Déli Hírlap, 1974. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1974-03-02 / 52. szám
DE. JÓSÉ REYES BUDAPESTEN. Dr. Korom Mihály igazságügyminiszter pénteken fogadta dr. Jósé Ortis Reyest, a perui Igazságügyi Tanács elnökét, a Béke-vi- lágtanács tagját. BAROMFITELEP-EXPORT. Az iraki kormány pályázatot írt ki tavaly különböző baromfitelepek létesítésére. A versenytárgyalás nagy részét a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát nyerte meg, NSZK-beli partnerével közösen. A szerződés alapján többek között 60 technológiai berendezéssel ellátott istállót szállítanak. MAI SVÁJCI FESTŐK £S SZOBRÁSZOK. A Műcsarnokban megnyílt a Kulturális Kapcsolatok Intézete és a Kiállítási Intézmények rendezésében a „Mai svájci festők és szobrászok” című kiállítás. Harminchét művész — 17 festő és 20 szobrász — 80 alkotása mutatkozik be a magyar közönségnek. A svájci kévzőmű- vészek ezúttal először szerepelnek gyűjteményes kiállítással Magyarországon. ruhagyár TURKEVÉN. tJ.j Ipari üzemmel eazdaaodott Tűikévé- Tesnap Kovács József a Viajiis 1. Ruliaeyár vezérigazgatója átadta rendeltetésének a vallalat 34 millió forintos lsölt- seRgel felépült út gyárát. A mezőgazdasági jellegű nagykun város második jelentős ipari beruházása 400, főleg a mezőgazdaságból felszabadult női munkaerőt foglalkoztat. Termékeinek jelentős részét külföldre, többek között a Szovjetunióba szállítják. MÁRCIUS 15-E TISZTELETÉRE. Március 15-e tiszteltére a Magyar Televízió megismétli Illés Béla népszerű regénye, a Honfoglalás tv-adaptációját. Az első részt március 14-én, du. 5 órától, a második és harmadik részt 15-én 16 órától sugározzák. A hazánk felszabadulásáról szóló nagyszabású tv-produkciót Mihályfi Imre rendezte, a főbb szerepekben Páger Antallal, Várkonyi Z oltárvnal. Pécsi Sándorral, Gábor Milcóssal és Vagyim Guszevvel. ÖNJÁRÓ ÖNTÖZŐBERENDEZÉS. A jászkiséri Kossuth Termelőszövetkezetben a karcagi Talajművelési Kutató Intézet szakembereinek segítségével önjáró üzemi öntözőberendezést szerkesztettek. A berendezés üzemeltetéséhez egymástól 216 méter távolságra üzemi on- tözőcsatornákat alakítottak ki. A járva-öntözőberendezés ugyanis ilyen szélességben gondoskodik a gyep mesterséges vízellátásáról. A konstrukcióra műtrágyaszórót, alumínium szárnyvezetékeket és szórófejeket kapcsoltak. A berendezés fél óra alatt új területre telepíthető LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 90 fogadó ért el, nyereményük egyenként 58 034 forint. három találata 7820 fogadónak volt, nyereményük egyenként 334 forint, a két- találatos szelvények száma 217 338 darab ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. Enyhe idő A hétvége időjárását a lassú átalakulás jellemzi. Az enyhébb idő már éjfélkor elérte az ország nyugati vidékét, itt csapadék várható mára. A keleti részen még derült volt az ég és valószínűleg az is marad napközben. Hajnalban Miskolcon volt a leghidegebb: 7 fokkal fagypont alatt. A nappali hőmérséklet ma 3—8, az esti mínusz 1 és plusz 3 fok között alakul. külföld Színpompás karnevált rendezett tegnap a Bartók Béla Művelődési Házban Miskolc talán legrégibb iskolája, a 16. sz. Fadrusz János utcai általános iskola. Nos, amilyen öreg épületben tanulnak a kicsik, olyan elevenen, vidáman, nagy lelkesedéssel vettek részt a farsangi mulatságban. Először az alsósok mutattak be egy-egy mese jelenetet: megelevenítve Ludas Matyit, Csipkerózsikát, Hófehérkét, terrriészetesen a hét törpével és a Mézga családot. Majd a jelmezesek felvonulása kezdődött. Közben a zsűri pontozott. Az első díjat Jung Zsuzsa nyerte, aki pingvinnek öltözött, s oly élethűen utánozta a járását is, hogy méltán kapott nagy tapsot. Aztán szólt a muzsika, ropták a táncot, folyt a kóla. S talán még most is mulatnának, ha az igazgató bácsi 8 órakor véget nem vetett volna a zenének. Bal oldalt: Csipkerózsika a fellépés előtt, az utolsó percekben. Jobbra: Ludas Matyi és Döbrögi láthatóan egész jó barátságban vannak. (Kerényi) BELGRAD. Jugoszláviában folytat megbeszéléseket Faluvégi Lajos pénzügyminiszter Jankó Szmole jugoszláv pézügyminiszterrel, a két országot érintő időszerű kérdésekről. SZÓFIA. Hivatalosan bejelentették, hogy Petr Mla- denov bolgár külügyminiszter csehszlovák kollégája, Bohusiav Chnoupek meghívására, a napokban hivatalos baráti látogatást tesz a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. BEJRUT. Jaszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke, Palesztinái vezetők egy küldöttségével együtt Kairóba érkezett, hogy megtárgyalja az egyiptomi vezetőikkel a közel-keleti helyzet legújabb fejleményeit. (Folytatás az 1. oldalról) Franciaországban Messmer új kabinetjéből néhány volt miniszter, néhány tárca gazdát cserélt, a kabinet tagjainak száma 37-ről 29-re csökkent, de lényegében semmi változás nem történt az irányvonalban. Nem lehetetlen, hogy a közvéleményt nem elégíti ki Pompidou kísérlete „szilárd és egységesebb” kormány megalakítására. Rómában — valószínűleg — ma került sor a kormány lemondására. miután La Maifa republikánus miniszter tegnapi visz- szavonulása — a szocialistákkal .való ellentétei miatt — az egész koalíció válságát felszínre hozta. Eközben Kairóban Gromi- kó, Damaszkuszban pedig Kissinger veti latba minden tekintélyét a közel-keleti rendezés ügyében: Gromiko, mint ismeretes Damaszkuszból érkezett az egyiptomi fővárosba, ahonnan Kissinger viszont Tel-Aviv érintésével érkezett Damaszkuszba. Jó jelnek tekintik, hogy átadhatta a Szíriában levő izraeli foglyok listáját (akiket azóta a Vöröskereszt is meglátogathatott)[ és átadhatta Szíriában j az izraeli javaslatokat. Kissinger Szaud-Arábia és Jordánia I érintésével utazik Bonnba, ahol ugyancsak tárgyalásokat folytat. Bonnban tartózkodik Jobert francia külügyminiszter is, aki a Közös Piac : legközelebbi ülésére igyekezik egyeztetni a két oi-szág álláspontját. ANYAKÖNYVI HÍREK Feketefuvar, okirat-hamisítás SZÜLETETT: Benedek Istvánnak és Bá- nyiezki Juliannának Judit; Hódi Miklósnak: és Császár Piroskának Zsolt; Nagy Sándornak és Behinya Ilonának Péter; Varga Antalnak, és Pongrácz Erzsébetnek Krisztina; Kiing Zoltán Józsefnek és Szepesvári Valéria Máriának Tamás Sándor; Szé- csényi Istvánnak és Tóih Etelkának Judit: Kiss Emilnek és Pogonyi Ilonának Emil: Horváth Józsefnek és Péter Gizellának Andrea; Babos Gusztávnak és Forai Idának Szilvia; Nagy Jánosnak és Szabó Máriának Imre; Tóth Bélának és Lénárt Juliannának Anikó: Szajkó Józsefnek és Tóth Zsófiának Mónika; Koieszár Lajosnak és Farkas Etelkának Csaba: Pál Andrásnak és Süveges Piroskának Zoltán; Tovai Sándornak és Molnár Etelka Erzsébetnek Zsuzsanna Hona; Hankó Jánosnak és Bendck Gizellának Nóra; Tímár Józsefnek és Kocsis Klárának József; Kandó Józsefnek és Kis Máriának Adrienn Enikő; Ligárd Ottó Barnabásnak és Ronyecz Katalinnak Ottó; Mozgó Istvánnak és Misii Mária Katalinnak István; Stark Géza Istvánnak és Hermann Máriának Andrea; Pásztor Bélának és Tóth Ilonának Béla nevű gyermeke. MEGHALT: Terhes Bertalanné (Fiizár Gizella Erzsébet) 64 éves korában, Gombás Lajosné (Hegedűs Mária) 41 éves korában. Bánóczki László 1 napos korában; Biha- rik Gyula 67 éves korában, Problics Antalné (Jakobi Emília) 72 éves korában, Kis Petemé (Makai Margit) 82 éves korában, Klubkoviés András 83 éves korában, Megyesi József né (Andrejkovics Olga) 39 éves korában, Monostori Sándorné (Alexa Borbála) 78 éves korában, Nagy Péter 1 napos korában, Böschner Pál 73 éves korában, Rózsahegyi Lajos 69 éves korában, Veres Mihályné (Barna Regina Terézia) 76 éves koriban, Zettner Anna Mária 85 éves korában. Az elefántos ház és a többi Pécs történelmi központjában az elmúlt években megszépültek, új köntöst kaptak a műemlék, műemléki jellegű és városképi jelentőségű épületek. A belváros további rekonstrukcióját tömbönként folytatják. Az egyik ilyen együttes a Széchenyi tér délnyugati része. Az épületek között a legérdekesebb. a múlt század első feléből származó elefántos ház, amelynek sarkán egykor kedvelt táncház működött. A felújítás négy ütemben, körülbelül öt év alatt valósul meg. A budapesti 21. számú Volán Vállalat két gépkocsi- vezetője, Laskai Mihály 31 éves kazincbarcikai és Juhász Pál 32 éves mezőkövesdi lakos az Észak-magyarországi Vízügyi és Közműépítő Vállalat részére végzett tavaly bérfuvarozást; a Mályi Üj Tavasz Tsz kavicsbányájából szállítottak anyagot egy miskolci munkahelyre. Laskai Mihály Mályiban betért egy házba egy pohár vizet inni. Közben elmondta, hogy „gebinben” szállítanak kavicsot Miskolcra, s felajánlotta a házigazdának: ha szüksége van rá, neki is hozhatnak jutányos áron. Az ember kapott az alkalmon, s megegyeztek, hogy egy kocsi anyagért 250 forintot adna, s összesen tíz fuvarnyi- ra lenne szüksége. Laskai fekete üzletéhez Juhász Pál is csatlakozott, hiszen 2500 forint könnyen megszerezhető pénzre volt kilátásuk. Kilenc kocsi anyagot be is hordtak a megrendelő udvarára, s a kialkudott pénzt zsebre is tették. De nem feledkeztek meg a papírok megszerzéséről sem, amit úgy intéztek el, hogy egy- egy kocsival elvittek a közműépítő vállalatnak is, s így a munkavezető egyetlen aláírásával valamennyi fordulót „igazoltatták”. A saját zsebre dolgozó két gépkocsivezetőnek azonban nem volt szerencséje. A termelőszövetkezet egyik vezetője a szállítás közben gyanút fogott, felírta a két ZIL • rendszámát és feljelentést tett a rendőrségen. A kavicsot hamar megtalálták, s az ügyészség magánokirathamisítással, folyamatosan és társtettesi minőségben elkövetett sikkasztás bűntette miatt vádat emelt ellenük. Az el nem végzett fuvarral és a tsz-ből fizetség nélkül elvitt anyaggal több mint ötezer forint kárt okoztak. A Miskolci Járásbíróság a váddal egyezően bűnösségüket megállapította. Laskai Mihályt tízhónapi, Juhász Pált pedig héthónapi szabadságvesztésre ítélte, de tekintettel büntetlen előéletükre, annak letöltését két- két évi próbaidőre felfüggesztette. M. A. Felveszünk kiHföídi munkákra gyakorlattól rendelkező hegesztő szakmunkásokat, belföldi szerelésekhez lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat, kiemelt bérezéssel. RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁS ÉS FELVÉTELRE JELENTKEZÉS: a Gép- és Felvonószerelő Vallalat kirendeltségén, Miskolc, Széchenyi u. 28. Hétfőn déltől szerda délig. DELI hírlap — a Magyar BtoctalUla Munkáspárt Miskolc városi Bizottságának politika) napilapja. — Főszerkesztő: CSAL a LÁSZLÓ - Kiadja a Borsod rresyei Lapkiad« vállalat Felelős kiad«: VERES MIHÁLY - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc. Bajcsy-Zsl- llns/kv u |S Postacím: 3501 Miskolc Telefonközpont: 38-132. 16-«72. 3o-380 Szerkesztőségi telefonok) titkárság: 18-223 6el- és várospolitika) rovat: 18-221. kultuiétis rovati 18-22« sportrovat: 18-222, levelezés: 18-224. — a kiadóhivatal telefonszáma: 38-131 - Hirdetés- felvétel- 3525 Miskolc Széchenyi o 15—17 Telefon: 18-213 — Terié szti: a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A lap ár» 8» fillér, hétfőn t forint. — index: 25 851 — Részűit • Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. — Felelfi» vezető: SZEMES ISTVÁN ŰJ-DELHI. Az Indira Gandhi vezette indiai Nemzeti Kongresszus Párt abszolút többséget szerzett az ország legnagyobb szövetségi államában, Uttar Pradesh- ben tartott parlamenti választásokon s ily módon lehetővé vált, hogy e politikai szempontból rendkívül fontos államban egyedüli kormányt alkosson. A Kongresszus Párt, szövetségben az Indiai Kommunista Párttal, az ország keleti részén fekvő Orissa államban is parlamenti többséget szerzett. KAIRÓ. Gamazi tábornok, egyiptomi vezérkari főnök az este Damaszkuszból visz- szaérkezett Kairóba. Rövid látogatása során átadta Asz- szad elnöknek az egyiptomi államfő üzénetét a Kissiii- gerrel Kairóban folyt tárgyalások eredményeiről. NEW YORK. Hazánk állandó ENSZ-kép viselője, Szarka Károly nagykövet és dr. S. N. Szurdia követ, a Salvadori Köztársaság ENSZ- képviseletének vezetője aláírta a két ország közötti öt évre szóló kereskedelmi megállapodást. VARSÓ. Áprilisban készül el az új varsói központi pályaudvar. A pályaudvarról öt föld alatti út vezet a villamos- és autóbusz-megállókhoz és a parkolóhelyekhez. DAMASZKUSZ. A szíriai kormány szóvivője késő este bejelentette, hogy Szíria nem fogadja el a csapatszétválasztásra vonatkozó izraeli tervezetet és Aszad elnök Kissingerrel folytatott négyórás tárgyalása során ellenjavaslatként ismertette saját elgondolásait. Ugyanakkor az amerikai küldöttség szóvivője arról nyilatkozott, hogy megegyezés született Asszad és Kissinger között, amely szerint a tárgyalások folytatódnak. PHENJAN. Bumedien algériai elnök és küldöttsége befejezte egyhetes kínai látogatását és Pekingből ma reggel repülőgépen Phenjan- ba utazott. PEKING. A Kínai Népköz- társaság megalakulása óta most látogatott először Kínába amerikai turistacsoport. A 200 főből álló csoport két napot tölt Kuang- csou délkínai városban. BERLIN. A Neues Deutschland közli Peter Weissnek. a Svédországban élő német írónak Luis Corvalan című versét. A költemény szenvedélyes hangon szólítja fel az emberiséget a nagy chilei hazafi életének megmentésére. Fraiica—nyuoaínímel meobeszéiés