Déli Hírlap, 1974. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-21 / 17. szám
3^ Lányok és öregfiúk... Buzánszky „imádkozik”, Károlyi már tehetetlen, Raduly pedig (sötét mezben, 8-assal) elégedetten ballag kifelé a kapuból — „sorsára hagyva” a belőtt labdát. Szombaton ezzel szépítettek a budapestiek 0:3-ról l:3-ra. — A miskolci lányok a harmadik helyen végeztek. A tornagyőztes eperjesiektől kikaptak, de legyőzték a több országos válogatottal kiálló Zseljezsnyicsart. — A ZPA Presov ellen (képünkön) jobbára védekeztek, a csinos szőke kapus. Egri Eszter igencsak bizonyítgathatta tudását. Ezúttal Dobi Éva (3-as) és Egri Piroska segít neki a védekezésben. (Szabó István felvételei) Foci-farsang 1974. A Vidék és a IPA Presov! Mint az várható volt, szombaton és vasárnap telt ház volt a miskolci városi sportcsarnokban. A labdarúgótorna második és harmadik napja igazolta az első napi „bemelegítés” utáni várakozást, hiszen mind a női torna további mérkőzésein, mind pedig az öregfiúk két találkozóján jól szórakozott és főleg sokat izgult a közönség. A második napon részben már a tv kamerái is közvetítették a torna eseményeit, s így a mintegy két és félezernyi néző több mint egymillió társat kapott. Vasárnap a szervező bizottság úgy döntött, hogy a két női találkozót megcseréli, mivel az első két nap eredményei alapján az eredetileg közvetítésre nem tervezett találkozó lett a torna döntője. A négy női csapat közül a legjobban az eperjesiek vizsgáztak, akik a torna gólkirálynőjének, Sopko- vának eredményessége révén yeretlenül szerezték meg az első helyet. A ZPA 10 góljából Sopkova egymaga 6-ot szerzett! A miskolciak a végére kivágták a rezet, hiszen váratlanul nagyszerű győzelmet arattak a szabadkai együttes eilen, mert hiába volt a 20 millió olasz lírát „érő” Vilov és társainak minden próbálkozása; az első félidőben megszerzett vezetést végig tartani tudták. A női torna szombati és vasárnapi eredményei: FEMINA—ZSELJEZSNYICSAR 4:3 (2:2, 1:2) Bozsikovics góljaival már 2:0- ra vezetett a szabadkai csapat, amit Pálfiné és Guth egyenlített ki. A rendes játékidőben 2:2-re végződött mérkőzés győztesét hetesekkel döntötték el, ebből a Femina — Pálfiné és Medvegv révén — kettőt értékesített, míg a szabadkaiak közül csak Láncosnak sikerült a hálóba találnia. ZPA PRESOV—MISKOLC 5:1 (2:1) Az első félidőben még jól tartotta magát a miskolci együttes, de a második játékrészben már biztosan győzött a nagyobb tudású csehszlovák csapat. Góllövők: Sopkova (2), Dernerova (2), Vercimakova. illetve Poma- kova (öngól). ZPA PRESOV—FEMINA 2:1 (0:0) Sopkova két góljára Martini csak eggyel tudott válaszolni — az utolsó percben. MISKOLC—ZSELJEZSNYICSAR 2:1 (2:1) Az első félidő 4. percében Benes lövése hozta meg a vezető gólt a miskolciaknak, amit 3 perccel később Bozsikovics kiegyenlített. a győztes gól a 18. percben szállt Koszován fejéről a kapu bal alsó sarkába. A női torna végeredménye: l. ZPA Presov 10:3 9, 2. Bp. Femina 5:4 5, 3. Miskolc válogatott 3:8 3, 4. Zseljezsnyicsar Subotica 4:7 1 ponttal. Az öregfiúk két mérkőzéséről minden szépet és jót el lehet mondani, de hát ki nem látta? ... Nagyszerű bemutatót tartottak áz idősebb és fiatalabb öregek, nagyon jóleső érzés volt a régi nagy csaták hőseit a pályán látni. Nemcsak játékuk szellemessége, hanem a találkozók izgalmas alakulása is élményt jelentett mindenki számárai Igaz, néhányuk néhány kiló-; val gazdagabb lett az elmúlt évek során, ae a focit most is nagyon szeretik. Ezt nem kevesebb, mint 14 gól igazolta! Az öregfiúk tornáját végül is a vidékiek nyerték tegnapi győzelmükkel, amikor már vigyáztak arra, hogy a budapestieknek ne legyen lehetőségük az eredmény megfordítására. A két nap mérkőzéséin a következők szerepeltek: Bp.: Kamarás, Geller, — Novák, Mátrai, Rákosi, Be- rendi, Tóth M., Budai, Raduly, Tichy, Szimcsák, Fenyvesi. Vidék: llku. Károlyi, Mészáros — Buzánszky, Szigeti, Keglovich, Machos, Ko- mora, Nemes, Varga, Szoj- ka, Pál L. A mérkőzéseket Pósa, illetve Harangozó vezették dr. Borossy László segédletével. Budapest—Vidék 4:4 (2:3). Góllövők: Keglovich 0:1, Nemes 0:2, Buzánszky 0:3, Raduly 1:3, Novák 2:3, Rákosi 3:3, Fenyvesi dr. 4:3, Szojka 4:4. Vidék—Budapest 4:2 (3:0). Góllövők: Komora 1:0. Nemes 2:0, Szojka 3:0, Pál 4:0, Rákosi 4:1, Rákosi 4:2. Szombaton és vasárnap a Vasas, az Újpesti Dózsa, valamint Miskolc és Borsod serdülő válogatottjai is bemutatták tudásukat. Játékuk azt igazolta, hogy ma is akad fiatal tehetség a magyar labdarúgásban. HORVATH KALMAN lotóeredmények 1. Bologna—Milan 3:2 J 2. Fiorentina—Juventus 2:0 1 3. Foggia—Lazio 0:1 3 4. Genoa—Verona 1:0 1 5. Internazionale—Gagliari 0:1 2 6. Lanerossi—Sampdoria 0:0 x 7. Róma—Cesena 1:0 1 8. Torino—Napoli 1:1 x 9. Bari—Brescia 1:0 1 10. Brindisi—Ternana 1:1 x 11. Catanzaro—Palermo 1:1 x 12. Perugia—Como ' 1:2 2 13. Varese—Novara 2:0 1 Pótmérkőzések: 14. Parma—Atalanta 1:1 x Pályaavatás A Bánkút felé irányuló ,,népvándorlás” már szombaton délután megkezdődött. Vasárnap reggel, ha lehet, még többen igyekeztek a bükki síparadicsom felé — ki hogyan tudott. Az erdőben nagyon nehéz megbecsülni, mennyi lehet a „nézők” száma, de az bizonyos, hogy több ezren szállták meg a környéket Dr. Szaladnya Sándor, a Bánkúti Síklub elnöke köszöntötte a megjelent vendégeket, a megye és a város párt- és állami szerveinek képviselőit. Elmondotta, hogy a Bükk szerelmeseinek életében történelmi dátumként tartják majd nyilván ezt a vasárnapot, hiszen most vált valóra mindannyiuk álma: hat pályával, sífelvonó ‘kai, s egy jó bekötő úttal megvalósulttá lehet nyilvánítani a bükki síparadicsomot. A háromesztendős munka befejezéséhez érkezett. Mintegy kétezer köbméter kitermelt fa, s több mint 500 ezer forint értékű társadalmi munka eredményeképpen kerülhetett sor a mostani ür nep- lésre. Az avatóbeszédet Bárczi Béla, Miskolc megyei város Tanácsának elnöke mondotta. Emlékeztetett arra, hogy városunkban egyre nagyobb méreteket ölt a társadalmi munkások tevékenysége, s külön öröm számára, hogy az ilyen munkát végzők százai nemcsak városuk fejlesztésére, hanem az úgynevezett „urbanizációs ártalmak” leküzdésére is gondolnak. A város eddig is sok szép példájával szolgált a társadalmi összefogásnak, s minden remény megvan arra, hogy ez még tovább erősödik. Arra kérte a részvevőket és a város minden lakóját, hogy szaporítsák tovább a már eddig elért szép eredményeket. Külön köszönetét mondott az építőknek, s a szervezésben élen járóknak — dr. Molnár Adorjánnak, Bély Miklósnak és Kassai Istvánnak — átadta a „Miskolcert” elnevezésű ki tűntető jelvényt. Az avató ünnepség befejezéseképpen a városi tanács elnöke egy nemzeti színű szalag átvágásával ténylegesen is megnyitotta a sípályákat, és átadta a miskolciaknak. Ezt követően megrendezték az első bánkúti országos műlesikló és óriás műlesikló versenyt. H. K. Óvatosak a nagymesterek Tegnap folytatódtak a sakk-világbajnoki negyeddöntők a kijelölt négy színhelyen. Az eddigi tapasztalatok szerint a nagymesterek meglehetősen óvatosan játszanak, nem kockáztatnak, s így sok a döntetlen. Ezt a módszert ugyan Szpasszkij ex-világbajnok megtörte, mert a legújabb jelentések szerint San Jüanban, a párosmérkőzés harmadik játszmájában érvényesítette a pénteki függőállás után maradt előnyös helyzetét, és az amerikai Byrne-vel szemben, az 56. lépésben győzelmet harcolt ki. A szovjet nagymester ezzel 2:1 arányban vezet. Augustában a szovjet Korcsnoj és a brazil Mecking harmadik játszmája a 42. lépésben függőben maradt. A 22. lépésben Korcsnoj már döntetlent ajánlott fel, de ezt a brazil nagymester visz- szautasította. A játszma egyenlő állásban maradt függőben. Palma de Mallorcában a Portisch—Petroszjan játszmasorozat legújabb játékáról lapzártáig nem érkezett jelentés. IV. nemzetk&zi k&zHafoda Avas Kupa A Meteor legyőzte a Kohászt! Szembántóan üres volt tegnap délelőtt a sportcsarnok né- EŐtere. Kezdetben hatan, „deleJőn” vagy kétszázan, s az utolsó találkozón harmincán üldögéltek a lelátókon. Igaz, ezúttal sem az „öregfiúk” briliáns technikai tudását, sem a női labdarúgók még mindig újdonságszámba menő produkcióit nem ígérte a műsor; „csak” kézilabda-mérkőzéseket. Az igen gyér érdeklődés mégis nehezen magyarázható, hiszen a hat találkozón hat borsodi csapat lépett pályára! Az érdektelenség okát talán mégis azzal lehet indokolni, hogy különlegesen érdekes összecsapásokat nem is ígért a program, mint ahogyan az egyetlen kiemelt talá&ozó kivételével valóban nem is voltak azok a többiek. 4. Tátrán P. 4 3 — 1 79 : 68 « 5. Ózd 6 3 — 3 106:109 6 6. VM Egyetért 5 2 1 2 96:101 3 7. Pécsi MSC 3 1 — 2 66 : 64 3 8. D. MTE 5 1 — 4 68 : 82 3 9. Mihalovce 6 ------- 6 89:122 8 A sportszerűség! verseny állása; 1. DMTE 124, 2. Miskolci Vörös Meteor 120, 3. Ózd 112, 4. PMSO 102, 5. VM Egyetértés 98. 6. D. Dózsa 84, 7. Mihalovce 80, 8. Tátrán Presov 74, 9. VSZ Kosice 56 ponttal. A nők nyitották és zárták a csonka forduló műsorát A „7 m-esek mérkőzése” címet is kiérdemlő — 11 büntetőt ítéltek a játékvezetők! — borsodi „rangadó” rendkívül alacsony színvonalú játékot hozott, s ez főként az igen sok hibával játszó Borsodi Bányász „érdeme”. A DVTK azt nyújtotta, amit vártak tőle: újonc NB Xl-es teljesítményt. A zárómérkőzésen a D. Közút erősen tartalékos NB I. B-s csapata csak a jobb indításoknak és Huszár rendkívüli gólképességének köszönheti a meglepően bátran és jól játszó, harmadik vonalbeli együttes, az SBTC elleni győzelmet. Meglepetés tulajdonképpen egy akadt a délelőtt folyamán, de az annál vaskosabb volt! A megye és a város élcsapatai találkoztak egymással, s kettőjük összecsapásából az alacsonyabb osztályban játszó miskolciak kerültek ki győztesen. Okos, türelmes húzo- gatásokkal építgette támadásait a Meteor, s jobbára a játékot is végig a miskolci gárda irányította, a meglehetősen gyenge napot kifogó Kohász ellen. Ügyesen használták ki az első félidő közepén az ózdi kapus súlyos hibáit, és négygólos vezetést is szereztek. Aztán „elfelejtettek” kilépegetni a jó dobóformában levő Marosira, és szoros lett a mérkőzés. A piros-fehérek azonban jobban indítottak, lényegesen több helyzetet is dolgoztak ki; megérdemelten nyertek a szétesően játszó NB I-es gárda ellen. Két döntetlent és egy nagyon verejtékes győzelmet hozott a férfi I. osztályú csapatok három mérkőzése. Először a £alka SE lépett pályára a KVSE ellenében. Szünetig nagyszerűen kombináltak a gyöngyösiek, aztán a fordulás után, Pál vezérletével, a Vegyész sorozatban lőtte a gólokat, s a később egyre Idegesebbé váló, és hibát hibára halmozó Zalkások csak szerencsével mentették meg az egyik pontot. Technikailag és taktikailag is képzettebbnek látszott ezután a MEAFC, mint ellenfele, a csehszlovák Bar- dejov. Az egyetemistáknak mégsem sikerült a győzelmet megszerezniük, mert egymást „múlták” felül a helyzetek kihagyásában. Igazságos pontosztozkodás született. Eredmények BORSODI BÁNYÁSZ — DVTK 13:11 (5:3) Női. GóUövők: Bodnárné (6), Csipke (5), Jakkel. Zsuponyóné (1—1), illetve Kiss (5), Tóth (4). Csörgő, Szabó (1—1). D. KÖZÜT—SBTC 15:11 (S:4) Női. Góllövők: Huszár (8). Naricza (3), Nagy (2). Kovács Sipos (1—1), illetve Lukács (4), Kissné (3), Oláhné (2), Kotro- ezó, Nagy (1—1). M. VÖRÖS METEOR—ÓZDI KOHÁSZ 18:17 (9:8) Kiemelt. Góllövők: Pál (7), Csik, Molnár (4—4). Futó (2), Csoltkó (1), Illetve Marosi (9). Závodszky (7), Noviczki (1). KVSE — ZALKA SE 16:16 (9:12) Férfi I. o. Góllövők: Pál. Bányász Misruda (4—4), Czirják (2), Lechner. Pogány (1—1), illetve Tóth, Kovács, Soltész, Bar- tuszek (4—). MEAFC—BARDEJOV 14:14 (8:7) Férfi I. o. Gőllövők: Szabó F. (6), Szeghő (3), Szabó Z., K. Nagy (2—2), Vincze (1), illetve Vadász (4), Vojtas (3), Kucecka. Müller, Sárközi (2—2), Ondrus (1). BARDEJOV—ZALKA HSE 16:14 (10:6) Férfi I. o.Gó'lövők: Vojtas (6), Müller (4), Sárközi, Tomecko. Ondrus (2—2), illetve Soltész (6), Kovács (3), Bartuszek (3), Fekete (2). A kupa állása Férfi kiemelt osztály: 1. Debr. Dózsa 5 4 1 — 107:89 9 2. VSZ Kosice 6 4 — 2 103:82 8 3. M. V. Met. 6 4 — 2 108:105 8 A góllövőlista élmezőnye: 42 gólos Varga (D. Dózsa), 33 gólos Marosi (Ózd), Pál (M. V, Meteor), 22 gólos Futó (M. V. Meteor), 21 gólos Máthé és Koch (VM Egyetértés). Férfi I. osztály: 1. VSZ Kos. n. 2. M. Bányász 3. MEAFC 4. Tisza vas v. 5. DVTK 6. Bardejov 7. Zalka SE 8. MÉMTE 9. KVSE 5 4 1 — 75:57 9 5 3 2 — 77:62 8 5 2 2 1 70:64 6 5 13 1 6ÍÍ61 3 4 2 1 1 59:57 5 3 1 1 1 40:48 3 6 — 3 3 80:94 3 4 1 — 3 57:68 2 5—14 71:81 1 A sportszerűség! verseny állása: 1. MEAFC 138, 2. Zalka SE 136 3. KVSE 126, 4. Bardejov 118, 5, Tiszavasvári 114, 6. DVTK 112, 1* M. Bányász 102, 8. VSZ Kosice II. 96, 9. MÉMTE 88 ponttal. ,, A góllövőlista élmezőnye: 28 gólos Szabó F. (MEAFC), 23 golos Soltész (Zalka SE), 19 gólos Bahor (M. Bányász), 18 gólos Papp (Tiszavasvári), Halász (MÉMTE). Női A csoport: 1. D. Közút 2. Özd 3. Lók. Presov 4. SÜMSE 5. SBTC 6. Nyíregyháza 3 3 ------- 45:33 6 4 2 1 1 44:39 5 4 2 — 2 43:44 4 3 1 1 1 35:34 3 3 1 — 2 38:38 2 5 1 — 4 60 :77 2 A sportszerűségi verseny állása: 1. Nyíregyháza 138. 2. Ózd 126, 3—4. Debreceni Közút és SBTC 118—118, 5. Lokomotív Presov 116, 6. SÜMSE 92 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 19 gólos Tóth M. Nyíregyháza), Huszár (D Közút), 17 gólos Szabó (ózd), 15 gólos Koporova (Lók. Presov), 14 gólos Kiss K. (Nyíregyháza). 13 gólos Kovács (SÜMSE). B csoport: 1. DVTK 2. Borsodi B. 3. D. Kinizsi 4. MVSC 5. KVSE 6. M. Spart. 7. LMTK 5 4 — 1 56:47 8 3 3 --- 43:23 6 6 3 — 3 70:68 6 5 2 1 2 54:50 5 3 1 — 2 32:41 2 4 — 1 3 39:56 1 2------2 10:19 0 A sporszerűségi verseny állása: 1—2. MVSC, DVTK 138—138, 3. M. Spartacus 128 4. LMTK Í06, 5. B. Bányász 104, 6. D. Kinizsi 194, 7. KVSE 102 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 25 gólos Kiss K. (DVTK). 21 gólos Molnár (D. Kinizsi), 20 gólos Bodnárné (B Bányász), 16 gólos Rácz M. (D. Kinizsi). Monostori Gyula Horváth Kálmán