Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-23 / 19. szám

Jó áron veszik a makói hagymát belföld FEHÉR MÉSZKŐ EX­PORTRA. A Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat süttői üzeméből fehér mész­kő szállítását kezdték meg Szlovákiába. A mészkövet a Pozsonyban épülő új szállo­da építésénél használják fel. A hotel előcsarnokát, hall­ját és éttermét kétezer négy­zetméternyi felületen borít­ják a süttői fehér mészkő­vel. A Szövetkezetek Csongrád megyei Értékesítő Központja 3700 vagon vöröshagymát vá­sárolt fel az ősszel. A beta­karítást követő korai export lebonyolítása után a termés­ből jórészt hazai piacra szál­lítottak, részint közvetlen fo­gyasztásra, részint pedig tá­rolásra. valamint ipari feldol­gozásra. A külkereskedelmi szervek a helyes kereskede­lempolitika érdekében csak az új évben kezdték meg a korszerűen tárolt makói hagy­ma nagyobb mérvű export­ját. A nemzetközi termés- eredmények alapján előrelát­ható volt, hogy a hagyma­árak az év kezdetétől fogva emelkednek. (Az őszi perió­dusban egyébként azért ala­csonyabbak a hagymaárak, mivel számtalan konkurrens ország — így Hollandia, Spa­nyol- és Olaszország — ezek­ben a hónapokban nagy meny- nyiségű árut dob piacra.) _______________ / Vácon kezdődött a barátság KAMRAGAZ. A Dunai Vasmű gáztisztító és indítóállomása a szükségleteknek megfelelőek fo­lyamatosan ellátja a fővárosi gázmüveket az őszi-téli hóna­pokban tiszta kamragázzal. A legnagyobb napi mennyiséget a karácsonyi-újévi ünnepek előtt továbbították a fővárosba a táv­vezetéken át. Most januárban a szokott téli mennyiséget napi 340 000—350 000 köbméter kénhid- rogénmentes, tiszta gázt szállí­tanak Budapestre. JOBB LESZ A JONA­TÁN. A magyar jonatán almát szívesen vásárolják itthon és külföldön egyaránt, a tudományos kutatók sze­rint azonban — ha verseny­ben akarnak maradni — ezt az almafélét is folyamatosan korszerűsíteni kell. Erre a munkára az Országos Szőlő- Gyümölcsfa és Díszfaiskolai Szaporítóanyag Felügyelőség munkatársai váltakoztak. KÉKFESTŐK. Az ország­ban már csak egy-két kék­festő műhely működik. Sok felszerelés a múzeumok anyagát gazdagítja. Hamaro­san múzeumi látványosság lesz a nagykőrösi Vladár- féle kékfestő műhely is, ahol szintén abbahagyják a mun­kát. A Pest megyei múzeu­mok igazgatósága megvásá­rolja a műhelyt, majd el­választja a lakóháztól, s megnyitja a nagyközönség előtt. GÁZZAL ÜZEMEL. A Jászberényi Hűtőgép­gyár tíz hűtőgéptípust szál­lít a kereskedelemnek. Eb­ben az évben többet adnak a keresett 60 literes abszorp­ciós hűtőszekrényből és 2000 darabot gyártanak az új vál­tozatból, amely propán-bu­tán gázzal üzemel. Az ab­szorpciós hűtőgépcsalád új taggal- bővül, az S—8-0-ássák amely 80 literes és lesz gáz- üzemelésű változata is mély- hűtőtere pedig mínusz 18 fo­kos. TÖRÖLTEK A TOTÖBÓL. A Sportfogadási és Lottó Igazgató- ság közli, hogy a január 27-i, 4. heti fogadási héten a tippszelvé- nyen szereplő 1. számú Cagliari —Róma mérkőzést törölték. He­lyére a 14. számú As Reggina— Perugia találkozó lép elő főmér- kőzéssé. A Hídépítő Vállalat Nyír­egyháza közelében a 4-es számú főútvonalon felüljárót épít, amely két vasúti so­rompót szüntet incg a Zá- ftony és Budapest közötti fő­közlekedési úton. Betörtek as iskolába ★ Franciaországban élő baszk hazafiak egy csoportja éhség­sztrájkot kezdett a bayonne-i székesegyház előtt. A tüntető­ket rendőrök távolították el. Testedzés iskolákban, üzemekben Ülésezett az SZM1 elnöksége A váci börtönben ismer­kedett meg egymással Ko­vács György 25 és Tóth La­jos 24 éves miskolci segéd­munkás, amikor hosszabb büntetésüket töltötték lopás és más cselekmények miatt. A szabadulás után is tartot­ták cimboraságukat, ami rosszul végződött. Tavaly februárban Kovács egy barátjával. Fazekas Győ­ző 22 éves miskolci lakatos­sal szórakozott az Arany Csillag kávéházban. Mikor pénzük elfogyott, Kovács az­zal állt elő, hogy törjenek be valahova. Fazekas előbb tiltakozott, barátját is le akarta beszelni, de ő azzal nyugtatta meg: ha lebuknak, maga vállalja a bűncselek­mény elkövetését. Fazekas1 ennek ellenére sem akart kö­télnek állni, ezért áthívta asztalukhoz az ugyancsak ott tartózkodó Tóth Lajost, s együtt bírták rá Fazekast, hogy velük tartson. Éjfél felé elmentek a Ság- vári utcai általános iskolá­hoz. Előbb az alagsoron nyomtak be egy ablakot, azt remélve, hogy onnan bejut­nak az épületbe. Ez azonban nem sikerült, így kukákra állva egy mellékhelyiségen át a portásfülkébe kerültek. Magukhoz vették a kulcso­kat, s több helyiségben fel­feszítették a szekrényeket, asztalfiókokat, miközben Fa­zekas a folyosón őrködött. Az igazgatói- irodából egy film­felvevőt, . egy fényképezőgé­pet, egy táskarádiót és egy lezárt lemezkazettát vettek magukhoz. A kazettát a kö­zeli Bodó-hegyen feltörték, de abban csak okiratokat ta­láltak. Kovács Fazekast egy húszassal „kifizette”, a fény­képezőgépet Tóthnak adta, a többit pedig magának tartot­AWAKÖWVI llí ItHk SZÜLETETT: Kókai Dezsőnek és Szikszai Eszternek Tamás, Dalos János­nak és Kovács Erzsébetnek Éva Szilvia, Kilián Jánosnak és Szel­ls oszlay Erzsébetnek Krisztina, Viszlai Istvánnak és Tóth Irén­nek Mónika, Polonkai Antal Sánclónak és Vámosi Valériának Valéria, Kurucz András János­nak és Lukács Ilona Máriának Anita, Vaszilkó Istvánnak és Po- tornai Ibolyának Róbert, Lipták Istvánnak és Kévés Katalinnak Krisztina, Csikár Istvánnak és Tersclics Erzsébetnek István, Gaál Lajosnak és Vájtok Erzsé­betnek Erzsébet, Kovács András­nak és Szabó Mária Magdolná­nak Krisztina, Szabó Lajosnak és Hernádi Julianna Klárának Klára, Károly Zoltán Lajosnak és Alberti Irma Juliannának Il­dikó Csilla nevű gyermeke. MEGHALT: Blonczi Lajos (16 éves korában, Parragh Latos 70 éve Tribuszer Györgvné (Pataki Er­zsébet) 62 éves karában. ta meg. Néhány nap múlva elzálogosította a holmit. Mi­kor a filmfelvevőért kapott 500 forintot elitta, további 300 forintért végleg otthagy­ta a masinát, de így tett a rádióval is, amiért összesen 400 forintot kapott. Tóth Lajos is pénzzé akar­ta tenni zsákmányát. A Ti­szai pályaudvaron összetalál­kozott Hegedűs László felső- zsolcai segédmunkással. El­mondta neki, hogy egy lopott fényképezőgép van nála, ami legalább háromezer forintot ér, s Budapesten kellene el­adni. Ezért hát vonatra ül­tek, Hegedűs közreműködé­sével a gépet 600 forintért elzálogosították, majd a Ke­leti pályaudvaron a zálogcé­dulát még 100 forintért egy ismeretlen személynek elad­ták, a pénzt pedig együtt el­mulatták. A nyomozás során valamennyi eltulajdonított tárgy megkerült. Kovácsot és Fazekast ta­valy májusban előzetes letar­tóztatásba helyezték, Tóth Lajost pedig a börtönből ve­zették a tárgyalásra, mert közben más cselekmény mi­att megkezdte jogerős bünte­tésének letöltését. A Miskolci Járásbíróság többszörösen visszaeső által jogtalan behatolás útján társ- tettesi minőségben elkövetett lopás bűntette miatt Kovács Györgyöt és Tóth Lajost egy­aránt három és fél évi fegy- házra, Fazekas Győzőt pedig kétévi szigorított börtönre ítélte. Hegedűs Lászlóra or­gazdaság miatt 2000 forint pénzbírságot szabott ki. (móri) (Folytatás az 1. oldalról) Az SZMT elnöksége fel­hívja a Vállalati szakszerve­zeti tanácsok és szakszerve­zeti bizottságok figyelmét, hogy segítsék a munkahelyi bázison működő sportegye­sületek tevékenységét, mű­ködését, testületi üléseiken foglalkozzanak a testneve­lést és sportot érintő kérdé­sekkel. Különösen kiemelten kell foglalkozni a turisztiká­val, meg kell szervezni a munkahelyi természetjáró csoportokat. A kiemelt fel­Várhatóan négy-öt literrel nő az egy főre jutó sörfo­gyasztás 1974-ben; a fokozó­dó belkereskedelmi igények kielégítésére a söripar fo­kozza a termelést. A vállalatok idén 6.5 mil­lió hektoliter sört állítanak majd elő. Ezt a mennyiséget mintegy 700 ezer hektolite­res import egészíti ki, s így mindent egybevetve, félmil­lió hektoliterrel több sör került a fogyasztókhoz. Az első negyedévben zavartalan adatok közé tartozik a mun­kahelyi testnevelés további népszerűsítése és elterjesz­tése, a kisebb kollektívák testedzésének és sportolásá­nak biztosítása, az „Üzemek az iskoláért”-mozgalom ke­retében az iskolai testneve­lés és sport fejleszitése. Kez­deményezni kell a sportolás­ra alkalmas létesítmények építésére irányuló. akciókat, a munkahelyekhez közeli te­rületeken, a munkásszálláso­kon és lakóterületeken spor­tolásra alkalmas területeket keli kialakítani. lesz az ellátás, az ipar a bel­kereskedelem mintegy 1,4 millió hektoliteres igényét kielégíti és a választék is megfelel majd a keresletnek. A nyári és az őszi hónapok­ban a tavalyinál nagyobb mennyiségű italt kapnak az üzletek és a vendéglátóipar. Az egyre növekvő kereslet kielégítésére idén nagyobb beruházásokat valósítanak meg a gyárakban. A Borso­di Sörgyár építése befejező­dött, ez az üzem idén már teljes kapacitással termel. A nagykanizsai üzemben hoz­zálátnak a palackozó gyár­rész korszerűsítéséhez. A pécsi Pannónia Sörgyárban idén befejeződik az évek óta tartó rekonstrukció. A sop­roni gyárban pasztőröző egy­séget szerelnek fel és kor­szerűsítésekre Ikerül sor a Kőbányai Sörgyárban. Má­tészalkán új sörfejtő kiren­deltség építéséhez látnak hozzá. Egerben hasonló lé­tesítmény beruházási mun­káit kezdik meg, itt órán­ként 5000 palackot töltő gép­sort állítanak munkába. Magyar színes tv Székesfehérvárott a Vide­otonban rövidesen elkezdő­dik a „Zeusz” színes televí­ziókészülék sorozatgyártása. A korszerű programváltó szerkezettel ellátott készülék képminősége, színvisszaadá­sa és vétéikészsége jobb az előző típuséhál. Az idén 1500 készül belőle, az első há­romszázat március végéig átadják a kereskedelemnek. A Borsodi Érceldkésdtd Mű felvesz hegesztő, géplakatos, csőszerelő szakmunkásokat, kocsirendezőket, betanított munkásokat, gépkezelőket. Felveszünk továbbá TMK-munkák szerkesztésében jártas, több éves gyakorlattal rendelkező technikust, vagy fiatal mérnököt. Heti 42 órás és 44 órás munkaidő. Bérezés beosztástól függően, megegyezés szerint. Munkásszállást, utozási kedvezményt, napi egyszeri kedvezményes étkezést biztosítunk. Jelentkezés a munkaügyi osztályon, Sajókeresztúr. n söripar ígéri DELI HÍRLAP - A Magyar Szórtan^* Munkáspárt MtsKole városi Bizottságának politikát napilapja — Fősfcerkesztő: CSAL A LÁSZLÓ — Kiadja a Borsod tregyéi Lapkladc vállalat, felelős kiadó; VERBS MIHÁLY — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Miskolc. Bajcsy-Zsl- itnszkv u is Postacím: 15«: Miskolc Telefonközpont: M-132. 1S-S7J. Sa-380 Szerkesztőse«! telefonok titkárság: 18-223 del- és város­politikai rovat: 18-221 kulturális rovat: 18-228 soortrovat: 18-222. levelezés: i8-224. — * kladőhlvatai telefonszáma: 36-131 — Hirdetés- felvétel- 3525 Miskolc Széchenyi u. 15—12 Telefon: 16-213 — Terjeszti: a Magyar Posta Kaphat* s hírlapárusoknál A lap éra át) flllét hétfőn t forint, — Index: 25 951 - Készült a Boraod megyei Nyomdaipart Vállalatnál. — Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN külföld POZSONY. A Magas-Táí- rában, a Mengus-völgy ben, ahol a Patria-liegy keleti ol­daláról lezúdult lavina egy­szerre 12 fiatal életét oltotta ki, a hetventagú mentőcso­port tovább folytatja a lavi­na szondázását a katasztrófa eddig még nem talált két ál­dozatának felkutatására. A lavina több mint 1500 méter hosszúságban omlott le. Ha­sonló lavinaomlás ezen a he­lyen 25 évvel ezelőtt volt. A mostani lavinaomlás 100 000 köbméternyi havat ragadott magával, amely 200 kilomé­teres óránkénti sebességgel zúdult alá. DJAKARTA. Max van de Stoel holland külügyminisz­ter hivatalos látogatásra Dja- kartába érkezett. Indonéz vezetőikkel a két ország kö­zötti kapcsolatok elmélyíté­séről tárgyal majd. BRAZZAVILLE. A kongói rendőrség letartóztatta a rab­lással, csempészéssel, ember­rablással és emberkereskede­lemmel foglalkozó Aiidzimba reakciós vallási szekta veze­tőinek egy csoportját. Hama­rosan bíróság elé állítják a letartóztatottakat. Mint most kiderült, a szekta vezérét, Ongolendét Makua város fel­háborodott lakosai nemrégi­ben megölték, miután hosz- szú éveken át szenvedtek a szekta tagjainak zaklatásá­tól. BELGRAD. Jugoszláv saj­tójelentések szerint Tito el­nök ma indul el kéthetes hi­vatalos látogató útjaira In­diába, Bangladesbe és Ne­pálba. A jugoszláv államfő részt vesz az indiai nemzeti ünnep január 26-i rendezvé­nyein. VAL D’OR. A québeci Val D'Or községben kigyulladt és leégett egy kétszintes lakó­ház. Összesen 11 személy, köztük egy család 10 tagja szénné égett, hatan megsebe­sültek. A hatóságok feltéte­lezik, hogy a tüzet gázpalack feirobbanása okozta. I.ONDON. Űj vezért vá­lasztott az észak-írországi Unionists párt Harry (Hen­ry William) West személyé­ben. Az ötvenhat éves West parlamenti képviselő, s leg­utóbb földművelésügyi mi­niszter volt az 1972-ben fel­oszlatott, úgynevezett Slor- mont-kormányban. Az ülés­ről Brian Faulkner a volt pártvezér támogatói távol­maradtak. Harry West vezeti az Unionista párt úgyneve­zett „el nem kötelezett” szár­nyát. A csoport másik ve- t zéralakja a szélsőséges né­zeteiről ismert John Taylor volt belügyminiszter. A frak­ció visszaköveteli a régi pro­testáns egyeduralmat. NEW YORK. Az ENSZ- ben bejelentették, hogy az izraeli és az egyiptomi csa­patok szétválasztását az alá­írt megállapodás értelmében január 25-én, pénteken 11 órakor (magyar idő) kezdik meg és március 5-én fejezik . be. Az izraeli rádió is meg­erősítette a hírt, hogy ezen a napon kezdik meg az izra­eli csapatok visszavonását a Szuezi-csatomától. Egy vi­lágszervezeti szakértő közöl­te az újságírókkal, hogy a Szuezi-csatorna megnyitásá­nak előkészítése nagyobb munkát jelent és megfelelő gépi felszereléseket igényel. RABAT. Szadat egyiptomi elnök még az este, miután Rabatba érkezett, azonnal megkezdte tanácskozását II. Hasszán királlyal. A megbe­szélés, amely egy órát tar­tott, az egyiptomi—izraeli csapatszétválasztásról szóló egyezményről folyt. Utána a király fogadást adott Szadat tiszteletére, akinek Marokkó fővárosa volt jelenlegi kör» útjának utolsó állomása. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom