Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1974-03-02 / 52. szám

Amiről az LKW-ben beszélnek lutalom, lakásépítési kölcsön (Folytatás az 1. oldalról) A kollektív szerződés vég­rehajtása mindennapos té­ma az LKM üzemeiben, iro­dáiban. A beszámoló jelen­tést tanulmányozva, sokan figyeltek fel a tórzsgárda megbecsülésére. Noha annak idején mindenki tudott ró­la, most, összesítve, mégis újra elismerést kelt, hogy a vállalat 1973-ban a törzsgár­da legrégibb dolgozóit 191 aranygyűrűvel és 8 arany­nyaklánccal is jutalmazta. Ezek értéke megközelíti — összesen — a 350 ezer fo­rintot. Megelégedéssel be­szélnek az emberek arról is, hogy az idén újabb 190 dol­gozót jutalmaz aranygyűrű­vel és nyaklánccal a vál­lalat. Ötvenezer túlórával kevesebb Megszoktuk már, hogy ha az LKM-ről beszélünk, nagy számokat kell használnunk, így van ez akkor is, ha a vállalat túlóra-felhasználását elemzi valaki. Noha több mint ezerrel csökkent 1972- höz képest a felhasznált túl­órák száma, még mindig sok, összességében majdnem 800 dzer. Ezért is foglalt úgy állást a szakszervezeti tanács, hogy az idén még fokozottabb gondot kell for­dítani a túlóra-felhasználás csökkentésére. Hadd tegyük azonban hozzá, hogy a túl­órák túlnyomó részét a ter­melési feladatok megvalósí­tására használta fel a vál­lalat. örvendetes a szakszer­vezeti tanácsnak az a meg­állapítása, hogy megszűntek az úgynevezett fekete túl­órák. Fentebb már említettük, hogy a vállalat majdnem 600 millió forint nyereséget ért el. Ebből a pénzből sok-sok millió forint jutott a része­sedési alapot terhelő kiadá­sokra. Hogy csak néhány példát említsünk: a szocia­lista birgádok elismerésével járó jutalmazásra 1,8 millió forint jut (ezt a pénzt a brigádok elmúlt évi tevé­kenységének értékelése után fizetik ki): újítási díjként a tervezettnél többet. 731 ezer forintot fizetett ki a válla­lat: évközi jutalmazásokra majdnem 900 ezer forint ju­tott: a kiváló dolgozók 1.7 millió forintot kapnak. S még egy szám a sok közül: az elmúlt évben 161 kohá­szati dolgozó kaDott kitün­tetést; a pénzjutalom 249 400 forint volt. A lakásra várók támogatása Az LKM-ben is sok az olyan dolgozó, aki még nem rendelkezik megfelelő lakás­sal. A vállalat többféle for­GYŰJTÖK FIGYELEM! KI MIT GYŰJT KLUB indul a Gárdonyi Géza Művelődési Hazban, Miskolc, II., Sütő János u. 42, Telefon: 13-889 Jelentkezés és részletes felvilágosítás levélben vagy telefonon MARCUS 10-1G. maban is segíti őket. Az egyéni lakásépítők például ingyen terveket, kedvezmé­nyes áron bontási anyagot, mészkövet és szállítóeszközt kapnak. Nagy érdeklődés kísérte egész évben a mun- káslakás-akciót. OTP-lakás vásárlásához 52 dolgozó ré­szére 2 millió 356 ezer fo­rint kamatmentes kölcsönt folyósított a gyár. Sőt, a la­kások árának utólagos csök­kentése miatt további négy dolgozó tanácsi és OTP-la­kás vásárlását segíthetik elő kamatmentes kölcsönnel. Az „LKM lakásépítési alapja'’ számla terhére 11 dolgozónak egyéni családi ház építésé­hez nyújtott a gyár ugyan­csak kamatmentes kölcsönt, személyenként 20 ezer fo­rintot. A kölcsönt öt év alatt kell visszafizetni. A tavaly első ízben lebonyolított mun- káslakás-akció résztvevői to­vábbi kedvezményhez jut­nak. Kiderült ugyanis, hogy a lakás rezsiköltsége, az OTP- és a vállalati kölcsön törlesztése túlságosan is nagy anyagi megterhelést jelent. Ezért a vállalatvezetés úgy döntött, hogy a törlesztés időtartamát 20-ról 30 évre emeli fel. Gvűitik a javasunkat A szakszervezeti tanács megállapítása szerint a kol­lektív szerződés módosításá- ’ rá létrehozott intéző bizott­ság az idei esztendőre szóló módosító javaslatok kidol­gozásánál messzemenően fi­gyelembe vette a vállalati dolgozók igényeit, ötleteit. Még most is van azonban lehetőség javaslattételre. Ezeket a gyáregységeknél és igazgatóságoknál létrehozott albizottságok gyűitik össze. A szakszervezeti tanács azonban felhívta a figyelmet arra. hogy a további módo­sító javaslatokat tárgyilago­sán. a vállalat anyagi te­herbíróképességét is figye­lembe véve tegyék meg. A javaslatokról jegyzőkönyve­ket vezetnek, s lehetőséget teremtettek arra is, hogy a dolgozók a menetközben fel­merülő vitás kérdésekre te­lefonon kapjanak választ: az intéző bizottság a 327-es, valamint a 311 103-as tele­fonon ügyeletet tart. Ny. I. KB- és IB-íag lett A KISZ Központi Bizott­sága Benczkó Béla elvtársat, a DIGÉP KISZ-bizottságának titkárát a KISZ Központi Bizottsága és a KISZ KB Intéző Bizottsága tagjai közé beválasztotta. II nőliel köszöntik Az idén 64. alkalommal ünnepli a világ a nemzet­közi nőnapot. Március 8. mindig nagy esemény a két diósgyőri nagyüzem, az LKM es a DIGÉP több mint öt­ezer nődolgozója életében is. A gépgyári lányok és asszo­nyok március 7-én délután fél háromkor a vállalati kul­túrteremben, míg a kohászati nődolgozók március 8-án délútán fél háromkor a Bar­tók Béla Művelődési Központ nagytermében ünnepelnek. Mindkét helyen a Diósgyőri Vasas Művészegyüttes ad műsort. Az üzemekben, hi­vatalokban a férfiak virág­gal, édességgel köszöntik női munkatársaikat. H!SF és KISZ Szolidaritási együttműködés A szakszervezetek és a KISZ megyei testületéivel közös béke-, barátsági és szo­lidaritási akcióprogramot fo­gadott el tegnap a Hazafias Népfront Fejér megyei el­nöksége. Az együttműködés keretében a baráti népek életének, eredményeinek megismertetésére kiállításo­kat, előadásokat, műsoros rendezvényeket tartanak a megye két városában és köz­ségeiben, tovább fejlesztik a vállalatok és a szocialista brigádok testvér-kapcsolata­it. Az akcióprogram kiemel­kedő része a chilei nép irán­ti szolidaritás demonstrálása. REFLEKTOR Ma Budapesten a Déryné Színházban Smetana születé­sének 150. évfordulója alkal­mából ünnepséget rendeznek. j(c Békéscsabán megrendezik a hagyományos szlovák bált. Pécsett megnyitják az al­földi és dunántúli grafikus- művészek munkáiból rende­zett kiállítást. Szegeden a szalámigyár építkezésénél a KISZ védnöksége keretében 10 ezer órás társadalmi mun­kaakció kezdődik, % Tatabá­nyán megrendezik a megyei sváb bált. r Épül a Testvériség földgázvezeték A Dunai Vasmű spirálcsö gyára különleges acélötvözet­ből 81 centiméter átmérőjű óriás csöveket készít a „Testvé­riség" gázvezetékhez. Jelenleg a századik kilométert gyárt­ják. (Jászai Csaba felvétele) 1973 novembere óta már épül, és 1975 elejére elkészül annak a földgázvezetéknek az első szakasza, amelynek segít­ségével már jövőre megkezdődik a szovjet földgáz Magyar- országra való szállítása. A Testvériség földgázvezeték építése a hazai energiaellátás fejlesztésére hozott központi kormány- program végrehajtásának részeként, a KGST-országok együtt­működése keretében valósul meg. Földgázmezőink jelenleg évente öt milliárd köbmé­ter gázt szolgáltatnak, és ez a mennyiség — a jelenleg ismert készleteinket figye­lembe véve -— csak kis mér­tékben növelhető. A Szov­jetunió szerződésben vállal­ta, hogy hazánknak jelentős mennyiségű földgázt szállít, s e célból épül meg a Test­vériség földgázvezeték. Ez a gázvezeték a Szovjet­uniót Közép-Európával ösz- szekötő csővezetékhez kap­csolódik és magyarországi első szakasza — főágként — Leninvárosig vezet. A 130 kilométer hosszú veze­ték megépítéséhez 800 milli­méter átmérőjű acélcsöveket használnak, amelyeken éven­te 7 milliárd köbméter föld­gázt szállíthatnak. A máso­dik szakasz Leninvárpstól a Pest megyei Zsámbokig épül újabb 100 kilométeres hosszúságban, s így a Szov­jetunióból érkező földgáz az országos gázvezetékhálózatba kerül. Az építés első szakaszának beruházási költsége megköze­lítően másfél milliárd forint, a második szakaszé mintegy 1,4 milliárd forint. I Föld alatti tároló A vezetékhez kapcsolódva a hajdúszoboszlói földgáz­mező egyes kimerült rétegei­ben föld alatti tárolót létesí­tenek. Ez azért szükséges, mert a fogyasztás a külön­böző évszakokban nem egyenletes — télen lényege­sen nagyobb, mint nyáron —, s így a nyáron érkező földgáz egy részének tarta­lékolása módot nyújt az igé­zetékrendszethez kötődik majd. A szovjet földgázim­port lehetővé teszi a gazda­ságos gáztüzelés fokozatos kiterjesztését a lakosság szá­mára. és az ipar energia-, valamint alapanyag-igényei­nek kielégítésében is fontos szerepet tölt majd be. Ugyan­csak most építik a Kazinc­barcikát Leninvárossal össze­kötő újabb földgázvezetéket, s így e fontos ipari városunk is a Testvériség vezetéken érkező földgáz felhasználó­jává válhat. A földgázprogram megva­lósítása során a nagyvárosok gázellátás, fokozatosan erre a bázisra épül, s így a nem gazdaságos városi gázgyár­tás csökkenthető. A jövő év őszére Győr, rövid idővel ezután Szombathely is — a helyi csőhálózat építésének, felújításának előrehaladásá­tól függően — a földgázzal ellátott városok sorába lép­het. Készülnek a tervek Pécs és Baja földgázellátásának megoldására is. Röntgenezik a csöveket A Testvériség vezeték fő­tervezője a Kőolaj- és Gáz­ipari Tervező Vállalat; ki­vitelezésében többek között a Siófoki Kőolajvezeték Vál­lalat, valamint a Mátraaljai Szénbányák vesznek részt. Vásárosnaménynál épül meg az a kompresszor-állómás, amely a földgáz szállításához szükséges nagy nyomást elő­állítja. A vezeték acélcsöveit a Dunai Vasmű gyártja, s fel- használás előtt ellenőrzik a szigorú minőségS előírások teljesítését, így például ront­Hogy vagyunk? Elnézést minden tiszteletlenségért. Kedves olvasó! Hogy vagy? „ ... hát’’, „voltam jobban is . .„ ... va- gyogatok ..„nem is tudom, élek . . Nos, száz ember közül talán tiz aki azt mondja, hogy „köszönöm, jól öregem .. Elém került a minap két hirdetés. Ponto­sabban elém és a fülembe került, lévén a második rádiós reklám. Az első a Népsza­badságban jelent meg és arról szólt, hogy megunt, használt bútoromat előnyösen cse­rélhetem új bútorra, itt meg itt, itt meg itt. A hirdetés második részében a cím és a telefonszám szerepelt, A rádiós hirdetésben arra hívták fel a figyelmemet, hogy hétvégi nyaralómba használt hűtőgépet vegyek... Nos, így is vagyunk. A hirdetők semmi­képpen sem örültek. Valamiféle valós tö­megigényre építik azt, amit hirdetni mer­nek. Valaha a családalapítástól a sírig el­kísért a hozományba kapott bútor, vagy éppen a részletekben kinyögött lakberende­zés. Nem is régen a fridzsidert még sokan a szocializmus valamiféle ellenségének hit­ték. Most a nyaralómba kínálnak használt fridzsidert. Nincs nyaralóm, lakásom sincs, de végtelenül örülök a hirdetésnek, mert Magyarországon száz- és százezer embernek van már nyaralója. És azt hiszem, milliós nagyságrendű a családok száma, akik meg­engedhetik maguknak a hozományba kapott bútor megunásának természetes emberi luxusát. Aki riem hűtőszekrényre vagy nya­ralóra gyújt, az autót akar holnapután, aki nem új bútorról álmodik, az kicserélteti a televízióját, akinek nincs tartaléka ahhoz, hogy nagyot álmodva nyaralót higgyen ma­gának, az rádió- vagy szőnyegcserével, kép­vásárlással, vagy a könyveinek való új polc elkészíttetésével küszködik. Így vagyunk? De hiszen akkor nem igaz az a bizonyos „hát.,Nézzünk magunkba néha egy kicsit! Jó figyelmeztetés ehhez a jövendő fogyasztói struktúráját jelző két hirdetés is. Jó figyelmeztetés ehhez minden olyan személyes tervünk, amelyre két-három évvel korábban még gondolni se mertünk volna. Most valaki megkérdezhetné tőlem, hogy hogy vagyok. Kerülget az influenza, de en­nek ellenére nagyon szívesen válaszolom azt, egy kicsit mások helyett is, hogy köszönöm, nagyon köszönöm, jól. , BARTHA GÁBOR 4 Fontosabb toldgaztermeiö helyek — Meglévő gázvezeték — Épülő gázvezeték — — „Testvériség" loldgázvezetek Hazánk működő és épülő földgázvezetékei, valamint gáz­lelőhelyei. nyék kielégítésére a csúcs- fogyasztás időszakában is. A föld alatti gáztárolás olcsóbb, mintha acéltartályokban tar­talékolnák a gázt. Egy ilyen tároló szinte úgy működik mint egy természetes Eöld- gázlelőhely: a nagy nyo­mással a föld belsejébe pré­selt földgáz, amikor szüksé­ges, a kutakon át bármikor visszanyerhető. A hajdúszo­boszlói föld alatti tároló fél- milliárd köbméter földgáz! befogadására lesz alkalmas. IJjabb városok kapnak földgázt A Testvériség földgázveze­ték. a Leninváros—Zsámbok szakasz megépítésével, a je­lenleg 2300 kilométer hosszú­ságú egységes hazai gázve­gennel vizsgálják meg a ve­zeték hegesztési varratait. Az üzembe állítás előtt az üzemi nyomósnál másfélszer nagyobb próbanyomás alá helyezik a csöveket, hogy a biztonságos működésről kel­lőképpen meggy özönlenek. A vezetéken korszerű műszerek jelzik az esetleges szivárgást, s ilyenkor a sérült részt ki­iktatják a hálózatból. Az ellenőrzés a Leninvárosban létesülő diszpécserközpont­ból történik, ahol távközlő berendezések segítségével a Testvériség vezeték összes műszereinek adatai leolvas­hatók. Az építési munkála­tokban mindvégig együtt­működnek a szovjet és a magyar partnerek. B. L

Next

/
Oldalképek
Tartalom