Déli Hírlap, 1973. december (5. évfolyam, 282-305. szám)

1973-12-11 / 290. szám

if. Űt a hóban. Séta az olasz csizmán ..Séta az olasz csizmán” címmel lesz vetítettképes előadás december 12-én, hol­nap este fél hétkor a Rónai Sándor megyei Művelődési Központ klubjában. Az Or­szág-Világjárók Baráti Köre soron következő rendezvé­nyének előadója Farkas Gyula. Import paradicsom Importparadicsom érke­zett az AGROKONZUM Sa- jó-parti főraktárába. A be­érkezett 8820 kilogramm már ma megjelenik a miskolci üzletekben és a megye na­gyobb varosaiban. Ára: 32 forint. Hegynek becézik a miskol­ciak, pedig csak dombocska az Avas. Ahhoz azért elég magas, hogy néhány nappal tovább őrizze az idei első havat, mint a városi flaszter. Hósipka ül még a pincehá­zak tetején is, de félrecsap­va — mint a duhajoké — mert a déli oldalról már le­koptatta a nap. Lent a mély­re vágott utak alján, a pin­cék nyáron is hűs bejáratá­nál. viszont érintetlenül meg­maradt a fehér takaró. Azaz csak megmaradt volna, ha elhagyatottak. gazdátlanok lennének a vígság tanyái. De nem azok, — bizonyság rá, hogy a legtöbb ajtóhoz ta­karos utat vágott a nyírfa­seprő, no meg a télen sem rest gazdák lába nyoma. Nem is lehet másként, hiszen az öklömnvi lakatokkal, „béke­beli” zárakkal erős ajtók mögött majd mindegyik pin­cében teli hordók lapulnak. A pincézés változatlanul divat Miskolcon, pedig az Avas egykor híres szőlőkul­túrája már a múlté. A pin­cetulajdonosok egy része — kegyes csalás — vásárolt szőlőből szüretel ősszel, vagy mustot, bort vásárol, hogy legyen mivel kínálnia a ven­déget. A szívesen látott vendé­get! Mert mint hajdanán, ma is akad olyan kit nem any- nyira a barátság, mint in­kább az ingyen itóka csal föl a hegyre. Ellenük, a „po­tyázok” ellen mindig is volt receptjük a miskolciaknak. Az 1929-ben megjelent Mis­kolc monográfiában olvasha­tó: „Mondják a rossz nyel­vek. hogy akad olyan pince­gazda is. aki háttal megy be a pincéjébe, hogy a nyomok a friss hóban úgy mutassák, mintha már hazament volna onnan. Egy másik pincegaz­dának az volt a szokása, hogy a gyertyatartójába szörnyen rövid gyertyácskákat tett mindig, s ha kiégett nem győzött sopánkodni, hogy ismét elfelejtett hosszabb gyertyát hozni, milyen kár, hogv emiatt most már ilyen korán kell haza menni.” Le­het, hogy a fordított nyomok eltérítették a nem szívesen látott borisszákat. Ám, a má­sik trükk nem vált be. mert — a krónikás szerint — a ra­vasz cimborák felkészülten érkeztek és a gazda siránko­zását hallván, mindegyikük előrántott a kabátja zsebé­ből egy-egy jókora gyertyát. A pincék tehát még élnek. De a világ azóta nagyot vál­tozott az Avason és még in­kább az Avas körül. Aki szó­rakozni óhajt, azt ma már olyan reprezentatív helyisé­gek várják, mint az Alabár- dos vagy a „pincevarázst'’ őrző Bortanya. A muzsikus azonban az új vendéglőkben is a régi nótákat szólítja, mert mulatni csak ezekre le­het igazán — jóféle bor mel­lett. De ennyi elég is a pincék­ről, a pincehangulatról, bor­ról. muzsikáról, hiszen az Avas jövőjét nem ezek je­Ava sipinceházak REFLEKTOR Ma Budapesten az Orszá­gos Traumatológiai Intézet­ben sajtótájékoztatót tarta­nak a balesetek megelőzésé­ről. Jk Csornán lerakják a tejporgyár alapkövét. * Har­kányban ünnepséget rendez­nek abból az alkalomból, hogy 150 éve fedezték fel a világhírű fürdő forrásait, yf Székest ehérvárott Csatarov szófiai egyetemi tanár anké- ton előadást tart a gyermek családon belüli politikai ne­veléséről. yf Jónás Jancsi az Avason muzsikál. (Agotha Tibor felvételei) lentik elsősorban. A már idézett monográfiában távoli tervként az Avas nvaralóte- leppé való fejlesztéséről is olvashatunk. Egy bő ember­öltő után végre tervvé ko- vácsolódik a miskolci lokál- patrióták régi óhaja. Ifjúsá­gi kultúrparkot kívánnak építeni városunk fiataljai az Avason. Mire elkészül — tíz évre becsülhető ez az idő — a hegy Tapolca felé néző lej­tőjén megszületik a város egyik legszebb lakótelepe is. BÉKÉS DEZSŐ Néhány hete megindult és azóta teljes erővel dúl a nap­tárháború. Levélben és dí­szes aktatáskában, zsebben és vaskos ajámdékcsomagban juthatnak el új gazdájukhoz legújabb státuszszimbólu­maink, a naptárak. A kár­tyanaptárak az ezt gyűjtő gyerekek gumival összekötött paklijaiba, a díszes íalinap- tanak pedig a termelőszövet­kezeti elnökök, és vezérigaz- gató-titkamök szobafalára kerülnek. Világszínvonalon állunk az egy főre jutó naptárak szá­mában. A legfrissebb, de­A családjogi törvény módosításáról Nincs „érdemtelen” teleség? A családjogi kódexünk módositásával foglalkozó ankéto­kon két ja,aslatoi vitattak leginkább a meghívottak. Egyik, amely kimondja: a feleség szabad választási joga, hogy meg­tartja vagy nem tartja meg férje nevét, s a választott névtől érdemtelenségre való hivatkozással sem lehet eltiltani. — Ehhez annyit: a válasz­tási lehetőség a törvény mó­dosulásával bővül. Több vál­tozatot kínál a javaslat. A nő a házasságon belül is megtarthatja saját nevét, választhatja férje családi nevét a -né toldással és a lánykori nevét (pl. Kissné Nagy Mária), a férj nevét a -né toldással (a hagyomá­nyos módon), s a férj családi nevét a saját utónevével (pl. Kiss Mária). Választását a házasságkötés előtt kell be­jelentenie az anyakönyvi hi­vatalnál. S ha netán válásra kerül a sor, maga dönti el: kívánja e továbbra is visel­ni a választott nevet. Molnár Györgyné dr. Et- lényi Edit járásbíró az általa vezetett ankéton tapasztalta: ez a javaslat nem talált tel­jes egyetértésre. Még maguk a nők is vitatták, hogy vajon helyes-e kizárni teljesen a névviselési jogtól való eltil­tás lehetőségét. Hiszen — érveltek sokan — előfordul­hat, hogy például a férj ne­vét viselő elvált nő súlyos, köztörvényes bűntettet követ el, (történetesen gyilkol). Ilyen esetben méltánytalan­ság lenne a volt férjjel és az esetleg ugyanazt a nevet vi­selő új feleséggel szemben, ha nem vonhatnák meg ér­demtelenség címén a bűnö­söknek ezt a jogát. A másik — talán a legtöb­bet — vitatott javaslat a be­hajthatatlan gyermektartás- díjak állami megelőlegezésé­vel kapcsolatos. — A gyermek érdekeinek fokozott védelmét szolgálná a törvénynek az a módosítá­sa. amely kimondaná: a szük­séges tartásdíjat a jogosult részére mindaddig az állam előlegezi, míg a kötelezett ké­pes lesz azt megfizetni. Rendkívül méltányosnak és ésszerűnek ítélték meg az an­kétok résztvevői a törvényt módosító javaslatok közül azt. amely leszögezi: a gyer­mek állami gondozásba véte­lének csak akkor van helye, ha a szülő önhibájából nem teljesíti tartási, gondozási, ne­velési kötelezettségeit. Ha azonban önhibáján kívül kép­telen a kötelezettségek tel­jesítésére — például egész­ségi okok vágj- rossz lakás- körülmények miatt — abban az esetben más. megfelelő gyámhatósági intézkedéseket kell alkalmazni. — Egy gyeimnek állami gondozása kb. 1500 forintba kerül. Ha történetesen a szü­lő önhibáján kívül kerül ne­héz anyagi körülmények kö­zé. s emiatt képtelen gyer­meke eltartásáról gondoskod­ni, helyesebb, ha ennek az összegnek bizonyos hányadát segélyezés formájában meg­kapja a gyermek, s nem sza­kad el a családi közösségből. Az intézeti elhelyezést ilyen esetben csak végső szükség­ből. jobb híján alkalmaznák, de a szülői jogok érintetlenül hagyásával. RADVÁNY! ÉVA Alkotók és befogadók Időszerű müvészetpolitikai kérdésekről tartott tegnap délután előadást a Művészklubban Dcme László, az MSZMP megyei bizottságánál; titkára. Az előadást vita követte. A Művészklubban összegyűlt népes hallgatóság — főleg a város képzőművészeti s közéleti vezetői — elsősorban a Központi Bizott­ság novemberi ülésének álláspontjával ismerkedhetett ineg; ezt ele­mezte Deine László. A X. kongresszus határozatainak végrehajtása eredményesen folyik, a fogyatékosságokra és a hibákra azonban a kisebb és nagyobb alkotóközösségekben egyaránt fel kell hívni a figyelmet. Természetes, hogy a társadalom fejlődésével, együtt­járó szükségszerű ellentmondások jelentkeznek művészetpolitikánk­ban (ezek feloldhatók), sokan azonban objektív okokkal próbálják magyarázni a vezetés gyengeségét is. Egyik fő ellentmondása jelenünknek az alkotók és a befogadók kö7.ötti szakadék. Tulajdonképpen e kérdés körül alakult ki tegnap « legizgalmasabb vita. Mindannyiunk természetes igenje, elvárjuk alkotóinktól, hogy nyomon kövessék és híven tükröztessék a tár­sadalom változásait; a marxista eszmeiség jegyében foganjanak a müvek. Ennek a követelménynek alkotóink nagy többsége meg­felel, tapasztalható azonban, hogy egyeseknél társadalmi problé­máink torzítva jelennek meg, eltávolodnak a. nép sorsdöntő kérdé­séitől. Ezekre a jelenségekre a marxista kritikának kell felhívni elsősorban a figyelmet, mint ahogy a művészek cs a közönség kö- Eötti szakadék áthidalásában is jelentős szerepe van a kritikusoknak. A vita folyamán kialakult az a nézet, hogy — s ez éppen mű­vészeti életűnk demokratizmusából következik — alkalomadtán nem­csak a hivatásos kritikusoknak kell megszólalniuk különböző fóru­mokon, hanem az alkotóknak is, akik jó, ha közzéteszik ideológiai cs esztétikai nézeteiket. A műhelymunka, amelynek megteremtésére oly nagy szükség van, csak akkor alakulhat ki, ha az alkotók pár­beszédet folytatnak egymással és a közönséggel is. Egyszóval de­mokratikus módon kell megteremteni a vita lehetőségét, csak így alakulhat ki az alkotóműhelyek egysége, s a műhelyek csak így képesek orientálni a közönséget. Ezeknek a követelményeknek még nem tudunk teljes mértékben megfelelni. Kritikusaink magatartásában olykor eszmei bizonytalan­ság lelhető fel, s találkozunk semleges kritikai magatartással is. Első és legfontosabb feladatunk, hogy jó viszonyt alakítsunk ki az alkotóműhelyek és a kritikusok között. Számunkra miskolciak, borsodiak számára mindig rendkívül iz­galmas kérdés, hogy szükebb hazánkban milyen a befogadó közeg üzellemisége, hatalmas munkás- és paraszttömegeinkhez mennyire jutnak el az alkotások és milyen módon hatnak ezek tudatukra. Sajnos, a müvekkel való találkozás nem hozza meg mindig a kí­vánt eredményt. Éppen ezért jelentős feladat hárul az orientáló kritikákon kívül a közművelődési szakemberekre is, akik ugyancsak hidat ácsolhatnak alkotók és befogadók közé. Maguknak a művé­szeknek sem szabad lemondaniuk — bár elsősorban nem ez a fel­adatuk — a közvetlen tudatformáló, vagy ha úgy tetszik népművelő tevékenységről. Erre már városunkban és megyénkben is számos példa volt. Természetes, hogy minden tájegységnek és településnek ön­erejéből kell megteremtenie vitafórumait, termékeny alkotóműhe­lyeit és orientáló kritikáját is. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében zárult a tegnapi beszélgetés, melyet reméljük még több hasonló eszmecsere követ. (GYARMATI) Naptár minden mennyiségben cember tizenegyedikei hadi- jelentés szerint több mint húszmillió olcsóbb és drá­gább naptár került ki idáig szűkös kapacitású nyomdáink sajtógépedből. Mint a Műve­lődésügyi Minisztérium Kia­dói Főigazgatósága tájékoz­tatta lapunkat, újabb és újabb felek állnak be a csa­tasorba. Készíttet naptárt a húsz főt foglalkoztató szőregi kárpitos szövetkezet és a föl­des út mentén fekvő Rába- csárda. A naptárháború továbbter­jedését senki sem tudja je­lenleg megakadályozni. Az erre vonatkozó jogszabályok szerint ugyanis minden kisebb es nagyobb cégünk joga, hogy kénye-kedve szerint naptárt készíttethessen r— természe­tesen a dolgozói pénzéből. Kétségtelen tény, hogy né­hány nagy cégnek a naptár kifejezetten hasznos propa­gandaeszköz. Az Állami Biz­tosító, vagy az Országos Ta­karékpénztár azonban nem tartozik a naptármizéria ál­dozatai közé. Ezek az igazán nagy mammutvállalatok, amelyeknek potenciálisan és valójában is jóformán majd­nem minden magyar állam­polgár ügyfele, nagyon olcsó, és egyszerű naptárakat ké­szíttetnek. Az Országos Takarékpénz­tár propagandairodájának vezetője például elmondta, hogy ebben az évben már nem is csináltattak képző­művészeti falinaptárai. He­lyette bevezették az olcsóbb es több üzletfélhez eljuttat­ható egylapos naptárat. Üj nagy népi játékunk a naptár-csere, -ajándékozás, -küldözgetés nagyon költsé­ges dolog. Közgazdász isme­rőseimmel végzett házi sta­tisztikánk szerint mintegy 15—20 millió forintot vettek ki erre közös kasszánkból. Ennek legalább a felét pedig egészen biztosan feleslege­sen. Hiszen tízmillió lakosra húszmillió naptár enyhén szólva túlzás. Ugyanannyi naptárnak, mint ahányan eb­ben az országban élünk, va­lószínűleg egy eldugott iró- asztalfiókban. majd később a szemétkosárban lesz a he­lye. Az 1974-es kalendárium nem érvényes 1975-ben! Egyébként azt, hogy mikor hányadika van, és mj dol­gunk lesz akkor, a legol­csóbb 4,20 forintba kerülő asz­tali előjegyzési naptárban is meg tudjuk nézni. Jó lenne, erre hathatós módon felhívni a figyelmét a háború dühön­gő hadvezéreinek! ERDŐS ÁKOS Városi tanácstagok fogadóórái 1973. december 11. Nagy János, Vargahegv. mun­kásklub, 17 órától; Sebők Fe­renc, Anna u. 62., 17 órától. 1973. december 12. Hajdú Bálint, 40. sz. Alt. Is­kola, Győri kapu, 18 órától; dr. Moór Katalin, Szemere u. 3., 17 órától; Piukovics József. Fa­zekas úti Alt. Iskola, 17 órától. 1973. december 14. Varga József, Domb u. 13., 17 órától. Városi tanácstagok beszámolói 1973. december 11. Faragó Erzsébet, in.7. sz. te­rületi pártalapszervezet, Marx K. ti. 49., 17 órától. 1973. december J4. Í0. Tasniái László, BAÉV kultúrterem, Magyar-Szovjet Ba­rátság-tér, 18 órától. 1973. december 13. Nagy Búza Józsefné. 34. az. Alt. iskola, Könyves K. u. 2-» 17 órától«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom