Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-30 / 25. szám
Eelsőoktatán inlfzménvek 1974 Ezzel a címmel az egyetemi és főiskolai felvételi feltételeket ismertető tájékoztató jelent meg, s a könyvesboltokban beszerezhető: . A fővárosi és a Pest környéki fiatalok számara elkészült az 1974, évi pályaválasztási tanácsadó is. amely a továbbtanuláshoz rendelkezésre álló tanintézeteket és a jelentkezőkre váró szakmákat ismerteti. Fóliasátrak A fóliasátrak beszerzéséről. felállításáról és a termelésbe való bevonásáról, valamint a zöldségfélék piaci előkészítéséről ‘ tart előadást Kovács István, a Miskolci ÁFÉSZ osztályvezetője január 31-én. csütörtökön este 6 órai kezdettel az Ady Endre Művelődési Házban. * Az új év első halászata... A tolnai Béke Halászati Szövetkezet az enyhe időt kihasználva a bogyiszlói holt Duna- ágban megkezdte a halászást. (Képünkön osztályozzák a halzsákmányt.) (Fehérváry Ferenc felvétele) 4 rádióban kezdődött, a DH-ban folytatódik I, Egészségügyi fórum „Kérdezzen, az illetékesek válaszolna*:" — címmel egészségügyi fórumot rendezett hét- ion a Miskolci Rádió. Tok Miklós, a városi tanács el- noaiiciyeuese. dr. Déváid József orszaggyuscei képviselő, a megyei kórház foorvosa, dr. Szabó István, a városi tanács egészségügyi osztályának vezetője es dr. Kise Katalin, az osztály veneto helyettese válaszolt a hallgatok kérdéseire. A félórás adásidőben számos közérdekű problema meg- vaiaszoiatian maradt. Ezekre adnak feleletet most az egesz- segugyi vezetők. Az egyik levélíró azt kérdezte: miért nem lehet megmondani a betegnek, ha rákos? űr. Déváid József: — Rendelkezés nem tiltja. De az orvos célja az, hogy megnyerje a beteg bizalmát. Sem szabad azt az érzést kelteni senkiben, hogy lemondtak róla. A hozzátartozókkal azonoan közölhetik a diagnózist is, ha nem serti a beteg érdeket. Mindehhez hozzáfűzte meg a főorvos, hogy az idén elkészül a megyei kórházban a sugárterápiás intézet, melyben az ország legkorszerűbb gyógyítóberendezésével küzdenek a rak ellen. A legfontosabb persze, a kór megelőzése, ezért észszerű részt venni a szűrő- vizsgálatokon. Egy nyugdíjas miskolci kérdése: — Egv-egy alkalommal miért csak öt kezelésre ad papírt a körzeti orvos azoknak, akiket a Szentpéteri kapui kórház fizikoterápiás intézetébe utalnak? Dr. Szabó István: — Az orvosnak figyelemmel kell kísérnie, milyen eredményt hoz a kezelés. Ha ebből a megfontolásból ad egvszerre mindössze öt kezelésre papírt, akkor helyesen jár el. Kinek jár hallószesövef ? — Ellenőrzik-e és milyen időközönként az óvodák, bölcsődék tisztaságét, az ott levő gyerekek ápoltságat az orvosok? — kérdezte egy aggódó édesanya. Dr. Kise Katalin: — Rendszeres orvosi ellenőrzés van a bölcsődékben. óvodákban. Az átvevő gondozónők megnézik azt is. hogy tiszta-e a behozott gyerek. Ha kell, meg is fürdetik. Ám elsősorban a szülők kötelessége, hogy tisztán. ápoltan vigyék gyermeküket^ reggel az óvodába, bölcsődébe — a többi kicsi egészségének érdekében is. — A Semmelweis kórház gyermeksebészete nem felel meg a kívánalmaknak. Ja- vulnak-e és mikor az ott uralkodó áldatlan állapotok? — kérdezte egy szülő, sokak nevében. Dr. Déváid József: — A Szentpéteri kapui kórház területén már épül az új gyermekkórház, melyben korszerű sebészetet is kialakítanak. ..Nagymama” jeligére kérdezte egy 81 éves asszony: — özvegyi nyugdíjasnak jár-e hallószemüveg? Dr. Déváid József: — Térítésmentesen senkinek sem jár hallószemüveg, csak dobozos hallókészülék. Ha a beteg ragaszkodik a szemüvegbe rejtett hallókészülékhez akkor meg kell fizetnie a differenciát, ami több ezer forintra tehető. Egyébként a szemüvegbe épített hallókészülék valamivel gyengébb, és nem is biztos, hogy a kérdezőnek ilyenre van szüksége. Gyermek rendelő a {tatárföldön Sok bulgárföldi nevében fogalmazták meg a kérdést a 73-847-es számú telefonon: — Miért kell a gyerekeknek innen a Kilián-déli gyermekorvos: rendelőbe járni. amikor a Bulgárföldön is van hasonló rendelő? Dr. Kise Katalih: — Elismerjük, a panasz jogosságát. De a bulgárföldi rendelőben csak két orvos dolgozik, míg a Kilián-délen három. Az egyik kiliáni orvoshoz kellett csatolni átmenetileg a bulgárföldi páciensek egy részét. Néhány hónapon belül megoldódik a probléma, s a bulgárföldi- ek helyben részesülhetnek gyermekorvosi kezelésben. BÉKÉS DEZSŐ (Holnapi számunkban folytatjuk a válaszadást) konzum-tourist üzlet Miskolcon A városi tanács kereskedelmi osztályának vezetőjével tárgyalt tegnap a budapesti CsemegekeresKedelmi Vállalat Intertourist részlegének munkatársa. Megegyezés született arról, hogy várhatóan még ebben az esztendőben Konzum-tourist elárusítóhely nyílik Miskolcon. Városunkban még nem működik effajta bolt, ahol a külföldiek valutáért vásárolhatnak ajándéktárgyakat és néhány használati cikket. Észak-Magyarország növekvő idegenforgalma indokolttá teszi egy ilyen üzlet létesítését. REFLEKTOR Ma Budapesten a Merkur Vállalat sajtótájékoztatót tart az idei személygépkocsi-ellátásról. Győrött „A társadalmi összefogás jelentősége és lehetőségei a kertészeti termelés fejlesztésében” cím. mel ankétot rendeznek, á Kazincbarcikán Csajkovszkij- emlékestet rendeznek. * Kecskeméten a Szőlészeti Kutató Intézet telepén 80 féle bort minősítenek a szakemberek. Salgótarjánban „Üj alapanyagok a ruhaiparban” címmel ankétot rendeznek. A még tartalmasabb politikai munka érdekében Csúcsvezetőseget választottak az első kerületben Az MSZMP Politikai Bizottságának az elmúlt év julius 3-i ülésén hozott határozata értelmében mód nyílott rá, hogy a területi pártalapszervezetekct csúcsvezetőségek fogják ossz: és irányítsák, s ily módon növeljék a pártpolitikai munka hatékonyságát. Miskolc három kerületében húsz lakóterületi pártalapszervezet működik: az elsőben nyolc.'Tegnap e nyolc pártalapszervezet küldöttei tartottak értekezletet, hogy kilenctagú csúcsvezetőséget, valamint négy, a pártmunkát segítő munkabizottságot válasszanak. A küldöttértekezleten, amelyen a megyei pártbizottság képviseletében' megjelent Siska András, a pb munkatársa. Drótos László, a városi pártbizottság titkára mondott beszédet. Részletesen indokolta, mi teszi szükségessé a csúcsvezetőségek létrehozását. Feladataikat vázolva pedig hangsúlyozottan. kiemelte: az a fő követelmény, hogy tartalmilag a kívánt szintre emelkedjék a lakóterületi politikai munka, a csúcsvezetőségek hasznosan működjenek együtt a tanácsi szervekkel. A várospolitikai. varosfejlesztési munkát illetően egvre fontosabb és egyre több lesz a feladatunk; a területi csúcsvezetőségek is vállaljanak ezekből mind nagyobb részt. Magyarázzák a várospolitikai célok össztársadalmi, területi és egyéni kihatásait, legyenek ‘ kezdeményezők a társadalmi munka szervezésében. a városszeretet istá- polásában. a város értékeinek megőrzésében. Kísérjék figyelemmel a párt- és állami határozatok, törvények, rendeletek végrehajtását. Észrevételeiket, javaslataikat juttassák el a felsőbb pártszervhez. Drótos elvtárs hangsúlyozta: vigyázzon a csúcsvezetőség. nehogy kisajátítsa az aiapszervezetek szervezeti szabályzatban rögzített feladatát,' hatáskörét. ,.A párt- alapszervezetek irányításában alapelv. hogy a párt határozatainak végrehajtásáért — területükön — az illetékes pártvezetőségek felelősek. A területi pártalapszervezetek, csúcsvezetőségek arra törekedjenek, hogy a pártalapszervezetek önállósága es felelőssége növekedjen s egyre eredményesebb munkát végezzenek.” — A városi pártbizottság sokat vár ettől a szervezeti változtatástól, s nagy érdeklődéssel tekint a területi csúcsvezetőségek munkája elé — mondotta befejezésül a pártbizottság titkára. A nyolc területi pártalao- szervejet küldötte ezután titkos szavazással megválasztotta a kilenctagú vezetőséget. A csúcsvezetőség titkárául Kovács Endrét választották. Ma délután az Oprendek Sándor pártszervezet helyiségében a III. kerület kilenc pártalapszervezetének küldöttei választanak csúcsve- zetösóget. Az előadó itt is Drótos László elvtárs lesz. Március Ä—18 között Lipcsei vásár Március 10—18 között rendezik a hagyományos Lipcsei Tavaszi Vásárt, amelyre — miután hazánk új termékeinek gazdag választékát mutatják be, s a szakemberek részére kongresszusokat, szim- pozionokat rendeznek — sok vendéget várnak Magyar- országról is. A várható érdeklődés alapján az igények kielégítésére az NDK légiforgalmi társasaga, az Interflug és a MALÉV megállapodást kötött: kölcsönösen indítanak légijáratokat a rangos esemény alkalmából. A vásár ideje alatt az Interflug mindennap indít Budapestről gépet. amely gyors összeköttetést teremt a vásárvárossal. A járat a déli órákban érkezik Lipcsébe — így már az utazás napján lehetőség van a vásár megtekintésére —, s kora délután indul vissza a gép Budapestre. A vízkorlátozás még érvéayben Tan! Az olvadás nem sokat segített Kevés csapadékot hozott az idei tél. A leesett hó azonban sok helyütt olvad a hegyekben is, a bükki kanszt- források vízgyűjtő területén. A víznyelők, a föld alatti járatok azonban olyannyira szárazak, hogy feltoltődésük igen lassú folyamat. A vízműveknél elmondták, hogy az eddigi mérések, vizsgálatok tanúsága szerint az olvadás eddig csak igen kevés hozamtöbbletet jelentett. Valakit keresett Idős ember nyit be hozzám, udvarias és tartózkodó. Annyira tört, törődött, hogy a segítés első reflexével nyúlok a kabátja meg a botja után. Pedig talán nem is engem keresett, csak éppen az én ajtóm volt nyitva. Kihez jött, kivel akart találkozni? Később ez is kiderül — szavak nélkül, is. Egy olyan i'alakire volt szükség, akinek nincsenek hivatalos órái. aki nem jegyzi fel papírra a panaszt, s akinek később is többet jelent majd ez a találkozás iktatószam- mal jelölt ügynél. Intelligens ember, jogi, közigazgatási ismeretekkel. nagy számszaki gyakorlattal. Tanácsért én fordulhatnék hozzá. De hisz’ — mondom — nem is tanácsért jött. Csak beszélgetünk. Azaz inkább ő beszél, én hallgatok. Hallgatok, mert gyűlölöm a kincstári humanitást, az elkoptatott vigasztaló szavakat, a „megvizsgáljuk”,' „kiderítjük”, „eljárunk” formulákat, A panasszal egyébként is az ügyészség foglalkozik. A szomorú tények már jegyzőkönyvbe vétettek. A jogi orvoslás folyamatban — mondhatnám majdnem szakszerűen. Hiszem, mert méltán hihetem, hogy a hetvenéves apának, akit felesége, s már- már felnőtt fia ütlegel, s a bolondok házába akar csukatni (meddig élnek még a vad romantikának ezek a szokásai) igazság szol- gáltatik. Még megérheti az idős ember — ha elég szívós ez a legyengült szervezet —, hogy nem kell rettegnie saját házában, s talán élvezhet valamit azokból a civilizációs lehetőségekből, melyeket ö teremtett meg, s amelyeknek költségeit — természetesen a nyugdíjából! — most is fizeti---A többször megvert ember testi sebei (szemérmesebb annál, minthogy mutatná, csak a látleletet villantja fel) begyógyultak, de ki lehet-e heverni — az ütéseknél jobban sajgó — lelki bántalmakat? Tudom, hogy az öregember nem bűnte- len. Mert, hogy ember; indulatokkal, rossz szokásokkal. De hát megtaposni mégsem kellene a keserves istenit! Lámcsak, elragadtatom magam. Bocsánatot kérek, tisztelt olvasók. A látogatóm is sokszor bocsánatot kért már; okkal és ok nélkül is. Csak azért nem kérte még családja szíves elnézését, hogy (súlyos betegség után is) él, életben mert maradni... Hiába az életösztön erős bennünk. Az idős embernek még működik az önvédelmi reflexe; nem adta meg magát. De minden mással leszámolt már. Szinte csodálkozom, hogy semmi gyűlölet nincs benne. Előadása korrekt, legfeljebb némi irónia bujkál mondataiban. Feláll, hogy nem untat tovább, s én próbálok megnyugtatásul néhány szót összekaparni. Bölcs ember, vigaszra nem igen van szüksége. De, hogy leülhettünk néhány órára, hogy valódi figyelemmel hallgattam, hogy felsegítettem a kabátját, s kezébe adtam a botját, az jól esett neki. Olyan kevés kell egy embernek, s mi ezzel a kevéssel is fukarkodunk... A hivatalok ajtajai már mindenki előtt megnyíltak — a szivek még nem, erre nincs törvényünk... (gyarmati) Két és fél hónapja tart az elsőfokú vízkorlátozas, és a város legkülönbözőbb pontjairól jelzik a lakók, hogy hosszabb-rövidebb ideig szárazait a csapok. Leggyakoribb a vízhiány a diósgyőri városközpont magasháza.- ban, a Kilián városrészben, a Győri kapuban és a Gyula utcától nyugatra levő területeken. Sokan hívják telefonon a vízmüvek központját. vezetőit, hogy miért nincs az esti órákban is a nappalihoz hasonló ellátás. Piukovics József, a vízművek főmérnöke elmondta, hogy naponta 62.5 ezer köbméter ivóvizet termelnek. Ez a mennyiség mindössze alig néhány ezer köbméterrel kevesebb, mint amennyire a városnak szüksége volna. Tavaly ilyenkor persze még ennyi víz sem volt, és csupán 59 ezer köbmétert juttattak a hálózatba naponta. Csakhogy azóta több mint ezer lakásba költöztek be, es köztudott, hogy az új, összkomfortos otthonok vízfogyasztása gyakran többszöröse a családi házakénak. A lakosságtól türelmet, az üzemektől fokozott takarékoskodást kér a vízmű, hogy a várhatóan most már csak néhány hetes vízszegény időszakot átvészeljük. Részben a meteorológusok véleménye, részben a korább: évek tapasztalata saermt két-három héten belül jelentős csapadékra lehet száJ mítani. Addig is szükség van arra, hogy a még érvényben levő elsőfokú korlátozást mindenütt szigorú an betartsák. w. J.