Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-11 / 9. szám
Köszönet a DlGÉl* dolgozóinak Levél Moszkvából A Diósgyőri Gépgyár aktív résztvevője a KGST országai közötti együttműködésnek Az itt készült kábelgépipari berendezések egyik legnagyobb vásárlója például a Szovjetunió. A diósgyőriek kapcsolatai nemcsak a szovjet kutatóintézetekkel javulnak évről évre (az egy. re korszerűbb gépek kikísérletezésében segítenek), hanem a termékeiket felhasználó szovjet gyárakkal is. Ezt bizonyítja az a levél is. amely az elmúlt napokban érkezett a Munka Vörös Zászlórenddel kitüntetett Moszkvai Kábelgyártól Di- ósgvórbe Bankov gvárigazgató, V; Pruszov párt- és A. Rogyin szakszervezeti titkár leírták, hogy a MOSZKÁBEL 1973- ban is folytatta műszaki felújítási tervének megvalósítását. Az elavult berendezéseknek korszerűre történő cseréjében sok-sok segítséget adnak nekik a diósgyőriek. Tavaly például 60 darab DKX—1—C típusú, korszerű távközkabel-szigetelő gépet kaptak a DIGÉP-től, amelyekkel javult gyárunkban a munka termelékenysége és minősége. Ebben az esztendőben további 108 darab ilyen berendezést várnak a diósgyőriektől. Ezeken a gépeken többnyire nők dolgoznak. akik szeretnék megismerni Magyarországot. a Diósgyőri Gépgvárt. Ezért a gvár három vezetőie arra kéri a diósgyőri vezetőket. ho°v küldjenek nődnlgozóik számára ismertető anyagokat országunkról, s a DIGÉP-ről. A Diósgvőri Óén-o'árban máris megkezdődött az anyag összegyűjtése. Ij tisztító Megérkezett az NSZK-ból a' Győri kapui szolgáltatóház Patyolat-szalonjának gépi berendezése. Az üzlet felszerelését most alakítják ki. A lakótelep nagy teljesítményű, korszerű tisztító szalonját rövidesen átadják rendeltetésének. REFLEKTOR Ma Budapesten a Partizán Szövetségben találkoznak az egykori újpesti partizánok. * Baján műszaki filmnapot rendeznek. * Dunaújvárosban a budapesti Irodalmi Színpad előadja Szabó Lőrinc Tücsökzene című versciklusát. Jfc Győrött új óvodát és bölcsődét adnak át. ^ Nyíregyházán a mezőgazda- sági könyvhónap előkészítéséről tanácskoznak. ★ Pécsett ifjúsági akadémia nyílik. ^ Lakóházak az Avason (Kerényi László felvétele) Lakásépítés, loszt as A várositanács ütése Forma és íz A cukrász Becsbe utazik Nemzetközi szakács- és cukrászverseny Becsben. Időpont: 1974. január 30—február 1. A magyar szakácsművészetet négytagú csapat képviseli. Három szakács és egr cukrász. A cukrász Kop- csik Lajos, a 99-es számú kazincbarcikai cukrászüzem vezetője. — Kora? — Harminckét éves vagyok és cukrász. — Mester-cukrász. A mostani siker? — Legalább tíz országos versenyen indultaim. Ebből egy második és kilenc első helyezésem vám. Megnyertem az országos versenyt, akkor mondták, hogy esetleg mehetek Becsbe ... — Mi kell a győzelemhez? Hogy lett cukrász? — Véletlenül. Kereskedelmi tanuló szerettem volna lenni, de nem volt hely. Aztán megláttam egy plakátot. Tanulót keresett Smida Pa' cukrász. Tudja, semmi sem olyan szép, mint amikor a kicsi műhelyben szétraknak 8—10 tortát... Látni, ahogy díszíti a mester... — Most ön díszít? — Hát igen. Egy marcipánból készült matyódóboz- zal készülök a bécsi versenyre. Igazából két dobozt csinálok. hátha összetörik az egyik ... Kopcsik Lajos mestercukrász Becsben a nemversenyen a magyar cuk- rászmüveszet képviselője lesz. Magyar válogatott — mondanánk labdarúgónyelven —, bár tiltakozik e szó használata ellen: — A világban rangja van a magyar szakács- és ezen belül a cukrászművészetnek is. Közhelyes igazság, hogy a mi világunk a tartalom és a forma összhangjából adódik. Ettől és ebben igaz .., i— Mit ielent a tartalom a cukrásznak ? — Nyilvánvalóan az ízt és nem utolsósorban a korszerű táplálkozáshoz való igazodást. Vitamin. Vitamin egyenlő gyümölcs. Ennek a feldolgozása a dolgunk ... — Forma ... — Valaha volt a kerek és a szögletes torta. Mondliat- nám azt, hogy az ízlés változik, de nagyon pontosan tudom, hogy az ember is változik, ahogy az ízlése módosul . .. — Pontosabban? — Rám azt mondják, hogy a rendhagyó formákkal kísérletezem. A bécsi nemzetközi versenyre például egy marcipánból készült matyó- ládikót csináltam. Különös mesterség ez. Bejárok például Miskolcra. Nézem a kirakatokat. A kirakat nemcsak kirakat. A kirakat forma és igény... — Korunkat fogalmazni marcipánba ? — ígv giccsnek hangzik és az is. Én inkább azt mondanám, hogy a kor színvonalán alakítani a marcipánt... — ön most versenyre megy. Másodszor jár Becsben. Ebben a „műfajban” országos híre van. Tíz verseny közül kilencről aranv-, egyről ez.üs térerőm el tért haza. Lesz-e utánoótlás? — A tanulók közül a Ids elsőéves Tóth Béla, a kis Varga Miki... — Mit vár a versenytől? — Kérdezzenek me" febMa délután 4 órai kezdettel a Bartók Béla Művelődési Központban ünnepi egy- séggyülést tart az Oprendek Sándor nevét viselő, s a területi prancsnokség legjobb egysége címmel háromszor kitüntetett munkásőrzászló- alj. Napirenden szerepel az elmúlt évi kiképzés értékelése, (Folytatás az 1. oldalról.) A beruházási munka szabályozása A tanácsi beruházások, előkészítésének, megvalósításának és üzembe helyezésének helyi szabályozása nem első ízben szerepelt a végrehajtó bizottság napirendjén. Az érdekelt osztályok által most beterjesztett tervezet még mindig vitát szült. De ha találtak is benne még finomítani valót, a testület úgy ítélte meg, hogy elfogadásra alkalmas, és kötelezően alkalmazni is kell már a negyedik ötéves terv beruházásainál is. Figyelembe véve természetesen, hogy az egyes beruházások milyen fázisban vannak pillanatnyilag. Szükség van a szabályozásra, hiszen csak az eddiginél tervszerűbb, összehangoltabb munkával valósulhatnak meg Miskolc fejlesztésének sokrétű feladatai. Az avasi lakótelep Az előző téma szorosan kapcsolódott a következőhöz, hiszen a továbbiakban az avasi lakótelep építésének második ütemét vitatta meg a végrehajtó bizottság. A beruházási programot kát alternatívában terjesztette a tervosztály a. testület elé. Az „A” variációt fogadták el, mely a „B”-nél 1110-zel több, összesen 5206 lakás felépítését programozza. Az elfogadott alternatíva mellett szól egyebek között, hogy egy- eerv lakás költsége körülbelül 10 000 forinttal kisebb. Néhány érdekes gondolat a vita anvaeából: Ismeretes, hogy a diósgyőri lakótelepen milyen sok panaszt szültek a házakba beépített, túl hangosan műs az idei feladatok meghatározása. Ezután szolgálati kitüntetések, oklevelek és a szocialista versenyben elnyert vándorzászlók átadására kerül sor, majd az új munkásőrök esküt tesznek. A zászlóalj énekkarának műsorával fejeződik be az egységgyűlés. ködő szivattyúk. Az Avason előreiátiiatólag nem lesz ilyen probléma, mert mint hallottuk, vagy külföldi szivattyúkat vásárolnák — ezek csendes járásúak —, vagy külföldön vásárolt licenc alapján a hazai ipar is megkezdi a korszerű gépek gyártását. ^ Két olyan üzem működik jelenleg az Avas lábjában, melyek közelsége — kisebb vagy nagyobb mértékben — zavarhatja a lakótelep életét. Ezek közül az egyik, az LKM dolomitzsugorítója ez év decemberében beszünteti a termelést. A másik, a Cementipari Gépjavító Vállalat telepe azonban egyelőre marad, áttelepítése ugyanis nagyon sokba kerülne. Szerencsére ez a telep legalább a levegőt nem szennyezi. Örömmel hallottuk, hogy — a nyílt várospolitika jegyében — az Avas II. beruházási programját széles körben megvitatják. E vitákhoz a népfront teremt fórumot. Lesz jdó a vitára s a javaslatok hasznosítására is. hiszen e beruházás a következő ötéves tervben valósul meg. A város felszabadulásának évi orauiója Az idén ünnepeljük Miskolc felszabadulásának 30. évfordulóját. Az ünnepség előkészítése, lebonyolítása sok feladatot ró a tanácsra. A városi pártbizottság felhívása alapján az üzemek, szocialista brigádok sorra jelentkeznek felajánlásaikkal. Szervezni, koordinálni kell a társadalmi munkát, hiszen a jubileum jegyében óvodát épít a város dolgozó társadalma, szépíteni, fásítani kívánja a közterületeket stb. A sok szép elhatározás közül még néhányat idézünk címszavakban. a kerületek versenyt hirdetnek a „Tiszta, virágos Miskoleért”; a város fejlődését reprezentáló kiállítás nyílik; nyári szabad- esvetemet szerveznek, melynek témája az ember és környezete lesz; térplasztikát helyeznek el az összekötő városrészben: békevonatot indítanak Vologdába. Miskolc testvérvárosába. Lakáselosztási terv Az idén mintegy 2300, jövőre pedig , 2500 lakás épül célcsoportos beruházásban lViisKüiCpn, E luttasok elosztásának tervével foglalkozott a végrehajtó bizottság. A vitában elhangzott nehány észrevétel, javaslat: a kormány népesedéspolitikai irányelvének megfelelően, célszerű lenne növelni a nagyobb — többgyermekes családok elhélyezfcere is alkalmas — lakások aránya,, igaz ugyan, hogy 1973-ban és 1974-ben á lakásállomány növekedése — figyelembe véve a szanálásokat — nagyjából azonos az újonnan jelentkező igények mennyiségével, s a várakozási idő 5—6 évre tehető, mégis óriási fejlődést mutat Miskolcon a lakáshelyzet. Néhány évvel ezelőtt még legalább 600 „életveszélyes” otthont tartottak számon, most alig többet, mint százat. Igen sokan jutottak és jutnak a lebontásra ítélt, régi, elavult házikóból komfortos, egészséges új otthonba. Nehéz jósolni, de 1980 és 1985 között már valószínűleg abban a helyzetben lesz a városi tanács, hogy egy-két évi várakozás után ki tudja elégíteni a jogos lakásigényeket. Költségvetés A város idei fejlesztési alapjának felhasználását, a tanács költségvetését a tanácsülés hagyja jóvá. Éppen ezért e témával majd a tanácsülés után foglalkozunk részletesen. Most csak eny- nyit: nem kevesebb, mint 1,7 milliárd forint fejlesztési bevétellel számolnak, ebből 1.5 milliárd forintot költenek célcsoportos beruházásokra. Az avasi lakótelepen, 1530, az összekötő városrészben 661, a Bulgárföld nyugati részén pedig 60 lakás énül. Figyelembe véve az OTP. és más forrásból épülő lakásokat is, az idén mintegy két és fél ezer lakás épül Miskolcon. Emellett folytatják az ötödik ötéves terv területelőkészítési munkálatait, előközművesítését az Avason, a Vörösmarty utca mentén és a majláthi városrészben. * Befejezésül a végrehajtó bizottság múlt évi munkáját összegezte Bárczd Béla tanácselnök, majd bejelentések, javaslatok hangzottak el. aetközi szakács- és cukrászKedvezményes gomolyavásár A gomolvatúrót * sokfelé kedvelik, de leginkább ta-_ Ián mégis az ország észa-’ kibb megyéiben. November 21-től a tejipar már kedvezményes áron. kilónként 10 forinttal olcsóbban hozza forgalomba ezt a sokak által kedvelt csemegét. A gomolyából november vege óta sokkal több fog}’, mint azelőtt bármikor. A tejipar a kedvezményes vásár kezdetén ötféle receptet bocsátott közre azoknak az ínyencségeknek az elkészítéséről. amelyekhez go- molyatűrót lehet keverni, hozzáadni. A háromnapos szavatossági idejű termékből például Heves megyében korábban néhány kiló fogyott, most pedig két hónap alatt egy mázsát adtak el belőle. Miskolcon húsz termékbemutatón szerepelt a gomolya, ahol kóstolót is adtak a vevőknek. A legjobban sikerült a bemutatkozás a 265-ös boltban, ahol kilószámra vásárolták fel a részben juhtejből, nagyobb részben pedig tehéntejből érlelt túrókülönlegességet. A gomolya, amelyből az ország legtávolabbi megyéjébe is szállítanak, a Borsod megyei Tejipari Vállalat abaújszántói üzemében készül, és a boltokba korszerű csomagolásban szállítják ki. Kapható tízdekás és háromkilóis csomagban is. A vásár még tart és ezután is lesznek még kóstolóval egybekötött bemutatók a megyében, hogy minél többen megismerjék ezt a tejtermék-csemegét. ruárban ... B. G. Munkásőrök egységgyűlése (X) BÉKÉS DEZSŐ