Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-19 / 66. szám
belföld SZOVJET MÉRÉSÜGYI SZAKEMBEREK MISKOLCON. A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti kétoldalú mérésügyi műszaki-tudományos együttműködés keretében hazánkban tartózkodó szovjet vezető szakemberek ma délelőtt Miskolcra érkeztek. Megtekintették az Országos Mérésügyi Hivatal mértékhitelesítő kirendeltsége épületében folyó laboratóriumi munkákat. Ezt követően szakmai megbeszélések kezdődtek a magyar mérésügyi vezetőkkel. A megbeszélés lapunk megjelenésekor még tart. SZAKMUNKÁSTANULÓK VERSENYEZNEK. Kecskeméten bonyolítják le „A szakma kiváló tanulója” országos verseny döntőjét az ácsállványozó, a kőműves és a szobafestő-mázoló-tapétázó szakmákban. Az elsőségért kilencvenheten versengenek. Hétfőn az írásbeli feladatok megoldásával kezdődtek a döntők. Eredményhirdetésre pénteken kerül sor. ÉREMGYÜJTEMÉNY. 27 ezer éremből áll a pannonhalmi várban őrzött éréi o gyűjtemény, amelynek újjárendezésén dolgoznak. Több éves munka után befejeződött a magyar rész, valamint a római kori érmék rendezése. Az időszámítás előtti 6., 7. évszázadtól kezdődén a császárok és a köztársaságok korából több ezer óniás réz-, bronzpénzt őriznek. Gazdag a római kori ezüsipénz-gyűjtemény is. összesen hétezer, a római korból származó érmét tartalmaz a gyűjtemény. fiatalokról — FiatalokNAK. A televízió ifjúsági osztálya jó néhány olyan műsort ke- siit l©74-ben, amely az ifjúsági mozgalom fellendítését hivatott szolgálni, azt kutatja, hogyan lehetne hatékonyabban befolyásolni a fiatalok életét. Adás készül a záhonyi vasúti csomópont KISZ-eseinek munkájáról, szórakozásáról. Előkészületben van egy produkció, amely a Csepeli Ifjúsági Ház építéséről tájékoztat. Az üzemi lapok fiatal újságíróival megállapodást kötött a televízió az ifjúmunkások életéről ' szóló adások készítésére. Portréfilmek és dokumentumfii- mek foglalkoznak majd a munkás- és parasztfiatalokkal. Egy készülő film a fiatal vidéki pedagógusokról mesél majd. Másik film egy termelőszövetkezeti KISZ-titkárt állít középpontba, egy további pedig a vidéki üzemekben dolgozó tizen- és hu- szoftévesek örömeiről, gondjairól vall. AZ UTOLSÖ GÖZHAJÖ- EÜTÖ. Nyugdíjba vonul az utolsó siófoki gőzhajófűtő. Vas János, a MAHART siófoki üzemigazgatóságának fűtője évtizedekig etette a Kelén, a Helka, valamint a Jókai hajók kazánjait. Néhány éve már ezeket a hajókat is Diesel-motorral szereltek fel, és Vas János utoljára egy vontatóhajón teljesített szolgálatot. HALÁLOS BALESET. Engedély nélkül termelt ki homokot a Békés megyei Okány község határában levő homokbányában Dani István 17 éves ipari tanuló. A homokfal ráoinlott, a szerencsétlen fiatalember a helyszínen meghalt. METEOROLÓGIAI EGYÜTTMŰKÖDÉS. Budapesten, az Országos Meteorológiai Intézet székházában nemzetközi tanácskozás fejeződött be a meteorológiai kutatásban való együttműködésről. Bulgária. Csehszlovákia, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió szakemberei működnek együtt az időelőrejelző szolgálat javításában. DÜVADIRTÄS TOLNÁBAN. Tolna megyében tavasai dúvadirtás kezdődött ma. A vadásztársaságok 30 ezer mérgezett tyúktojást helyeztek el megyeszerte a határban "az elszaporodott dúva- flak megritkítására. A géprabló büntetése ötvenévi börtönbüntetésre ítélte egy philadelphiai szövetségi bíróság Michael Green 36 éves garázsmun- kóst, aki 1972 júliusában hatalmába kerítette a National Airlines légitársaság utasszállító gépét, fedélzetén 113 utassal és héttagú legénységgel. Az ügyész olyan „elrettentő ítéletet kért, amelynek hatására mindenki kétszer meggondolja, mielőtt géprablásra adná a fejét”. Az országúiról a larsyalóíeremhe Elaludt I ä<k ^ ■■ Ismét közlekedési balesetekről számolunk be. Nem egynél inkább a véletlennek, mintsem a jármű vezetőjének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A Miskolci Járásbíróság az alábbi két ügyet Ózdon tárgyalta. Kondor Jenő 40 éves pufcnoki lakos tavaly nyáron, a késő esti órákban. Takóhe- lyén mintegy 50—55 kilométeres sebességgel hajtott Trabant gépkocsijával. Előtte, vele azonos irányban gyalogosok haladtak. Annak ellenére, hogy kellő időben és távolságból észrevette őket, mégis balesetet okozott: olyan közel hajlott el mellettük. hogy elütötte őket; egyikük súlyos, másikuk pedig könnyebb. 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bíróság Kondor Jenőt 4000 forint pénzbüntetésre ítélte. Ugyanekkor tárgyalták Kisbéri ed-e’.-c István 25 éves do- maházi lakos ügyét is, aki Hangony belterületén motorkerékpárjával elütötte a vele szemben kerékpározó 9 éves Szilágyi Attilát. Vallomása szerint a kisfiú figyelmetlenül biciklizett, nem vett tudomást a szembejövő járműről. A motoros mégsem adott hangjelzést. A gyermek 8 napon túl gyógyuló, csonttöréses sérüléseket szenvedett. A gázoló motorost 5000 forintra bírságolták. Kazincbarcikán is két tárgyalást tartott a Miskolci Járásbíróság hasonló ügyekben. Szabó Lajos 26 éves és Tuza János 37 éves kazincbarcikai lakosok perében ítélkezett. Szabó Lajos Sajó- szentpéteren a Kossuth utcáról az Árpád utca felé nagy ívben kanyarodott teherautójával, anélkül, hogy meggyőződött volna, hogy a mögötte levő forgalomban más jármű nem kezdett-e előzésbe. Ezért összeütközött — az ugyancsak szabálytalanul előző — Tuza János személygépkocsijával, amelynek vezetője és három utasa kisebb sérüléseket szenvedett. A bíróság gondatlanul elkövetett közlekedési vétségért Szabó Lajost 4000, Tuza Jánost pedig 5000 forint pénzbüntetésre ítélte. Rácz János 33 éves nagy- ecsedi lakos sötétedés után Kazincbarcika felé hajtott egy MTZ típusú munkagéppel, amelyen a világítás nem működött. Rácz János a korábban elfogyasztott ital hatására a gépet a jobboldali árokba vezette, majd az úttestre visszatérve nekiütközött egy, a baloldalon szabályosan érkező személygépkocsinak. A bíróság közlekedési vétségért Rácz Jánost 5000 forintra büntette, a gépjárművezetéstől pedig 3 évre eltiltotta. Veréb János 22 éves her- nádcécei lakos ügyét a Miskolci Járásbíróság Szerencsen tárgyalta, ő is alkohol miatt került a vádlottak padjára. Tavaly nyáron 60—80 kilométeres sebességgel hajtotta személygépkocsiját az országúton, korábban azonban szeszesitalt ivott, s ezért vezetés közben a volán mellett elaludt. A gépkocsi a vizesárokba szaladt, onnan pedig egy fának ütközött. Az autó utasa, Tóth Attila 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülésieket szenvedett. A bíróság Veréb Jánost 10 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a gépjárművezetéstől pedig három évre eltiltotta. Az ítéletek jogerősek. M. A. Ctlörő kerékpárosok megyei döntője Párizsban versenyeznek a legjobbak A Borsod megyei Közlekedésbiztonsági Tanács, a megyei úttörőelnökség és a megyei rendőr-főkapitányság vasárnap délelőtt 9 órától rendezte meg az általános iskolák közötti kerékpárkupaverseny megyei döntőjét. Az érdekes küzdelemre városunk Kilián-déli részében, a 34. sz. Általános Iskola környékén került sor. A megyéből és Miskolcról összesen hét csapat tagjai mérték össze képességeiket, akik előzőleg a járási és a városi versenyeken első helyezést értek el. A három részből álló megyei döntő nem egyszerű feladatok megoldása elé állította a résztvevőit. Először tesztlápon feltüntetett, a KRESZ- szél kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniok, amit az úgynevezett forgalmi verseny követett. A jelzőtáblákkal megtűzdelt pályán olyan körülmények közt ka- rikáztak versenyszerűen, amilyenek a közutakon adódnak. Végül ügyességi verseny következett. Ennek során a többi közt kerékpározás közben tálcán pohár vizet „cipeltek”, tíz centi széles körvonalon haladtak stb. ^ Ügyességi verseny közben. A városrész több száz lakója nézte végig az izgalmas és tanulságos versenyt, amelynek a köveiKezők lettek a helyezettjei; 1. Tóth Gábor (Edelény); 2. Pataki, László (Miskolc); 3. Tóth András (Mezőnagymihály); 4. forró Zoltán; 5. Szamosi Zsoit (mindkettő miskolci). Mind az öten részt vesznek az április 8 -—12. között Budapesten megrendezendő országos versenyen, amelynek legjobb öt helyezettje május 12-én Párizsban nemzetközi versenyen képviseli majd hazánk úttörő kerékpárosait. A csapatversenyt a miskolciak nyerték 468 ponttal, míg a 2. és a 3. helyen a mezőkövesdi, illetve az cdelényi járásiak végeztek 432 és 412 ponttal. A győztes csapat őrzi a megyei úttörőelnökség által felajánlott vándorscrle- get, amely véglegesen ann^k a csapatnak a birtokába kerül majd, amely egymásután háromszor győztesként hagyja el a versenypályát. Városunk ifjú kerékpárosainak tehát még kétszer kell a vasárnapihoz hasonló eredményt elérniök. T. I. (Ötvös Zoltán felvétele) Minikönyv a Taoácsközlársasáo évfordulójára A Zrínyi Katonai Kiadó ez évi újdonságai közül elsőként a Vörös Hadsereg hadműveleti naplója jelent meg. A Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 55. évfordulója tiszteletére készült miniatűr könyv a proletárdiktatúrát védelmező munkáshadsereg katonai tevékenységét, hősi harcait foglalja magában. A napló hű képet ad a dicsőséges 133 nap katonai akcióinak szervezéséről és lefolyásáról. A kötetet hadműveleti térképek reprodukciói és a napló egyes oldalairól készített fakszimilék teszik még érdekesebbé. külföld PRÄGA. A dél-morvaor- szági Dukovanyban megkezdődtek az ország második atomerőműve építésének előkészítő munkálatai. Az erőmű építése Csehszlovákia és a Szovjetunió együttműködésével történik. KAIRO. Szadat elnök teg« nap fogadta Eilts amerikai nagykövetet, el ;ő ízben azóta, hogy február 28-án helyreállították a diplomáciai kapcsolatokat a két ország között. TOULOUSE. Ünnepség keretében adták át az elektromos meghajtású gépkocsik első példányait a tulajdonosoknak a franciaországi Tou- louse-ban. Az együléses jármű súlya 210 kiló. Két változatban készül: az egyik teljesítménye 600 watt, óránkénti sebessége 30, hatótávolsága 45 kilométer: a másik teljesítménye 1200 watt, óránkénti sebessége 45, hatótávolsága 40 kilométer. WASHINGTON. George Vest, az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy Kissinger külügyminiszter moszkvai látogatása után, március 28-án Londonban tárgyal James Callaghan új angol külügyminiszterrel. LISSZABON. Hivatalos közlemény látott napvilágot Lisszabonban arról, hogy a portugál hatóságok 33 tisztet tartóztattak le az utóbbi napokban. A hivatalos forrás szerint a ielentést azért adták ki, hogy ne terjesszék azokat a „többé-kevésbé” fantáziaszülte híreket, amelyek tömeges letartóztatásokról számoltak be. DACCA. Stefan Olszowski lengyel külügyminiszter befejezte háromnapos hivatalos látogatását és elutazott Bangladeshi. jfc Bizonyára nem hiszi el az olvasó, de a miskolci üzletekben ötvenöt-féle sajt kapható. Persze, ezek között vannak népszerű, nagyon keresett és kevésbé népszerű termékek. A Miskolci Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat például a méltatlanul nem kedvelt köményes sajtból egy hónap alatt 16 kilogrammnál többet nem tudott eladni. Ementáliból viszont tíz mázsa fogy. Mindezt azért mondtuk el, mert tegnap kezdődött az árengedményes tavaszi sajtvásár, s az akció sikerétől függően négy-hat hétig tart. A vásárló 8,7—27 százalékkal olcsóbban vehet sajtot, s az engedmény kilónként négy, hat, (a Hajdú sajt esetében) 14 forintot jelent. A vásárt örömmel üdvözölheti a sajtkedvelők még mindig nem elégné népes tábora. Mindössze egyetlen szépséghibája van az akciónak. Néhány belvárosi üzletben hétfőn délelőtt még nem tudtak a vásárról, azaz nem kapták meg az engedmény mértékét feltüntető hivatalos levelet. Így eshetett meg, hogy a jó ügyet szolgáló, de késve indított akció első napján a Kiliánban olcsóbb volt a trappista, mint például' a Búza téren. Remélhető, hogy a pénteken postázott körlevelek tegnap délután már eljutottak az üzletekbe, s ma reggeltől mindenütt egyformán olcsó a sajt. (Agotha Tibor felvétele) ANYAKÖNYVI HÍREK SZÜLETETT Szabó Lajosnak és Salétros Ágotának Gábor Krisztián; Balázs Gyulának és Biliari Piroskának Gyula; Mészáros János Tibornak és Lengyel Irén Zsuzsannának Dianna Zsuzsanna; Lukács Józsefnek és Pesta Erzsébetnek Eszter; Vaskó Bertalannak és Nagy Erzsébetnek Krisztina; Lázár Sándornak és Oláh Rozáliának Ferenc; Veres Istvánnak és Ináncsi Ibolyának Zsolt; Filecskó Lászlónak és Demeter Erzsébetnek Krisztina; Kovács Sándornak és Rátkai Máriának Sándor; Fülirpasz György Sándornak és Rétfalvi Ilona Irénnek György; Gyenge Sándor Gábornak és Sárkány Katalinnak Katalin; Bóta János Józsefnek és Négyesi Máriának Péter; Pásztor Sándornak és Vaszil Máriának Attila; Szollik Ferencnek és Jakubéczy Éva Ilonának Zsolt Ferenc; Tóth Lászlónak és Molnár Etelka Honának László; Végső Béla Istvánnak és Galgóc/i Rózának Béla Attila; Horváth Istvánnak és Balázs * Lenkének István; Németh Józsefnek és Kiss Juditnak Erika; Barkó Tivadar Ferencnek és Szabó Éva Katalinnak Tamás; Hraáb Györgynek és Barna Irén Magdolnának Erika; Emődi Józsefnek és Tóth Katalinnak Zoltán; Tari Józsefnek és Koncz Erzsébetnek Éva; Zibriczki Bélának és Nagy Katalinnak Béla nevű gyermeke. MEGHALT Csipkés Ferenc 2 hónapos; Deres István 69 éves; Korpádi Já- nosné (Briski Etelka) 70 éves; Nagy Gyuláné (Dobra Ilona) 80 éves; Polcz Lajos 75 éves; Vass Andrásné (Kis Margit) 83 éves korában. OKU HÍRLAP - A Magyar Saoclaima Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politikai oapllapja. - FőszerResztö: CSALA LÁSZLÓ - Kisdia a Borsod megvet Lapkiadó vállalat. Felelős kiad*: vests MIHÁLY - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc Balcsv-2sl- llnszkv u is postacím- »501 Miskolc Telefonközpont• S6-132. 3.-.-380 Szerkesztőségi telefonok: titkárság: 18-223 Bel- és várospolitikai rovat- 18-221 kulturális rovat: 18-228 sportrovat: 18-222 levelezés: 18-224. — h kiadóhivatal telefonszáma 88-131 - Hirdetés- felvétel- »525 Miskolc Széchenyi u 15—11 Telefon: 16-213 — Terlesztl: a Magvar Posta Kapható a hírlapárusoknál A lap ára 8« fillér hétfőn i forint — Index: 25 93i — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál, — Felelős vezető: szemes istvAn Ez a kép még az elmaradt bizalmi szavazás előtt néhány órával készült a londoni Downing Street 10., a patinás miniszterelnöki rezidencia ajtaján kilépő Wil- sonról. Bármilyen közismert öreg politikai róka is az angol munkáspárti vezér, ekkor még nem tudhatta biztosan, mit hoz a jövő: bizalmatlanságot, leszavazást, vagy időnyerést? Az utóbbi történt: a konzervatívok visszavonták a kormány- programot módosító indítványukat, Foot munkáspárti munkaügyi miniszter viszont biztosította az alsóházat, hogy a kormány hajlandó irányadónak tekinteni a konzervatívok bérkorlátozó intézkedéseit. amíg nem kötnek önkéntességen alapuló bérmegállapodásokat a szakszervezettekkel. így a konzervatívok bizalmatlanság helyett tartózkodtak a szavazástól, s a 301 szavazatból 294 igen állt szemben 7 nemmel. Wilson tehát időt nyert, és — számára — ez is valaari. - •