Déli Hírlap, 1974. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1974-02-20 / 43. szám
/ r Szeodrey-Karper oilárestie Szendrey-h.arpei László gitárművésznek lesz önálló estje február 25-én, hétfőn este fél nyolckor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola hangversenytermében. A Mesterbérlet-sorozat- ban\ rendez®11 hangverseny, illetve a művész műsorán Farkas—Szeridrey, Bach, Al- benitz, Bartók és Tarrega művei szerepelnek. Ehető és mérgező gombák Élénkülő idegenforgalom A tavaszias időjárás hatására a szokottnál hamarább megélénkült az Idegenforgalom Tokaj-Hegyalján. Különösen Sárospatakot keresi fel vonaton, autóbuszon sok turista, nemcsak hazánk közeli és távoli tájairól, hanem külföldről is. Ebben az évben várhatóan növekszik Sárospatak idegenforgalma. Tavaly 220 ezer vendége volt a nagy múltú diákvárosnak, akik főképp a Rákóczi-vár és Múzeum, a gótikus vártemplom szépségeiben gyönyörködhettek, de sokan felkeresték a csaknem félezer éves, 200 ezer kötetes kollégiumi nagykönyvtárat és a maga nemében egyedülálló iskolatörténeti múzeumot. A Hegyaljára érkező kirándulók közül mind többen fedezik fel az utóbbi években a történelmi emlékekben és természeti szépségekben gazdag zempléni hegyvidéket is. Már a tavaszi vendégek közül is sokan meglátogatják Kőkaput, Hollóházát, Göncöt, Vizsolyt, Regécet, Boldogkővárát, Háromhutát. Maguk a vadregényes erdők, a kempingezésre, nyári táborozásokra nyújtanak majd kellemes lehetőséget. Regényes, kalandos, a mesevilág elemeit sem nélkülöző történet a mozikban holnaptól látható színes japán film, melynek kifejező címe — Fogják el Oichit, élve vagy holtan — előre jelzi, mire készülhet a néző. Oichit, a vak kardforgató leányt üldözik a hatóságok, mert megmenti a szamurájtól a menyasszonyt, és segít, hogy a kényúr akarata ellenére, választott párjával elszökhessen. A vak lányt a továbbiakban is a szegények pártfogójaként, az önkényeskedők ellenfeleként látjuk a történetben, akinek sérthetetlenségét jelképnek szánja Hirokazu lehimura rendező. A mindvégig izgalmas film a Kardforgatónő című korábbi japán alkotás hősnőjének kalandjait folytatja. Yoko Matssuyama személyében a főszereplő is azonos. A filmet holnaptól a Béke mozi vetíti. cmn Nem jegyeladók Közönségszervezők A közönségszervező dolga nem könnyű, és esetenként egészen különböző tartalmú az a munka, amit végez. Kern mindegy, hogy községben, városban vagy nagyvárosban tevékenykedik, s meghatározza munkáját a közeg is, amelyben mozog. A feladata tulajdonképpen egyfajta kulturális misszió, amelynek során a felvilágosítás, a meggyőzés eszközeit igénybe véve, örömet szerez másoknak. Ezzel együtt pedig hasznos szolgálatot tesz: közönséget biztosít egy előadásra, kettőre, háromra, és lassan megszeretteti a színházat azzal, aki az ő segítségével jut el ide. A mezőgazdasági , könyvhónap egyik utolsó rendezvényeként Miskolcon, a Sas utcai 36. számú Általános Iskolában lesz előadás. Az ehető és mérgező gombákról szóló tájékoztatót vetítéssel köti egybe Szolnoki Jenő mezőgazdasági mérnök, a téma előadója. Nem lenne jó, ha áltatnánk magunkat; mindez a gyakorlatban nem ilyen szép, és nem ilyen egyszerű. Kevesen vannak a közönség- szervezők (vagy városa válogatja, hogy mennyien), és még kevesebben vannak azok, akik szeretettel végzik ezt a munkát. A Miskolci Nemzeti Színház például csak papíron tart nyilván több mint száz társadalmi aktívát. Ténylegesen, hittel és gyakorlattal már jóval kevesebben dolgoznak. Rá lehetne kérdezni egyes nagy- vállalatok szakszervezeti bizottságánál, mi az oka, hogy az évekkel ezelőtt jól dolgozó, esetenként nyolcvan, száz vagy még több jegyet továbbító közönségszervező miért maradt el a színház jegyirodájából. Arra is választ lehetne kapni, hogy sok helyen miért nem szeretik, ha a megbízott az üzemben ezzel foglalkozik. Miskolcon fel lehetne példaként emlegetni a megye más városait vagy az ország Az országos Kis Jankó Bori emlékpályázatot az idén 11. alkalommal hirdeti meg a Népi Iparművészeti Tanács, Borsod megye Tanácsának művelődésügyi osztálya, a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége, a Népművelési Intézet és Mezőkövesd város Tanácsa. A pályázat, amelynek célja a magyar népi hímzés hagyományainak to- vábbörökítése, nyilvános. Részt vehet rajta minden hímzéssel foglalkozó szakköri tag, pályázhatnak a népi iparművészek, sőt számukra a részvétel kötelező. Pályázni csak kész munkával lehet. Abban az esetben, ha a kivitelező nem azonos a tervezővel, mind a két pályázó személyét meg kell jelölni. Olyan kézimunkákat, amenagyvárosait, ahol a telt házak biztosításában ma is jelentős szerepe van a közönségszervezőnek. A színház megtalálta, ismeri a közönség szervezésének másféle útjait is, nem tart üresen tátongó vagy félházaktól. De nem szívesen mond le az őt segítő társadalmi munkásokról sém. Vannak dolgok, amiket nem lehet megfizetni, és amit nem lehet meghálálni sem. Igaz: nem is várnak hálát érte. Ha csinálják, szívesen teszik, a munkájukat meggyőződésből végzik. A Szak- szervezetek Megyei Tanácsa és (a Művelődésügyi Minisztérium által biztosított keretből) a színház évről évre mégis megpróbálja megköszönni régi közönségszervezőinek ügybuzgalmukat és ügyszeretetüket. Tavaly a megyéből es Miskolcról tizenkilencen részesültek a legjobbaknak járó jutalomban, és ezekben a napokban döntik el, hogy az idén kiket várnak arra a házi lyek máshol már szerepeltek, vagy a kereskedelemben ismeretesek, a bíráló bizottság nem vesz figyelembe. A pályaművek beküldésének határideje 1974. július 10.; a munkákat a Mezőkövesdi Művelődési Központba várják. A részvevők küldeményeiken tüntessék fel az „1974. évi Kis Jankó Bori hímzéspályázat” jelzést. A nevezéseket két kategóriában várják. A térítők, párnák, falifutók, ajándék- tárgyak, ruhák, illetve étkezési és asztalterítési garnitúrák külön elbírálásban részesülnek. A Kis Jankó Bori díjat elnyerő három pályázó jutalma emlékérem és pályaművenként 7000 forint nívódíj. A pályázat eredményhirdetése augusztus 10-én Mezőkövesden lesz. ünnepségre, ahol 11 ezer forintot osztanak ki. Ha többségükben nem idős emberek ülnének le ilyenkor a fotelokba, ha több fiatalt látnánk a legjobb közönség- szervezők soraiban ... Csakhogy nekik tíz-tizenöt év után ismét el kellene magyarázni : a közönségszervezés nem egyenlő a jegyeladással. Az a pénztárak feladata. (makai) Falusi színház Escam bray — így nevezik a Las Villas kubai .tartomány hegyi körzeteiben működő színházat, az ország első falusi színházát. Az Escam bray együttesét 1969-ben alapították a fővárosi színházak lelkes fiatal színészei. Fennállásának első éveiben az együttes szabadtéren v lépett fel. Nemrég azonban állandó színpadot kaptak: a színészek és a parasztok közösen építették fel a színház épületét. Az Escambray színház a kubai forradalom eszméinek propagátora, s széles néptömegek számára teszi hozzáférhetővé a művészetet. SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.20: KI nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Színes népi muzsika. — 13.51: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.06: Gyertek gyerekek, énekeljünk! — 14.30: Nőkről, nőknek. Magányosan? — 13.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.50: Zenetörténeti ritkaságok. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Az élő népdal. — 16.15: Hogyan látni Paksról? — 16.25: Clivia. Részletek Dostal operettjéből. — 16.43: Bemutatjuk új felvételünket. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Si- mándy József énekel. — 17.45: Pro és kontra. — 18.00: Zala Tóth Erzsébet, Mozsár Imre és Reményi Sándor nótákat énekel. — 18.48: Kritikusok fóruma. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Mindenki könyvtára. — 19.55: Lemezmúzeum. — 20.20: Magnósok, figyelem! — 21.05: Hírek. — 21.08: A közoktatás fórinna. — 21.28: Grabócz Miklósra emlékezünk. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Egy óra dzsessz. — 23.20: Operettmuzsika. — 24.00: Hírek. — 0.10: Az Alarius együttes régi olasz zeneszerzők műveiből játszik. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 12.40: Házunk tája. — 13.00: Hírek. — 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Klubrádió. — 17.0Q: ötórai tea. — 18.00: Hírek. 18.05: Külpolitikai figyelő. — 18.20: Üzenet. — 19.08: Magyar táncokról. — 19.28: Bach: 4. kantáta. — 19.52: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Krónika. H. — 20.25: Ü1 könyvek. — 20.28: Kis magyar néprajz. — 20.33: Az orosz forradalom dalaiból. — 20.40: Pro és kontra. — 21.00; Puccini: A Nyugat lánya. Há- romfelvonásos opera. — 23.48: Liszt: Az ébredő gyermek himnusza. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: Eredmények, gondok, tervek . .. Ipari fórum. — Virágénekek. — Borsodi tükör. — Részletek zenés játékokból. — Otthon, munkahelyen és a társadalmi életben — a nők. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző. Televízió: 17.20: Műsorismertetés. — 17.21: Hírek. — 17.25: Tíen Túliak Társasága. — 17.50: A nő három szerepben. — 18.00: Ütkeresés. — 18.35: Rólad van szó! — 19.05: Reklámműsor. — 19.10: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Az utolsó szó. — 20.55: ötszemközt Kocsis Zoltánnal. — 21.55: Tv-híradó — 2. kiadas. Szlovák televízió: 17.00: Ifjú szemmel. — 17.45: Kerületeink hangja. — 18.15: ötvenkét komikus. — 19.00: Híradó, majd publicisztika. - 20.00: Jones kiváltása. — 21.40: Híradó. — 22.05: Publicisztika. — 22.45: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (f5): Levendula. Radnóti ifjúsági bérlet. Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óráig): Kernstok Károly- emlékkiállítás. — Miskolci Képtár (10—18 óráig): Magyar festészet a XX. században. — Lib- resszó (13—20 óráig): Reinecker János gouache-sorozata. — Kossuth Művelődési Ház (10—18 óráig): Bolgár grafika. — Képek lepkeszárnyakból. Filmszínházak: Béke (f4, 7): Volt egyszer egy Vadnyugat I— II. (Felemelt, dupla helyár! Szí. amerikai—olasz). — Kossuth (f3, f7): Csendesek a hajnalok (szovjet). — Hevesy Iván Flimklub (hn5): Egészségügyi kisfilmek. Ságvári (Ady Művelődési Házban, 7): Bolondos újoncok (szí. francia). — Tapolca, Ady (7): A siker lovagjai (mb. szí. szovjet). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Népszerű fúvósátiratok. — 8.33: Donizetti: Lammermoori Lucia. Háromfel- vonásos opera. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 11.27: Mozart: C-dúr zongoraverseny. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Csajkovszkij: Francesca da Rimini. — 8.30: Dallal, tánccal a világ körül. — 9.00: Hírek. — 9.03: Tánczene négy városból. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 10.30: Néhány szó zene közben. — 11.00: Hírek. — 11.50: A vi- ágjárók térképei. alias Encsi, szikszói, tiszalúci, le- ninvárosi és miskolci kirendeltségeinkhez villanyszerelőket, segéd- és betanított munkásokat, Miskolcon gépkocsivezetőket, gyors- és gépírókat alkalmazunk. Jelentkezés: ÉMASZ üzemigazgatóság. munkaügyi csoport, Miskolc, Patak u. 7. sz. alatt. Adminisztrá^óban es raktári munkában Jártas középkorú konyhai nődolgozót keres a Miskolci Pamutfonó. Érdeklődés a munkásellátáson. Kis Jankó Bori emlékére hi ÚJDONSÁG A CSOMAGOLÁSTECHNIKÁBAN CARTONPLAST üreges polipropilén lemez és doboz A Cartonplast lemez és doboz víz- és v.egyszerálló; élelmiszerek csomagolására alkalmas. Szín: natur, fehér, piros, narancs, sárga, zöld, kék, fekete. LEMEZMÉRETEK: ' hosszúság: 100—3000 mm szélesség: 100—1600 mm vastagság: 2,5, 3,0, 3,5, 4,0, 4,5 mm Fenék- és tetőlapolt {hajtogatott) dobozok méretei: (hosszúíágXszélességX magasság) doboz egész doboz feles doboz negyedes min. 110X110X110 mm max. 1000X400X400 mm min. 110X110X110 mm min. 1600X800X800 mm min. 110X110X110 mm max. 3000X1600X1600 mm Különleges dobozok, díszdobozok, hordládák mérete 60X60X60 mm-töl megegyezés szerint. A Cartonplast lemezek és dobozok minden oldalon nyomtathatók; maximális tükörméret 1250X850 mm. TERMELŐI AR: Cartonplast lemezek Cartonplast dobozok 370X155X130 mm 370X240X190 mm 500X120X120 mm 440X300X270 mm rekeszekre osztva 405X360X160 320X320X320 mm Ft 44,80/kg Ft Ft Ft Ft Ft 19,10/db 24,80/db 16,20/db 45,50/db 28,50/db CARTONPLAST gyártja és forgalomba hozza a: TISZAI VEGYI KOMBINAT Tanácsadás, minták: TVK-vevőszolgálat, Budapest, V., Pilvax köz 2—4. Megrendelés: TVK Értékesítési Főosztály, Leninváros