Déli Hírlap, 1974. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1974-02-21 / 44. szám

i a miskolciaké a szó Nincs gazdája?... Nem külterületen, hanem a belvárosban, s ott is az egyik legforgalmasabb he­lyen, a főposta előtt estem el a napokban. Az esés oly­annyira sikerült, hogy alig tudtam lábra állni. Elbiceg­tem a körzeti rendelőbe, ahol az orvos megvigasztalt; nincs bokatörésem, csupán egy csúnya ficam, s attól dagadt almányi nagyságúra a bokám. Nem vigasztalód­tam meg, mert azóta is alig tudok járni, úgy fáj a lá­bam. Az esésem okozta gö­dör még ma is ott van, újabb áldozatra várva. Tudom, hogy nem ez az egyetlen ilyen gödör a mis­kolci aszfalton, forgalmas belvárosi járdákon. Csak a Széchenyi és a Bajcsy-Zsi- linszky utcán kell végig­menni. s meggyőződhetünk erről. Tudom, nem először panaszoljuk ezt. de sajnos eredmény nélkül. Szeretném tudni, miért nem lehet leg­alább ezeken a helyeken gyorsan, időben kijavítani a járdát, megóvni a járókelők testi épségét, s nem meg­várni azt, amíg valaki lábát töri. s hónapokra kiesik a munkából. K. J.-né Miskolc Ezt mondja a jogszabály A KERESKEDELMI DOLGOZOK MUNKAIDÖCSÖKKENTÉSE A belkereskedelmi minisz­ter és a munkaügyi minisz­ter 1/1974. számú együttes rendelete szerint a belkeres­kedelemben 1974. április hó 1. napjától, illetve j’''ius hó 1. napjától a heti munkaidő 44 órára csökkenthető, egyes helyeken és munkakörökben a dolgozók heti 56 óráig vagy 68 óráig terjedő munkaidő­vel foglalkoztathatók. A rendelet hatálya kiterjed a belkereskedelmi ágazatok­hoz tartozó állami, vállalati, egyéb állami és szövetkezeti szervek, valamint a MÉK valamennyi munkaviszony­ban álló dolgozójára; a nem belkereskedelmi ágazatokba sorolt vállalatok kereskedel­mi egységeiben foglalkozta­tott, munkaviszonyban álló dolgozókra. A rendeletet nem lehet alkalmazni a mezőgaz­dasági szövetkezetek és a szövetkezeti társulások al­kalmazottaira; a gyógyszer­kereskedelem dolgozóira; a vendéglátóiparban foglalkoz­tatott zenészekre és előadó- művészekre. A munkaidő-csökkentést — a jogszabályban megha­tározott feltételek teljesítése esetén — a munkáltató Bu­dapesten 1974. április hó 1. napjától, az ország egyéb területein 1974. július hó 1. napjától kezdődő hatállyal vezetheti be. Az általános heti munkaidő tehát 44 óra lehet. Az év május 1-től szeptem­ber 30-ig terjedő időszaká­ban heti 56 óráig terjedő munkaidővel foglalkoztatha­tók — többek között — a benzin- és ásványolajkút- kezelök; az egyszemélyes zöldség- és gyümölcsboltok dolgozói és az Utasellátó egyszemélyes pavilonkezelői, Taxihiány a Tiszáin Gyakran hallottam a panaszt, s nemegyszer olvastam már róla a Déli Hírlapban, hogy a mis­kolci Tiszai pályaudvaron nehéz, szinte lehetetlen taxihoz hozzá­jutni. Az illetékesek ígéretét is olvastam, hogy úgymond: „igye­keznek megoldani’*... „intéz­kedtek’* ... Az igyekezetbe azonban valami hiba csúszhatott, mert az utóbbi néhány hónap­ban is több mint tíz alkalommal szerezhettem szomorú tapaszta­latokat a Tiszáin uralkodó taxi­hiányról. Kisgyermekkel, idős rokonnal, nagy csomagokkal érkeztem minden esetben, de taxit „fog­nom** csak egy alkalommal sike­rült. Hozzáteszem: szinte min­den esetben más gyorsvonat, tá­volsági személyvonat, kétszer pe­dig nemzetközi gyorsvonat Mis­kolcra érkezése után vártam hiába taxira. £s amikor a sok csomaggal, gyermekkel villamo­son elvergődtem az Ady Endre utcáig, ott csodák csodájára mindig volt utasokra várakozó, üres taxi. Csak az állomásra nem jutott egy sem, ahol pedig a legnagyobb szükség lenne erre a szolgáltatásra! Ügy látszik, csak a zugtaxisok tudják, hogy az ország második varosának főpályaudvarán sokan keresik ezt a szolgáltatást. Minden eset­ben akadt ugyanis ilyen fekete fuvaros, aki figyelmesen (sőt, esetleges ellenőrzésre is figyel­ve!) felajánlotta „szolgálatait”. Jó lenne végre ebben az állo­mási taxiügyben már valami vég­leges megoldást találni. L R. Miskolc valamint üdülőhelyeken fog­lalkoztatott néhány meghatá­rozott beosztású dolgozó. He­ti 68 óráig terjedő munka­idővel foglalkoztathatók a postások, kapusok, őrök. A jogszabály részletesebb sza­bályozást a kollektív szerző­désben vagy munkaügyi sza­bályzatban kell meghatároz­ni. DR. SASS TIBOR Rossz a zár Gyakori látogatója vagyok a város egyetlen uszodájá­nak, a Szabadság fürdőnek, ahonnan sajnos elég gyakran bosszúsan távozok. A zsú­foltság már nem okoz meg­lepetést, de az öltözést—vét­kezést eléggé bonyolult mó­don lehet megoldani. Nagyon sak fülke ajtajának rossz a záróberendezése, s így egyik kezemmel az ajtót fogom, míg másikkal ruhadarabjaimat rángatom fel vagy le — írja P. M. miskolci olvasónk. Válasz lift-ügyben „Rossz a lift” címmel la­punk február 4-i számában cikket közöltünk, amelyben a Baross Gábor utca 14. sz. ház lakóinak 25 aláírásával szerkesztőségünkhöz küldött panaszát írtuk meg. A cikk­re a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat igazgatója, Szabó Ambrus a következő választ küldte: „A kezelésünkben levő személyfelvonó üzemeléséi kivizsgáltuk. Megállapítot­tuk. hogy januárban annak üzemeltetésénél 7 nap kiesés volt. Hibabejelentés 12 eset­ben történt, a hibát a bejelen­téstől számított egy-két órán belül a VIMELUX Vállalat kijavította. A jelzett sze­mélyfelvonónál januárban motorcsere is történt, amely egy nap üzemkiesést okozott. Megjegyezni kívánjuk, hogy a kezelésünkben levő összes felvonó javítását és karbantartását a VIMELUX Vállalat végzi, a megkötött szerződés alapján. Intézkedé­sünkre a VIMELUX Válla­lat kötelezte magát a kar­bantartási munkák gyorsabb és pontosabb elvégzésére.” Még mindig a kóbor kutyákról Tudom, hogy lapjukban már többször foglalkoztak ezzel a „témával”, de amíg nem rendeződik, kérem, ad­janak helyt a panasznak. Most a Martintelepről van szó, ahol már szinte tartha­tatlan a helyzet. Nincs olyan utcája, amelyen végigmenve ne találkoznánk kóbor ebek­kel. A fiatalok, „heccből”, még uszítják is őket. Nem­régiben ennek komoly kö­vetkezménye is lett, egy ku­tya megharapott egy gyer­meket. Kérnénk a tanács hathatós intézkedését, hogy nyugodtan járhassunk az ut­cán — írja O. Zsigmand, martintelepi lakos. Szerkesztői üzenetek Bállá Gáspárné, Miskolc, Nagy- avas Felsősor 411. sz.: Értesít­jük, hogy levelében irt üggyel kapcsolatban megtettük a szük­séges lépéseket. Rövidesen rész­letesen tájékoztatjuk. Koska Zoltánná, Miskolc, Ki­Iián-dél: Személyesen elmondott panaszát kivizsgáltuk. A Kilián- délen a zöldség-gyümölcs pavi­lon és az ABC-áruház megfele­lő választékot nyújt. A közelgő prlmőrkinálat remélhetőleg itt is bőséges lesz, hiszen a feltételek adottak. ROVATVEZETŐ) MOLNÁR SANDORNf TELEFONSZAMA: 1»-3*1 Bizony, még kevés a tizes találat. (Herényi László felvételei) Lányok puskával Lövészklub a ionodéban Mikor beléptem a fonoda kapuján, erősen füleltem, merről hallok puskalövést? Egy-két tompa csattanás hal­latszott csak a tűzoltószertár ajtaja mögül. Bent fiatal lá­nyok ügyetlenkedtek a lég­puskával. Látszik, hogy nem sokszor volt még a kezük­ben ... Egy hónapja alakult meg a klub, nagyon az elején jár­nak a lövésztudománynak. Ha puskáról hallunk, nem­igen szoktunk a női nemre gondolni. Merész, érdekes gondolat volt női lövészklu­bot alakítani. A lövészet nagyszerű sport; uralkodni a fegyveren, biztos kézzel lőni — igen erős akaratot igé­nyel. Nem a fizikai erőki­fejtés dominál, hanem a nyu­godt idegrendszer, az önfe­gyelem. Az ember, aki tud parancsolni önmagának, Cigarettaszünet nemcsak a sport terén fog diadalmaskodni. Aki igyekez­ni fog ezek közül a lányok közül, hogy sikereket érjen el, a magánéletben is szívós, kitartó emberré válik. Málnást Pálné, a klub titkára elmesélte, hogy igen nagy szakmai segítséget kap­nak az MHSZ-től, s a válla­lat vezetősége is ígéretet tett, hogy a női lövészeket anya­gilag támogatni fogja, új pus­kákat vásárolnak, sőt a leg­jobbak formaruhát is kap­nak. Ha lenne más női klub, szívesen felvennék vele a kapcsolatot, hiszen sportolni a versenyért, a győzelemért érdemes. Lehet, hogy a most nevetgélő lányok közül kerül ki egy új magyar bajnok. Még minden lehet. Ezeknek a lányoknak komoly terveik vannak. Április 4-én már versenyezni akarnak... J. G. Kiépítő bútorok Kis méretű lakásokba való kiegészítő bútordarabok gyár­tását kezdik meg az idén. a Tisza Bútoripari Vállalat szol­noki gyárában. A hazai piacon hiánycikknek számító virágállványokat. fali- és könyvespolcokat, kisasztalo­kat műanyag borítású, színes farostlemezekből készítik. A szolnoki kisbútorokat a bu­dapesti Otthon ’75 kiállításon mutatják be, s ha a termé­kek megnyerik a vevők tet­szését, megkezdik a sorozat­gyártást. A lipcsei vásárról a sagtőháxban Tegnap délelőtt a sajtóház­ban tartották meg hagyomá­nyos sajtótájékoztatójukat a Német Demokratikus Köz­társaság lipcsei vásárirodá­jának és az NDK követségé­nek képviselői. A vendége­ket Becze Károly, az ÉszaJk- Magyarország főszerkesztő­helyettese üdvözölte, majd Friedei Lorke, a lipcsei vá­sáriroda vezetöhelyettese, Kari—Heinz Kunze közgaz­dász és Horst Luber, az NDK nagykövetségének munkatár­sa tájékoztatták az újságíró­kat. Friedei Lorke a bevezető­ben arról szólt, hogy a ta­vaszi lipcsei vásárt jelentős évfordulók jegyében rende­zik meg. Az NDK idén ün­nepli fennállásának 25. év­fordulóját, a KGST pedig megalakulásának zados évfordulóját. „A vi­lágkereskedelemért és a mű­szaki haladásért” jelszó alatt rendezendő tavaszi vásár a tudományos és műszaki fej­lődés kirakata lesz. Hatvan ország kilencezer kiállítója vesz részt a tava­szi seregszemlén. Minden második kiállító külföldi. Több mint 90 országból vár­nak vendégeket, 25 ezer lá­togatót a szocialista orszá­gokból. A nagy hagyomá­nyokkal rendelkező 800 éves vásáron a Német Demokra­tikus Köztársaság több mint négyezer ipari üzem és vál­lalat ajánlatát mutatja be. A legnagyobb kiállító az idei vásáron is a Szovjet­unió lesz. Jelentős területet kapnak a szocialista orszá­gok is. Mongólia először vesz részt a lipcsei vásáron. Gazdag választékkal ké­szülnek a bemutatkozásra az adatszolgáltató berendezése­ket előállító cégek, valamint a mezőgazdasági gépgyárak. A szerszámgéipipar mellett az átlagosnál is nagyobb fi­gyelemmel készülődnek a csomagolástechnikai felszere­léseket előállító vállalatok. Az újságírók kérdéseire válaszolva a német vendé­gek elmondták, hogy Borsod és Miskolc nagy iparvállala­tai a számottevő vásárlók közé tartoznak az NDK-ban. Vegyiüzemeinknek, a kohá­szati vállalatoknak évről év­re jelentős értékű berende­zéseket szállít az NDK több exportvállalata. Aggteleki tervek Csónakázótó és barlangvasút Borsod megye idegenfor­galmi terveinek egyik köz­ponti helye egy észak-ma­gyarországi kisközség: Agg­telek. Évente mintegy fél­millió turista keresi fel a gyönyörű barlangról híressé vált települést. A turizmus növekedésének idáig határt szabott a szál­láshelyek csekély száma. Mint Tózsa István, a Borsod megyei Idegenforgalmi Hiva­tal vezetője elmondta, május elsejére elkészül a 100 sze­mélyes camping. Huszonöt, négyágyas faház nyújt majd kulturált szálláslehetőséget az ide látogatóknak. Befeje­ződtek a Baradla-szálló kor­szerűsítési munkálatai is. Most már egész éves nyitva tartással üzemel a 38 éves létesítmény. Hosszú évek után sikerült megnyugtatóan megoldani a szálloda fűtését. Mindez azt jelenti, hogy május elsejétől 170 turistá­nak tudnak szállást biztosíta­ni Aggteleken. A lakókocsi­val vagy sátorral érkezők részére készül a kiránduló- központ. Aggtelek idegenforgalmi vonzerejét erősíti majd a csónakázótó megnyitása. Je­lenleg sajnos annyira ki van száradva a barlang, hogy el­képzelhető; a tavasszal csö­vön kell majd a vizet szállí­tani a májusban megnyíló csónakázótóha. Négy elekt­romos meghajtású csónakot vehetnek majd igénybe a barlangi túrák résztvevői. Egy középtúra ára a bar­langban csónakázással együtt felnőtteknek 20 forint, gye­rekeknek 10 forint lesz. Az ötödik ötéves terv idő­szakában szeretnénk meg­építeni a barlangvasú tat. Könyvjóváírással (a Borsodi Szénbányáktól) a hivatal már meg is szerezte, a moz­donyt és a kocsilkat. A Bá­nyászati Tervező Intézet el­készítette a tanulmánytervet is. Eszerint a vörös-tói bejá­ratnál sikló szállítaná le a látogatót a vasútállomásra és mintegy félórás út után a mai bejáraton távozhatna a turista. A barlangvasút mint­egy 21 millió forintba kerül majd. Ha megvalósul, egye­dülálló idegenforgalmi lát­ványosság lesz az országban. E. Á. „Életelixír” — melléktermékből Kazahsztánban, a fehér arany fellegvárában, eljárást dolgoztak ki a gyapotolaj gyártása során keletkező melléktermék hasznosítására. E-vitaminí állítanak elő be­lőle, amely regenerálóig hat az emberi szervezetre és meghosszabbítja az életet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom