Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-30 / 25. szám
jjc Mit énekeljek? Húsz jelölt próbát telt Dobbal, gitárral A Fórum presszó tegnap délelőtti vendégeit inkább szórakoztatta, mint zavarta, hogy a sör és a kávé mellé az izgalmat sem nélkülöző zenei versenyt is felszolgálták. Húsz amatőr próbált szerencsét, hogy az úgynevezett „meghallgatáson” kiérdemelje a szakbizottság elismerését, s megkapja azt a jogot, hogy nyilvántartásba vétessék. Akit ugyanis bejegyeznek a nagykönyvbe, az pénzkereső foglalkozásul választhatja a zenész mesterséget. A jelentkezők fiatalok voltak. Órás, segédmunkás, pincér, diák. Többségük annyira amatőr, hogy még hangszert sem hozott. Balogh Gyula, a Fórum hivatásos zenésze legalább annyira izgult a leendő kollégák sikeréért, - mint saját hangszerének épségéért. Ugyanis az ő kutyabőrét verték a jelöltek. A Smog névre keresztelt együttes vezetője, s egyben orgonistája nem kis büszkeséggel mondta, hogy már együtt van a „szerkó”, azaz minden instrumentum rendelkezésre áll, hogy a hattagú gárda a nyáron részt vegyen egy balatoni portyán. Akkor pedig Lökösházi Tibor végképp szögre akasztja a fehér pincérkabátot, s profi zenész lesz. A zenekarból egyébként csak ketten vizsgáztak. A szakszofonos és a pozanos. A produkció végén nagy tapsot kaptak. A siker mégsem volt osztatlan. Az egyik pincérnő befogta a fülét. Ttil hangosnak találta a Smogot. Juhász Rudolf Sátoraljaújhelyről vonatozott Miskolcra. hogy próbát tegyen. — Nem készültem én zenésznek. de egyszer a bátyám zenekarának dobosa megsérült. Eltört a karja. A fellépés már le volt kötve, nem volt mit tenni. A kezembe nyomták a dobverőt, ütni kellett... Most már végképp zenész szeretnék lenni. Jelenleg is játszom a Barlang borozóban, ehhez kell, hogy bejegyezzenek. Igaz. saját felszerelésem még nincs. De eladom a motort, s veszek egy dobot. A bizományiban, úgy olcsóbb. Az alkalmi bemutató délre ért véget. Az Országos Szórakoztatózenei Központ Borsod megyei kirendeltségének vezetője. Sajó Aladár- né szerint ez volt az utolsó ilyen rendszerű regiszteres meghallgatás. Talán ennek, talán a szakbizottság nagylelkűségének tudható be, hogy a húsz jelölt egy híján megfelelt. A Smog-együttes fúvósai megfelelőnek találtattak. (Kerényi felv.) Balogh Gyuszi, a Polónia népszerű prímása, a zsűri egyik tagja, hitetlenkedve csóválta a fejét. — Az a kislány a legtehetségesebb az egész mezőnyben. De hát csali egyetlen számot tudott. Azt. amelyiket a Ki mit tud?-on is hallottunk tőle. Ez pedig a mi szakmánkban kevés ... Az előírások szerint a regiszteres meghallgatáson legalább hatvan számot kell ismernie a jelöltnek. Ha leszurkplja a 150 forintos yizs- gadíjat, s a kiválasztott két- három dalt elfogadhatóan előadja, akkor már megnyílik előtte az éttermek, presz- szók, művelődési házak művészbejáróinak ajtaja. A lehetőség csábító, ám az igazi nagy siker, a zenészkarrier valószínűsége alig több, mint a szerencsejátékos reménye. De hát a Beatles is egy . pincében kezdte. (brackó) A korszerű várostervezés területi egységekkel dolgozik. Egyrészt lehatárolja a lakó-, ipari, közlekedési, zöld- és egyéb területek, a városközpont, illetve az alközpontok nagyságát; másrészt a nagyobb területi egységeken belül olyan körzetek meghatározására törekszik, amelyek lehetővé teszik, hogy a különböző intézményeket célszerűen helyezzék el és a lakosság kiszolgálására szolgáló létesítményeket és berendezéseket a szükséges és kívánatos nagyságban méretezzék. Vizsgáljuk meg azokat a területfelhasználási és ellátási körzeteket, amelyek Miskolcra jellemzőek. A felszabadulás előtti időszak nagyreszt tervszerűtlen és spontan építési gyakorlata nem a közösségi, hanem az egyéni érdekeket részesítette előnyben. E döntési és irányítási megoldások alig helyrehozható . városépítési hibákhoz és tévedésekhez vezettek (a Tárkányi utca vonalvezetése, a Martintelep megvalósítása, az összefüggő zöldterületi hálózat hiánya stb.). A felszabadulás után viszonylag rövid idő alatt kialakult a város és közvetlen környékének közigazgatási egysége, amely nélkül a tervszerű városfejlesztés és városgazdálkodás lehetetlen. Az elmúlt évtizedek elemzéseinek és várostervezési gyakorlatának eredményeként a területfelhasználás tervszerűbbé vált. Kialakult a központi iparterület (LKM, DI- GÉP), az északkeleti iparterület (a Besenyői út, a Gömö- ri vasút és környezete), a keleti iparterület (a hűtőház és környéke), a déli iDarte- rület (cementgyár és környezete). Helyet kér a közlekedés A közlekedési hálózatot nagyobbrészt a meglevő nyomvonalak felhasználásával, korszerűsítették, illetve építették át. Űj, ez idő szerint még alig használt értékes útvonala a városnak a déli tehermentesítő út, amely az ötvenes évek elején épült meg a nehézipari üzemek (központi iparterület) és a főváros közötti közúti kapcsolatok biztosítása érdekében. A mai napig is hiányzik azonban az északi tehermentesítő út és megoldásra vár a déli tehermentesítő útvonal kiépítése a A termelőnek olcsó, a fogyasztónak drága Kell-e a borsodi zöldség? Egy borsodi lakos egy évben 83 kilogramm zöldséget fogyaszt, s ez valamivel alatta marad az országos átlagnak. Ha a főzelékfogyasztás- 'ban nem is vezetünk, a zöldségtermelés és a piaci ellátás problémáit tárgyaló tanácskozások gyakorisága biztosan nálunk a legmagasabb. Nem véletlenül, hiszen Borsodban köztudottan gyengén jövedelmeznek, vagy éppen ráfizetésesek a veteményeskertek, mégis — más városokéval összevetve — a Búza téri nem tartozik a legdrágább piacok közé A megyei tanács végrehajtó bizottságának tegnapi ülésén parázs vita alakult ki a zöldségtermelés fejlesztésének tapasztalatairól, s a részvevők azt az ellentmondást igyekeztek feloldani, mely az árakra vonatkozóan így fogalmazható meg: a termelőnek olcsó, a fogyasztónak drága. Ne vesszen kárba Bónus Rókus, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója — hivatkozva a gazdaságtalan termékek előállításának mérséklésére hozott határozatokra — azt elemezte, hogy a jelenlegi felvásárlási árak mellett ér- demes-e a borsodi mezőgazdasági üzemeket arra kapacitálni, hogy veszteségesen termeljenek paprikát vagy paradicsomot. A megyei és az országos költségvetésnek is „sokba kerül” a borsodi zöldség, és a termelők sem járnak jól. így nem is elsősorban a vetésterület növelése, mint inkább a hozamok növelése (öntözés, szakosodás a járható út) a legfontosabb, s biztosítani kellene, hogy minden megtermelt áru a piacra kerüljön. Pontosan nehezen megbecsülhető adatok szerint az elmúlt évben ötven-száz vagon zöldség ment tönkre, mert nem vásárolták fel. Fejes László tanácselnök- helyettes elmondotta, hogy a MÉSZÖV az idén megszervezi a kiskertek terményfölöslegének begyűjtését. Az áfc- szek is nagyobb gondot fordítanak majd a felvásárlásra, mint tavaly, amikor is az előző esztendőhöz képest mintegy harminc százalékkal csökkent a szövetkezeti felvásárlás. Hagyma, uborka — Borsodnak a borsodi zöldségre szüksége van — szögezte le dr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke. A korábbi évekhez képest csökkent ugyan a termőterület, a hozam azonban nőtt. A megyei tanács félmillió forinttal támogatta a putnoki tsz-t, a MÉSZÖV egymillió forinttal segíti a zöldségtermelő szakcsoportokat. Az in- tenzifikálás egyik mutatója, hogy 1972 óta két és félszeresére nőtt a borsodi tsz-ek fóliasátrainak alapterülete. A megye lakóinak zöldségellátását mintegy hatvan százalékban biztosító AGRO- KONZUM négyszáz vagonnal több árut biztosított 1973- ban, mint 72-TJen. Ennek tudható be, hogy — noha a bekerülési átlagárak tíz százalékkal nőttek — a fogyasztói árak nem emelkedtek. Drágább volt ugyan a fokhagyma, a tök, a sóska, a fejes káposzta, de kevesebbet kellett fizetni a vöröshagymáért, a paradicsomért, az uborkáért, salátáért, parajért, kelkáposztáért. B. L Nagyváthy utca és a diósgyőri alközpont között. Várható, hogy a vasúti és közúti közlekedés állomásépületei és kapcsolatai a városi tömegközlekedési eszközökkel és a gépkocsi tárolás újabb területeket igényelnek. (Zója tér, Ady-híd, Búza tér, többszintes garázsok). Lillafüred, Tapolca, a Népkert és az avasi kilátó környezete a legszámottevőbb zöldterületeink: az új lakóterületeken kialakult parkok, játszóterek stb. mellett. Sajnálatos, hogy ezek az egységek az új közintézményhálózattal, a meglevő fasorokkal és a városban egyéb helyen fellelhető zöldterületek (temetők, parkok) bevonásával még nem alkotnak olyan összefüggő zöldterületi rendszert, amely képes egyrészt a környezeti ártalmak csökkentésére, másrészt az aktív pihenés igényének kielégítésére. Az elkövetkezendő évtizedek egyik fontos feladata a szabadidő-centrumok létrehozása. (Csorba-telepi tó, Csanyik, Lyukó- és Perecesvölgy, avasi ifjúsági sport- és kulturális centrum, strandfejlesztések.) Önálló zárt rendszer A városszerkezet fontos eleme a központok és alközpontok hálózata. Miskolcon az egykor önálló közigazgatási egységek és a tervszerű városfejlesztés szülte ■ új elemek együttesen rajzoljáK ki ezt a térbeli rendet. E hálózatnak legfontosabb eleme a városközpont. Miskolc alközpontjai (eltérő nagyságrendben) : Lillafüred, Üjmas- sa, Omassa, Pereces, Diósgyőr, Marx tér, Győri kapu, Bodó-tető, Tetemvár, Avas, Martintelep, Szirma, Hejő- csaba, Görömböly, Tapolca. A központ és az alközpontok olyan létesítményeket, köz- intézményeket tartalmaznak, amelyek túlnőnek a közvetlen lakóterületi egységek vonzásán és így több lakó- területi egység — a város- központ esetében az egész város és vonzáskörzete — kereskedelmi, egészségügyi, oktatási, igazgatási, kulturális stb. igényeinek kielégítését vannak hivatva szolgálni. A szakirodalom a lakóterületi tagolásra — hazai viszonyok mellett — a lakónegyed (5—12 000 lakos), a lakókörzet (1,5—4000 lakos) és a lakókomoTexum /500—1500 lakos) fogalmát alkalmazza. E területi egvségek lehetőséget nyújtanak az ellátó hálózat (kereskedelem, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, gyógyszertár, általános iskola) megfelelő méretezésére is. Kizárólag a területi egységek e rendje és hierarchiája képes a városias élet funkcionális igényeinek kielégítésére. Egy város különleges területei közé sorolhatók az olyan intézmények területei, amelyek önálló zárt rendszert alkotnak, s a városhoz való illeszkedésüket forgalmi és lakóterületi, esetleg igazgatási tényezők befolyásolják. Miskolcon ilyen jellegű a Nehézipari Műszaki Egyetem területe. DR. HORVATH BÉLA Egyre kevesebb a tüdőbeteg A tüdő és a tüdőn kívüli gümőkóros megbetegedések száma állandóan csökken hazánkban. Ezt a örvendetes tényt a statisztika adatai érzékletesen tükrözik: 1962-ben még 134 ezer, 1972-ben már csak 70 ezer beteget tartottak nyilván. Egyidejűleg a rettegett kórokozó áldozatainak a száma is jelentősen csökkent: a felnőtteknél egy- harmadával, a gyermekek között pedig tíz százalékkal. Éves bontásban ugyancsak biztató a helyzet: 1972-ben például 12,5 százalékkal kerültek kevesebben a tüdőgondozó intézetek listájára, mint a megelőző évben. A nők második műszakjának megkönnyítésére 1974. FEBRUAR 1-VEL BEVEZETJÜK A TOKAJ Éttermünkben is AZ ELŐFIZETÉSES—KIHORDASOS EBEDET ES VACSORÁT 1 ADAG ARA: 10,— Ft MEGRENDELHETŐ: a tokaj Étteremben FELVILÁGOSÍTÁS: A 37-104-ES TELEFONSZAMON A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL KÉRJÜK VENDÉGEINKET, HOGY MEGRENDELÉSÜKET JANUAR 30-IG ADJAK LE ÉTTERMÜNKNEK. MISKOLCI VENDEGLATÖIPARI VALLALAT A DH várospolitikai fóruma i Gazdálkodni a területtel Szabadidő-centrumok Városközpont, alközpontok