a játékrész­ben nagyon biztosan hárítot­ták — élükön a kitűnően vé­dő Rabcsákkal — a miskolci védők. Szünet után sem változott a játék képe. Rohamot ro­ham után vezetett a Sparta­cus, ám a 75. percig érintet­len maradt a miskolci háló. Ekkor Schuller jobb oldali beadását Dutkievicz 7 m-ről fejelte a kapuba. Helyzetek ezután is adódtak mindkét kapu előtt, ám az eredmény már nem változott, jóllehet Kiss lövése a 88. p -eben még egy pontot eredményez­hetett volna, azonban Sza­kán bravúrosan védett. Az MVSC Rabcsák — Bucz­kó (Lipták, Mészáros), Herr, Molnár, Gergely, Locher, Sza­bó, Lukács, Demkó, Kiss, Karcagi összeállításban har­colta ki a döntetlen ered­ményt. A fegyelmezetten és nagyon lelkesen küzdő gár­dából ezúttal Rab ák, Herr, Molnár és Kiss létesítmé­nyét lehet kiemeli i. (monostori) Labdarúgás

Next

/
Oldalképek
Tartalom