Déli Hírlap, 1973. december (5. évfolyam, 282-305. szám)
1973-12-17 / 295. szám
V IK nemzetközi kézilabda Avas Kupa A Pécsi MSC is bemutatkozott A teremfoci kissé megkavarta a három héttel ezelőtt indult kézilabdatorna menetét, s ezúttal mindössze három mérkőzést játszottak a sportcsarnokban. A csonka forduló érdekessége lett volna — ha az FTC vissza nem lép —, hogy a férfi kiemelt osztály valamennyi együttese játékba lendül, hiszen a sorsolás értelmében nem csak a Pécsi MSC, hanem a csehszlovák Tátrán Presov is szerepelt a műsorban. Így csak a pécsiek mutatkoztak be — de alaposan — az Ózdi Kohásznak!... Mert a sportág kedvelői eddig is tudták, hogy a Mecsek alján több csapat is nagyszerű kézilabdát játszik — s köztük a legjobb a PMSC —, ám az ózdiak nemigen gondolták, hogy egy híján 30 esetben zörren majd hálójuk a teremben történt első találkozás során... Nos, ezen a mérkőzésen szép „dobóverseny” alakult ki — sok góllal —, ami némiképpen kárpótlást nyújtott a másik két összecsapás elég lagymatag játékáért, s főleg a vérszegény eredményért. A nyitó mérkőzés két résztvevője közül néhány hónappal ezelőtt az egyik még megyei bajnokságban, a másik az NB I. B-ben szerepelt; most mind a kettő a ' harmadik vonalban játszik. S a városi rangadón látottak meg is feleltek a két együttes jelenlegi osztályba sorolásának. A Vasút kezdett ugyan jobban — 4:2-re vezetett is —, aztán mintha kissé köny- nyen vették volna a diósgyőriek jó érzékkel dobó átlövőit. Nem „blokkolták” őket kellően, s amikor ráébredtek e hibára; már biztosan vezettek a piros-fehérek. A lábát is ügyesebben „járatta” a DVTK, kevesebb hibát is vétett, s az első 10 perctől eltekintve a vasgyári gárda irányította a játékot. Megérdemelten nyertek. Ezután a két nemzetközi játékvezető — dr. Fülöp és Mártha — irányításával az egyetlen kiemelt mérkőzés következett, mely úgy indult, hogy a Makszimov- szerűen felugró és nagyon jól is lövő Pados, meg a nagy formában játszó két volt perecesi játékos, Gera és Borbély közreműködésével — még egy cserejátékossal is! — a pécsiek „lelépik” ózdi ellenfelüket. Ám ez csak az utolsó 10 percben vált valósággá!... Az elején ugyan a PMSC gyorsan 4 gólos előnyre tett szert; ám Bárdosék sem hagyták magukat; 8:7-re már ők vezettek! Ezzel viszont a Marosit nélkülöző gárda el is lőtte puskaporát.. A pécsiek észrevették, hogy a Kohász - kapus most csak a labdák hálóból történő kiszedésére „specializálta” magát, s minden helyzetből lőttek. Később az ózdiak is átvették ezt a játékstílust; ők is egyre gyakrabban „tüzeltek” és nagy „dobóverseny” alakult ki. Ebben aztán a PMSC lényegesen jobbnak bizonyult. Álmos, lagymatag játékkal fejeződött be a nap műsora. A Zalka támadásaiban több volt ugyan az elgondolás, de ez az eredményességben mégsem mutatkozott meg, mert a Lombik kapusa remek napot fogott ki. Nem is bírt egymással a két csapat, s a találkozó pontosztozkodással ért véget. DVXK-MVSC 11:8 (7:4). Női I o. Góllövők: Kiss (8), Mli- nárcsik (Z). Szentlélek! (1), illetve Puhl (3), Pózer, Brandies (2—2), Szemző (1). Pécsi MSC—Ózdi Kohász SE 28:21 (13:10). Férfi kiemelt. Góllövők: Gera (8), Pados (7), Borbély, Harmatit (5—5), Hegedűs, Reiner (2—2), illetve Bárdos, Vörös (5—5), Kosik (4). Noviczky (3), Köntös (2), Lázár (1). lotócredmények 1. Bologna—Torino 2:2 x 2. Fiorentina— Intemazionale 1:0 1 3. Foggia—Genova 1:0 1 4. Lanerossi—Róma 0:1 2 5. Lazio—Napoli 1 t. Éftimpdoria—Cagliai l.í x 7. Ascoli—Catania 2:1 1 g. Atalanta—Catanza #'» 0:0 x 9. Avelino—Como 1:1 x 10. AS Reggina—Palermo 0:0 x 11. Taranto—Brescia 0:0 x 12. Temana—Brescia 5:0 1 13. Varese—Brindisi 4:0 1 Pótmérkőzések 14. Peruggia—Reggiana 1:1 x j5. Milan—Verona 2:1 1 It. Juventus—Casena 2:2 x Zalka HSE—Tiszavasvári Lombik SE 13:13 (8:6). Férfi 1. o. Góllövők: Gráf, Tóth (3—3), Bartusek (3), Soltész, Fekete (2 —2), illetve Gazdagh (7), Molnár (4), Újhelyi (2). monostori) ★ Az Avas Kupa állása (zárójelben a sportszerűségi verseny pontjai). Férfi kiemelt osztály: 1. VSZ Kosice 4 2 - 2 75:61 4 (66) 2. Debr. Dózsa 2 2 - - 46:35 4 (92) 3. Özd 3 2 - 1 59:55 4 (106) 4. Pécsi MSC 1 1 - - 29:21 2 (94) 5. M. V. Meteor 2 1 - 1 34:39 2 (108) 6. Debr. MTE 2 1 - 1 32:39 2 (94) 7. Tátrán Presov- - - 0:0 - (100) 8. Michalovce 2 - 2 2 25:36 - (92) 9. VM. Egyetértés 2 - - 2 34:48 - (94) Férfi I. osztály: 1. VSZ Kosice II. 3 2 1 - 46:36 5 (102) 2. M. Bányász 2 2 - - 37:25 4 (100) 3. T.-vasári 2 1 1 - 28:25 3 (120) 4. DVTK 2 1 - 1 30:30 2 (120) 5. MÉMTE 2 1 - 1 33:37 2 (96) 6. MEAFC 2 - 1 1 26:28 1 (108) 7. Zalka SE 2 - 1 1 27:32 1 (120) 8. KVSE 2 - - 2 30:34 0 (108) 9. Bardejov 1 - - 1 10:20 0 (98) Női B-csoport: 1. DVTK 3 3 - - 35:29 6 (118) 2. MVSC 3 2 - 1 38:27 4 (118) 3. M. Spartacus 1 - - 1 9:10 - (110) 4. Debr. Kinizsi 2 - - 2 19:27 - (102) 5. KVSE 1 - - 1 9:17 - (110) (A Borsodi B. és az LMTK még nem játszott. Az A-csoport- ban tegnap nem rendeztek mérkőzést, ott az özd és a Debr. Közút áll az élen 2—2 ponttal.) A góllövőlisták legjobbjai: Kiemelt férfi osztály. 21: Varga (D. Dózsa), 13: Machalek és Papiemik (VSZ Kosice), It; Vörös (özd). Férfi L osztály. 12: Halász (MÉMTE), 11: Szombati (M. Bányász). Pál (KVSE), 10: Szabó F. (MEAFC). Női A-cso- port. 6: Tóth (Nyíregyháza), 5: Sipos és Huszár (D. Közút). B-csoport. 17: Kiss (DVTK), 8: Brandies és Puhl (MVSC). jfc Légicsata a városi rangadón — a DVTK kosara alatt. A szezonzáró rangadót az egyetemisták — szép számú közönség előtt — két ponttal nyerték meg. (Szabó István felvétele) Rangadó — rang nélkül Eltaktikázott lehetőség A sorsolás szeszélye folytán városi rangadóval zárta Miskolc két NB Il-es férfi kosárlabdacsapata az 1973-as bajnoki évet. Igaz, a találkozónak tulajdonképpen csak a presztízs volt a tétje, hiszen az eredménytől függetlenül a MEAFC az ötödik, a DVTK a nyolcadik hely birtokosa vöRiffl&r; 'Az''egyetemisták a iobb helyezés jogosságán kívül azt is bizonyítani akarták, hogy tavasszal csupán balszerencsés körülmények között szenvedtek a diósgyőriektől 8 pontos vereséget . . . Nos, csak ez utóbbi sikerült nekik — a játékidő lejárta előtt Fortuna is a MEAFC-cal volt! —, mert a játékuk bizony nem igazolta a „jobb csapat” megjelölést. A két gárda azzal igyekezett egymást meglepni, hogy a megszokottól merőben eltérő védekezési rendszert választott. A diósgyőriek emberfogása azonHírek külföldről • Rudolf Mang, az NSZK 23 éves szuper-nehézsúlyú versenyzője Münchenben megjavította a belga Reding 182,5 kg-os világcsúcsát a szakításban. Az új csúcs kerek 183 kg. 9 Dortmundban a nyugatnémet bajnok VFL Gummersbach a kézilabda BEK negyeddöntőjében 22:14 arányban győzött a CSZKA Moszkva ellen. A visszavágót a jövő héten játsszák. 9 A labdarúgó-világbajnokság észak- és közép-amerikai csoportjából — nem kis meglepetésre — Haiti válogatottja került a 16-os döntőbe. Mexikó volt a torna elsőszámú esélyese, de két váratlan döntetlen után 4:0-ra kikapott Trinidad Tobago (!) csapatától, s így a pontveszteség nélküli haiti együttes már az utolsó forduló előtt továbbjutott az ebben a csoportban küzdő hat csapat közül. A VB 16- os döntőjében most már 15 ország helye nyert betöltést. A 16. résztvevő kiléte szerdán, Athénben, a Görögország— Jugoszlávia mérkőzésen dől el. A vendégeknek három góllal kell nyerni a továbbjutáshoz, egygólos győzelmük a kiesésüket jelentené. Kétgólos győzelem esetén harmadik mérkőzést játszanak a rivális Spanyol- országgal. 9 A Jugoszláviában lebonyolított női kézilabda-világbajnokság döntőjében Jugoszlávia 16:ll-re győzött Románia ellen. A harmadik helyért játszott mérkőzésen a Szovjetunió 20:12-re verte Magyarország csapatát. A VB-döntő végeredménye: 1. Jugoszlávia, 2. Románia, 3. Szovjetunió, 4. Magyarország, 5. Lengyelország, G. Csehszlovákia. 7. Dánia, 8. Norvégia, 9. NDK (a korábbi világbajnok!). ban olyan lazára sikerült, hogy Karáűy edző már a negyedik percben kénytelen volt azon változtatni. Szabó Imre, a MEAFC mestere kitartott ugyan eredeti elképzelése mellett, de csak kényszerből. Varga, az együttes „robotembere” hiányzott a gárdából; Így végig zónát játszottak az egyetemisták. Ez a területvédeiem a szünetig csak egyszer Ingott meg, s ekkor a DVTK 1 pontra (13:12) meg is közelítette a MEAFC-ot. Aztán az egyetemisták ismét rákapcsoltak — bár a DVTK távolról jobban dobott! —, s a félidőt 11 pontos előnnyel zárták. A szünet után „kikapcsolt" a MEAFC. Egymást követték az „eladott” labdák, s egyre pontatlanabbá váltak a dobások Is. A DVTK viszont egyre jobban belelendült. A palánkról Is többször szedték le a lepattanó labdáikat, mint ellenfeleik, s előbb 2 pontra csökkentették a hátrányt, majd 52:52-nél egyenlővé Is tették az eredményt. Innét aztán felváltva estek a kosarak, s az utolsó fél percben — egyenlő állásnál — a DVTK birtokolta a labdát! A lehetőséget azonban eltaktikáztálc — nem dobtak kosárra! A hosz- szabbítást a MEAFC bírta jobban idegekkel és — sikerült a tavaszi vereségért visszavágniuk. MEAFC—DVTK 66:64 (60:60, 35:24). Kosárdobók: Bardócz (34), Kinter Gy. (13), Magyar (10), Béres (8). Bátlcl (7), Kerekes (4), Illetve Tarján! (18). Nagy (17). Eperjessy (13), Dibás (8), Gallyas, Somodi (4—4). M. Gy. Szabad idő testnevelés Csütörtökön délután az öttusázók is kiköltöztek a tatai edzőtáborból, s annak ellenére, hogy a válogatott kereten: közül csak a birkózók maradtak ott, mégis telt ház volt az olimpikonok felkészülési központjában. Az üres szobákat, az eltávozott sportolók helyét sportvezetők, szociológusok, orvosok, építészek, tömegszervezeti vezetők és újságírók — az OTSH, a SZOT és a KISZ szervezésében sorra került „Szabad idő — testnevelés” elnevezésű konferencia résztvevői foglalták el. Mintegy 120-an jöttünk össze erről a fontos problémáról tárgyalni. A tudományos igényű konferencia rangját mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy előadói között találtuk az OTSH elnökhelyettesét, dr. Csanádi Árpádot, valamint egyetemi tanárokat, központi szerveknél dolgozó osztályvezetőket és főmérnököket. A tapasztalatokat Borbély Gábor, a KISZ KB titkára foglalta össze. Az előadások és korreferátumok elhangzása után — pénteken és szombaton — mintegy húszán vettek részt a vitában. Korai lenne részletes elemzésbe bocsátkozni a konferencia eredményeit illetően, annyit azonban már menet közben is megállapítottunk, hogy valóban nagyon fontos és időszerű a téma; de azt is, hogy még nagyon sokat kell gondolkodni az eredményes módszereken. Ahogy haladt előre a konferencia munkája, úgy erősödött bennünk az az érzés, hogy itt elsősorban azok kapnak segítséget, akiknek feladatuk a szabad idő helyes eltöltésének propagálása; azok viszont, akiknek a szervezés, a lebonyolítás a dolguk, a jogosan vártnál kevesebb segítséget kaptak. Hiába adta meg a helyes alaphangot az elnökhelyettes vitaindító beszéde, a folytatás nem úgy következett, ahogy remélni szerettük volna, hiszen az egyébként alapos tudományos elmélkedést tükröző hozzászólások elsősorban a testnevelés fontosságának bizonygatására szorítkoztak. Kétségtelen tény, nem egy ilyen konferencia feladata megoldani például, hogy az ország bármely területének lakói hogyan tehetik szabad idejük részévé a sportot, mégis több gyakorlati tanácsot vártunk. A konferenciának természetesen rendelkezési joga nem volt, végeredménye mégis pozitívnek mondható, hiszen ha az érdekelt szervek elfogadják azt a; ajánlást, amelyet befejezésül Marthy Gábor, az OTSH tömegtestnevelési csoportvezetője ismertetett, akkor mégiscsak lehet előbbre lépésre számítani. A Népsport vasárnapi számában ismertetett ajánlások jelentős intézkedéseket kívánnak, s eredményt csak akkor hozhatnak, hogyha ezeket az országos szervek „törvényi jelleggel” hozzák meg. Mert a szabad időben végzett testnevelés is csak akkor lehet tömegméretű, ha a személyi és tárgyi feltételek megteremtésén túlmenően, azt megfelelően szervezik is. HORVÁTH KÁLMÁN A ZTE nyerte a kupát! A sportcsarnokban befejeződött a háromnapos Képes Sport Kupa küzdelemsorozata — némi meglepetéssel. Ugyanis a keresztbe verések következtében a legkisebb eséllyel indult és a legszürkébb, de leglelkesebb teremfocit játszó ZTE együttese lett a torna győztese. Most sajnálhatjuk igazán, hogy a DVTK nem vehetett részt e tornán, mert játékerejét, te- remfoci-„rutinját” tekintve legalább olyan eséllyel pályáztak volna az első helyre, mint bármelyik a részt vevő négy együttes közül! Ökölvívás Vsdovény&CXBánkúti Az egész évben jól szereplő miskolci ökölvívók az év végére is tartogattak számunkra kellemes meglepetést. Erről számolt be vasárnap este Habony Sándor, a megyei ökölvívó szövetség elnöke. A jó hír pedig az. hogy Uct fiatal miskolci öklöző magyar bajnokságot nyert. A hét végén 44 sportegyesület nem kevesebb mint 167 versenyzőjének a részvételével bonyolították le az ez évi serdülő magyar bajnokságot a fővárosi Jégszínházban. A két miskolci egyesület versenyzői ebben a nagy mezőnyben derekasan helytálltak. s szép „összegekkel” gyarapították egyesületeik bajnoki pontjainak számát. Legsikeresebb versenyzőnk Vidovenyecz volt, aki a kis- váltósúlyú bajnokság megnyerésén kívül a legtechnikásabb versenyző címet is elnyerte. Az 6 nevéhez fűződik a bajnokság legszínvonalasabb mérkőzése is, aminek keretében visszavágott a petófi bányai Tóthnak, a vidék-bajnokságon elszenvedett vereségéért A két korcsoportban megrendezett bajnokság fiatalabb korosztályában — az 1958-ban születettek között — két miskolci versenyzőt találunk. A jobbik eredményt Bánkúti a MÉMTE versenyzője produkálta, s eredménye szintén nagyszerű sikernek könyvelhető el; megnyerte a nagyközépsúlyú bajnokságot! A papírsúlyban versenyző Osváth (MVSC) bronzérmet szerzett. Az 1957-ben születettek között szintén van két bronzérmes borsodi versenyző: Szabó (Ózd) a légsúlvúak, Oláh (MVSC) pedig a har- matsúlyúak között végzett a harmadik helyen. ZTE—Bp, Honvéd 4:3 (a rendes játékidőben 0:0). Góllövők: Molnár, Pogács, Fi- 16, Kocsis, illetve Kádár, Pál, Bicskei (valamennyien büntetőből). Végig Jobban. ötletesebben, nagyobb akarással játszott a „Zete” a továbbra is nagyon enervált teljesítményt nyújtó Honvéddal szemben. A rendes játékidőben kialakult döntetlent a piros-fehérek csak Bicskey bravúros védéseinek köszönhetik. Videoton—Rába ETO 4:2 (2:2). Góllövők: Karsai. Nagy III., Kati, Bogáthy, illetve Sebők, Csidei. A torna legélvezetesebb mérkőzésén előbb a Rába. később a Videoton játszott jobban Végül is a „Vidi” jobb össz.iáté- ka, gólratörőbb támadásai döntöttek. ZTF,—Rába ETO 3:2 (1:1). Góllövők: Soós (2), Pogucs, illetve Kóczik és Rácz (öngól). Jó kapus-, gyenge mezőnyjátékos teljesítmények, óriási kihagyott helyzetek és nagyon kemény összecsapások jellemezték a találkozót. A Rába játéka csak szünetig volt kielégítő. A ZTE — annak ellenére, hogy öngólt Is védett — jobb hajrájával, s a 39. percben lőtt két góljával megérdemelten nyeri. Bp Honvéd—Videoton 5:0 (2:0). Góllövők: Füle (2), Lukács. Pál, Birinyi. A nagy tét — a torna megnyerésének lehetősége — teljesen megbénította a Videotont, s az ezúttal már jó teljesítményt nyújtó Honvéd-fiatalok rohamait nem tudta eredményesen hárítani. A piros-feh • ek kapuját Bicskei ezúttal is »e- mekül védte. A torna végeredménye: 1. ZTE 6 p.. í. Videoton 5 p., :}. Bp. Honvéd 4 p„ 4. Rába ETO 3 p. A torna legjobb kapusa Bicskei (Bp. Honvéd). legjobb mezőnyjátékosa Karsai (Video- ton), a legsportszerűbb pedig Kovács J. (Videoton) lett. M. Gy.