Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-16 / 13. szám

Januári előzetes Nyáresti hangversenyekről A hangverseny évad még véget sem ér, és már kez­dődnek az újabb koncert­sorozatok, amelyek addig tartanak, amíg újra bekö­szönt a következő évad A miskolciak jól ismerik eze­ket az előadásokat, legfel­jebb azt nem tudja min­denki, hogy valamennyit Miskolci Zenei Esték gyűjtő­név alatt tartják számon. Collegium Musicum. \iir koncertek. Muzsikáló udvar A műemlék avasi templom­ban 1965-ben, Miskolc vá­rossá nyilvánításának 600 évfordulóján szólalt meg elő­ször koncertmuzsika; nem kétséges, hogy a nyári esték zenei programjában ezek a hangversenyek a legnépsze­rűbbek, Itt majdnem mindig telt ház van, gazdára talál mind az 500 férőhely. Van­nak kivételek is; tavaly Peskó György orgonaestjén 600 jegyet adtak el, de ko­rábbi hangversenyeken (pél­dául a Magyar Rádió és Te­levízió Gyermekkórusának vendégszereplésekor) is elő­fordult, hogy ülőhely hiányá­ban szívesen álltuk végig a műsort. A várkoncertek iránt már differenciáltabb az érdeklő­dés. Az elmúlt nyáron Mo­zart Requiemjének és Haydn A teremtés című oratóriumá­nak előadásakor mindkét al­kalommal hozzávetőleg há­romszázan mentek ki Diós­győrbe. Péntek délutánon­ként, mikor a Miskolci Szim­fonikus Zenekar ad — in­kább szórakoztatózenei, köz­ismert műveket megszólal­tató — hangversenyeket, fő­leg azok hallgatták a kon­certet, akik erre jártak: öt- venen. százan. Végül a Mu­zsikálóudvar: egy ideje ezen a gyűjtőnéven rendeznek ka­marakoncerteket a Kossuth Művelődési Ház udvarán. A 150 férőhelyből átlag százat adtak el az elmúlt nyáron; a Kaláka-együttest százhat- vanan hallgatták. A Művészeti és Propa­ganda Iroda által szervezett koncertek rendjében — ép­pen a sok éves gyakorlat nyomán — az idén nem lesz lényeges változás. Az Avasra az orgona, a várba a nagy- zenekari és oratóriumestek, a Muzsikáló udvar hangver­senyeire a színvonalas ka­marazene vonzza a közönsé­get. Az elkészült program alapján nyilvánvaló: az idei nyáron sem marad hangver­seny nélkül a város, és a hangversenyek sem marad­nak közönség nélkül. Szerenád-sorozat, matinék A Collegium Musicum so­rozatban májustól szeptem­berig nyolc koncert lesz az idén. A három nyári hónap­ban két-két hangversenyt tartanak; külföldi előadómű­vészek és ismert hazai orgo­nisták előadói estjére várják a közönséget. A várban öt alkalommal lesz Népszerű művek, népszerű előadók címmel zenekari műsor és három oratoriumest során megszólal Karl Orff Carmina Burana-ja, Händel Júdás Maccabeusa és Verdi Requi- emje. A Muzsikáló udvar műsorán miskolci művészek és vendégelőadók lépnek fel, összesen hat alkalommal. Új­donság lesz a nyár zenés programjában az úgynevezett Nyáresti szerenád-sorozat (ezek hétfő esténként rende­zendő tapolcai hangverse­nyek), és ide sorolhatók az úgynevezett zenekari mati­nék. melyeket Lillafüred kö­zönségének szánnak. M— Händel fuvolaszonátái Händel összes fuvolaszo­nátáit mutatják be két egy­mást követő koncerten a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola művészta­nárai. Az első hangverseny január 18-án, a második ja­nuár 24-én este fél 8-kor lesz a Bartók-teremben. A művek előadói: Tözsér Dá­niel (fuvola), Röczey Ferenc (csembaló) és Gombás Fe­renc (gordonka). Közremű­ködik Németh Zsuzsa (ének) és Papp Zoltán (zongora). * Fiúk babával, piciny bútorokkal? Ez több, mint játék. Pszichológus figyeli a háttér­ben, hogyan „teremtenek” otthont a gyermekváros kis lakói. (Kerényi László felvétele) Schaár Erzsébet szobrai Schaár Erzsébet szobrász- művész alkotásaiból nyílik kiállítás január 18-án, pén­teken délután 6 órakor a Miskolci Galériában. Meg­nyitót dr. Végvári Lajos művészettörténész mond. A bemutató február 10-ig tart nyitva, hétfő kivételével mindennap délelőtt 11-től este 7 óráig tekinthető meg. A tjordok országában Az ország-világjárók ba­ráti körének következő össze­jövetele január 16-án, szer­dán este fél hétkor lesz a Rónai Sándor Megyei Műve­lődési Központban. A fjor- dok országáról, Norvégiáról Csathó István tart vetített­képes előadást. Borsodi oldal a HVDSZ lapjában Borsodi oldalösszeállí­tást közöl a Helyiipari és Vá­rosgazdálkodási Dolgozók Szakszervezetének havonta megjelenő lapja, a Helyiipar és Városgazdaság. Többek között arról olvashatunk, mi­lyen segítséget nyújt az alap- szerveknek a HVDSZ megyei bizottsága; milyen sikereket értek el a felnőtt szakmun­kásképzésben a Miskolci Mű- anyagleldolgozó Vállalatnál; s hogyan fogtak össze a HVDSZ-hez tartozó megyei vállalatok a gyermek- és if­júságvédelmi feladatok meg­valósításáért. Egy illusztráció azt mutatja be, milyen lesz a VIMELUX-nak a Fáskert­ben épülő új központi telep­helye, a felépítése után. lók egyszer eoy vada Yugat Szörnyű látvány fogadja Jill-t, amikor megérkezik új férjének, Brett McBain-nek magányos farmjára: a férfit és családját kegyetlenül meg­gyilkolták. Kik tették és mi­ért? Erre válaszol Sergio Leone kétrészes, Volt egyszer egy vadnyugat című színes amerikai—olasz filmje, amely több, mint a témában eddig készült számtalan vadnyugati történet. A film cselek­ménye 1870 és 1880 között játszódik: egy város történe­tét mondja el, amely akkor születik, amikor megépül az első vasútvonal. A filmet — főszerepeit Claudia Cardinale (képünkön). Henry Fonda és Charles Bronson játssza — holnaptól a Béke moziban láthatja a közönség. 91 lanulótársai cimbalma 11 Domby Márton Csokonai tanítványa, majd barátja volt. Csokonai Vitéz Mihály élete című munkája 1817-ben jelent meg. Ebbo) való az alábbi szemelvény: a diákot mu­tatja be, aki tanárrá válik. Kiszabtak először mindenkinek ma­gok közül egy nyelvet, hogy azt tanulja meg. Neki esett az olasz, mikor még se németet, se franciát nem tudott, és nagy részvétellel beszélte, mely nehe­zen tudott boldogulni, nem kapván olyan olasz szókönyvet, mely az őelőtte egyedül ismeretes deák nyelven ma­gyarázná az olasz szókat, míg végre az ö kérésére a veneziai könyvnyomtató nem küldött. Megtanulván mindenik a 'reá kimért nyelvet, tudós újságot (Lit- teratur Zeitung) járattak. Ebben látván az új könyveket rostálgattatni, s azok­nak a foglalatját elöadatni: a jobbakat közönségesbe meghozatták, s az olva­sásra annak adták magok közül, ki an­nak nyelvét értette. Így szabták ki mindenre az olvasnivalót. Amikor osz- tán valamelyik a maga könyvét elol­vasta, s kisummázta; összegyűltek, s ezt a rövid summát egymás előtt elolvas­ták. Ezzel azt nyerték, hogy mikor kö­zülük mindenik csak egy könyvet olva­sott is el, mindannyinak a velejét tudta, ahányon voltak a társaságban. Mely szerencsésen talált metódus ez, mind a Vetélkedés felserkentésére, mind az el­mének gazdagítására, köszürölésére s az ítéléshez való szoktatására! így a maga csendes homályában munkálkodván az ő lelke mint a mély víz: ezen egynéhány pajtásain kívül, amint mondtam, nemcsak az ő tanítói, hanem magok az ő tanulótársai is nem esmérték őket annyira, mennyire ér­demiette és arról az oldalról, mely ötét főképpen tiszteletre s becsületre mél­tóvá tette volna előttük. Csak holmi kü’önösségei voltak azok, melyek több­nyire mindenek előtt tudva voltak, pél­dául hogy ö rendesen éjszakánként nem aludt, hanem nappal, hogy ő valamely tárgyon, mely ötét egyszer magához rántotta, felettébb soká tudott mélázni, hogy ö ottan-ottan sírni szokott, hogy ő másokat igen elmésen rászedni tu­dott, hogy ő mások előtt meglábolha- tatlan szorultságaiban oly mesterségesen segített magán, és másokat holmi ártat­lan galibákba úgy beléejtett, melyen mindenek bámultak és nevettek, hogy ő úgy értett valaminek fainul való elcse- néséhez, hogy azt maga Merkur se könnyen követhette volna, hogy ő a maga furcsa anekdótumival, melyeket inkább maga csinált, mint másoktól tanult, históriácskáival, melyeket in­kább úgy mondott el, ahogy illettek volna megesni, mint ahogy megestek, elmés találmányival, gyermekeskedései­vel, játékok indításával, újításával, ele­ven előadásával, melyért ötét Ormos professzor úr tanulótársai cimbalmának írja, hogy mindezzel oly kedvet, oly elevenséget gerjesztett a társaságban, hogy szükségesebb volt ő a mulatságra, mint a bor és muzsika, és őnála nélkül jókedv nem is lehetett. Pattantak ki mindazáltal olykor-olykor némely poé­tái szikrák az ő leikéből, melyeknek eleven tüze minden szemeket magára volt, és a múlatságbeli enyelgések, tré­fák, intriguék felserkentették ötét holmi olyan versezetekre, melyek mély benyo­másokat csináltak, hírbe kezdték hozni az ifjúságnál, és összevetvén a fent említett remek instanciával, azt okoz­ták, hogy ő hétesztendős deákságában, 1794-ben, a poézist tanulandó ifjaknak közönséges tanítójává tevődött. Vidám volt feje felett az ég, és mo­solygott lába alatt a tenger, midőn ő ezen hajókázásnak indult; de még alig volt felén útjának, mikor hajótörésre komorodni kezdett mind a kettő. Fél- esztendeig tartott csak ez az ő közön­séges tanítósága, de ezen rövid időben el voltak hintve csaknem mindazon környüállásoknak, szerencsének, szeren­csétlenségnek, hírnek, névnek, meg- vettetésnek, üldöztetésnek magvai, me­lyek ötét érdeklették rövid ideig tartó életében. Kétszáz éves könyvtár A Klimo püspök által 1774- ben alapított első nyivános magyar könyvtár, a Pécsi Egyetemi Könyvtár fennál­lásának 200. évfordulóját ebben az évben ünnepeljük. Az európai hírű bibliotéka számos értékes kiadványt őriz, köztük ritka középkori 'kéziratokat és nyomtatvá­nyokat. Itt található a XV. századi kéziratos Nagykállói Kódex és a Velencében nyomtatott úgynevezett Pé­csi Missale, valamint több kiadvány közvetlenül a könyvnyomtatás megkezdése utáni időkből. A könyvtár különös buzgalommal gyűj­tötte és gyűjti a régi magyar könyveket; ma már mintegy 350 darab 1711 előtt készült művet őriznek. A könyvtár létrejöttének körülményeit jól ismerjük a pécsi püspöki levéltár doku­mentumaiból. A nagy mű­veltségű Klimo György püs­pök — újból életre kívánván kelteni a Nagy Lajos király által alapított pécsi egyete­met — gazdag bibliotékát te­remtett a leendő oktatási in­tézmény számára. Ez a szán­dék késztette arra is, hogy világi kiadványokat gyűjt­sön, és könyvtárát megnyissa a pécsi polgárság előtt. Az •egyetemmel kapcsolatos ter­vei meghiúsultak, könyvtára viszont fennmaradt. Mai épülete, a klasszicista stílusú palota 1830-ban épült. EES33 SZERDA Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. 12.20; Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — l2.3o: 'lánczenei kok­tél. — 13.20; Déki Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik. — 13.50: Válaszolunk hal iga tóink­nak. — 14.05: Schubert: Hütten- brenner-variációk. — 14.21: Caru­so, a nép énekese, carelii Gá­bor összeállítása, IV. rész. — 15.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó! — 15.45: Komády Ger- zson népdalokat és vAagéneke- ket énekel. — lő.OO: A világgaz­daság hírei. — lü.05: Diáktarisz­nya. — 16.35: Udvardy Tibor ope­ret tdai okát énekei. — 17.00: Hi- rek. — 17.05: Külpolitikai ügye­lő. — 17.20: Bemutatjuk új ko- rusd;elvétei€inik£v. — 17.42: Üz­letről üzletre. — 17.57: Török Erzsébet ég 'íihanyi József nép­dalokat énekel. — 18.18: Corelii: Három concerto groisso az Op. 6-ból. — 19.00: Esti Krónika. — 19.25: Régi énekesek musoraoól. — 1.9.49; Gondolat. A Rádió iro­dalmi lapja. — 20.34; Hírek. — 20.37: A pódiumon: Aretha Franklin. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Új lemeze­inkből. Georg Kulenkampíí he­gedül, Solti György zongorázik. I. rész. — 23.13: Lengyel költők versei. — 23.38: Népdalok. — Hírek. — 0.10: Andre Segovia gitározik. Petőfi rádió: 12.00: Román mű­vészek operafelvételeiből. — 12.30: A 04, 05, 07 jelenti. — 13.00: Hírek. — 13.03: Kodály: II. vonósnégyes. — 13.20: Éneklő If­júság — Szegeden. — 13.35; Édes anyanyelvűnk. — 13.45; Időjárás. — 14.00: Kettőtől hatig ... — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpoliti­kai figyelő. — 18.20: Fiatalok hullámhosszán. Egy szovj-et gyer- mekLapról; Ifjú Zenebarátok Híradója; Az Ifjúsági Rádió iro­dalmi önképzőköre; 100 este — 100 népdal. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti Króni­ka II. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: A Budapesti Rézfúvós- együttes két Melchior Franck- partitát játszik. — 20.40: Régi Magyar K: - rV'-}v:^% a vé­geken. — 21.00: Bécsi vér. Rész­letek Johann Strauss operettjé­ből. — 21.20: Kis magyar nép­rajz. — 21,25: Liszt; Requiem. — 22.20: Nóták. — 23.00: Hírek. — 23.15: Medea. Részletek Chrubini operájából. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió: Szervezés a ter­vezésben . . . Tréba Gyula ri­portja. — Dalok — zenekari fel­dolgozásban. — Borsodi Tükör: krónikaműsor. — Népek zenéje. — Otthon, munkában és a me­gye társadalmi életében ... — Nőpolitikái, családvédelmi mű­sor. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző! Televízió: 17.28: Műsorismerte­tés. — 17.30: Hírek. — 17.35: Nyi­tott boríték. — 13.15: Autó-mo­torsport. A Telesport technikai sportmagazinja. — 18.35: Lehet-e, erdemes-e? Dolgozo emberek kö­zötti beszélgetések. — 19.05: Rek­lám műsor. — 19.10: Az MRT Kö- zö nségsz olg alatának táj ékoztató- ja. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-hirado. — 20.00: Rossi síelni megy. Színes, olasz rajzfilm. — 20.10: Aj ax—Milan Szuperkupa labdarúgó döntő visszavágó köz­vetítése Amszterdamból. — A szünetben: Sirasi-emlékek. —• 22.00; Tv-níradó — 2. kiadás. Bratislava! televízió: 16.20; A közlekedési lehetőségekről. — 17.0G: Ifjú szemmel. — 17.45: Ke­rületeink hangja. — 18.15: Gyil­kosság versekben. — i9.00: Hír­adó, sport, kommentárok. —- 20.00: Régi csehszlovák filmek­ből. — 21.30: Híradó. — 21.55: Folklórfilm. — 22.25: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház: (7): Siratófal. Shakespeare bérlet. Kiállítások: Libresszó: Reanec- ker János festőművész gouache- sorozata (nyitva 13-tól 20 óráig). — Miskolci Képtár: Magyar fes­tészet a XX. században (nyitva 10-től 18 óráig). — József Attila Klubkönyvtár: Naptártörténeti kiállitás (nyitva 10-től 18 óráiig). — Kossuth Művelődési Ház: Cso- konai-em lékkiállítás (nyitva 10- től 18 óráig). Filmszínházak: Béke (3, f6, 8): Sutjeska (szí. jugoszláv). — Kos­suth (f3, fő, f7): A szerelem ha­tárai (szí. magyar). — Hevesy Iván Filmklub (hnö): Egészség- ügyi kisfilmek. — Ságvári (Ady Műv. Házban; 7): Cható földje (16 éven felülieknek! szí ame­rikai.) — Tapolca-Ady (7:) Kincs­kereső fcLsködmön (szí. magyar). CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Elisabeth Schwarzkopf és Theo Adam éne­kel. — 9.00: A személytelenség mítosza és a valóság. III. rész. — 9.25: Nóták. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — 10.30: Zene­kari muzsika. — 11.29: Mindenki könyvtára. Juhász Ferenc: A té­kozló ország. Bevezeti Vas Ist­ván. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: örökzöld dallamok. — 9.00: Hírek. — 9.03: Cherubini: D-dűr szimfónia. — 9.30: A 04, 05, 07 jelenti. Balesetek, tüzesetek, bűnügyek. — 10.00: A zene hul­lámhosszán. — 11.30: Néhány szó /ene közben. — 11.00: Hírek. — 11.50: Szemforgatás nélkül. Sze­mes Piroska írása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom