Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-11 / 9. szám
ár 1964-ben is hiány volt Vízkrónika agyobb települések a türelem során általában ott íultak ki, ahol vagy bő- x folyók, vagy gazdag amú források voltak. A kemberek szerint viszont gyeszékhelyünk igazából asem bővelkedett víz- zlettel. íz utóbbi években tapasztattuk, hogy városunk ellátását az időjárás ala- ása szabályozza. A jelen- beruházások ellenére sem :at változott a helyzet és került sor legutóbb is víz- rlátozásra Miskolcon, ami Gébként még ma is ér- tyben van. Alig valamia századforduló után iletett meg a vízműépítés ve a megyeszékhelyen. Az 3ta eltelt évtizedek alatt mcsak a fejlesztéseknek, a vízhiányoknak is sajá- ; krónikája született. Két „forró nyár” Mivel Miskolc vízellátását fúrt kutakon kívül első- rban a bükki karsztforrá- k hozama biztosítja, az zályos évek már alig né- my évvel a vízműhálózat átadása után gondokat okoztak. Az egyik legemlékezetesebb „forró nyár” 1964- ben apasztotta el a forrásokat. Pedig akkor, még nem létezett a Szentpéteri kapui lakótelep sem. Az érthetően ijesztő vízhiány után két új kutat állítottak üzembe, amelyek hozama eléggé számottevő volt. A tapolcai vízmű rekonstrukciója bizonyos tartalékhoz juttatta a várost, de csak olyan időszakokban, amikor huzamosabb ideig nem maradt csapadék nélkül az ország északi területe. Azóta újabb lakótelepek sora épült, csupa sok emeletes házzal, óriási Vízigénnyel. Ezután egy újabb figyelmeztető kánikula következett. 1968 nyara. A megváltó csapadékos időszak mondhatni a 24. órában érkezett. Üjból bebizonyosodott, hogy a karsztforrásokra. az egyébként nagy hozamú kutakra már nem támaszkodhat a csaknem 200 ezer lakosú város. A lakásépítés üteme is gyorsult és a kilenc—tízemeletes házak lakói gyakran érzékelik, hogy vízkészleteink szűkösek. Az idei nyár végén hirtelen . jelentkezett egy erősebb apadás a forrásoknál és ez egykettőre éreztette hatását a vízellátásban. Nehéz íél év lesz? Azóta hét hónap telt el és csapadék csak mutatóban volt Borsodban. Miskolc vízellátásának történetében ez a több mint féléves aszály egyedülálló. Ezért volt szükség november közepén a korlátozás bevezetésére. A vízügyi szakemberek előrelátása megalapozott volt, hiszen azóta sem esett nagyobb hó vagy eső. Akik a korlátozás idején a megállapított mértéken felül fogyasztottak, büntető tarifa alapján fizetnek. Emiatt több vállalat is reklamált, ez azonban meddő kísérlet egy olyan időszakban, amikor a víznek minden cseppje kincset ér. A vízhiány-krónika feltehetőleg véget ér a Keleti Csúcsvízmű átadásával. Addig azonban még nehéz fél év elé nézünk! NAGY JÓZSEF »TOP! EGY PERCRE! 4 központi műszaki állomás Autósok9 motorosok rovata A Magyar Autóklub vidéki zervezetei közül a Borsod negyei egyike azoknak, ame- yek a legmostohább körül- nények között működnek, fogy csak egy régi sérelmet ilevenítsünk föl: amíg pél- lául Pécsett, Kecskeméten, szegeden, Székesfehérvárott, Dunaújvárosban, Győrött, ígerben, Kaposvárott, Szom- aathelyen vagy Ajkán a klubtagok a műszaki állo- Tiás sokféle szolgáltatását vehetik igénybe, Miskolcon erre egyelőre nincs lehetőség. Ez magyarázza, hogy a borsodi és miskolci autósokat fokozottan érdekli: mit nyújt a klubtagoknak a MA központi műszaki állomása, amelyet, mint az köztudott, a vidéki tagok is igénybe vehetnek? Az állomás a XI. kerületi Boldizsár utca 2. szám alatt működik. Postai címe: 1277. Budapest, Pf. 1. Telefon: 250-615; 667-858. A különböző vizsgálatokra a tagok előjegyzést igényelhetnek. Különösen vidékieknek jó ezt tudni, nehogy hiába autózzanak fel a fővárosba. A jelentkezéskor a név és lakcím mellett a klubtagsági igazolvány számát, a gépkocsi típusát és forgalmi rendszámát kell közölni. A szolgáltatásokról szólva mindenekelőtt hadd mondjuk el, hogy a műszeres vizsgálatokról az állomás írásbeli véleményt ad. Jó tudni azt is, hogy a klubtagok részére egész évben hétfőtől péntekig 8—16 óra között előjegyzés nélkül, soron kívül, díjtalanul végeznek fényszóró-beállítást. A vizsgálatok közül a legjelentősebbek: a közlekedés- biztonsági felülvizsgálat és a motorvizsgálat. Az előző az időszakos hatósági műszaki felülvizssálatot megelőző vizsgálatot jelenti, kiegészítve a kerekek kiegyensúlyozásával, a levegőnyomások s a kormány geometriai értékeinek ellenőrzésével. Az utóbbi vizsgálat pedig a motorok mechanikus, illetve elektromos egységeinek állapotáról ad felvilágosítást (két- és négyütemű motoroknál egyaránt), beleértve a szükséges beállítások elvégzését is, a szelepállítás kivételével. A vizsgálatok díja 60, illetve a motorvizsgálatnál (a kocsi típusától függően) 50—120 forint. A teljes közlekedésbiztonsági vizsgálat elvégzése nélkül külön is kérhető fék- hatásmérés. kerékkiegyensúlyozás. elektromos vizsgálat, futóműellenőrzés vagy például fagyáspontvizsgálat. Ez utóbbiról jó tudni, hogy a vidéki klubtagok postán elküldött, körülbelül egy deciliternyi hűtőfolyadék vizsgálata alapján is kaphatnak felvilágosítást. A vidéki autósok közül (különösen a kezdők) eleinte sokan félnek autóval a fővárosba menni. Nemcsak a nagy forgalom miatt, hanem azért is, mert 'arra gondolnak, mi történik velük, ha netán éppen a Lenin-körúton „robban le” valamj oknál fogva a kocsi. Akik még eddig nem tudták: a budapesti segélyszolgálatot a fővárosban tartózkodó vidéki klubtagok is igénybe vehetik. Az igényt a 260-668-as telefonon vagy személyesen, a XI. kerület. Boldizsár utca 2. szám alatti műszaki állomáson kell bejelenteni. A szolgálat minden olyan jellegű hibaelhárításra igénybe vehető, amely másfél órán belül fődarab-megbontás nélkül elvégezhető. A közlekedés biztonságát közvetlenül befolyásoló szerkezetek (fék. kormány) hibaelhárítása a szolgálat részére szigorúan tilos. Ám a klubtag kívánságára megfelelő további segítségnyújtásról ez esetben is gondoskodnak. A helyszíni kiszállásért 40 forint, a továbbiakban megkezdett félóránként 20 forint fizetendő. Az első félórai munka díjmentes. Hadd említsük még meg, hogy Budapest mellett hasonló seeélv- szolgálat működik már Győrött Pécsett, Kaposvárott; és Gyöngyösön, s hamarosan üzembe helyezik Szegeden, Zalaegerszegen és Szombathelyen is az Autóklub segélyszolgálati üzemeit. NY. I. Városi tanácstagok fogadóórái 1974. január 12. Korencsik János, Szirma, ta- iLácsháza, 17 órától. 1974. január 14. Halász András, m/5. S2^ pártái áószervézét, * Gorkijttelep i., 17 órától; Ráski Sándor, Palóczy u. 19., 17 órától; Szegedy Gyula, Wesselényi u 43., 16 órátóC: Sző-nyi Gábor, III. kerületi Hivattál, Marx Károly u. 96., 18 órától; Valisek Márta, Görömbölyi u. 42., 17 órától. 1974. január 17. Dr. Farkas József, Esziak-ma- gyarországi Vízügyi Igazgatóság, Vörösmarty u. 77., 17 órától. 1974. január 19. Garami Károly, Csőszerelő Válllalat. munkásszálló, Emye- bán u. 4., 16 órától: Sebő Ernő, Szövő u. 9., 17 órától. 5)c Ha megetetem, nyugton van akár egy hónapig is (hal oldali képünk). — Most érik a trópusi gyerekek egyik kedvenc csemegéje, a kókuszdió. (Solymos László felvételei) Orchidea és krokodil Trópus ■* Borso A természet csodáiban gazdag világ tárul a szemünk elé, amint átlépjük Kiss Tibor borsodnádasdi tanár házának küszöbét. Más virágkertészkedésre, üzletelésre használna ekkora üvegházat, ő azonban a trópusok hangulatát és valóságát varázsolta ide néhány év alatt. Tanárképzős korában, csaknem két évtizede készítette a legelső akváriumot, amelyet egyre több követett. Ahogy gyarapodott a dísz- halállománya, s egyre kevesebb volt a hely, úgy érlelődött benne a gondolat: :fhi lenne, ha építene egv szép üvegházat, s betelepítené trópusi növényekkel. Sok mindenhez értett, és ért ma is, hiszen a lemezgyárral szomszédos általános iskolában politechnikát tanít. így aztán, maga látott hozzá az- üvevház megépítéséhez. Fél évtizeddel ezelőtt aztán kihaitott az első citromfa, gyökeret fogott az ajándékba kapott banán, új levelet hoztak a pálmák, epofiták, briméliák. Ismerősök, barátok, szakemberek küldtek csemetéket és alanyagakat szerte az országból. A trópusi birodalomban mindig van látnivaló. Virágot bont az orchidea, előbújik rejtekhelyéről, a radiátor alól a mocsári teknős, húst kap a kajmán vagy az aligátor. — Mindig itt pihenem ki magam igazán — mondja Kiss Tibor. — Spkan keresnek fel, néha még külföldi vendégem is akad. Mutatja vízinövényeit, s a közöttük cikázó 25-féle halat, a három ember magasságú kókuszt és a szarvas- agancspálmát. Szeretettel " élőlényeiről. Megtudtuk, hogy kéthavonta hatszá^z forint a villanyszámla, s bizony egy- egy télen 300 mázsa szenet is eltüzel a kazánban, hogy' biztosítani tudja a trópusi vegetáció számára nélkülözhetetlen, százszázalékos relatív páratartalmat. Nem titkolja, mennyire sajnálja, hogy megszűnt a korábbi szakkör, amelynek ő volt a vezetője. Akkor még érdeklődő gyerekek is segítették, most viszont maga végez mindent. Figyelemre méltó, s talán még jobban megbecsülendő az olyan ember, aki a szépre, a szabad idő értelmes és hasznos eltöltésére neveli a jövő nemzedékét. v: \ jjr (berencsy) BÉLYEGGYŰJTÉS Megjelent a Filatélai Szemle januári száma, mely több borsodi filetalista eseményről számol be olvasóinak. Részletes tájékoztatást ad a hazai és külföldi bé- lyegüjdonságokról, s tartalmazza a ma már közkedvelt Filetalista kisszótár című sorozatot is. Közli a november havi számban megjelent rejtvény nyerteseinek Üdvözlet Krakkóból Megkésett újévi üdvözletét hozott a posta Krakkóból. A Sukiennicét, a posztócsarnokot ábrázoló képeslapot négyen írták alá, az ilyenkor szokásos gyors és kapkodó írással, azaz olvashatatlanul. Vajon ki küldhette? Két évvel ezelőtt jártam Lengyelországban és néhány emlékezetesen szép napot töltöttem Krakkóban. Valamelyik akkori ismerősöm biztosan nagytakarítást tartott levéltárcájában, s megtalálta címemet. Csak tudnám, hogy ki. Két év hosszú idő, kilúgozza az emlékezetet. Eltünteti a neveket, dátumokat, csak a hangulatot őrzi meg, azt a kellemes érzést, amely mindig hatalmába kerít, ha felidézem a krakkói szép napokat. Krakkó a legendák városa. Minden kőnek, minden háznak, minden utcának története van. A krakkóiak büszkék városukra, mely valaha Lengyelország koronázó fővárosa volt. A fiatalok is nagy lokálpatrióták. Amikor a nemzetközi diákklubban eszmét és címet cseréltünk (lehet, hogy valamelyik krakkói diák az újévi üdvözlet elkövetője?), többen eskü alatt vallották: lehet, hogy akad Krakkónál szebb lengyel város, de szeretni igazán csak Krakkót lehet. Ezt vallja a világhírű science-fiction író, Stanislaw Lem is, aki nemcsak lakja, hanem a bennszülöttek konok ragaszkodásával szereti városát. Az íróval egyébként a lengyel újságírókollégák már-már feszélyező vendégszeretete hozott össze. (Talán a képeslapot is ők dobták postára?) Az újságíróklubban (amely ugyancsak műemlék, mert valamikor valamelyik királyné fürdőháza volt) éppen a másnapi programot beszéltük meg és vendéglátóink fogadkoztak, hogy minden kívánságunkat teljesítik. Én, némi habozás után, Lemet választottam, nem kis fejtörést okozva ezzel a szolgálatkész házigazdáknak. Lem szerény, zárkózott ember — mondták —, szívesebben ír, mint nyilatkozik. A lengyel kollégák közül csak egyetlen egy ismerte személyesen, így ő vállalta az akció megszervezését. Kalauzom és tolmácsom, aki Lem lakására kísért, egy magyarul, németül, oroszul egyformán tökéletesen beszélő idegenvezető volt. (ö is küldhette a krakkói üdvözletét.) A nagy író könyvekkel, dossziékkal, régi fegyverekkel és gyerekjátékokkal zsúfolt műhelyében nem sok időt töltöttem, s csak néhány mondatot jegyeztem fel noteszomba. „Szakképzettsége orvos, foglalkozása író, de filozófusnak vallja magát. Telefont nem szereltetett a lakásba. Fiatal felesége van. Legszívesebben reggel hattól nyolcig dolgozik. Szemüveges, szürke hajú, nem feltűnő megjelenésű férfi. Félszegnek látszik. Szemében értelem és kisfiús naivság. Fiatalabb korában olyan lehetett, mint Pyrx kadét, novelláinak hőse.” Persze, Krakkó nemcsak Lem miatt emlékezetes nekem. Egy roppant segítőkész muzeológus jóvoltából (ő is lehetett a képeslap feladója), a Wavel, azaz a királyi vár olyan termeibe is bekukkanthattunk, amely egyébként zárva van a nagyközönség előtt. Puha nemezpapucsba bújtatott lábunk beóvakodott a világon páratlan sátor-tárba, a királyok hálószobájába és az úgynevezett fejek alatti terembe. Letekintettünk arról a fél teniszpálya nagyságú balkonról is, ahonnan a betegséggel küszködő Báthory István nézte a nyüzsgő várost... Igen, lehet hogy az ifjú muzeológus küldött üdvözletei a szép lányok és a szelíd galambok városából. A betűk rajza íráshoz szokott, könnyű kézre vall... Vagy mégsem ő? Jó lenne hinni — bár ez képtelenség —, hogy minden régi, de egyszerre soha viszont nem látható krakkói ismerős együtt írta az üdvözlet alá a nevét. Ha pedig ennyien és olyan messziről kívánják, akkor biztosan jó lesz ez az év. BRACKÓ ISTVÁN jegyzékét, s új keresztrejtvény is szerepel a Szemlében. Januárban csupán a 10 forint névértékű SkyiaD-blokk igénylési határideje jár le. Így mód van arra, hogy a szervezett bélyeggyűjtők kifizessék körüknél egész éves tagdíjukat is. Az egri XII. országos ifjúsági bélyeg Kiállításra január 15-ig lehet elküldeni a nevezési lapot az egyéni és kollektív ifjúsági kiállítóknak. A MABEOSZ északmagyarországi területi irodájának — a kiállítás rendezőjének — tájékoztatása szerint számos szakkörtől kértek jelentkezési lapot e kiállításra, de sajnos a miskolci és borsodi fiatalok ez ideig nem mutattak nagy érdeklődést. A magyar bélyeggyűjtők, s különösen a légipostabélyegek gyűjtői újabb nagy feladat megoldása előtt állnak: megkezdődött az 1974. október 19—27-re tervezett nemzetközi Iégiposta- bélyeg-kiállííás előkészítése és szervezése. Az AEROFILA 74. néven rendezendő kiállítást a lé- gioostabélyeg-gyűjtők szervezeteinek nemzetközi szövetsége, a FISA védnöksége alatt, annak szabályai szerint rendezik meg. Az 1. s>. tájékoztató már megjelent. Világszerte rendkívül megnövekedett a gyűjtők érdeklődése általában a motívumok, s ezek közűt elsőm-bm, a légipostabélyegek gyűjtése iránt. V. Gy. Az Észak-Magyarország szerkesztősége gyors-oépírót alkalmaz. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a szerkesztőség titkárságán Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. II. emelet.