Déli Hírlap, 1973. december (5. évfolyam, 282-305. szám)

1973-12-03 / 283. szám

• v N-w- m + Az alapító portréja „Pénz, hozzáértés és szak­tudás híján — kontárként — 1882 június közepén nyitot­tam könyvnyomdát olyan he­lyen, ahol ez a foglalkozás nemcsak hogy fellengzős áb­rándokra nem jogosított, de a megélhetés reményével sem kecsegtetett' — írja „Fél évszázad mesgyéjén” cí­mű könyvében Kner Izidor, a világhírű gyomai Kner Nyomda alapítója Tizenkét fióknyi betűje és kis ame­rikai sajtója egyetlen, lakás­ként is szolgáló szobában is elfért. A szedést, nyomást éveken át maga végezte. Na­ponta 16 órát dolgozott. Tisztelték a betűt A vándor könyvkötősegéd huszonkét évesen kezdett a könyvcsináláshoz. . Es ép­pen ennyi idős volt unokája, Kner Mihály is, aki a má­sodik világháború utáni első őszön öngyilkos lett. Kilátás­talannak látta az életet apja halála után. Az apa, Kner Imre, a könyvművész, egy auschwitzi gázkamrában pusztult el. A három Kner közül csak az alapító halt természetes halált. De nemcsak tragikus sorsuk, küzdelmes életük te­szik a nagy nyomdászelődök (Misztótfalusi Kis Miklós, Falka Sámuel) méltó utó­daivá Kneréket, hanem a szép iránti alázatuk, teljes­ségre törekvő harcuk és a nyomtatott betű iránti tisz­teletük is. Tizenhárom évesen, nem sokkal a lipcsei tanulmány­út előtt ezt írta apjának a gyerekember Kner Imre: „ ... arra jogok törekedni, hogy megszerezhessem esz­közeimet kitűzött célom el­éréséhez. mely a magyar nyomdaipar eszményi magas­latra való emelését célozza.' Kozma Lajos könyvdíszei KONTÁRKÉNT NYITOTTAM NYOMDÁT A KNER MÚZEUM KINCSEI jfc „... egy percre áldozz annak, aki rendbe tereli a betű­ket ..Pablo Neruda öt évvel ezelőtt megjelent verses­kötetét Kass János illusztrálta. 70 művész 280 lapja Megnyílt a VIL Országos Grafikai Biennálé A himnikusan szép, gyerme­kien őszinte ígéret egy élet­re szóló programot adott! Ti­zenhét esztendős korában már forma szerint is átvette a műszaki vezetői tisztséget, egyenrangú társa apjának, akik a millenniumot követő években már egy, száznál is több embert foglalkoztató jó hírű nyomda vezetője Szedőgepet nem vettek ICnerék jó üzletembciek voltak. Ingyenes közigazga­tási nyomtatvány-minlaáruk a magyarországi községek háromnegyedét üzletféllé tet­te, s volt olyan esztendő, hogy másfél millió báli meg­hívót küldtek szét, külföld­re isr Bécsbe, Párizsba és Kairóba. Nem az árakkal versenyeztek, hanem a jobb, minőséggel Szedőgépet nem szereztek be, mert könyvet, a művészi igényekre hivatkozva, csak kézzel szedtek. „Két betű­családot építettek ki legtel­jesebben: a lipcsei Egyete­mi antikvát és a Bodoni be­tűt. Az Egyetemi antikva kissé jellegtelen, semleges karakterű betű, de egységre törekvés és jól olvashatóság jellemzi. A Bodoni betűkkel a legszebb klasszicizáló an­tikva került Gyomára” — ír­ja egy literátor 1957-ben, a Kner nyomda ki tudja már hányadik megújulásának évében. „Három csepke könyv” A nyomda ma is a régi épület helyén áll. Az eme­letes üzemcsarnok az öreg lakóház helyén épült fel. Az újabb, a Kozma Lajos ter­vezte Kner-ház ma múze­um. Három éve nyitotta meg kapuit. A gyomai a világ ötödik nyomdamúzeuma. A jó ízléssel berendezett termekben pénteken zárult az ötszázéves magyarországi könyvnyomtatás alkalmából rendezett kiállítás. A bemu­tatón látható az első mes­termunka, a szecesszió je­gyében fogant, s 1908-ban kiadott hatkötetes Thury Zoltán életmű, verskötet Ba­lázs Bélától, Kosztolányitól, Szabó Dezsőtől. Látható a hú­szas évek nagy kísérleténe!: (a klasszikus magyar művé­szeti hagyományok nyomdai átmentésének) néhány reme­ke, a Kner Klasszikusok és a Monumenta Literárum hu­szonnégy füzete, s a triász (Kner Imre, Kozma Lajos, Király György) emlékezete­sen szép kiadványa, a „Há­rom csepke könyv”. A har­mincas évek végén megjelent Goethe-kötetek és az úgy­nevezett északi sorozatok új csapást törtek, s csak a be­tűt használják fel a könyv­építés anyagául. Az új kísérletek ma már vitrinben őrzött remekei ar­ról nem vallanak, hogy 1935-ben — mivel könyveik­nek sem vevője, sem vissz­hangja nem volt — végképp felhagynak a kiadással, s 35 ezer kötetes könyvtárukat elv ajándékozzák. * Ma Gyomén egy esztendő alatt négyszer annyi könyv készül, mint amennyi a Knc- rék officinájában hatvan év alatt összesen. S az új mél­tó utóda a réginek. A köny­vesszobákat csodáló látogató legfeljebb azon búsonghat, hogy miért nem a múzeum­ban szorítottak helyet az alapító Kner Izidor, 1416-os leltári számot viselő bőrka- rosszékének. A magyar képzőművész társadalom képviselőinek, a kiállító művészeknek és nagy­számú érdeklődő közönség­nek a jelenlétében tegnap déli 12 órakor megnyílt a VII. Országos Grafikai Bien­nálé. Zsúfolásig megteltek a Miskolci Galéria termei, és az ünnepi esemény résztve­vői maguk között üdvözöl­hették Fjodor Pavlovics Ze- lonkint, a 764-es lövészezred, a Miskolcot felszabadító csa­patok parancsnokét. aki most a 29. évforduló alkalmából érkezett a városba. Eljött a megnyitóra Havasi Béla, a Magyar Szocialista Munkás­párt miskolci Bizottságának első titkára, Moldován Gyu­la, az MSZMP Miskolc vá­rosi Bizottságának titkára, Nagy Zoltán, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának munkatársa, Bárczi Béla Mis­kolc megyei város Tanácsá­nak elnöke, Hegyi Imre a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára, Szuchy Róbert, a Hazafias Nép­front Miskolc városi bizott­ságának titkára, Tok Miklós, Miskolc megyei város taná­csának elnökhelyettese, és a kedves vendégek között ott volt Erdélyi János könyv­művész a Zrínyi Nyomda ve­zérigazgató-helyettese, a bi- ennálét propagáló valameny- nyi kiadvány és a rendez­vény művészi kivitelezésű katalógusának tervezője is. A grafika művészeinek he­tedik országos szemléjét dr. Ladányi József, Borsod-Aba- új-Zemplén megye tanácsának elnöke nyitotta meg. Vissza­emlékezett az első biennálé- ra, amikor az akkor bátor kezdeményezést — grafikai kiállítás egy vidéki nehéz­ipari városban — aggodal­maskodó hangok kísérték. Azóta pedig: „A magyar gra­fikusművészek színe-java részt vett már az itt rende­zett kiállításokon, többen in­nen indultak el az országos és nemzetközi elismerés út­ján." Növekszik az értő és művészetpártoló közönség száma, amely szűkebb ha­zánkban magáénak vallja a grafikai biennálékat. Mint mondta: ..A vidéki kulturális élet ma még ritkán produ­kál olyan rendezvényt, amely ilyen széles körű érdeklődést váltott ki és ilyen robbanás- szerű változást indított el... Abban a reményben nvitom meg a VII. Országos Grafi­kai Bievnálét, hogy ez to­vábbfejlődést jelent a ma­gyar grafika történetében, és ismét értékes művészi él­ménnyel gazdagodunk." A megnyitót követően La­dányi József átadta a min­denkori bienn álékra alapí­tott díjakat A kiállítás felépítéséből is kitűnik (mint megírtuk már a galéria előcsarnokát Kon­dor-emlékszobává alakítot­ták), hogy az idei biennálét in memoriam Kondor Béla rendezték. Borsod megye Ta­nácsa és a Képzőművész Szövetség Grafikai Szakosz­tálya a közelmúltban el­hunyt nagv magyar grafikus- művésznek azzal is emléket kíván állítani, hogy ezúttal először kiadták a Kondor Béla emlékérmet. (Kiss Nagy András szobrászművész mun­kája.) A plakettet Pásztor Gábor grafikusművész kapta. Borsod megye Tanácsának nagydíját Lenkey Zoltán gra­fikusművésznek, Miskolc me­gyei város Tanácsának díját megosztva Kass János és Tóth Imre grafikusművész­nek ítélte a zsűri. A Szak- szervezetek Borsod megyei Tanácsának díját Czinke Fe­renc grafikusművész, a Kom­munista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának díját Kovács Imre grafikusművész, Kazincbarcika város Taná­csának díját Szemethy Imre grafikusművész és a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának díját Rékassy Csa­ba grafikusművész kapta. A hetven művész 280 lap­ját bemutató VII. Országos Grafikai Biennálé december 31-ig tart nyitva. M— 25 éves a „Néphadsereg” 1948. december 1-én, hu­szonöt esztendővel ezelőtt hagyta el a nyomdát a Nép­hadsereg első száma. A Nép­hadsereg elő vezércikke „Feladataink” címmel prog­ramot adott, amelynek egyik pontja a többi között ki­mondja: .Mindent el kell követnie lapunknak, hogy hadseregünk tagjai a mar­xizmus—leninizmus ámításá­val is fel 'egyenek '•‘egyve- rezve”. Mozgalmas, mai szemmel nézve történelminek már méltán nevezhető idők kö­vetkeztek ezután a hadsereg s lapja fejlesztésében. Az elmúlt 25 esztendő tör­ténete bizonyítja, hogy az újság eleget tett a párt- és katonai vezetés elvárásainak. Most e szép sikerekben bővelkedő évforduló alkal­mával köszöntj ük a Néphad­sereget, és további sikereket kívánunk felelősségteljes, szép munkájukhoz. BRACKÓ ISTVÁN Katonák és parancsok A szabadságot ízlelgetök lelkét, idegzetét 29 éve még nyomasztotta a Miskolcról kivert náci csapatok és ma­gyar cinkosaik, a nyilasok nyílt parancsainak rémítő hatása. E parancsoké, ame­lyek hemzsegtek a „felkon coljuk", megsemmisítjük” kifejezésektől. S aztán — már december 3-án — megjelent a Vörös Hadsereg felszabadító egysé­ge tábornokának 1. számú parancsa. Tehát katona adta ki ezt is, ráadásul győzel­mes sereg parancsnoka — ám a negyedszázados elnyo­másban élt tömegeknek szo­katlan hangon. Az életről volt benne szó! Arról, hogy „a normális élei és rend fenntartása végeit’ az összes végrehajtó köze­geknek, a kereskedelmi és ipari vállalatok birtokosai- nak folytatniuk kell a tevé­kenységüket. S a csak for­májában parancs szinte ké­rést is tartalmazott a helyi elöljárókhoz, valamint a pol­gári lakossághoz: .......teljes mértékben segítsenek az is­kolák. kórházak, ambulató- riumok és a többi kulturális és kommunális intézmények normális munkájának bizto­sításában”. Miért? A város mielőbbi talpra állításáért, önmagu­kért, miskolciakért. A kétféle parancs is tük­rözi a két, egymással merő­ben ellentétes — o tőkés és a szocialista — rendszer ka­tonái, az elnyomás zsoldosai és a szabadság harcosai kö­zötti különbséget. Az utóbbiak — miként több mint fél évtizede a nagy szovjet író. Szimonov írta nagysikerű háborús re­gényében, hangsúlyozva en­nek címében is — nem szü­lettek katonának. Életre, bol­dogságra, munkára, építésre, alkotásra születtek — annak éltek. Éppen ezért voltai: képesek megsemmisítő csa­pást mérni azokra, akik az előbbieket szétzúzták, össze­rombolták. A vöröscsillagos katonák minek köszönhették e képes­ségüket? Annak, hogy tel­jes emberek voltak — mint ahogy teljes, a legmagasabb rendű a rendszer is, amely nevelte őket. * A felnőttek korosztályából sokan vagyunk, akik emlé­keink közt őrzünk egy-egy kedves epizódot valamelyik szovjet katonáról. Azokról, akik egy vagy több hozzá­tartozójuk elvesztésének fáj­dalmával a szívükben érkez­tek hozzánk; akiknek — a fasiszta seregek vandaliz­musa következtében — húsz­millió honfitársuk pusztult el, s 70 ezer városuk, falvuk hevert romokban. Mégsem a bosszú dominált magatartásukban, hanem a megértés, humanitás; s ezért mosolyogtak biztattak: em­berek, most már nincs mitől félnetek, s tegyetek meg mindent, hogy önmagátokhoz méltóan élhessetek! * E katonák egyike, Sz. Ny. Sisov nyugállományú őrmes­ter a szovjet háboríts vete­ránok háromtagú küldöttsé­ge tagjaként nem egészen három hete járt nálunk. Annak idején ott küzdött Leningrad védelmének har­caiban, majd onnan egészen Berlinig, mint harckocsizó, s régül mint gyalogos, véres ütközetek tucatjaiban vett részt. A hazánkat felszaba­dító harcoknak is egyik hőse volt. Tizenháromszor megse­besült, de felgyógyulva min­dig újra kézbe vette a bes- tializmust irtó, s a szabad­ságot teremtő fegyvert. Nem ő mondta el — mert a szovjet ember szerény —, az egykori magyar partizán­parancsnoktól, Úszta Gyula altábornagytól tudjuk: ami­kor Berlin közelében megse­besült, eszméletét vesztette, s egy antifasiszta német nő vé­dett helyre cipelte. Sisov ké­sőbb megtudakolta megmen- tője címét, s azóta havonta 15 rubelt küld neki. Pedig helye volna a családjában is a pénznek, mert két gyer­meket nevel, s 115 rubel a nyugdíja. Ilyen a szovjet katona, ön­feláldozó a harcban, s a nor- malizált életben egyaránt. * Három napja kedves ven- dégiinként körünkben tartóz­kodik F. P. Zelonkin. aki a városunkat felszabadító lö­vészezred parancsnoka volt. (Az ezred 1944. december 3. után a „miskolci" jelzőt vi­selte.) Azt mondják: alig ismert Miskolcra, annyit fejlődött a felszabadulás óta. És csak el­ismerően mosolygott Lehet­séges, hogy a pontosan 29 éve keltezett 1. számú katonai parancsra gondolt. Ami nem is parancs volt, hanem kérés. S amit meg­értettünk és fokról fokra tel- . jesítettünk eddig. És teljesít- | jük ezután is. TARJÁN ISTVÁN I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom