Déli Hírlap, 1973. december (5. évfolyam, 282-305. szám)

1973-12-06 / 286. szám

Természetes kérdések \ őszinte válaszok Találkozás Hálák Lászlóval Aki figyelemmel kíséri a tévé ..Rólad van szó!” című ifjúsági műsorát, maga is meggyőződhet Hálák László kivételes képességeiről. Mert nem könnyű dolog tizenéves fiatalokat megszólaltatni, konstruktív vitára serkente­ni. Sok pedagógus és szülő már a dolog megközelítésé­nél elköveti a hibát, s a di­rekt didaktikával vagy mo- ralizálással sündisznó állás­ba kényszeríti a fiatalokat. Rosszul teszik, hiszen a fi­atalok természetüknél fogva nyíltalt. kérdeznek is. vála­szolnak is annak, aki meg­nyerte bizalmukat, A „titok” tulajdonképpen egyszerű: egyenrangú partnernak kell elfogadni (legalább a be­szélgetés, a vita erejéig) a fiatalt. Másfél órán keresztül be­szélgetett a mintegy 300 fő­nyi középiskolás közönségé­vel (zömében a Gábor Áron Kohóipari Szakközépiskolá­ból) Halak László a „legrá­zósabb'’ témákról. Az egyik legmeglepőbb (s talán elszo­morító is?) tünet éppen az a tájékozatlanság és hallatlan információéhség volt. amita gyerekek a legintimebb té­mákban tanúsítottak. Elszo­morító. hogy ezek a gyere­kek szűkebb környezetükben (6zülök, nevelőik) nem tették fel ezeket a kérdéseket, vagy nem kaptak rá választ. Az okokat. tudjuk. Csak ízelítő­ül 1—2 kérdést. Például: mit nevezünk igazi szere­lemnek? Van-e szexuális forradalom? A felnőttek mi­ért határozzák meg a sza­bad időnket? stb., stb. A kérdésekből és a vála­szokat fogadó áhitatos csend­ből egyértelműen kiderült, hogy a szexuális nevelésünk még a gyerekcipőben sem jár. Hálák László a legna­gyobb természetszerűséggel és nyíltsággal válaszolt a természetes kérdésekre. Ki­tűnő példát mutatott abban, hogy még többszáz fős kö­zönség előtt is lehet — a jóízlés határain belül ma­radva! — beszélni az élet sokak által kényesnek tar­tott dolgairól. Az előadás­ban az volt a legérdekesebb, hogy tulajdonképpen végig morális kérdésekről szólt, anélkül, hogy moralizált vol­na. Mert végül is ez a két nemzedék „békés egymás mellett élésének” a titka, ne botránkozzunk meg. ne ítél­jük felszíni jelenségek alap­ján és ne erőszakoljuk rá a másik generációra a saját ízlésünket. (horpócsi) ★ A fenti „rézkarcot” mindazok ismerik, akik megtekin­tették az idei grafikai biennálét. sőt nemcsak ismerik, ha­nem emlékül őrizhetnek is belőle egyet-egyet, hiszen a lap — a tárlatnéző szeme láttára készül a Miskolci Galériában. A napokban már hírt adtunk erről, sajnos némiképp téve­sen infomálva az olvasót, mert képzőművészeti alkotásnak neveztük ezt a grafikai lapot. Erről szó sincs — sokszoro­sított grafikai alkotásokat a galéria nem is hozhat forga­lomba. A rézkarckészítés technikája azonban ezzel a nyo­mattal is jól szemléltethető, aminek még az is érdekessége, hogy — bár nem műalkotás — több képzőművész „játékát", kezevonását őrzi. * A tudósok rossz előérzettel készülnek az afrikai utazásra. És sejtésük nem is csal A Duna két partján Az Irodalmi Színpad tag­jai Miskolcra látogatnak, s december 10-én este hét óra­kor a Rónai Sándor Művelő­dési Központban lépnek fel. Műsoruk címe: A Duna két partján. A 100 éves Buda­pesten tesznek irodalmi sé­tát. Közreműködik: Váradi Hédi, Ilosvay Katalin, Géczy Dorottya, Dőry Virág, Bits­key Tibor, Bozóky István, Somhegyi György, Gonda György. Dénes Margit zon­gorázik. A műsort Bozóky István rendezte. Halálgyár az őserdőben KÖNYVESPOLC A politika és a szex Washing tona A film akkor lenne igazán izgalmas, ha itt az afrikai őserdő mélyén működő „ha- lálgyárnál”, hipermodern bio­lógiai laboratóriumnál, de legalábbis a tudósokból álló expedíció érkezésénél kezdte volna a történetet Szavva Kulis rendező. A Halálgyár az őserdőben című színes, kétrészes film meséje ide azonban csak a második rész­ben ér el. A teljés első rész a bevezetés, a hosszadalmas expozíció. Számos film dolgozta már fel a témát: milyen belátha­tatlan katasztrófákat okozhat a legmodernebb hadviselés, a biológiai, vegyi fegyverek alkalmazása. Mennyi pusztí­tás írható már eddig is a számlájára (a film nyíltan utal a vietnami háborúra), és milyen felelősség terheli alkalmazásukban a politiku­sok mellett a tudósokat is. Elöljáróban egy nemzetközi szervezet tanácskozásai kap­csán mondják el mindezt a film alkotói, majd — mint­egy a tétel igazolásául — el­vezetik a nézőt arra helyre, ahol ezt a fegyvert előállít­ják, és embertelenül cinikus módon a helyi lakosságon próbálják ki. A bizottsághoz érkező jel- ' zés nyomán jutunk el a hét­tagú expedícióval Afrika Gi- kuri nevű tartományába. Szmolencev professzor vezeti a különböző nemzetiségű tu­dósokból. eltérő gondolkozású emberekből álló kutatócso­portot. A tudós elkötelezett­sége és az őket ért megráz­kódtatás ereje hozza végül valamennyiőjüket közös ne­vezőre; évtizedek múltán az őserdő mélyén kicsiben vi­szontlátják a hitleri Német­országot. Csakhogy a, fasiszta katonák kezében most már nem nagy tűzerejű ágyúk, vagy óriásbombázók, hanem vegyi fegyverek vannak, és azokat nemcsak előállítani, de használni is tudják és akarják. A felfedezés a tu­dós csoport életébe kerül, de Szmolencev lánya megmene­kül és az ő révén hírt kap róla a világ; mi történik a földnek ezen a távoli vidé­kén. Szavva Kulis filmje he­lyenként a filozofikus mély­séget sem nélkülözi, de szá­munkra ennél fontosabb, hogy hitelesen adja vissza a világot kormányzó hatalmak közötti ellentéteket és meg­ismertet azokkal az erőfeszí­tésekkel, amelyeket a diplo­mácia és a tudomány leg­jobbjai tesznek azért, hogy az emberiséget meg lehessen kímélni minden idők leg­borzalmasabb tragédiájától. Nincs híján a film a lát­ványnak, sőt a drámai szi­tuációknak sem. A rendező munkáját ebben kiváló szí­nészek és két ragyogó ope-, rátör, V. Miliotyi és V. Po- tyehin segítik. M— Gore Vidal, a meggyilkolt elnök özvegyének, Jacqueli­ne Kennedynek, rokona, a baloldali amerikai bestseller­irodalom legjobb művelője. Könnyed hangvétele, élesen megfogalmazott pontos jel­zőinek sokasága, a politikai mondanivaló életszagú ki­domborítása, anélkül, hogy észrevenné valaki is: „meg akarják agitálni” — egy­aránt példakép lehet. A Washington D. C. (mint a jegyzetből kiderül ez az USA fővárosának pontos ne­ve: District of Columbia, mert a Columbia kerület közigazgatási székhelye is egyben) egy karrier történe­te az USA fővárosában. 1937-től, tehát Roosevelt és a New-Deat idejétől egészen 1952-ig, vagyis a reakciós McGarthy koráig. „Közben volt egy háború” meghalt egy elnök és harcoltak az el­szigetelődés hívei a beavat­kozókkal, míg végül a lát­szólag ügyetlenül, béna láb­bal, tolószéken közlekedő Roosevelt bele nem vitte a hitlerizmus elleni háborúba és megteremtette vele a mo­dern American Empire-t, azt az amerikai birodalmat, amelyet azóta Kennedy, majd újabban Nixon—Kis­singer duó akar új alapokra fektetni, megtartani biroda­lomnak. „Nem akarok olyan bölcs lenni mint Lincoln, sem olyan okos, mint Jefferson, még csak olyan szép sem, mint Kennedy, de ha John- sonnal hasonlítom össze ma­gamat, akkor azt hiszem úgy ragyogok mellette, mint a nap” — adta néhány éve a szájába Weekend című da­rabja egyik hősének ezt a mondatot Vidal és ezt egész Washington idézte, sőt még a nyugatnémet Spiegel is (ahonnan én most idézem). Nos Vidal ebben a stílusban mutatja be Washingtont, ahol egy — politizálva szé- retkezők és szeretkezve poli­tizálok, politikára pénzt ál­dozó és politikából pénzt csináló hölgyek meg urak sakkhúzásait kihasználó — fiatalember csinál karriert. Kezdi mint egy szenátor titkára és úgy búcsúzunk el tőle, mint, akiből még elnök is lehet. A politika és 6zex Wa- shingtona zajlik Roosevelt és utóda Truman körül, hogy benne ez a fiatalember kar­riert csináljon, éppen úgy, mint hazája, amely ezalatt az idő alatt lett — vele együtt — „nagyfiú”. (Magvető kiadása) MÁTÉ IVÁN 4 bolgár tudomány a termelés szolgálatában A bolgár tudomány nap­jainkban rohamosan kibon­takozik és fejlődik. Amíg például 1963-ban a tudomá­nyos kutató területeken 14 ezer hétszázan. addig tavaly már csaknem hatvanezren dolgoztak. A oolgár tudo­mány fejlődését egyebek kö­zött az is bizonyítja, hogy az utóbbi időben számos bolgár tudós és szakember találmányát szabadalmazták külföldön, a többi között Angliában, Kanadában, az Egyesült Államokban és az NSZK-ban. Az utóbbi két-három esz­tendőben Bulgáriában a tu­dományos tevékenység kü­lönböző új szervezeti formá­it alakították ki. Ezek kö­zött a legjelentősebb a tu­dományos kutató központok létesítése. Jelenleg 62 ilyen központ működik, ezenkívül további 10 tudománoys köz­pontot hoztak létre a mi­nisztériumok és hatóságok mellett A Bolgár Tudomá­nyos Akadémiához például kilenc egységes tudományos központ tartozik. A változások közt érde­mes megemlíteni azt is, hogy elvileg új szervezeti alapok­ra helyezték a mezőgazdasá­gi és orvosi tudományokat, s külön akadémiát létesítet­tek a társadalomtudomá­nyoknak és a szociális igaz­gatásnak. A jelenlegi időszak fő feladata: a tudományos­technikai forradalom ered­ményeinek gyakorlati alkal­mazása, hasznosítása a bol­gár népgazdaságban. Ez tu­lajdonképpen . a következő­ket, jelen ti: új technológiák, komplex gépesítés és auto­matizálás alapján korszerű­síteni a termelést, az irányí­tást. valamint megszervez­ni a helyi nyersanyagok ha- tékonvabb, komplex felhasz­nálását. A tudomány legfontosabb területein eredményesen bontakozik ki a közös mun­ka a bolgár és a szovjet in­tézetek között. Közös tudo­mányos és koordinációs ta­nácsok alakulnak, átfogó nagy programok születnek. Eredményes és hasznos a tudományos együttműködés a többi testvéri szocialista országgal és fokozatosan ki­alakulnak a tudoménvos kapcsolatok egyes nyugat­európai államokkal is. GEB33 CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió. 12.00: Déli kró­nika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.80: Reklám. — 12.85: Melódia­koktél. — 13.40: Lokálpatrióták — Gyulán. — 14.00: Kóruspódi­um. — A Magyar Kábelművek férfikara énekel. — 14.08: Mókus a hátizsákban. — 14.40: Iskola- rádió. Történelmi társasjáték — 15.00: Hírek. — 15.10: Csak fiata­loknak! — is.55: Reklám. — 15.50; Hallgatóink figyelmébe! — 16.00: A világgazdaság hírei — 10.05: Üdvözlet az olvasónak... II. rész. — 17.00: Hírek. — 17.05: A Mggyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekara játszik. —17.53: Szívünk alatt... — 18.18: Örök­zöld dallamok — 18.58: Hallga­tóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. — 19.54: Bemutatjuk új felvételeinket. — 20.10: Offen­bach: Hoffmann meséi. — 21.25: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Tíz perc külpolitika. — 23.31: Nóták. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió, 12.00: Mezők, fal­vak éneke. — 12.20: Wilhelm Kempfí zongorázik. — 13.00: Hi- rek. — 13.03: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. A megye a főváro­sért. — 13.20: Éneklő ifjúság — Pécsett. — 13.45: Időjárás. — 14.00: Rádiónapló. Kettőtől ha­tig. .. — 18.00: Hírek. — 18.10: Rádióhangversenyekről. — 18.40: jVIindenki könyvtára. Kalevala. — 19.10: Bach: 56. kantáta. — 19.33: Egy akadékoskodó ember. — 19.43: Lóvátett lovagok. — Í9.J4: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Esti krónika n. — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Az Ifjúsági Rádiószín- pad. A szentkúti példa. — 21.13: Az Állami Népi Együttes műso­rából. — 21.39: Miért kellett Így történnie? Pillanatok öt baleset történetéből, n. rész. — 22.00: Kodály dalköltészete. — 22.30: Könnyűzene Tamássy Zdenkó szerzeményeiből. — 23.00: Hírek. — 23.13: A Magyar-vonósnégyes felvételeiből. — 24.00: Hírek. Miskolci rádió. A megye éle­téből. — Erdőjárás. — Ünnepek közeledtével — a kereskedelem­ben. — A mikrofon a iiatalpké. — Könyvtár a diákotthonban. — Fiatalok a tél örömeiről. —Fia­talok zenés találkozója. Televízió: 9.00; Iskolatévé. — 17.53: Műsorismertetés. — 17.55: Hírek. — 18.00: Nő — három szerepben. Influenza... — 18.10: Mindenki közlekedik ... — 18.40: Téka. — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv- híradó. — 20.00: Az árnyak dél­ben tűnnek el. V. Csillagok a folyó tükrében. — 21.05: Réti József énekel. — 21.50: Együtt Károlyi Mihállyal... — 22.50: Tv-híradó 2. kiadás. Bratislava! televízió. 16.35: Hí­rek. — 16.40: Hírek a jégkorong­pályáról. — 17.00: Ifjú szemmel. — 18.10: zenés műsor. — 19.00: Híradó, majd a nézők „leveles­ládája”. — 20.10: Albert Einstein. — 21.35: Kulturális hírek. —21.40: Híradó. — 21.35: Az olimpiai láng. Lengyel filmsorozat. — 23.20: Sajtószemle. Miskolci Nemzeti Színház (3): Csipkerózsika. Bérletszünet. — (7): A víg özvegy. Bérletszünet. Kiállítások. Libresszó: Miskol­ci rajzpedagógiai stúdió (nyitva 13—tói 20 óráig). — Miskolci Ga­léria: VII. országos grafikai biennálé (nyitva ll-től 19 órá­ig) — Miskolci Képtár: Magyar festészet a XX. században (nyit­va 10-től 18 óráig). — József Attila Klubkönyvtár: Borsod me­gye irodalmi emlékei (nyitva 12- től 29 óráig). FUmszlnházak. Béke (Í4, 7): Halálgyár az őserdőben I—n. (színes szovjet, dupla helyár!). — Kossuth (f3. i5, 17): Twiggy, a sztár! (színes angol revüfilm). — Hevesy Iván Filmklub (fö, f7): Dodeskaden (színes japán, csak 16 éven felülieknek!). — Fáklya x (f5, f7): A titokzatos rendszám (mb. szovjet). — Petőfi (f5. f7): A sziklabarlang titka (mb. színes szovjet). — Szikra (5, 7): Ennem látok, te nem beszélsz, ő nem hall! (mb. színes olasz). — Tán­csics (5): A tűz meghódítása I— II. (mb. színes szovjet, másfél helyár!). — Hámor (6): A kis nagy ember (mb, amerikai, fel­emelt helyár. csak 16 éven fe­lülieknek!). * PENTEK Kossuth rádió. 8.00: Hírek. — 8.06: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: örökzöld dallamok. — 9.00: Indul a bak- terház. IX. rész. — 9.20: Népdal- csokor. — 10.00: Hírek. — 10.05: Iskolarádió. — .10.30: Édes anya­nyelvűnk. — 10.35: Két kórusmű. — 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: itáliai levelek. — 11.10: Ma­gyar muzsika. — 11.49: Kritiku­sok fóruma. Petőfi rádió. 8.00: Hírek. — 8.05: Melódiák Lopez műveiből. — 8.16: Artur Rubinstein Chopin­felvételeiből — 9.00: Hírek. — 9.03: Ezetegy délelőtt... — 10.00: A zene hullámhosszán. — Közben 10.59: Lottóeredmények. — 11.00: Hírek alias Takarítónőt keresünk azonnali belépéssel. Érdeklődni a gond­noki irodán. Kilián György Gimnázium. Tel.: 52-502. A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek alsózsolcai gyára férfi dolgo­zókat felvesz betanított munkás munkakörbe. Jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. A Beton- és Vasbetonipari Mű­vek Alsózsolcai Gyára gépész- mérnököt felvesz gépészeti elő­adó munkakörbe. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél. Hírlaokézbesítői munkakör betöltésére — napi négyórás elfoglaltsággal — munkavállalókat keres a Miskolc 1. sz. Postahivatal Hírlap­osztálya. Jelentkezés: Miskolc, Kazinczy u. 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom