Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-08 / 6. szám

Pénteken temetil Illés Bélát Mély megrendüléssel és fájdulommal tudatjuk, hogy Illés Béla elvtárs, kétszeres Kossuth-díjas író, a munkásmozgalom régi harcosa 1974. január 5-én este hosszas szenvedés után elhunyt. Illés Béla elvtárs temetése január 11-én, pénteken délben 12 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmoxgalmi panteonjában. Munkatársai, elvtársai, barátai és tisztelői negyed 12 órától róhatják le kegyeletüket az elhunyt ravatalánál. Magyar írók Szövetsége MSZMP Budapesti Bizottsága ANYAKÖNYVI HÍREK * Mozambique Tete tartományának felszabadított területén az „Afrikai gyermekek” falu­jában 68 olyan gyermek talált otthonra, akiknek szüleit a portugál gyarmatosítók csapa­tai ölték meg. Képünkön: Fatima Pelembe% a függetlenségért harcoló szervezet, a FRE- LIMO tagja, Tete tartomány felszabadított területe politikai vezetőjének felesége, a gyer­mekfalu irányítója és védencei. SíaráGsooyi gyilkosság !L „Asszony is, lakás is főnyeremény!” belföld KON CERTKÖRŰTON. Tegnap több, mint három­hetes turnéra utazott a Ma­gyar Állami Hangversenyze­nekar az NSZK-ba. Az együttes Ferencsik János ve­zényletével -21 koncertet ad és a tervek szerint január 31-én érkezik vissza Buda­pestre. Nem sokkal később megkezdi a felkészülést újabb külföldi vendégjátékára. Az előzetes elképzelések szerint ugyanis március 3-tól Ja­pánban, majd Ausztráliában szerepelnek. NYÍLIK A HÓVIRÁG. Mecsek legmagasabb csúcsait hótakaró borítja, ám a völ­gyekben tavaszias a kép: a több hete tartó szokatlanul enyhe időjárás hatására ki­nyíltak az idei első vadvirá­gok. Pécs belvárosában na­pok óta kosárszám árulják a hóvirágot. Nyílik a védett Platós hunyor, a sárga kan­kalin és itt-ott erdei ibolyát is találni. A fűz- és mogyo­róbokrokon megjelentek az első barkák. MEGJÖTTEK A JÉGMA­DARAK. A madárvilág kö­zép-európai menedékhelyén, a Balatonon csapatosan tűn­tek fel az elmúlt napokban a már évek óta rendszeres téti vendégek, a csonttollú madarak. A hidegebb tájak­ról megérkeztek a magyar tengerhez a kék jégmadarak is. E jövevények a patakok balatoni torkolatánál a ná­dasokban és a keszthelyi öböl környékén tanyáznak. BABABÜTOR — KÜLFÖLDRE. A jelentős részben különféle játékszereket készítő szegedi Nívó Ktsz több mint 22 millió forintos beruházással 6000 négy­zetméter alapterületű üzemcsar­nokot építtetett a város egyik új ipari övezetében, s ezzel újabb üzem költözött ki a város belterületéről. A korszerű új üzemben lehetőségük nyílt arra, hogy a termelést megkétszerez­zék. Az idén már több mint öt­venmillió forint értékű cikket gyártanak. Ennek csaknem a fe­lét exportra, jelentős részben az NSZK-ba. Angliába, Skandiná­viába szállítják. Különösen ked­veltek külföldön a fából ké­szült színes játékszereik, baba­bútoraik. VÍZMÜVEK ÉPÜLNEK. A Borsod megyei települések vízellátásának hétéves fej­lesztési terve szerint 1975 vé­géig állami erőből és a társu­latokba tömörült lakosság anyagi hozzájárulásával újabb vízműveket építenek és fontossági sorrendben mintegy negyvenöt városban és községben hoznak létre vezetékes ivóvízhálózatot. TÖRTÉNELEM A KONY­HÁBAN. Néprajzi tárgyak kutatása közben a vásáros- naményi járás területén elő­kerültek Rákóczit, Kossuthot ábrázoló falvédők, tányérok, kanalak és egyéb háztartási tárgyak. A vásárosnaményi múzeum felfigyelt erre a je­lenségre, s megkezdték a le­letek rendszerezését. Eddig mintegy 60—70 darab gyűlt össze. Ezekből Történelem a konyhában címmel kiállítást rendeznek majd. nem akármilyen csö­vek. A,Dunai Vasmű cső­gyárában folytatják és né­hány hét múlva befejezik a Testvériség gázvezeték és az olefin-etilén vezeték csövei­nek gyártását. Az előbbiből csak 13 km-nyi. az utóbbiból 3 km-nyi maradt 1974-re. A Testvériség csöveket nyolc— tíznapos batáridő-rövidítéssel február elejére, az olefin­csöveket, kéthónapos határ­idő-rövidítéssel, január végé­re elkészítik. NYEREMÉNYDÖMPING. A totó 1. játékhetében 13 plusz 1 találatot 83 fogadó ért el; nyereményük egyen­ként 10 568 forint. 13-as 125 darab volt, erre 6 784 forintot fizetnek. A 2082 darab 12-es 272 forintot, a 17 522 darab 11-es 32 forintot, a 83 252 da­rab 10-es 13 forint«»! ér. Szemeteskukákban taiÉolittkel találtak Tegnap délelőtt bejelentés érkezett a rendőrségre: Mis­kolcon, a Kassai utca 76. sz. ház előtt, a szemeteskuká­ban egy leánycseesemő holt­testét találták meg a köz- tisztasági vállalat dolgozói. A helysziniszemle-bizottság elsődleges feltételezése sze­rint az érett újszülött fojto- gatás áldozata lett. Alig kilenc nappal koráb­ban Kazincbarcikán, a Szabó Lajos utca 75. számú ház előtt, ugyancsak a szemetes- kukában találtak egy csecse­mőhullát. Ez az újszülött kisfiú volt, aki — miután a küldökzsinórját nem kötöt­ték el — elvérzés következ­tében halt meg. Alapos a gyanú arra, hogy ezt a cse­csemőgyilkosságot a jelenleg ismeretlen helyen tartózko­dó, 26 éves Göndör Vilma volt ápolónő, Miskolc, Kas­sai utcai lakos követte el. A Borsod megyei Rendőr- főkapitányság mindkét bűn­ügyben folytatja a nyomo­zást. Felkérik mindazokat, akik a tettesek vagy a tettes személyéről bármilyen ada­tot tudnak közölni, jelentsék a helyi rendőri szerveknél vagy a főkapitányság bűn­üldözési osztályán (Miskolc, Zsolcai kapu 38. sz. Tel.: 36-141.). ÁBC-árubáz épül Leninvárosban az új vá­rosközpontban ABC-áruház épül 15 millió forintos költ­séggel. A nagy élelmiszer- üzlet az év első felében ké­szül el. Alaoterülete 1400 négyzetméter lesz. Elek János karácsony első napjának reggelén — mi­után tőrkésével halálos sebet ejtett feleségén — a tett helyszínéről, a sárospataki yárkert utcából elmenekült. Ám néhány óra múlva a rendőrség — egy határállo­máson, ahova gyalog jutott el — utolérte. Előzetes le­tartóztatásba került. Elek Jáncs furcsa ember. Az a típus, amely minden keservéért mást ok-ol. Nem képes megérteni, hogy sor­sát önnön cselekedeteinek következményei határozták meg. önmagát sajnáló köny- nyezéssel győzköd a vizsgáló­tiszt szobájában arról, mennyire sikertelen volt minden, családot, otthont alapító próbálkozása. Mmdiíí az asszonyok váltak! — Kilenchónapos korom­ban eldobott az anyám. Le­lencbe kerültem, onnan fo­gadtak örökbe nevelő szüle­im. Az első házasságomat az ő kívánságukra kötöttem. Három gyermekünk szüle­tett, egy meghalt. Ettől a feleségemtől azért váltam el, mert rendetlen volt, nem törődött semmivel... ' — Maga kérte a - házasság felbontását ? — Nem. ö kérte... Az egyik gyerek nála, a másik nálam maradt. Elvittem ah­hoz a családhoz, ahova be akartam nősülni. Hét vasár­napot éltem ott azzal a lánnyal. De összevesztünk. Kértem Piroskát — így hív­SZÜLETETT Gáspár Györgynek és Tatár Rozália Ilonánál; György; Kere­kes Barnabásnak és Tapa Er­zsébetnek Pál és Erzsébet; Pet- ruska Istvánnak és Iski Erika Katalinnak István; Roz^iyik Mik­lósnak és Diószegi Mária Teré­ziának Edit; Csontos Zoltán Jó­zsefnek és Nagy Anna Máriának Mária Erika; Szurcsik Imrének és László Teráznek Péter; Zimo- nyi Géza Jánosnak és Ujlaky Tünde Máriának Tünde; Unták Antalnak és Hiba Ilona Margit­nak Virág; Nagy József Gézá­nak és Farkas Editnek Attila ták a lányt —, hogy foltoz­za meg a nadrágomat. Nem akarta, azt mondta: vegyek egy újat. Erre el akartam vinni tőlük a gyereket, nem engedték. Verekedésre került sor, s engem emiatt lecsuk­tak ... öt és fél évi börtönre ítélték első fokon a „vereke­désért”: több emberen elkö­vetett emberölés kísérleté­nek bűntette miatt. — De csak három és fél évet kellett leülnöm — men­ti magát. S hozzáfűzi: — Miattuk volt, ők voltak az okai... Másodszorra Vácról nősült. — De az sem sikerült. A sógornőm udvarlója részegen megsértett, s a feleségem neki adott igazat. Meg az­tán: nem akart velem külön­költözni a szüleitől. Elváltuk. — Maga kérte a válást? — Nem. A feleségem... Harmadszorra egy kis, elha­gyott nőt vettem el. De főz­ni nem tudott. Kislányunk született, én segélyt kértem, az új munkahelyemen nem adtak, kiléptem. Egy ideig nem dolgoztam, ezért az anyósom — aki mindenbe beleszólt —, elvitte magával a feleségemet és a gyere­ket ... Persze elváltak -r- ismét az asszony kérte a házasság felbontását —, s Elek János ma sem érti, miért nem tet­szett anyósának, hogy ő .hó­napokon át nem dolgozott. — Katalinnal a véletlen sodort össze. Kétheti isme­retség után kértem felesé­gül. Nagy szerelem volt!... Neki lakása volt Budapes­Kóbert; Farkas Józsefnek es Dózsa Katalinnak Zsolt; Urban Józsefnek és Pásztor Piroskának Szilvia; Lehel Attilának és Vé­kony Borbálának Timea Móni­ka; Kovács Ferencnek és Pap Margitnak Gábor; László Kál­mánnak és Szilvás Anüa Erzsé­betnek Péter; Fodor József Fe­rencnek és Závorszki Agnes Évának Tamás; Tóth István Ká­rolynál; és Csiszér Anna Máriá­nak Károly István nevű gyer­meke. MEGHALT Árvái György né (Nagy Ilona) 59 éves korában; Balogh Erzsé­bet 5 eves korában; Bóka Jó- zsefné (Rácz Eleonóra) 80 éves korában; Jakab József í8 éves korában; Kerékgyártó József 79 éves korában; Kovács L-ajosné (Gál Julianna! 78 éves korában; I.aczkó János 76 éves korában; Menyhért Iniréné (Rancz Berta) 80 éves korában; Mester Sándor 21 éves korában: Szabó Benő 87 éves korában: Szabó Ferenc 4 hónapot élt; Tamás Z » tán Ist­ván 47 éves korában: Toldi Györgyné (Kis Magdolna) 69 éves leo-áhan; Kánya Ferenc József 55 éves korában. Iqlu-elem: olcsóbb fűtés Az ÉVM műszaki fejleszté­si főosztályának támogatásá­val a balaionkenaseá Sirály ipari szövetkezet telephelyén felépítette az első, úgyneve­zett iglu-elemes épületet. A 63 négyzetméteres víkenoház tartóíalait polisztirol habból' készült zsaluszekrényekkel képezték ki. Ezeket a’ zsalu- szekrényeket sejtszerűen il­lesztették össze és a betonnal történt beöntés után bent- hagyták a falban. A zsalu- szekrények műanyagfala tar­tó funkcióján kívül kiváló hő- és hangszigetelést ad az épü­letnek. A hőtechnikai vizsgá­latok a fűtésnél 40 százalé­kos megtakarítást ígérnek. ten, gondoltam: asszony is, lakás is egy csapásra: ez fő­nyeremény! Nagyon sze­rettem Katót. De nem bíz­tam benne. Csak akkor voL tam nyugodt, ha szemem előtt volt. Kértem: hagyja ott a munkahelyét, jöjjön oda dolgozni, ahol én va­gyok. Oda jött, így napköz­ben is rajta tarthattam a szemem. De azért sokat ve­szekedtünk. .. ,,MiDek jölt hozzám !'” — Meg is verte? — Háát! Volt, amikor megvertem. De rendőrt hí­vott és kitiltatott a lakás­ból. Pedig — tessék elhin­ni — én mindent megad­tam neki. És nagyon szeret­tem is. De hát szórta a pénzt. Hogy hova tette? — Maga mennyit adott haza a fizetéséből? — Volt, hogy 1600 forin­tot is. De ő is keresett! Hogy miért ölte meg a fe­leségét? Mit tehetett volna, hiszen nem akarta őt visz- szafogadni! — Minek jött hozzám ak­kor? — kérdezi sértett mél­tósággal újra meg újra. S ő a válóperes bíróságon jár­tas ember, most nem akar­ja megérteni: nem gyilok- kal kell pontot tenni egy rosszul sikerült házasságra. S ha netán igaz a szerelem­féltés — amire hivatkozik —, az sem menthető ok a gyilkolásra! (radvónyi) külföld BELGRAD. Megkezdte t* nácskozását Belgrádban szövetségi képviselőház alkot mánybizottsága, amely végle ges formába önti az alkot mánytervezet szövegét, t képviselőházban megtartót tanácskozáson Mijalko To dorovics, a szövetségi nem zetgyülés elnöke elmondot ta, hogy az alkotmányi» zoííság által végleges for mába öntött tervezetet e ht végén a parlament illeté kés tanácsai vitatják meg majd február elején az or szag tagköztársaságai és tar tományai fejtik ki állás­pontjukat. Az új alkotmány — a tervek szerint — feb­ruár közepén hirdetik ki. NEW YORK. ENSZ-körök- ből származó értesülések szerint Waldheim főtitkár februárban háromhetes láto­gató körutat tesz Nyugat- Afrikában, amelynek első állomása Szenegál lesz. KAIRO. A kariói rádió je­lenti, hogy Fahmi egyiptomi külügyminiszter tájékoztatta az arab diplomáciai missziók vezetőit a katonai front ala­kulásáról és a genfi konfe­rencia első szakaszának eredményeiről. SINGAPORE. Tay Heng Lee 87 éves singapore-i asz- szony elhunyt. Három fia, 9 leánya, 66 unokája és 89 dédunokája gyászolja. PANAMA. Ellsworth Bun­ker, amerikai diplomata Pa­namába érkezett, hogy részt vegyen a Panama-csatorna új használati szerződésével foglalkozó tárgyalások má­sodik fordulóján: Az 196-i óta több megszakítással fo­lyó alkudozás lényege az, hogy Panama teljes szuve­renitást követel magának a csatorna felett, az Egyesült államok azonban — első­sorban katonai megfontolá­sokból — ragaszkodik el­lenőrző szerepének fenntar­tásához és csak kisebb en­gedményekre kész. Képünkön Brian Faulkner, az észak-írországi végrehajtó tanács elnöke (kormányfő) távozik az észak-ír parlament, a Stormont épületéből, mi­után bejelentette lemondá­sát. A lemondást a hírügy­nökségek összefüggésbe hoz­zák azzal a vereséggel* amelynek során a unionista párt (Faulkner pártja) 454 szavazattal 374 ellenében el­vetette a közös összírországi tanács felállításáról szóló megállapodást. OELi HÍRLAP — a Magyar szocialista MunKaspart Miskolc- városi Bizottságának politikai napilapja. — Főszerkesztő: CSALA LÁSZLÓ - Kiadja a Borsod rreeye! Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: VERES MIHÁLY — Szerkesztőség és kladőtitvatal: Miskolc Ba1csy-Zst- llnszkv u |5 Postacím 1501 Miskolc Telefonközpont 86-132. 1R-S72. 3o-380 Szerkesztőség) telefonok: titkárság: 18-223 bel- és város­politikai rovat 18-221 kulturális rovat: 18-226 soortrovat: 18-222 levelezés: 18-224 — a kiadóhivatal telefonszáma: 36-13) — Hirdetés- felvétel' 3525 Miskolc Széchenyi u 15—17 Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta Kapható a hírlapárusoknál. A lap ára 88 fillér hétfőn » forint — Index: 25 951 — Készült a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom