Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1974-01-23 / 19. szám

ii ^ Sokan hallották a tévé vasárnap délutáni közvetítésében, amikor Szőnyi János elme­sélte: a szombati öregfiúk mérkőzésen Pósa játékvezető két percre kiállította a csapat- kapitányt, Buzánszky Jenőt A mérkőzés után Buzánszky első dolga volt Pósához rohanni, hogy felháborodását kifejezze, hiszen őt 28 éve nem állították ki! A szellemes játék­vezető így válaszolt: Én két ujjammal V-betűt mutattam neked! Ahogy az angolok szokták. V egyenlő Victoria. Azaz: győzni fogtok! Hát tehetek én arról, hogy te erre fog­tad magad és levonultál?! (Azt már elfelejtette fiasonló módon „megmagyarázni”, ami képünkön is látható: vajon mit jelenthet az angoloknál az, amit másik kezével mutat?) (Szabó István felvétele) Teremfoci, 1974­Mátrai és a kispad Teremfocival zártuk az el­múlt évet, s azzal is kezdtük — ha már a „nagypályások” alapoznak. A szurkoló tehát örült, volt foci az ínségei időben is. Ha teremben is, ha női is, (ja „öreges” is, de volt! Öreges? Inkább az el­lenkezője! De... De azért olyasmi is előfordult hogy Az edzés napján, pénteken este történt. 1200 néző előtt futottak ki az öregfiúk edze­ni. Egy kivétellel. Mátrai Sa­nyi, pardon. Sanyi bá! ugyanis rögtön leült a kifr- padra. Fát te? — szólították társai. Én csere leszek! — válaszolta. Most arra készü­lök! Az ilyen „nem bajnoki” talaiKozokon mindig akad néhány jól értesült emoer, aki tudja: megegyeztek, eny- nyi és ennyi lesz az ered­mény —, hogy a közönség is jól szórakozzon! Azaz: lásson gólokat, de a tekintély se csorbuljon. Most is mondo­gatták. Pedig az a 4:4 min­den volt, csak nem bunda. A SZÚR-on még csak-csak. De a Budapest és Vidék közötti csatákon nem lehet bundáz- ni. Vagy mégis? Nem, nem lehet! Mert hiába egyeztek meg például most abban, hogy az első meccset „élesre játsszák”, s a második napit a vesztes nyeri. Az „éles” meccsen ugyanis döntetlen lett, a „bundát” viszont a vidék nyerte. Igaz, így eles­tünk a 7-es rúgások élmé­nyétől, de annyi baj le­gyen ... Az első félidő végén Mis­kolc válogatottja 7:0-ra ve­zetett az újpesti serdülők el­len. A miskolci közönség en­nek ellenére bosszankodott. A két csapat ugyanis — most a szó legszorosabb érteimé­ben — nem tartozott egy súlycsoportba! Az újpestiek átlag két és fél, három év­vel fiatalabb serdülőkkel jöt­tek, s így az „öreg” serdülők fölénye irreálissá tette a mérkőzést. Később ugyan már nem esett annyi gól — „behúzták a féket” —, de így is nagyon helyesen tet­ték a' szervezők, hogy más­napra megcserélték az ellen­feleket, s a kicsik-nagyok egymás ellen játszottak. Egyébként a miskolci veze­tők is bosszankodtak, mert túl későn érkezett az üzenet arról, hogy a pestiek milyen korosztállyal jönnek! És végül, csak röviden. — A miskolci lányok nem ke­rülhettek képernyőre, „elját­szották” ezt a jogukat. Igaz, vasárnap kiköszörülték a csorbát, de ez sem feledtet­heti a gondot: van csapat, csapatok; van edző. de nincs gazda! — Ügy hírlik, febru­árban ismét lesz nemzetközi női torna a városi sportcsar­nokban, osztrák és román bajnokok részvételével. — A minap egy igen magas rangú magyar sportvezetővel be­szélgettünk, aki megemlítet­te : neki is szóltak arról, hogy a Képes Sport tornájáról „le­hagyták” a DVTK-t. Ö java­solta, s ezzel egyet lehet ér­teni: semmi akadálya annak, hogy a Diósgyőr — a sport- csarnokkal együttműködve — olyan tornát rendezzen, ami­lyet akar — meghívásos ala­pon! (horvóth) Sátorbajnokság, kicsiknek A DVTK sátorbajnokságot rendez labdarúgó-palánták számára! Az efféle foglal­koztatásnak — mely egyút­tal a tehetséges gyerekek ki­választását és rendszeres edzésbe vonását is szolgálja — ilyenkor különös jelentő­sége van, hiszen télen a leg­több helyen pang az úttörő sportélet, s a kicsik mozgás­igényét meglehetősen nehéz kielégíteni. A DVTK sportiskolájának vezetősége ezt a körülményt is figyelembe vette akkor, amikor január 12-én megin­dította az általuk kitűzött vándorserlegért folyó lab­darúgó küzdelemsorozatot, melyben 16 iskola csapata vesz részt. A teniszpályán felállított sátorban, jó tala­jon, kellemesen fűtött és jól világított „helyiségben” két kategóriában folynak a mér­kőzések. A VII—VIII. osztá­lyosok bajnokságában 3 cso­portban 3—3 együttes küzd a csoportelsőségért, mely jo­got ad a döntőben való rész­vételre. Az V—VI. osztályo­soknál 2 csoport van 4, il­letve 3 csapat részvételével. Még két vasárnap játsszák a selejtezőket reggel 8 órá­tól 13 óra 30 percig, február 3-án pedig a döntőket vív­ják a csoportgyőztesek. A bajnokok a vándorserleg mellé aranyérmeket és kü­lönböző felszerelési tárgya­kat labdákat is kapnak, s a helyezettek is érem-, illetve felszerelési tárgyjutalomban részesülnek. Jó üzlet a tenisz! Hírügynökségi jelentések szerint a román Ilié Nas- tase a világ egyik legjobban kereső teniszezője. Tavaly ugyanis pontosan 225 290 dol­lárt keresett. Hasonló össze­get csak az amerikai Stan Smith kapott, 218 647 dollárt, de nem panaszkodhatott a holland Okker sem, aki kü­lönböző versenyeken 178 215 dollárt inkasszált. A nőknél az ausztrál Mar­garet Court új „csúcsot” állí­tott fel: 191 495 dollárral. Égy évvel korábban az ame­rikai King még „csupán” 120 ezer dollárral volt a leggaz­dagabb. Kaucsuk-szilánkok . i < i » I » * '* 4Mf : * A múlt évben elhunyt „csoodafutó”, Paavo Nurmi emlékére bélyeget bocsátott ki a finn posta. A bélyeg a Nurmiról készült és az olim­piai stadion előtt felállított szobrot ábrázolja. Évek' óta nem gyűlt össze ilyen népes mezőny megyei bajnokságon ... Többször is elhangzott ez a vélemény a játékosok, a versenybíróság tagjai, edzők és vezetők kö­rében, Borsod megye egyéni, páros és vegyes páros aszta­litenisz-bajnokságán. A mis­kolci egyesületeken kívül özd, Sátoraljaújhely, Nyék- ládháza, Bükkszentkereszt, Leninváros, Sárospatak, Bor- sadnádasd. Széphalom, Erdő­horváti, Tolcsva, Mád csak­nem 300 versenyzője állt asz­talhoz az elmúlt hét végén. Szombaton a színvonalas if­júsági versenyen a MÉMTE játékosai kiemelkedtek a mezőnyből. Különösen a. fi­úknál volt szembetűnő tu­dásbeli fölényük, amit az egyéni versenyben elért eredményük is bizonyít. A legiobb négv versenyző közé csak Munkás-játékos került és a változatosság kedvéért most Losonczi szerezte meg a bajnoki címet. Ditrói Éva (MÉMTE) volt a kétnapos bajnokság leg­eredményesebb versenyzője Hat számban állt a rajthoz és négy aranyérme mellé még két bronzérmet is sike­rült nyernie. Két felnőtt ver­senyző — Brilla Éva és Sza­bó Attila (mindkettő MÉM­TE) — ért el százszázalékos teljesítményt: három-három szám bajnoki címét szerez­ték meg. Egyéves várakozási idő után állt asztalhoz a MÉM­TE újonnan igazolt két já­tékosa, Rozsnyói Tibor és Nevelits László. Hogy az egy­éves kényszerpihenőt nem töltötték tétlenül, arra bizo­nyíték jó játékuk. Mindket­ten a legjobb négy közé ke­rültek az egyéni versenyben. Nevelits az egyéni bronz mellé a párosba jnokság aranyérmét is megszerezte Szabóval az oldalán. Már természetessé vált szá­mukra, hogy a miskolci asz­talitenisz-versenyek rendezé­séről mindig elismeréssel nyilatkoztak az ország bár­mely részéről érkezett veze­tők, edzők és versenyzők egyaránt. Az országos szö­vetség — elismerésül — több jelentős, nagyszabású ver­seny rendezését bízta a vá­rosi szövetségre. Épnen ezért hatott furcsán az ŐKÉÉ in­tézőiének elégedetlensége a rendezéssel kpnesolatbeo. Azt viszont nem érFük, két- nanos verseny lévén, ho«v a vasá-nan jg állá soortoláVat m!árt kellett g7omlzaton e«t» Ó^dra mold vasárnap reze?») ismét Mis­kolcra utaztatni. Arról nem is beszélve, hogy az ifjúsági bajnokságon esélyes Széles Máriát a szombat esti utazás miatt az intéző visszaléptet­te a versenytől, mert nem biztosítottak szállást a szá­mára. Véleményünk szerint nem a szövetség versenyren­dezésében kellett volna a hi­bát keresni, inkább előrelá­tóan gondoskodni a já­tékosok zavartalan verseny­zéséről és nyugodt pihenésé­ről. A bajnokság eredményei, fel- nőtt női: 1. Brilla (MÉMTE), 2. Széles M. (ÖKSE), 3. Cziinma és Ditrói I. (mindkettő MÉMTE). Felnőtt férfi: 1. Szabó (MÉM­TE), 2. Ignácz (DVTK), 3. Rozsnyói és Nevelits (mindkettő MÉMTE). Vegyes pár: 1. Szabó —Brilla, 2. Fejes.*— Czimma, 3. Losonczi—Ditrói I. és Kriston— Jerszi (valamennyi MÉMTE). Női pár: 1. Brilla—Ditrói I., 2. Czimma—Ditrói II., 3 Jerszi— Répássi (valamennyi MÉMTE) és Széles M.—Fikár (ÖKSE). Férfi páros: 1. Szabó—Nevelits, 2. Fejes—Losonczi, 3. Egervári— Rozsnyói (valamennyi MÉMTE) és Engi (M. Spartacus) Ignácz (DVTK). Ifjúsági fiú: 1. Loson­czi, 2. Kriston, 3. Fejes és Gu­lyás (valamennyi MÉMTE). If­júsági leány: 1. Ditrói L, 2. Dit­rói II., 3. Jerszi és Czimma (va­lamennyi MÉMTE). Vegyes páros: I. Losonczi—Ditrói I., 2. Fejes —Czimma, 3. Gulyás—Répássi és Kriston—Jerszi (valamennyi MEMTE). Leány páros: 1. Dit­rói I.—Czimma (MÉMTE), 2. Szé­les M.—Fikár (ÖKSE), 3. Széles J. —Tusai (ÖKSE) és Répássi— Jerszi (MÉMTE). Fiú páros: 1. Fejes—Losonczi, 2. Kriston—Gu­lyás, 3. Vincze—Budai (vala­mennyi MÉMTE) és Rogl—Me­legít (M. Spartacus). D. Z. Könnyek a krokodilért Ugandában csaknem min­den esztendőben repülőgép­ről számolják össze a kroko­dilokat. 1967-ben kb. 700, 1972-ben pedig már mind­össze csak 240 állatot talál­tak. A krokodilok eltűnésé­nek egyik fő okát a turisták jelentik, akik összetapossák a folyók partját és elpusztít­ják az ott lerakott krokodil­tojásokat. Ha nem léptetnek életbe különleges intézkedé­seket, akkor Afrikának eb­ben a térségében a krokodil a kipusztult állatfajták szá­mát fogja gyarapítani. Vissza a gyógynövényekhez? 1960-ban még 80—90 új gyógy­szert vettek nyilvántartásba a világon, tíz évvel később már csak liatvanat. Az Euromed or­vosi szakfolyóirat szerint ez a csökkenő tendencia tovább foly­tatódik, Harry Auterhoff tübin- geni farmakológus egy gyógy­szerészeti kongresszuson nemrég kijelentette, hogy ,.az új gyógy­szerek spontán felfedezésének korszaka lejár.” Még stok gyógyászatilag kihasz­nálatlan lehetőség rejlik viszont a természetben, különösen az eg­zotikus erdőkben és a tenger mélyén, Sőt, a már elismert gyógynövények lehetőségei sin­csenek teljesen kimerítve. Igen valószínű, hogy a kamilla, a macskagyökér (Valeriana) és a kinafa még számos új gyógyszer alapanyagául szolgál majd. Őskori kövület? Nem! Félbe vágott nádszál! (Kovács István felvétele) Női erények és hibák Nemrég egy közvélemény­kutatás keretében megkér­dezték a francia férfiakat, mi a véleményük a nőkről és a nők egyenjogúságáról. A megkérdezett férfiak 68 szá­zaléka nem bánná, ha hiva­tali főnöke nő lenne. A leg­tipikusabb női vonásoknak a következőket tartják: érzé­kenység (a megkérdezettek 54 százaléka), intuíció (28 százalék), felelősségérzet (27 százalék), hűség (24 százalék), kötelességtudat (23 százalék), képzelőerő (22 százalék). A nők legfőbb hibái viszont: a féltékenység (45 százalék), a szeszélyesség (44 százalék), az irigysége (30 százalék), a füllentés (17 százalék), a pletykasság (17 százalék) és a meggondolatlanság (15 szá­zalék). Arra a kérdésre, hogy milyen, vonások jellemzik a modern nőt, a következő volt a válasz: a modern nő sza­bad, független, merész, igé­nyes, intelligens, számító, ki­egyensúlyozott. Alvás és jellem „Meg akarja ismerni pszichikai állapotát? Mi sem egy­szerűbb ennél — állítja Pierre Davaut francia pszichológus. — Ráadásul ehhez nincs szükség orvosi vizsgálatra vagy pszichológiai tesztekre." Davaut hosszas megfigyelések után arra a következtetésre jutott, hogy az ember pszichikai állapota közvetlen kapcso­latban van azzal, hogy alvás közben milyen pózban helyez­kedik el. Ha például hason fekve alszik, ez annyit jelent, hogy különféle komplexusok gyötrik, ráadásul ingatag a helyzete munkahelyén. Az az ember, aki alvás közben össze­gömbölyödik, magányosnak érzi magát és gyámolításra van szüksége. A hátukon alvó emberek rendszerint büszke ter­mészetűek, erős egyéniségek, akik bármi áron készek meg­védeni érdekeiket. Akik a takaró alá dugják fejüket, több­nyire pesszimisták, akik pedig alvás közben a párnájukat szorongatják — őszinte rokonszenvre, együttérzésre szomjaz­nak. Ha valaki a jobb oldalán fekve alszik, magabiztosan érzi magát a munkahelyén, de előbbrejutásra már nem szá­mít. Azok az emberek, akik a bal oldalukon fekve alszanak, többnyire alkotó természetűek. Igaz, Davaut felesége szerint a pszichológus állandóan for­golódik álmában... Macskaszem a rénszarvason Finnországban elhatároz­ták, hogy világító macska- szemet szerelnek a rénszar­vasokra. A határozátra azért került sor, mert a múlt év­ben 1700, az utakra és autó- utakra tévedt rénszarvas esett közlekedési baleset ál­dozatául. , Eperkaszálás Egy Rajna-vidéki mezőgaz­dasági kísérleti kutatóinté­zetben nemrég olyan földi- eperfajtát kísérleteztek ki, amelyet — kaszálni lehet. Ez az eper nem a levelek alatt, földközelben nő, hanem a le­velek fölött, a talajtól mint­egy 20 centiméterre. Ez le­hetővé teszi az eper gépi szü­retelését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom